Polytechnikai Szemle, 1911 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1911-01-04 / 1. szám
1911. január 4. POLYTECHNIKAI SZEMLE teljesen azonos. Ily módon másodpercenként már 56 elsötétítést kapunk, ami teljesen elégséges arra, hogy a villogást minden fényerősségnél teljesen elnyomjuk. Tisztán gyakorlati szempontból azonban meg kell jegyeznünk, hogy a valóságban a vetítőernyő a kinematográf készülékben sohasem fog teljesen egyenletesen forogni. A sebesség a kép változása pillanatában mindig némileg csökkenni fog. Ez a körülmény arra kényszerít, hogy a szekunder-elsötítőket nagyobbakra méretezzük, mint a fő elsötétítő ernyőket és azokat olykér helyezzük el, hogy ezen sebesség-differencia eltűnjön. Mivel ezen három szekunder elsötétítő alkalmazásával a képváltozás sebességének lényeges növelése jár, először is a mozgó részek tehetetlenségében álló nehézségeket kellett leküzdeni. De Proszynski a „Francia Fizikai Társulatban“ tartott beszámolója a villongás kiküszöbölésére szolgáló összes számítási és mechanikai adatait tartalmazza, úgy hogy kilátás van arra, hogy a mozgófényképek ezen kellemetlen hatásától már a közeljövőben megszabadulunk. Rövid közlések. Népszerű műszaki ismeretterjesztő előadások. A Magyar mérnök és építész-egyesület ez évi népszerű ismeretterjesztő előadás sorozatát két igen érdekes előadással zárta le, amelyet az egyesület közlönye alapján az alábbiakban ismertetünk. Az első előadás: Az építészeti formák elváltozásai a középkor kezdetén. Fritz Oszkár előadó ismertette az építőművészet fejlődését és átalakulását a római birodalom bukása idejétől egészen a román stílus kialakulásáig, méltatva azokat az építőművészeti irányokat, melyek a pogány antik művészet és a keresztény középkor művészete között az átmenetet alkotják. A laikus, különösen nálunk, minthogy oly szegények vagyunk nagyobbszabású régi műemlékekben, a különböző stílusokat többnyire csak a múlt század építkezéséből ismeri, mely időszakban az építészek alkotásaikon szinte egyidejűleg utánozták a régi idők összes stílusait. A nagyközönség így ismerte meg a görög, római, román, gót, rennaissance stb. irányokat, de jó része nincsen tájékozva e stílusok eredetéről, keletkezéséről és keletkezési idejéről. Mind e stílusok természetesen amikor keletkeztek, újak voltak, sőt némelyikre azt lehet mondani, hogy modern volt. Az építészeti irányok így tehát szoros kapcsolatban vannak a történelmi múlt bizonyos időpontjával vagy időszakával. Ha a legismertebb stílusok időbeni sorozatát nézzük, szembetűnő az a hosszú időszak, mely a római építészetet és román építészetet közel nyolcszáz esztendővel elválasztja. Eme idő építkezése és építészeti formái nálunk a legkevésbbé ismeretesek. Ennek az időnek stílusait nem idézte fel a minden irányt felkaroló múlt század művészete. Egészen a IV. századig Kr. után Európában, Keletázsiában és Észak-Afrikában — tehát ahol ebben az időben kultúrátét folyt — egyöntetűen építkeztek a római modorban. Midőn azonban Constantin császár áttette székhelyét Bizáncba, Róma megszűnt a világ központja lenni és ezzel be is fejeződött művészetének fejlődése. A kereszténység, amely Diokletian idejében utolsó és legnagyobb üldöztetése után rohamosan terjedt, újabb eszméket hozott. Az első keresztények építkezési módja a rendes megszokott római volt, de minthogy a hívők nagyobbrészt a szegény nép sorából kerültek ki, nem fordíthattak sokat építményeik művészi és díszes alakítására. A célt, a hely bekerítését és befedését eleinte