Műszaki Értelmiség, 1946 (2. évfolyam, 1-23. szám)
1946-01-01 / 1. szám
értelmiségiek jelentős része, nem ismerve fel a termelőviszonyokból következő ellenmondást, jóhiszeműen így gondolkodik: »Ahogyan mi, mérnökök, meg tudjuk tervezni az egyes üzemekben a munkát, a nyersanyag, és munkaerőszükségletet és ezt gyakran több évre előre megállapítjuk és biztosítjuk, ugyanígy meg lehetne ezt tenni a nemzetgazdaságban is.« De ez nem történik meg. Miért nem teszik fel a kérdést és válaszul ezt adják jóhiszeműleg: »Nem hozzáértők, nem műszaki emberek intézik az ügyeket.« Ebben is van némi igazság, de fel kell ismernünk a társadalom mélyebb tudományos analíziséből, hogy az üzemek tervszerű termelése és az össztermelés anarchisztikus volta közötti ellentét a monopolkapitalizmus egyik lényeges vonása és az minden további nélkül, pusztán a szakszerűség érvényesítésével nem tüntethető el. Bennünket, műszaki értelmiséget, a haladás vonalára állít történelmileg az is, hogy a modern termelési apparátus kifejlesztése a mi szellemi munkánk terméke és éppen ennek az apparátusnak a kifejlődése az, ami a társadalmi haladást történelmileg napirendre tűzi. A gazdasági válság éveiben nagyon sokan érkeztek el ezekhez a gondolatokhoz. A fegyverkezés megindulása, az ipari termelés kibővülése, a fasizmus előretörése, a szellemi és fizikai terror, sokakat megakadályozott abban, hogy a végiggondolt gondolatsorok konzekvenciáit maradéktalanul levonják. Ma, mikor az újjáépítés feladatai hatalmas feladatokat rónak reánk, a szellemi felszabadulás, a szellemi újjáépítés lehetősége is megvan. Csak rajtunk áll, hogy az abbahagyott gondolatokat végiggondoljuk és kialakítsuk azt a társadalomszemléletet, mely lehetővé teszi a termelőerők teljes és maradéktalan kifejlődését. Nekünk, műszaki értelmiségi dolgozóknak, az utunk világos és egyenes. A romok eltakarítása után, a termelőapparátus sebeinek behegedése után eljön a nagyvonalú termelőmunka megindításának ideje. A magyar demokrácia felemelkedése visszavonhatatlanul megindult. A földhözjutottak milliói, a szabad szervezkedéshez jutott gyári dolgozók milliói jogaikat és lehetőségeiket az életük árán is megvédik. A mi feladatunk az, hogy segítsük az évszázados elmaradottság pótlását rövid évek, évtizedek alatt végrehajtani. Hosszú időre kell előre tekintenünk. Fenntartás nélkül kell a dolgozók többi rétegeivel együtt részt venni az ország újjáépítésében és felépítésében, így tetteinken keresztül kell a még ma is sok helyütt tapasztalható bizalmatlanságot eloszlatni. A Bizalmatlanságról szólván, határozottan rá kell mutatni arra is, hogy a legélesebben elítéljük azokat az úgynevezett »szakembereket«, akik a mérnök, a mérnökség presztízsébe burkolódzva, álszakszempontokat hangoztatva, igyekeznek gáncsot vetni a demokráciának. A tervszerí gazdálkodást, az államosításokat, a földreformot stb- kritizáló hangokra célzunk, egyelőre csak így személytelenül, de ha további mozgolódást, tapasztalunk, úgy a haladószellemű műszaki értelmiség le fogja leplezni személy szerint is a haladás, a fejlődés kerékkötőit-Az országos feladatok terén 1946 éve döntő lesz. Remélhetőleg ez az esztendő el fogja hozni számunkra a békekötést és a visszatérést a szabad népek családjába. Ezekről a kérdésekről nem lehet anélkül beszélni, hogy ne mutassunk rá azokra az eredményekre, amelyek alapjai a további fejlődésnek. Alig egy év alatt elértük, hogy mi vagyunk az elsők a volt csatlós államok közül, akik valóban szabad, demokratikus és tiszta választás alapján át tudtunk térni az ideiglenesség állapotából a végleges kormányzatra, végrehajtottuk a földreformot és megindult a bányák államosítása, általában a fiatal magyar demokrácia erőteljes léptekkel halad a megszilárdulás felé.Amikor azt hangoztatjuk, hogy az értelmiségnek, de különösen a műszaki értelmiségnek nem szabad a szűk szakmai kérdéseknél maradnia, arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a saját házunk tája körül is igen komoly