Művezetők Lapja, 1913 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-10 / 1. szám

XVI. évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA: mennyiségű acélanyagot tudnak olvasztani és nem kell kavaró üstökbe önteni, hanem a kellő olvadás után azonnal az ingot formákba önthetik. Gondoskodnak arról is, hogy az ingot igen lassan hűljön ki, mert a szélek gyors lehűlése szénenyvándorlást idéz elő, vagyis a gyorsabban hűlő szélekből a széneny a közép felé húzódna, ahol az ingot a meleget tovább megtartja, ezen vándorlás folytán az acél ismét nem lenne egyenletes szerkezetű és keménységű, úgy, hogy az ingot közepén az acél sűrűbb és keményebb lenne. Az ingotok anyagát azután hengerek vagy pörölyök segélyével , a keresletnek megfelelő méretű rudakba kinyújtják és ha ezen mechanikai munkálatok okszerűen és megfelelő melegen történnek, az acél még némileg tömörebb szerkezetet is nyer, ellen esetben az acél megromolhat. A fentebb röviden leírt módon gyártott acélokat azután próba vizsgálatok alá veszik és ezen vizsgálatok alapján megállapítják annak nyers és edző keménységét, szívósságát, szemcsesűrűségét, húzási, összenyomási ellenállását, vágási leírását stb. és ezek eredménye szerint sorozzák a lágy, szívóskemény, kemény, igen kemény vagy különleges neveken ismert, kereskedelmi acélok közé. Újabb időben a most leírt próbák helyett, az úgynevezett szikrapróbákat is kezdik alkalmazni, ami úgy történik, hogy egy középfütomaságú surlakövet kellő sebességű forgásba hoznak és a próba alatti anyagot mérsékelten hozzáérintik, így az érintkező súrlódás következtében szikrák szóródnak le s ezen szikrák alakjából, milyenségéből következtetnek az acél minőségére.. Hogy az acélnak ily módon történt osztályozását a nagy szakközönség is kellően felismerhesse, minden acélrudat a keménységi fokozatát jelző o, 7, 2, 3, 4, 5, 6 számjelekkel, vagy a különlegességet jelző betűkkel látják el, így a legjobban finomított, rendes szerszám acélt, o-val jelölik, míg a leglágyabbat 5—6 számmal. XVI—13 A keménységi számjegyekenés betűkön kívül még színes papírszalagokat is ragasztanak az egyes rudakra, amelyeken, az acélelnevezésén kívül (mangán, króm, wolfram, önedző stb.) az acélokra vonatkozó rövid használati utasítást is közlik. Mindezen ismertetések mellett a gyárak minden egyes rendelésnél szívesen megküldik a szállított acélhoz szükséges feldolgozási utasítást. Hogy járjunk el tehát, ha acélt akarunk rendelni ? Aki már az acéljelzésekről, esetleges előbbi utasításokból tisztában van azzal, hogy neki milyen szám- vagy betűjelű acél felel meg legjobban, az egyszerűen azt kéri megküldeni, aki azonban maga nincs tisztában, hogy egy-egy szerszámnak mily minőségű acélt rendeljen, az legjobban teszi, ha a rendelésnél megírja, milyen szerszámot akar készíteni, minő anyagok megmunkálására fogja azt használni és kéri az ennek legjobban megfelelő acélt, a hozzá való feldolgozási utasítással együtt megküldeni. Az utasításban megjelölik azokat a melegeket, amelyek az acél a karácsonyfára ! Micsoda boldogság volna az, így csak Terikének, a hamis szemű Húsnak, meg a Jóska gyereknek jutott egy-egy pár, azt is csak az igazgató úr jó lelkének köszönheti, aki tegnapelőtt utalványoztatott neki „tekintettel nagy családjára“ huszonöt koronát. No, egy kis kalácsra is futotta még abból, így gondolkozik az öreg s nehéz sóhaj küzködik felfelé melléből, de hirtelen nyel egyet. Elfojtja a sóhajt, nehogy a közelében álló kenő meghallja. Meg kell óvni a tekintélyt. Felkapja fejét, a kapcsolótábla felé tekint. Ott ahol Gondos József kíséri figyelemmel a villamos órákat, a műszereket. Lám, annak jobb dolga van. Ugyanannyi a fizetése, mint az övé, és csak négy gyermekről kell gondoskodnia. — De azért csak tartsd meg őket én édes Istenem, jó egészségben és engedd, hogy fölnevelhessem őket. És száll a fohász, száll fel az olaj páratól fullasztó levegőben a gépterem kupolája felé. Ha annak falához ütődik, vájjon aláhull-e, vagy áthatol azon és elér oda, ahová küldetett ? — Tizenkettőre jár az óra kisebbik mutatója. Miska, a kenő a terem egyik sarkába vonul. Most ráér tíz percig, mert a gép olajozó üregeit tele töltötte. Ott a sarokban van egy láda, arra letelepedik és vékonyszálú viaszgyertyát von elő, meggyújtja azt és végét annak módja szerint odaragasztja az olajos láda tetejére. Minek ez a gyertya itt, ebben a fényárban úszó teremben, amelynek sarkában a por is meglátszana, ha ugyan volna por ? Odatekint a gépész. Az elektrikus is észrveszi a kapcsolótábla mellől a sarokban égő gyertya világot. Miska tiszta rongyba törülte olajtól csepegő kezeit. Piszkos zubbonya alól papírba göngyölt valamit húz ki. Kibontja, egy aranymetszésű könyv kerül elő. Felnyitja, lapozgat benne. Arccal a sarok felé fordul, nehogy őt, az egyszerű parasztot, aki csak egy év előtt hagyta el az eke szarvát, de magával hozta azt az érzést, a mely falujában, a harangláb alatt férkőzött szivébe, itt a munka, a gép, a villamosság emberei, kikre ő, tudásuknál fogva úgy néz fel csodálattal, mint felsőbb lényekre — kigunyolják, bántó tréfáikat feléje eresszék. Pedig dehogy gúnyolják. Azok is csak azt várták, hogy az óra mutatója a XIT-re érjen és fohászaikat magukban elmondják. A kupola tetejéről lelógó csillár drótkötelén egy picinyke egér kúszik lefelé, óvatosan, nagy elővigyázattal. Tekintetét fölemelve az elektrikus, később a gépész is észrevette. Úgy tesznek, mintha a kis egér vergődését néznék és azon gondolkoznának, hogyan került az oda fel. Pedig dehogy azt nézik, dehogy a fölött gondolkoznak. Ott a magasban, túl a kupolán, túl a havas felhőkön, túl a Vegán, Szinuszon, keres az ő lelki szemök valakit. Ahhoz beszélnek. — Elmosódott-e szivökben, lelkükben a karácsonyest jelentősége ? Nem ennek varázsa ragadja most magával őket ? Ellenőriző szolgálatomat teljesítendő, megjelenek a gépterem küszöbén és egy pillanat alatt átlátok, megértek mindent. Kalaplevéve, megilletődve állok meg ennek a templomnak, a felmagasztaló munka templomának küszöbén. Üvöltve tódul be mellettem a nyitva hagyott ajtón a december jeges szele és magával rántja a kongó hangokat. Éjféli misére harangoznak a távoli toronyban. A vékony gyertyaszál elégett, a gépész a regulátort, az elektrikus a műszereket nézi, a kenőnek kezében az olajos kanna és én — közelebb lépve, szótlanul, de szíves örömmel szorítok velek kezet, „jó estét“.