Rajzoktatás, 1910 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-01-15 / 1. szám
Minthogy ma már nem kell félnünk olyan kedélyi izgalmaktól, melyek a megértés képességét is elhomályosítják, egy senki által nem provokált, de a magyar rajztanárság mai helyzetének teljes megismertetésére vezető védő- és elmélkedő tanulmány keretében ismerkedjünk meg az új generációnak, a „fiatalokénak álláspontjával és helyzetével. A kérdésnek néhány köztudomású részletével röviden végezhetünk. Azt, hogy „fiatalénak lenni nem kellemetlen, az öregek tudják a legjobban. Azt, hogy a fiatalság túlcsapongó, világot megváltani akaró szertelenségekbe téved, az egész világ tudja. A szertelenségek és túlkapások hozzák létre a csalódásokat és okozzák a baklövéseket. Csalódások és baklövések nélkül pedig nincsen tapasztalás. Régi igazság ez nagyon. Erről beszél Aristoteles a Logikában, erről dörgött Demosthenes a szószékről, erről ír az öreg Cicero leveleiben és erről beszélnek a philosophusok százai és ezrei, akik pedig nemcsak maguk tapasztaltak, hanem a mások tapasztalatait is ismerték. Aki a fiatalokat „fékezni“ akarja, az a tapasztalatok szerzésére kínálkozó alkalomtól fosztja meg őket. És az is régi dolog, hogy „addig, amíg magunk nem tapasztaltunk, a mások tapasztalatainak semmi hasznát nem vehetjük.“ Aki a fiatal generációt tetterős energiává akarja fokozni, az ne a saját baklövéseit hozza fel buzdításul, hanem adjon alkalmat a fiataloknak arra, hogy tapasztalhassanak. A „fiatalok“ ennek határozott hiányát érzik. Csakis ennek. Nem a tanács a fontos, ami volna bőven, hanem az alkalom, mely nincsen sehol. „Hát az iskola?“ — hangzik fel karban a kérdés. — „Az iskola, az oktatás színhelye, nem-e a legalkalmasabb tere a tapasztalatok megszerzésének?“ — Nem. A jelen körülmények között határozottan nem. A tapasztalatszerzéshez nem elég tudni azt, hogy arra szükség van, és nem elég megtanulni azt, hogy hol kell a tapasztalatot gyűjteni. Ezt megelőzőleg egyébre is volna szükség. Útmutatásra, hogy miképen kell azt csinálni és lelkesítésre, buzdításra, hogy a munkakedv felébredjen a tárgy, a munkakör és a tapasztalatszerzés iránt. Itt, a forrásnál van a bajoknak az eredete. A fiatalságnak nem a szimptómái a veszedelmesek és az üldözendők. A rajztanárképzésben magában kell az orvoslást megkezdenünk. Egy gyökerében reformált tanárképzési rendszer olyan embereket fog e pályára állítani, akikből nemcsak a munkaszeretet, hanem a tanárság országos érdekű ügye iránt való érdeklődés sem fog hiányozni. Egyesületünk mai életében a fiatalok alig vesznek részt. Nem a „fiatalok“, hanem a „fiataloskodók“ részéről „maradiak“-nak bélyegzett emberek vállára nehezedik a munka súlya, olyan tanárok vállára, akiknél a