Polytechnikai Szemle, 1911 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1911-01-04 / 1. szám

1911. január 4. POLYTECHNIKAI SZEMLE teljesen azonos. Ily módon másodpercenként már 56 el­sötétítést kapunk, a­mi teljesen elégséges arra, hogy a villogást minden fényerősségnél teljesen elnyomjuk. Tisztán gyakorlati szempontból azonban meg kell jegyeznünk, hogy a valóságban a vetítő­ernyő a kinematográf­ készülékben sohasem fog teljesen egyen­letesen forogni. A sebesség a kép változása pillanatá­ban mindig némileg csökkenni fog. Ez a körülmény arra kényszerít, hogy a szekunder-elsötítőket nagyobbakra méretezzük, mint a fő elsötétítő­ ernyőket és azokat olykér helyezzük el, hogy ezen sebesség-differencia el­tűnjön. Mivel ezen három szekunder elsötétítő alkal­mazásával a képváltozás sebességének lényeges növelése jár, először is a mozgó részek tehetetlenségében álló nehézségeket kellett leküzdeni. De Proszynski a „Francia Fizikai Társulatban“ tartott beszámolója a villongás kiküszöbölésére szolgáló összes számítási és mechanikai adatait tartalmazza, úgy hogy kilátás van arra, hogy a mozgó­fényképek ezen kellemetlen hatásától már a közel­jövőben meg­szabadulunk. Rövid közlések. Népszerű műszaki ismeretterjesztő előadások. A Magyar mérnök és építész-egyesület ez évi népszerű ismeret­terjesztő előadás sorozatát két igen érdekes előadással zárta le, a­melyet az egyesület közlönye alapján az alábbiakban ismer­tetünk. Az első előadás: Az építészeti formák elváltozásai a középkor kezdetén. Fritz Oszkár előadó ismertette az építőművészet fejlődését és átalakulását a római birodalom bukása idejétől egészen a román stílus kialakulásáig, méltatva azokat az építőművészeti irányo­kat, melyek a pogány antik művészet és a keresztény középkor művészete között az átmenetet alkotják. A laikus, különösen nálunk, minthogy oly szegények vagyunk nagyobbszabású régi műemlékekben, a különböző stílusokat többnyire csak a múlt század építkezéséből ismeri, mely időszakban az építészek alkotásaikon szinte egyidejűleg utánozták a régi idők összes stílusait. A nagyközönség így ismerte meg a görög, római, román, gót, rennaissance stb. irá­nyokat, de jó része nincsen tájékozva e stílusok eredetéről, keletkezéséről és keletkezési idejéről. Mind e stílusok természe­tesen a­mikor keletkeztek, újak voltak, sőt némelyikre azt lehet mondani, hogy modern volt. Az építészeti irányok így tehát szoros kapcsolatban vannak a történelmi múlt bizonyos idő­pontjával vagy időszakával. Ha a legismertebb stílusok időbeni sorozatát nézzük, szembetűnő az a hosszú időszak, mely a római építészetet és román építészetet közel nyolcszáz esztendő­vel elválasztja. Eme idő építkezése és építészeti formái nálunk a legkevésbbé ismeretesek. Ennek az időnek stílusait nem idézte fel a minden irányt felkaroló múlt század művészete. Egészen a IV. századig Kr. után Európában, Keletázsiá­­ban és Észak-Afrikában — tehát a­hol ebben az időben kultúr­átét folyt — egyöntetűen építkeztek a római modorban. Midőn azonban Constantin császár áttette székhelyét Bizáncba, Róma megszűnt a világ központja lenni és ezzel be is fejeződött művé­szetének fejlődése. A kereszténység, amely Diokletian idejében utolsó és leg­nagyobb üldöztetése után rohamosan terjedt, újabb eszméket hozott. Az első keresztények építkezési módja a rendes meg­szokott római volt, de minthogy a hívők nagyobbrészt a szegény nép sorából kerültek ki, nem fordíthattak sokat építményeik művészi és díszes alakítására. A célt, a hely bekerítését és be­fedését