Polytechnikai Szemle, 1898 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1898. január 1. POLYTECHNIKA! SZEMLE belső helyesen edzett rész kitágul és nem enged a külső összehúzódó részek nyomásának. Ilyen egyenlőtlenül hevitett és edzett szerszám haránt irányban eltörve, a kerület felé durvább és fényes szemcsés szerkezetet mutat, mely befelé fokozatosan sűrűbb és homályosabb szerkezetbe megy át és különösen nagyobb keresztmetszettel bíró daraboknál, egészen nyers keménységű durvább szemcsés magot zár be. Ha az ilyen módon egyenlőtlenül hevített szerszám törési felületének különböző részleteit összehasonlítjuk az edzési hőszín megállapítása czéljából végzett kísérletnél nyert 9 törési felülettel (1. I. sz. táblázat I. és IV. sor), feltéve természetesen, hogy ezen kísérlet ugyanazon a czéllal végeztetett, melyből a szerszám maga is készült, azon hőfokra következtethetünk, melyre az egyes részletek hevítve voltak és így arra is, mi módon történt a melegítés. Ha a szerszámot túlságos óvatosságból úgy melegítettük, hogy az edzési hőfokot csak igen lassan érte el, az edzés szintén nem lesz kellő eredményű, mivel tartós vörös izzásnál az aczél kiégetté válik. Az így edzett szerszám törése durva szemcsés, olyan, mint ha nem is volna megedzve és reszelhető. Hogyan kell tehát a szerszámot edzési hőfokára hevíteni, hogy az edzésnek megkívánt és legjobb sikere legyen ? Erre megtanít minket az edzés elmélete. Rámutattunk ezen elmélet fejtegetése közben azon körülményre, hogy az aczél lehűlésekor a vörösbarna vagy sötét piros kőszín megjelenésekor meleg válik szabaddá (e miatt az aczél ismét vörös izzóvá lesz), felmelegítésénél pedig ugyanezen hőmérséklet mellett vagy ahhoz közel meleg köttetik le, tehát a melegítés daczára egy ideig az aczél hőmérséke nem emelkedik. Ez a tapasztalat vezet rá a fenti kérdés megoldására. b) Az edzendő szerszám hevítése a vörösbarna illetve sötét piros hőszin eléréséig lassan, azután az edzési hőszin megjelenéséig gyorsan történjék. A vörösbarna vagy sötét piros hőszin elérése után kezdődik ugyanis a meleg kötése, tehát a hevesebb tüzelés daczára sem melegszenek fel a külső részek a vörösbarna vagy sötét piros hőszinnél jobban, hanem a meleg nagyobb részét tovább adják a szomszédos részecseknek és csak miután az egész tömegben a meleg kötés fázisa befejezést nyert, történik a hőmérsék további fokozódása. A további melegítést az edzési hőszín egyenletes fellépése alkalmával beszüntetve, elérjük azt, hogy a szerszám, vagy szerszámrész egész tömegében majdnem egyidejűleg éri el az edzési hőfokot. Az ily módon edzett aczél, ha az edzési hőszin jól volt eltalálva s ha megfelelő gyorsan hűttetik le, az illető aczélra nézve elérhető legnagyobb keménységgel fog bírni. Törési felülete jellemzően egyenletes sima, vagy igen finom szemcsés szerkezetet és bágyadt fényt mutat és ha csak anyaghibával nem bír, a lehűtésnél el nem reped. A szerszámnak imént vázolt hevítésére a tüzelésberendezést kell megfelelően választani illetve készíteni. A czélnak legjobban olyan berendezés fog megfelelni, mely 1. a tüzelőanyag égését a szabályszerű edzés feltételei szerint engedi szabályozni, tehát lehessen az edzendő szerszámot eleintén lassan és a vége felé gyorsan hevíteni; 2. a szerszám túlhevítését és különösen elégését kizárja, lehetetlenné teszi, anélkül, hogy az edző részéről e végből különös figyelem és ügyesség kivántatnék; 3. az edzendő szerszámot csak edzési hőfokára engedi melegíteni. Ha oly edző bemenetét sikerülne szerkeszteni, mely ezen feltételeknek tökéletesen megfelel, még pedig függetlenül az edző ügyességétől, a szerszámedzés mivelete a legegyszerűbbé válnék és balsikerek majdnem egészen ki volnának zárva. A létező edzőkemenezék nagy többsége azonban csak az aczél elégését kívánja megakadályozni, mivel szerkesztőik az elégett aczélt hasznavehetetlennek, restaurálásra alkalmatlannak tartották. Hogy ez téves felfogás, előbbi fejtegetéseimben kimutatni igyekeztem és kísérletileg bárki is meggyőződhetik róla. Mindazonáltal ügyes kezelés mellett ezen kemenezék is jó eredménynyel használhatók. Az eddigi edző kemenezék a fölállított követelményeknek csak megközelítően felelnek meg. Mindannyinak sikeres alkalmazása a kezelő (edző) ügyességétől függ. Ezen ügyesség egyrészt a szerszám helyzetének a hőhatások szerint való oly változtatásában áll, hogy annak minden egyes, bár különböző méretű része egyenlően melegedjék, másrészt az aczél fajnak megfelelő hőszint fellépésének azonnali felismerésében nyilvánul. És ha tekintetbe veszszük, hogy különböző méretű, változó keresztmetszettel biró tömegek, még ha teljesen egyenletes hőmérséklettel biró helyen melegszenek is, kisebb méretű, vékonyabb részei hamarább érnek el bizonyos hőfokot, mint a vastagabb részletei, eléggé