és nagy feladatok várnak reánk az új esztendőben. Az érdekeink védelme terén sok a tennivaló. A műszaki értelmiség túlnyomó többségében magán- és közalkalmazott, kisebb része tervező és tanácsadó, még kisebb része vállalkozó. Az utóbbi kategória gazdasági érdekeinek a védelme természetesen nem a szakszervezet feladata. Az alkalmazottak gazdasági érdekvédelmével kapcsolatban meg kell mondani, hogy 1946. évben komoly harcot indítunk azért, hogy a bennünket megillető munkabért megkapjuk. Tisztán kell látnunk, hogy az elmúlt tíz hónap alatt kevesebb díjazást kaptunk, hasonlókép a többi dolgozóhoz, mint ami munkánk alapján megillet. Felvetették azt a gondolatot a szakszervezet üzemi bizalmi testületének ülésén, hogy a dolgozók, köztük a mérnökök és technikusok, meg nem fizetett munkájának ellenértéke hassék javukra és mintegy tábláztassék be az újjáépítési vállalatokra. Rá kell arra mutatni, hogy valóban a dolgozók munkájából épülnek újjá az üzemek és erősödnek meg a kifosztott és lerombolt vállalatok. Azonban azt a többletmunkát, amit így ellenszolgáltatás nélkül az újjáépítésre fordítunk, hiába próbálnék a papírkötelezvényekkel biztosítani magunknak a jövőre, mindezek a kötelezvények értéküket vesztik akkor, ha nincs a dolgozóknak megfelelő szervezeti ereje ahhoz, hogy ezeket a papírkövetelléseket be is váltassuk. Világos, hogy a kérdés lényege abban van, lesz-e a dolgozóknak elég ereje és befolyása arra, hogy az újjáépített nemzetgazdaságban a dolgozórétegek a nemzeti jövedelemből megfelelő részesedést kapjanak. Ez pedig mindig a munkáltatók és a munkavállalók között fennálló erőviszonyoktól függ. A magyar dolgozók, köztük a műszaki értelmiségiek, az újjáépítésben vállalt munkájukkal, áldozatukkal megszerezték a jogot a felépülő termelésből való megfelelő részesedésre. Ez a jog független attól, hogy számszerűleg ma rögzíttetik-e avagy sem. Tisztán kell látnunk, hogy a mérnökök és techniku-sok reálmunka bére, díjazása, csakis a többi dolgozó reálbérének növelésével együtt emelhető. Ez csakis akkor vihető sikerrel keresztül, ha a műszaki értelmiség az eddiginél még nagyobb mértékben zárkózik a szakszervezeti gondolat köré és elutasítja magától a különböző retrográd próbálkozásokat, pl. a Kamara valamely formában való újjáélesztését. Nem lesz felesleges, ha rámutatunk Itt arra, hogy a mi fizetéseink általában a rezsiben kerülnek elszámolásra. Mivel a munkák jelentős része még mindig rezsimunka, a mérnök és technikus fizetésének lenyomása a rezsikulcs változatlan tartása mellett, a vállalatoknak jelentős előnyt biztosít. őszintén kell beszélni az új év kezdetén arról, hogy a nem osztálytudatos munkásság sokhelyütt beleesik minden demokrácia gyermekbetegségébe, az egyenlősítési törekvésekbe. A leghatározottabban fordulunk szembe ezekkel a béregyenlősítési törekvésekkel és ebben a harcunkban magunk mögött tudjuk a munkáspártokat, az osztálytudatos dolgozók széles rétegeit is. Természetesen ez a harc csak akkor lehet eredményes, ha egyrészt az egyes üzemek bérhelyzetét valóban világosan feltárjuk és így a bármi formában jelentkező egyenlősítési törekvéseket csírájában semmisítjük meg, másrészt pedig világos és egyértelmű állásfoglalásunkkal be kell bizonyítanunk, hogy a műszaki értelmiségiek egyszers mindenkorra megszűntek a reakció és tőkések kiszolgálói lenni. A műszaki értelmiségnek a haladás és a demokrácia konzekvens és öntudatos képviselőjévé kell válnia és a dolgozók érdekeit, a termelés fokozásának ügyét kell képviselnie.Tudjuk jól, hogy az üzemekben, a gyárakban a munkás-mérnök viszonyban komoly problémák merülhetnek fel nap, mint nap. Ezeknek a problémáknak intézményes megoldásához az kell, hogy szakszervezetünk és a munkásszakszervezetek között a viszonyt még jobban elmélyítsük, a személyes kapcsolatokat szorosra fűzzük, mind fent, a szakszervezetek vezetőségénél, mind pedig az egyes üzemekben és munkahelyeken. Az üzemi bizottságok és a műszaki értelmiség közötti jóviszony kimér