Nyomda- és rokonipar, 1927 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-15 / 1. szám
pmi XVII. évfolyam 2 .. Budapest, 1927 január 15. szám • ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI, KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETI KÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPIRFELDOLGOZÓ IPARI NYOMDA A Munkásbiztositó Pénztár elleni panaszok. Sport és testedzés. — A betegségi és balesetbiztosításra vonatkozó bejelentések. — Szilánkok. — A Magyar Grafika. — Vegyes. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN ÉS 15-ÉN MUNKAADÓK LAPJA Tartalom: KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V.NARIA VALÉRIA-U.12. FÉLEMELETI. A Munkásbiztositó Pénztár elleni panaszok. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által, a Munkásbiztosító Pénztár körüli sérelmes helyzetek ügyében megindítandó akció számára adatokat kértünk a grafikai üzemektől. Habár ez adatgyűjtési szándékunk nem talált arra a megértésre, amellyel joggal lehetett volna számolnunk azon elkeseredett kifakadások után, melyek a Munkásbiztosító intézményének emlegetésével már mintegy önként adódnak, az a pár válasz, mely felszólításunkra beérkezett, elég lehetőséget nyújt arra, hogy a panaszok egy kedves csokorravalóját juttathassuk el a kamarához, továbbítás és felhasználás céljából. Az első panaszt hivatalból, a magunk tapasztalata alapján szögezzük le, mint jellemző tünetet a Pénztár kiváló adminisztrációját illetően. Múlt évi október hó 26-án egyesületünk, a tagok köréből vett panaszok folytán átírt a budapesti Pénztárhoz, rámutatva arra a képtelen helyzetre, mely abból ered, hogy a munkabér alapján osztályokba sorozott alkalmazottak járuléklerovását egy újabb gyakorlat szerint a Pénztár nem a fix összegű javadalmazás alapján kívánja lerovatni, hanem figyelembe veszi a tényleges keresetet, mely munkásoknál úgy képződik, hogy az egyezményes munkabérhez hozzáadódik a külön szolgálmányok díjazása, a különórák díja. Tekintettel arra, hogy ily külön szolgálmányok csak az esetről-esetre felmerülő szükségszerűség szerint vétetnek igénybe, a járuléklerovási osztályozást csak olyankor befolyásolják, ha a külön szolgálmányok oly mennyiségben vétetnek igénybe, hogy az azokért járó díjazás a fix összegű javadalmazással együtt, meghaladja azon összeget, mely a fix javadalom osztályhatárvonalát megszabja. Ez az eset a grafikai szakmákban főleg a munkásnőknél szokott bekövetkezni. Már most, amidőn a tényleges hetikereset alapján ily helyzet következik be, kénytelen volna az üzem az érintett alkalmazottat átjelenteni egy magasabb bérosztályba és ha a legközelebbi héten annak keresete a különszolgálmányok elmaradása vagy csökkenése következtében megint visszaesne, úgy kötelességévé válna az üzemnek, hogy az illető alkalmazottat az előző bérosztályba jelentse vissza. Az ilyen, esetleg hétről-hétre bekövetkező oda- és visszajelentés az üzem szempontjából teljesen keresztülvihetetlen. A munkás heti elszámolása megnehezíttetik azáltal, hogy a felerészben általa fizetendő járulék összege minduntalan változó lesz. A pénztár pedig mást sem tesz, minthogy a ki- és be-, oda- és visszajelentéseket adminisztrálja és növeli azt a káoszt, mely ezt az intézményt úgy is jellemzi. Növeli azonban ezáltal a megnövekedett adminisztráció által a költségeket is, melyek már amúgy is az elviselhetetlenség határán mozognak. De talán ez a cél. Talán el kell még helyezni a Pénztárban egy pár máshol elhelyezkedni nem tudó protekciós embert. Legalább is az ez ügyben elküldött átiratunk sorsa azt látszik bizonyítani, hogy a Pénztár alkalmazottai még nincsenek elegen. Átiratunkra ugyanis két és fél hónapja még nem tudott megjönni a Pénztár válasza, mert a nagy adminisztratív tevékenység még úgy látszik nem újáur 1926 október 26-ig, így kell, hogy legyen ez, mert nem