Szabók Szaklapja, 1926 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-15 / 1. szám

r 1926 SZABÓK SZAKLAPJA A közszabadságok helyreállítása volt a kö­vetkező napirendi pont. Ezt Propper Sándor elvtárs ismertette tartalmas és lendületes be­szédben. Általános politikai amnesztiát, az emigráció likvidálását, a kivételes hatalom megszüntetését, az esküdtbíráskodás és a sajtó­­szabadság visszaállítását, valamint az egyesü­lési és gyülekezési jog törvényes biztosítását követelte beszédében és határozati javaslatában Propper elvtárs, természetesen a kongresszus egyhangú hozzájárulásával. A pártsajtó ügyének előadója Szabó Imre elvtárs különösképen a Népszava és általában a pártirodalom és pártsajtó terjesztésének kér­désével foglalkozott beszédében. Az itt elfoga­dott határozati javaslatban a kongresszus til­takozott a mun­kássajtó kivételes üldözése ellen és a munkásság támogatására apellál a véde­kezésben. A kongresszus határozatának utóbbi része így hangzik: „minden párttag előfizetője és olvasója le­gyen a pártsajtónak; minden vezető tisztséget betöltő párttag, aki a munkásmozgalom nagy ügyének szenteli munkáját, előfizetője és ol­vasója legyen a párt tudományos lapjának. A pártgyűlés kötelességévé teszi minden párt­tagnak, hogy a polgári lapoknak a munkás­mozgalomra gyakorolt befolyását a Nép­szavának fokozottabb elterjesztésével ellen­súlyozza, végül kötelességévé teszi minden szociáldemokratának, hogy a pártsajtó ellen folyó üldözésre fokozott áldozatkészséggel, a szervezés és az agitáció szélesebb kiterjeszté­sével feleljen. A nőmunkásmozgalom, a pártszervezeti sza­bályzat­­ módosítása, továbbá a pártprogram módosítása és agrárprogram kidolgozása vol­tak még a pártgyűlés fontosabb tárgyai. A két utóbbi pontnál két bizottságot választott a párt­gyűlés, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy a következő pártgyűlésre a programokra vo­natkozó javaslatokat kidolgozzák.­­ A pártgyűlés jegyzőkönyve nyomtatásban megjelent és 30.000 koronáért kapható a Nép­­szava-könyvkereskedésben és szakegyesületeink­­ben a könyvárusnál. A 300—320 oldal terje­delmű könyv ,a munkásmozgalom értékes tör­téneti és agitációs becsű irata, ezért minden szervezett munkás szerezte meg.­ ­ Törődjöm le az ifjúmunkásokkal! Alig van ország Európában, amelyben olyan könnyen kezelnék az ifjúmunkáskérdést, mint nálunk. Bármerre tekintünk, sehol sem látjuk azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek más államokban már életbe léptek, sehol sem látjuk jelét annak, hogy az ifjúmunkások ügyében szükségesnek mutatkozó törvényes intézkedések mielőbb napvilágot fognak látni. Ebben a fon­tos szociális kérdésben is tehát ott kullogunk az utolsók között, ami európai viszonylatban semmikép sem jelent hírnevet és dicsőséget. A mindennapi életben az ifjúmunkáskérdés több szempontból bír nagy fontossággal, amelyeknek mindegyike időrendszerinti föl­osz­tásban szinte kézzelfogható magyarázatát adja annak a lehetetlen állapotnak, amelyben az ifjúmunkások nagy zöme él. Az iskolai évek, amelyek előfutárjai azoknak a nehéz napok­nak, amelyekbe az­ elemi osztályok elvégzése után az ifjúmunkás kerül, szoros összefüggés­ben állanak rá későbbi szenvedésekkel. Magyar­­ország sajátos viszonyai hozzák magukkal, mert a munkásszülők rettenetes szegénysége miatt az iskolaköteles gyermekek nagy százalék­ban nem látogathatják rendszerint az iskolá­kat, hanem már ebben a korban a piszkos, egészségtelen műhelyekben nehéz munka mel­lett szívják tüdejükre a tüdővész egészségrontó bacillusait. A nyári iskolai szünet alatt a kü­lönféle cikkeket gyártó pinceműhelyek mind megtelnek gyermekekkel, de az otthonmunka mellett is szintén igen sok gyermek görnyed a munka igájában. Az emberi élet kezdeti stá­diumában így kapcsolódik bele a munkába a gyermek, mint munkás és mint kizsákmányo­lásra alkalmas tényező. Egy másik fontos szempont akkor válik tü­zetesen észrevehetővé, amikor a gyermek el­hagyja az iskola padjait és kenyérkereső