a legegyszerűbb eszközökkel iparkodtak elérni. Később a IV. században midőn már nagyobb anyagi erők is rendelkeztek és a szándék is megvolt, hogy a templomokat díszesen, művésziesen alakítsák, az építőművészetet ott folytatni, ahol az a zavaros viszonyok folytán megakadt, nem lehetett már. Az a művész-nemzedék, építészek, szobrászok és kőfaragók egész serege, kiket a magas fokú pogány müszlés magának nevelt, a III. században mindinkább fogyott, a IV. századba pedig teljesen megszűnt. Az ily körülmények közt emelt nagyobbszabású keresztény építmények — még azokat a római császárok vagy császárnők emelték is, — már nem épültek annyira a művészi forma és monumentális megjelenés érzékével, mint az a pogány időben meg volt. A keresztényeknek főkép nagy gyülekező helyiségekre volt szükségük , a feladat tehát főleg konstruktív volt. Az épület plasztikus díszítésénél nem iparkodtak újat produkálni, egyszerűen kiszedték az antik emlékekből a díszesebb részeket (oszlopokat, párkányzatokat) és ezeket illesztették bele az új épületbe. A római Szent Pál- és Szent-Péter-bazilika úgyszólván összes oszlopai antik épületekből vannak kitörve és idehelyezve. Ily körülmények között nem gazdagították az építészetet újabb díszítő motívumokkal, ahol nem rendelkeztek elég ilyen antik részletekkel, ott azokat szolgailag iparkodtak utánozni, de persze nem nagy sikerrel. Az ilyen faragások sokkal durvábbak, primitívebbek, mint minták. Már sokkal nagyobb eltérést találunk az antik római alakításoktól az ez időben a keleten épült templomoknál. Kiválnak itt különösen Szíria emlékei, hol már a legelső századokban nagy városok és jelentős vallási központok voltak. Nagyon sok az az építészeti részletalakítás, melylyel itt találkozunk először. A hely földrajzi fekvése járult hozzá valószínűleg leginkább ahhoz, hogy itt az egyes alapelemeknek olyan sok és változatos formáját ismerték. Itt találkozott a régi ázsiai, egyiptomi és a görögrómai kultúra egy helyben. Szíriát a VII. században elfoglalták az arabok és elfojtották ott, ismert erőszakkal, ezt a sokat ígérő művészetet. Róma hanyatlásával arányban nőtt Byzanc hatalma és fővárosának jelentősége a művészet terén. Az építészet fejlődésében nagyot lendített Byzanc. A méretek merész nagyításában, az egységes tág térhatás elérésében a byzanc építőművészet nagyon haladt. Itt látjuk először a négyzetes alaprajz fölött a csak négy pilléren nyugvó kupolát, mely a nagy központos templomépítmények alapfeltétele. A római építészetből kiindulva alakult ki itt nagyobb önállósággal erős ázsiai befolyás alatt és kedvező viszonyok között a byzánc-stílus. Részleteiben ez az irány már nagyon eltér a római formáktól. Különösen két újabb alakítást találunk itt, a kosárfejezetet és az oszlopfejezet feletti vállkő alkalmazását. Itáliában már az V. században erősen észlelhető a byzáncművészet hatása. A keletrómai császárság hatalmát nem egyszer hosszabb időre egész Itáliára kiterjesztve, a nyugatrómai városok élénk összeköttetésben állottak Konstantinápolylyal. Ravenna, mely város az V. században a nyugatrómai császárok székhelye volt, művészet tekintetében teljesen byzanc hatás alatt állott. Erősen byzanc hatás alatt állott. Erősen byzanc jelleget mutatnak a velencei korai építmények is. Azonban a byzanc befolyás mellett Itáliában már az V-ik, de különösen a VI-ik századtól kezdve az építészetben mind erősebb lesz a germán hatás. A keleti gótok és a lombardok a régi római lakossággal összevegyülve, építményeiken az antik .