Nyomda- és rokonipar, 1927 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-15 / 1. szám

pmi XVII. évfolyam 2 .. Budapest, 1927 január 15­­. szám • ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI, KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETI KÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPIRFELDOLGOZÓ IPARI NYOMDA A Munkásbiztositó Pénztár elleni panaszok. Sport és testedzés. — A betegségi és balesetbiztosításra vonatkozó bejelentések. — Szilánkok. — A Magyar Grafika. — Vegyes. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN ÉS 15-ÉN MUNKAADÓK LAPJA Tartalom: KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, V.NARIA VALÉRIA-U.12. FÉLEMELETI. A Munkásbiztositó Pénztár elleni panaszok. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által, a Munkásbiztosító Pénztár körüli sé­relmes helyzetek ügyében megindítandó akció számára adatokat kértünk a gra­fikai üzemektől. Habár ez adatgyűjtési szándékunk nem talált arra a megér­tésre, amellyel joggal lehetett volna szá­molnunk azon elkeseredett kifakadások után, melyek a Munkásbiztosító intézmé­nyének emlegetésével már mintegy önként adódnak, az a pár válasz, mely felszólí­tásunkra beérkezett, elég lehetőséget nyújt arra, hogy a panaszok egy kedves cso­­korravalóját juttathassuk el a kamarához, továbbítás és felhasználás céljából. Az első panaszt hivatalból, a magunk tapasztalata alapján szögezzük le, mint jel­lemző tünetet a Pénztár kiváló adminisz­trációját illetően. Múlt évi október hó 26-án egyesületünk, a tagok köréből vett panaszok folytán át­írt a budapesti Pénztárhoz, rámutatva arra a képtelen helyzetre, mely abból ered, hogy a munkabér alapján osztályokba sorozott alkalmazottak járuléklerovását egy újabb gyakorlat szerint a Pénztár nem a fix összegű javadalmazás alapján kívánja le­rovatni, hanem figyelembe veszi a tény­leges keresetet, mely munkásoknál úgy kép­ződik, hogy az egyezményes munkabér­hez hozzáadódik a külön szolgálmányok díjazása, a különórák díja. Tekintettel arra, hogy ily külön szolgálmányok csak az esetről-esetre felmerülő szükségszerűség szerint vétetnek igénybe, a járuléklerovási osztályozást csak olyankor befolyásolják, ha a külön szolgálmányok oly mennyi­ségben vétetnek igénybe, hogy az azokért járó díjazás a fix összegű javadalmazással együtt, meghaladja azon összeget, mely a fix javadalom osztályhatárvonalát meg­szabja. Ez az eset a grafikai szakmákban főleg a munkásnőknél szokott bekövet­kezni. Már most, amidőn a tényleges heti­kereset alapján ily helyzet következik be, kénytelen volna az üzem az érintett al­kalmazottat átjelenteni egy magasabb bér­osztályba és ha a legközelebbi héten an­nak keresete a különszolgálmányok el­maradása vagy csökkenése következtében megint visszaesne, úgy kötelességévé válna az üzemnek, hogy az illető alkalmazottat az előző bérosztályba jelentse vissza. Az ilyen, esetleg hétről-hétre bekövet­kező oda- és visszajelentés az­ üzem szem­pontjából teljesen keresztülvihetetlen. A munkás heti elszámolása megnehezíttetik az­által, hogy a felerészben általa fizetendő járulék összege minduntalan változó lesz. A pénztár pedig mást sem tesz, minthogy a ki- és be-, oda- és visszajelentéseket adminisztrálja és növeli azt a káoszt, mely ezt az intézményt úgy is jellemzi. Növeli azonban ezáltal a megnövekedett adminisztráció által a költségeket is, me­lyek már amúgy is az elviselhetetlenség határán mozognak. De talán ez a cél. Talán el kell még helyezni a Pénztárban egy pár máshol elhelyezkedni nem tudó protekciós embert. Legalább is az ez ügyben elküldött át­iratunk sorsa azt látszik bizonyítani, hogy a Pénztár alkalmazottai még nincsenek ele­gen. Átiratunkra ugyanis két és fél hónapja még nem tudott megjönni a Pénztár vá­lasza, mert a nagy adminisztratív tevé­kenység még úgy látszik nem ú­jáur 1926 október 26-ig, így kell, hogy legyen ez, mert nem tételezhető