Művezetők Lapja, 1928 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

4 MŰVEZETŐK LAPJA, XXXI. évf. 1. szám. A már kész medence hossza 1000 m., szélessége a hátsó, keskenyebb részén 100 m., máshol 150 m. A partja általában kővel burkolt és lejtős ; csak az északi részén van egy 650 m. hosszú, függőleges fal. E partfal mentén villamos daruk bonyolítják le a forgalmat s az áruk elhelyezésére 80 m. hosszú és 40 m. széles szín szolgál. Legérdekesebb a medence hátsó, 150 m. széles része, melynek északi partja a gabona ki- és beraká­sára és tározására szolgál. A gabonatár 35.000 tonna gabona befogadására készül; 95.8 m. hosszú, 36.3 m. széles és 43,6 m. magas. Ez építmény egy része emeletes, padozatos, más része silos­ szerkezetű, vagyis függőleges üregekből áll. Az előbbi rész 25 ezer tonna, az utóbbi 10 ezer tonna gabonát tárolhat. A gabona ki- és berakását, szellőztetését, mérlege­lését, zsákolását stb. a legújabb rendszerű gépek végzik. A hátsó medencerész déli partja szén, ércek,­­ építőanyagok stb. elhelyezésére alkalmas, melyek a­­ szabadban tárolhatók. Itt a part mentén 50 m. , nyílású, 7 tonna teherbírású gördülő híddaru mozog és végzi a ki- és berakodást. E híddaruval óránként 60 tonna anyagot lehet átrakni. E kereskedelmi kikötőmedencéhez, miként a tőle délre fekvő petróleumkikötőhöz is, vasúti vágá­nyok futnak, melyek a gubacsi hídon át közlekednek a soroksári Dunszág keleti partja mellett épült kikötő­pályaudvarral (1. 2. számú képet). Alkalmas szerkezetek lehetővé teszik a hajón jött áruknak a vasútra és viszont a vasúton jött áruknak a hajókra átrakását. Főként nagyjelentőségű a ga­bonatárház, mely a gabona gyűj­tésére szolgál. A fővárosnak van­nak ugyan közraktárai, mintegy 100.000 tonna gabona befogadásá­ra, azonban ez intézményt tovább kell fejleszteni. A közraktáraknak ugyanis rendkívüli a fontosságuk két okból: 1. mert a gabona eltar­tása szakszerűen történik bennük és 2. mert a gabona­ kereskedel­met megkönnyítik s a mezőgazda­­sági árakat k kedvezően szabályoz­zák. A gabona, ha nem kellő ke­zelésben tározzák, egyre veszít a súlyából. Eleinte azt hitték, hogy szárad, vizet vészít. De a vizs­gálódások kimutatták, hogy az egymásra zsúfolt gabonaszemek lassú erjedésen mennek keresztül, hogy a mag tápláló­anyagának egy része oxidálódik s széndioxid alakjában eltávozik. A rosszul tá­rolt gabona évi apadása 10-15%-ra is fölrúg. Ez tiszta veszteség,­me­lyet a jól szellőztetett silosokban és magtárakban a minimumra csökkenthetünk. Könnyen kiszá­míthatjuk, hogy az országot éven­ként mennyi kár éri a rosszul ke­zelt gabona miatt. Ha egyéb ok nem volna, már ez az egy is elég volna reá, hogy rendszeres mag­tárakat létesítsünk. De a magtárakba szállított gabonát rögtön minősítik, lemérik és letét­jegyet adnak róla. Ez a letétjegy már maga pénz és ak­kor értékesíthető, mikor a tulaj­donosa akarja­ reá előleg, vagy kölcsön vehető s a gazda az el­adásra a legkedvezőbb időt kivár­hatja. Az áru tár­ozása alig kerül valami csekélységbe s a legtöbb közraktári intéz­mény úgy van szervezve, hogy a fekvésbért és kezelést az áru eladásakor kell fizetni. Ha ez az intézmény országos szervezetet kap, mint Kanadában, hol a legtökéletesebben vitték keresztül, akkor a földmivelőnek, ha learatott és kicsépelt, jóformán semmi gondja nem marad az árujával. Kanadában az ország minden valamire való községében létesültek gabonatárházak, melyek egymással mind kapcsolatban vannak s a gabonát a főgyüjtőállomásokra öntik, honnan vasúton és hajón a világ minden részébe elszállítják. 2. kép: A Csepel-sziget csúcsa a kikötőkkel.

Next