eleinte a legegyszerűbb eszközökkel iparkodtak elérni. Később a IV. században midőn már nagyobb anyagi erők is rendelkeztek és a szándék is meg­volt, hogy a templomokat díszesen, művésziesen alakítsák, az építőművészetet ott folytatni, ahol az a zavaros viszonyok folytán megakadt, nem lehetett már. Az a művész-nemzedék, építészek, szobrászok és kőfaragók egész serege, kiket a magas fokú pogány müszlés magának nevelt, a III. században mindinkább fogyott, a IV. századba pedig teljesen megszűnt. Az ily körülmények közt emelt nagyobb­szabású keresztény építmények — még azokat a római császárok vagy császárnők emelték is, — már nem épültek annyira a művészi forma és monumentális megjelenés érzékével, mint az a pogány időben meg volt. A keresztényeknek főkép nagy gyülekező helyiségekre volt szükségük , a feladat tehát főleg konstruktív volt. Az épület plasztikus díszítésénél nem iparkodtak újat produkálni, egy­szerűen kiszedték az antik emlékekből a díszesebb részeket (oszlopokat, párkányzatokat) és ezeket illesztették bele az új épületbe. A római Szent­ Pál- és Szent-Péter-bazilika úgy­szól­ván összes oszlopai antik épületekből vannak kitörve és ide­helyezve. Ily kö­rülmények között nem gazdagították az építé­szetet újabb díszítő motívumokkal, a­hol nem rendelkeztek elég ilyen antik részletekkel, ott azokat szolgailag iparkodtak utánozni, de persze nem nagy sikerrel. Az ilyen faragások sok­kal durvábbak, primitívebbek, mint minták. Már sokkal nagyobb eltérést találunk az antik római alakításoktól az ez időben a keleten épült templomoknál. Kivál­nak itt különösen Szíria emlékei, hol már a legelső századokban nagy városok és jelentős vallási központok voltak. Nagyon sok az az építészeti részletalakítás, melylyel itt találkozunk először. A hely földrajzi fekvése járult hozzá valószínűleg leginkább ahhoz, hogy itt az egyes alapelemeknek olyan sok és változatos formáját ismerték. Itt találkozott a régi ázsiai, egyiptomi és a görög­római kultúra egy helyben. Szíriát a VII. században elfoglalták az arabok és elfojtották ott, ismert erőszakkal, ezt a sokat ígérő művészetet. Róma hanyatlásával arányban nőtt Byzanc hatalma és fővárosának jelentősége a művészet terén. Az építészet fejlődésé­ben nagyot lendített Byzanc. A méretek merész nagyításában, az egységes tág térhatás elérésében a byzanc építőművészet nagyon haladt. Itt látjuk először a négyzetes alaprajz fölött a csak négy pilléren nyugvó kupolát, mely a nagy központos templomépít­­mények alapfeltétele. A római építészetből kiindulva alakult ki itt nagyobb önállósággal erős ázsiai befolyás alatt és kedvező viszonyok között a byzánc-stílus. Részleteiben ez az irány már nagyon eltér a római formáktól. Különösen két újabb alakítást találunk itt, a kosárfejezetet és az oszlopfejezet feletti vállkő alkalmazását. Itáliában már az V. században erősen észlelhető a byzánc­­művészet hatása. A keletrómai császárság hatalmát nem egyszer hosszabb időre egész Itáliára kiterjesztve, a nyugatrómai városok élénk összeköttetésben állottak Konstantinápolylyal. Ravenna, mely város az V. században a nyugatrómai császárok szék­helye volt, művészet tekintetében teljesen byzanc hatás alatt állott. Erősen byzanc hatás alatt állott. Erősen byzanc jelleget mutatnak a velencei korai építmények is. Azonban a byzanc befolyás mellett Itáliában már az V-ik, de különösen a VI-ik századtól kezdve az építészetben mind erősebb lesz a germán hatás. A keleti gótok és a lombardok a régi római lakossággal összevegyülve, építményeiken az antik .

Next