fel a Munkásbiz­tosító Pénztárról, hogy egy országos mun­kaadói testület indokolt és udvarias át­iratára ne legyen egyáltalán válasza, kü­lönösen, ha az átiratban e válaszadás directe kéretik. Ez a panasz a Főnökegyesület panasza és most lássuk mit panaszolnak az egyes üzemek. A hozzánk beérkezett értesítések alapján mindenekelőtt megállapítható, hogy a m. kir. népjóléti miniszternek 3596., illetve 4191. számú, a Budapesti Közlöny decem­ber 7-ei és december 30-ai számában kö­zölt rendeleteiben, a miniszter a Munkás­biztosító Pénztár járulékairól, mint 6 szá­zaléknak megfelelő kulcsról tesz említést, ami azt a látszatot kelti, mintha a munkás­­biztosítási járulékok, a múlttal szemben 7o/o-ról 6o/o-ra csökkentek volna. A járu­lékok utánszámítása azonban azt mutatja, hogy a járulékok nem egy esetben még a 70­0-ot is meghaladják. A korábban érvényben volt, még koro­nákban megállapított járulékok ugyanis tényleg az átlagos napibér hatszorosának, tehát az átlagos hetibérnek pontosan 7 százalékát tették ki. Ezzel szemben a 4191. számú rendelet táblázatában kimu­tatott 6 napra járó járulék a 76/6-ot meghaladja. A járulékok tehát, ha már a múltban drágává tették a Pénztárt, ezt most fo­kozottan teszik. A kérdés már most az, miként volna e teher csökkenthető.­­— A Pénztár járulékkirovása állítólag a tény­leges terhek alapján számíttatik ki és mi­után a tényleges terheket a biztosító üzem és az ugyancsak biztosító kedvezményezett tartoznak fedezni, látszólag nincs mód arra, hogy ez a súlyos tehertétel módo­suljon a szolgáltatások redukálása nélkül. A megbetegedett kedvezményezetteknek nyújtott szolgáltatások terhére senki nem kíván költségredukciót és ennek alapján, hozzájárulási csökkenést előidézni. Mégis, volna mód arra, hogy a pénztári díjak csökkentessenek. Kevesebb szövevénnyel bíró, egyszerűbb és így kevesebb munka­erőt foglalkoztató adminisztrációt kellene a Pénztárnál meghonosítani és minden oly kiadást megszorítani, mely nem a biz­tosítottat illető ellenszolgáltatást érinti. Az az érzésünk, hogy ez ma meg nem tör­ténik. Holott ennek szigorú keresztülvitele alapján lehetne oly megtakarításokat el­érni, melyek a járulékmegállapításra jó­tékony kihatással volnának. Egy másik módja a megtakarítások el­érésének az volna, hogy az alkalmi ál­betegeket szorítanák ki az ellátás és táp­pénzélvezésből. Munkaadói körökben ugyanis lépten-nyomon tapasztalják, hogy amint az alkalmazottak munkaviszonya megszűnik, az a kilépés alkalmával ki­veszi beteglapját. Nem igen fér kétség ahhoz, hogy a munkában álló alkalmazott betegjelentésének ne volna komoly alapja. Hiszen a beteget jelentő, munkában álló alkalmazott anyagilag rosszabb helyzetbe jut betegállományba kerülése által, mint aminő viszonyok közt élhet kereseti lehe­tőségeinek kihasználása közepette. Nem így a munkából kilépő. Ez, ha kap is munka­­nélküli segélyt a maga szervezetétől, a segély összege elmarad a táppénz ösz­­szege mögött, de még a táppénz igény­­bevétele által kitolódik az az idő, midőn a munkanélküli segély igénybevétele meg­kezdődik és így egy esetleg elhúzódó mun­kanélküliség esetére a jövedelmi lehető­ségek megosztott kettős volta áll rendel­kezésére. A gyakorlati tapasztalat azt mu­tatja, hogy e kettős lehetőséget igen széles rétegek veszik igénybe és tehát sok oly »beteg« húz táppénzsegélyt, ki ha munká­ban állna, nem volna beteg. Az ezek által okozott költségek lényeges tételt jelentenek a Pénztár budgetjében és a segélyeknek ily visszaélésszerű igénybevétele könnyen el volna kerülhető. Az elkerülés módja az volna, hogy más szinü beteglappal lát­tatnának el azok, kik munkában létük köz­ben betegszenek meg és kiknél a Pénz­táron való jogtalan segélykeresés kizártnak látszik, viszont más szinü beteglap illetné azokat a betegeket, kik akkor ébrednek betegségük tudatára, midőn kilépnek mun­kahelyükről. Ez utóbbiak amúgy is min-

Next