Műszaki Lap, 1906 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-05 / 1. szám
2 MŰSZAKI LAP 1906 A gyárak fogyasztását illetőleg hangsúlyozza a bizottság, hogy az 53.000.000 tonnányi szénfogyasztás modern gépberendezések alkalmazása révén 11.000.000 tonnára redukálható volna, ami horribilis megtakarítást jelentene. Erre a körülményre alább részletesebben fogunk kiterjeszkedni. Kimondja a bizottság azt is, hogy Anglia vízi erői, alkoholja, kőolaja, tőzege mint energiaforrások korántsem olyan számbavehetők, mint szene. Fölmerült önként az a kérdés, vájjon Anglia rengeteg szénkivitele minő befolyással van nemzetgazdasági mérlegére. A bizottság erre vonatkozó vizsgálódásaiban arra az eredményre jutott, hogy a szénkivitel forszírozása minden tekintetben előnyös. A nagymérvű kivitel a bányavállalatok érdekeit és így közvetve az állam érdekét is szolgálja, mert a külföldi rendelések többnyire nagyobb mennyiségre szólván, módjukban áll a bányavállalatoknak ezek révén termelési költségeiket csökkenteni. Egyesek még azt is tudni vélik, hogy a szénkivitelnek redukálása azt eredményezné, hogy az Angliába bevitt áruk szállítási költségei emelkednének. Eddig szól a bizottság jelentése. A föltárt kép nem biztató. Ha meggondoljuk, hogy a szén jelenlegi kultúránknak conditio sine qua non-ja, fontolóra kell vennünk, vájjon a természetnyújtottá kincsesei racionálisan gazdálkodunk-e. Tudott dolog, hogy gőzgépeink a kazán rostélyán eltüzelt melegmennyiségnek csakis kereken 5 —10 °/o-át képesek mechanikai munkává átalakítani. A szénnel tehát rablógazdaságot űzünk. Ennek a rablógazdaságnak káros hatását mi érezni nem fogjuk, de valószínű, hogy az utánunk következő századok nemzedékeire ázok súlyával fog nehezedni jelenlegi gazdálkodásunk. Értsük azonban meg egymást. Nem abban rejlik a kár, hogy a szenet eltüzeljük —, mert hiszen minden okszerűen eltüzelt szénrég az emberiséget és a kultúrát szolgálja — hanem abban, hogy a szenet prédáljuk. Az utolsó évtizedek technikusai immár tudatára ébredtek annak, hogy a természet nyújtotta kincsesei mostohán bánnak. Pedig a természet saját háztartásában mindenütt ökonomikus példával jár elő. Nézzük p. o. a fát, a füvet, mind az égnek emeli fejét. A természet bölcs ökonómiája ez. Mert ha nem így nőnének, vagyis a földvonzási erő, a gravitáció erővonalainak irányában, hajlításra volnának igénybe véve, sejtjeiknek erősebben kellene fölépülniök, amint ezt a gallyak csomóinál látjuk. A gőzgépek energia-átalakító hatásfoka javításának jegyében létesült a fokozatos expandáltatás fáradt gőz kondenzálása, a friss gőz túlhevítése, a gőzturbinák számos faja és a hőakkumulátoros alacsony nyomású gőzturbina. Mindezek a javítások a maguk nemében mértföldet jelzők, mindazonáltal abszolúte véve az összhatásfokot lényegesen nem javították. A rotációs dugattyús gépek sem jelentenének haladást ez irányban. A kénessavval működő segédgőzgép már lényeges haladást jelentene, ha a fölmerülő műszaki nehézségek széles körben való elterjedésének útját nem állnák. A szívógázmotor megalkotása közelebb vitt a kitűzött czélhoz, miután az ilyen telep energia-átalakító hatásfoka 20—30%. A szívógázmotorok generátorai eddigelé csak antracittal, kokszszal, vagy faszénnel táplálhatók előnyösen. Eme tulajdonságoknál fogva — főkép a mi barnaszenes hazánkban — eddigelé nem terjedtek még el olyan mértékben, mint amilyenre igényt támaszthatnak műszaki előnyeik révén. Ha sikerül majd olyan szénmotort szerkeszteni, mely az eddigieknél tetemesen jobb hatásfokkal dolgozik, úgy ez kultúránk haladásának történetében is maradandó nyomokat fog hagyni. Csodálatos az a tartózkodás és közöny, melylyel a bányavállalatok e probléma megoldása iránt viselkednek. Be nem vallottan tartanak talán attól, hogy a szénmotorok hatásfokának növelése a széntermelésre káros hatással lesz. Pedig ez teljesen hibás fölfogás. Sokkal rohamosabban szaporodnék a szénmotorok száma, mint ahogy tökéletesbítésük következtében a lóerőóra szükségelte szénszükséglet csökkenne. A gyakorlat teljesen analóg esetet nyújt a központi világító telepekben. Daczára annak, hogy az Auer-harisnya a régi 16 gyertyafényű gázlepke-égőnél kevesebb gázt fogyaszt, miután 16 gyertyafény helyett 60—80 gyertyafényt ad, az Auer-harisnya föltalálása a gázgyáraknak óriási lendületet adott. Azonképen vagyunk az elektromos központi telepekkel is. A Nernst-, az ozmium- és a tantallámpák, melyek gyertyánként csak kereken 15 wattot fogyasztanak a 3 és 4 wattos szénfonalas izzólámpákkal szemben, az elektromos központi telepek részéről részesülnek a legnagyobb pártfogásban, holott ezek is látszólagos áramfogyasztás csökkenést eredményeznek. A bányavállalatok aggálya tehát teljesen indokolatlan. Sőt bizonyos, hogy a szénmotorok javítása a széntermelés nagymérvű növekedését fogja maga után vonni. Közelfekvő dolog volna tehát, hogy a bányavállalatok az erre hivatott tudományos intézetekkel karöltve, díjak és kísérleti alapok létesítésével annak a mozgalomnak élére álljanak, mely a szénmotorok javítását célozza. Ezzel nemcsak saját üzleti érdekeiket, hanem a közjót is szolgálnák. Az angol bizottság, melynek jelentését fentebb ismertettük, megállapította, hogy az angol gyárak jelenlegi évi 53.000.000 tonnányi szénfogyasztása racionális üzem mellett 11,000.000 tonnára volna redukálható a jelenleg használatban levő modernebb szerkezetű szénmotorok alkalmazása révén. Ez évi 42,000.000 tonna szénmegtakarítást jelentene, vagyis pénzben kifejezve legalább is 420.000.000 koronát. Ez a szám horribilis nagy és meglepő. A redukciót a bizottság a szívógázmotorok, és a legmodernebb gőzgépek alkalmazásával véli keresztülvihetőnek. Ámde kissé túlhajtottnak és vérmesnek látjuk a kilátásba helyezett megtakarításokat, ha meggondoljuk.