tételezhető fel a Munkásbiztosító Pénztárról, hogy egy országos munkaadói testület indokolt és udvarias átiratára ne legyen egyáltalán válasza, különösen, ha az átiratban e válaszadás directe kéretik. Ez a panasz a Főnökegyesület panasza és most lássuk mit panaszolnak az egyes üzemek. A hozzánk beérkezett értesítések alapján mindenekelőtt megállapítható, hogy a m. kir. népjóléti miniszternek 3596., illetve 4191. számú, a Budapesti Közlöny december 7-ei és december 30-ai számában közölt rendeleteiben, a miniszter a Munkásbiztosító Pénztár járulékairól, mint 6 százaléknak megfelelő kulcsról tesz említést, ami azt a látszatot kelti, mintha a munkásbiztosítási járulékok, a múlttal szemben 7o/o-ról 6o/o-ra csökkentek volna. A járulékok utánszámítása azonban azt mutatja, hogy a járulékok nem egy esetben még a 700-ot is meghaladják. A korábban érvényben volt, még koronákban megállapított járulékok ugyanis tényleg az átlagos napibér hatszorosának, tehát az átlagos hetibérnek pontosan 7 százalékát tették ki. Ezzel szemben a 4191. számú rendelet táblázatában kimutatott 6 napra járó járulék a 76/6-ot meghaladja. A járulékok tehát, ha már a múltban drágává tették a Pénztárt, ezt most fokozottan teszik. A kérdés már most az, miként volna e teher csökkenthető.— A Pénztár járulékkirovása állítólag a tényleges terhek alapján számíttatik ki és miután a tényleges terheket a biztosító üzem és az ugyancsak biztosító kedvezményezett tartoznak fedezni, látszólag nincs mód arra, hogy ez a súlyos tehertétel módosuljon a szolgáltatások redukálása nélkül. A megbetegedett kedvezményezetteknek nyújtott szolgáltatások terhére senki nem kíván költségredukciót és ennek alapján, hozzájárulási csökkenést előidézni. Mégis, volna mód arra, hogy a pénztári díjak csökkentessenek. Kevesebb szövevénnyel bíró, egyszerűbb és így kevesebb munkaerőt foglalkoztató adminisztrációt kellene a Pénztárnál meghonosítani és minden oly kiadást megszorítani, mely nem a biztosítottat illető ellenszolgáltatást érinti. Az az érzésünk, hogy ez ma meg nem történik. Holott ennek szigorú keresztülvitele alapján lehetne oly megtakarításokat elérni, melyek a járulékmegállapításra jótékony kihatással volnának. Egy másik módja a megtakarítások elérésének az volna, hogy az alkalmi álbetegeket szorítanák ki az ellátás és táppénzélvezésből. Munkaadói körökben ugyanis lépten-nyomon tapasztalják, hogy amint az alkalmazottak munkaviszonya megszűnik, az a kilépés alkalmával kiveszi beteglapját. Nem igen fér kétség ahhoz, hogy a munkában álló alkalmazott betegjelentésének ne volna komoly alapja. Hiszen a beteget jelentő, munkában álló alkalmazott anyagilag rosszabb helyzetbe jut betegállományba kerülése által, mint aminő viszonyok közt élhet kereseti lehetőségeinek kihasználása közepette. Nem így a munkából kilépő. Ez, ha kap is munkanélküli segélyt a maga szervezetétől, a segély összege elmarad a táppénz öszszege mögött, de még a táppénz igénybevétele által kitolódik az az idő, midőn a munkanélküli segély igénybevétele megkezdődik és így egy esetleg elhúzódó munkanélküliség esetére a jövedelmi lehetőségek megosztott kettős volta áll rendelkezésére. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy e kettős lehetőséget igen széles rétegek veszik igénybe és tehát sok oly »beteg« húz táppénzsegélyt, ki ha munkában állna, nem volna beteg. Az ezek által okozott költségek lényeges tételt jelentenek a Pénztár budgetjében és a segélyeknek ily visszaélésszerű igénybevétele könnyen el volna kerülhető. Az elkerülés módja az volna, hogy más szinü beteglappal láttatnának el azok, kik munkában létük közben betegszenek meg és kiknél a Pénztáron való jogtalan segélykeresés kizártnak látszik, viszont más szinü beteglap illetné azokat a betegeket, kik akkor ébrednek betegségük tudatára, midőn kilépnek munkahelyükről. Ez utóbbiak amúgy is min-