Műszaki Lap, 1936 (35. évfolyam)

1936-02-01

Dolgozni akarunk! A mérnöki rendtartásról szóló 1923. évi XA 11 tc. 70. §-ában a felsőipariskolát végzett techniku­sok számára biztosított átmeneti időszak ez év augusztusában lejár. Tehát néhány hónap múlva megszűnik a törvény létrehozásakor szükséges­nek látott intézményes kíméleti idő és ha a jelek nem csalnak, a kímélet is. Sokan azt hiszik, hogy ez a lejárat csak azo­kat nyugtalanítja, akik a kamarába való felvé­telre tartanak igényt. Nos, ez tévedés. Mert a le­járat nagy megkönnyebbülést hoz a kamara szél­sőségesei számára, akik már elkészítették és be­nyújtották az illetékes minisztériumba javaslatu­kat, amelyben az 1929. évi 127.000/K. M. sz. mér­nöki munkafenntartási rendeletben megvont ke­reteket messze túlhaladóan, újabb munkaterületek lefoglalását kérik a mérnöki kamara tagjai szá­mára. Ez pedig már azokat is érinti, akiknek nincsenek ambíciói a kamarai tagságra, de meg akarják tartani, vagy keresni a kenyerüket. Ér­dekli tehát ez a kérdés az önállókat, alkalmazot­takat, a beérkezetteket, éppúgy, mint a most fej­lődőket és a legfiatalabbakat egyaránt. 1923-ban, amikor a mérnöki rendtartási tör­vény még csak javaslat volt, mindenki azt hitte, — így a törvényhozás is —, hogy az átmeneti időszaknak szánt 12 esztendő éppen olyan viszo­nyok között fog eltelni, mint aminek akkor vol­tak, amikor a parlament megszavazta ezt a tör­vényt. Illetve egyáltalában nem gondoltak arra, hogy más viszonyok is lehetnek. Például arra, hogy­­a gazdasági élet vérkeringésében zavarok keletkezhetnek, hogy sok kazánban kialszik a tűz, s a gyárakban 10 alkalmazott közül 8 feles­legessé válik és hogy jól vezetett, erőteljes válla­latok egyszerűen megszűnnek és ezrével kenyér nélkül maradnak, válogatás nélkül, öregek és fia­talok. Err­e nem gondoltak. És, sajnos, ez mégis bekövetkezett, önhibájukon kívül el kellett hagy­ni munkahelyeiket a mérnököknek is, éppúgy, mint nekünk. Nemcsak „mérnöki természetű munkásság“-ot nem végezhettünk, de örvendez­tünk, ha este az egésznapi, minkát kereső látás­­futás után hazaérkezve, a küszöb előtt hagyhat­tuk azt a gyötrő kérdést, hogy: mit eszünk hol­nap ? Közel egy évtizeden át tartott a dermesztő válság. Ezalatt majdnem minden társadalmi osztály a kétségbeesés széleihez jutott. Egy részük — nem törődve a többiekkel — egyszerűen meg­rohanta a megmaradt munkahelyeket; nem rit­kán úgy, hogy félrelökték onnan azokat, akiket ott találtak. Mi ebben a sötét évtizedben összeszorított fogakkal, munkában fegyelmezett ideggel fogtuk egymás kezét és álltuk a sorscsapásokat. És — ezt önérzettel írjuk — sohasem követeltük a kormányzattól, hogy mindenki előtt rajtunk se­gítsen és a társadalomtól, hogy eltartson bennün­ket. Soha, semmiféle szélsőséghez nem sodród­tunk. Most már túljutottunk ezen az ítéletidőn. A magyar gazdasági élet kezd magához térni, vér­keringése fokozatosan élénkül s már juthatna munka és kenyér a mi számunkra is. Az idő ke­rekét visszaforgatni igyekvő kezek azonban is­mét előhúzzák fiókjukból a 10 évvel ezelőtt el­­sülyesztett papírformulákat és ezekkel újból meg akarják kötni a munkára kész agyakat és kezeket. Ez ellen tiltakozunk az igazságba és a sor­sunk irányíására hivatott kormányzatunk böl­csességébe, jóindulatú megértésébe és tárgyilagos ítéletébe vetett hitünkkel. Egyetlen kérésünk, hogy a mi becsületes mun­kaszándékunkat vegye szívesen, higgye el, hogy magyarságban, tisztességben és áldozatkész, tűr­­ni tudó önzetlenségben egyetlen társadalmi cso­port sem érezhet bennünket maga mögött, hanem csak vele egy sorban, egy frontban és ne engedje meg azt, hogy a mi munkánk az egyetemes ma­gyar érdekek szolgálatából kikapcsoltassék és értékeink elkallódjanak. Ez praktikusan és pillanatnyilag abban álla­na, hogy az ez évben lejáró átmeneti intézkedé­seket, éppen a fentírt gazdasági lehetetlenülésre figyelemmel, meg kell hosszabbítani és az újabb munkafenntartások tervét el kell ejteni. A ma már tűrhetetlen feszültségek így eny­hülnének, az érdek­testületek összeülhetnének, hogy a részletkérdéseket higgadtan megbeszél­jék és azután mindnyájan, egységes, harmoni­kus, közös munkával munkálkodjunk, hogy meghozhassuk a szebb magyar jövőt. Dolgozni akarunk I­ ­. J. 1936. FEBRUÁR BUDAPEST, 35. ÉVF. MŰSZAKI LAP Közgazdasági és szak­közlöny a gép-, vas-, fém-, textil-, fa-, vegyészeti és elektromosipar és a műszaki kereskedelem köréből AZ ORSZÁGOS MŰSZAKI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, Szentkirályi u. S ♦ Tel 30-2­06. * M. kir. postatakarékp. csekkszámla: 57.042 Tartalo­m .­ Dolgozni akarunk. — A fővárosi státusrendezés és a technikusok. — A Mérnöki Ka­mara közleményei. — Egyesület. — Figyelemreméltó újítás a robbanómotoroknál. — Hírek. — Magyar Textil­ipar. — Beszerzési források.

Next