pá­lyára lép, vagyis kifejezetten ifjúmunkás lesz. A pályaválasztás elbírálása szintén igen nagy megfontolást igényel, mert a pályaválasztástól a felszabadulásig olyan hosszú az út, hogy a rajta való haladás — legyen az bármennyire óvatos —, csaknem egyenlő a kálváriajárással. Az élet nehézségei nem engedik, hogy a gyer­mek a pályaválasztás jogával szabadon éljen, azaz, hogy olyan ipari pályára lépjen, amelyre őt tehetsége és tudása a legjobban predeszti­nálja. Történik pedig ez azért, mert nincsen idő a várakozásra, válogatásra. Az ifjúmunkás ab­ban az iparban vállal munkát, amelyben leg­könnyebb az elhelyezkedése és ily módon siet a munkabér formában kapott alamizsnával a családi háztartás költségeinek fedözéséhez hoz­zájárulni. Pedig a megtanulandó ipar meg­választásánál igen fontos szempontok­ esnek latba, mzért a tapasztalat szerint ettől függ ké­sőbben a munkásember további boldogulásá­nak lehetősége is. Más államokban mindezt már régen megér­tették és erre a célra olyan intézményeket tar­tanak fönn, amelyekben egy emberöltő tapasz­talataival rendelkező orvosok és tanárok meg­figyelései alapján utasítják az ifjúmunkásokat arra a­ pályára, amely testi erejüknek, egész­ségi állapotuknak és kézi vagy szellemi ügyes­ségüknek a legjobban megfelel. Fontos ez nem­csak a jövő munkásgeneráció, hanem az állami boldogulása szempontjából is, mert semmikép sem lehet mindegy az, hogy egy állam polgárai jó egyéni sajátosságuknak megfelelően jó munkások-e, vagy pedig olyanok, akik helyte­len pályaválasztás miatt gyöngébb szakmai tudásuk révén csak terhére vannak az iparnak és az államnak. Igen nagy jelentőségű az ifjúmunkások életé­ben a tulajdonképeni tanoncidő, ami a mai na­pig sincsen törvényes után úgy rendezve, ahogy azt a körülmények szükségszerűen meg­kívánják. Nincsen rendezve a tanonctartás kérdése sem, és ez akból az országban a leg­­kifejezettebb tanonckizsákmányolás folyik, aminek beteges jelenségei és káros következ­ményei úgyszólván közismertek. A rossz leve­gővel teli műhely, az igásló szerep és a mester hatalmi túltengése a tanonccal szemben, mind­­mind olyan jelenségek, amelyek pokollá változ­tathatják az ifjúmunkások életét. Ha pedig ehhez még hozzávesszük, hogy intézményesen a tanonc ez időszerint semmiféle szociálpoliti­kai védelemben nem részesül, úgy elég érthe­tően adódik annak az ijesztő képnek a magya­rázata, amelyet a korai elhalálozás, a tüdővész és egyéb betegségek statisztikája mutat. Egy szintén igen fontos szempont az, amely a tanoncévek leteltével jut kifejezésre. Bár az ifjúmunkás ekkor már segédként szerepel, ami­ben azonban vajmi kevés öröme lehet, mert a fölszabadulással rendszerint együtt jár­­ a mun­kanélküliség is. A tanonckérdés rendezetlen volta, miatt a mesterek nagyrészt egy-két, vagy teljesen segédnélküli műhelyekben a tanoncok nagy számát alkalmazzák és így azok még a legjobb akaratuk mellett sem képesek a mester­ségüket úgy megtanulni, ahogyan azt szeret­nék. A tanonctartó mester a tanoncévek le­telte után rögtön szabadulni igyekszik tanít­ványaitól, hogy helyükre ismét másokat alkal­mazzon. Más mesterek viszont azért nem állít­ják munkába az elbocsátott natal segédeket, mert azok a már föntebb említett okok miatt igen gyönge munkások. Az ezirányú statisz­tikai kimutatások szerint ebben a korban leg­több a bűnöző, ami egymaga, is eléggé bizo­nyítja a helyzet fonákságát és azt a nemtörő­dömséget, amely az ifjúmunkáskérdésben ki­fejezésre jut. Röviden összefoglalva tehát, így bosszulja meg magát az, hogy az ifjúmunkás­­kérdés minden más kérdéssel szemben eddig teljesen a háttérbe szorult. Minthogy ez időszerint közeli megoldásra alig van kilátás, úgymint minden más fontos szo­ciálpolitikai kérdésben, úgy ebben a kérdésben is a szervezett munkások összeségére hárul az a feladat, hogy az emberiség legértékesebb ré­tegét, a jövő munkásgenerációt megmentse a pusztulástól és a káros behatásoktól. Bár ez a munka csak átmenetet képez az ifjúmunkás­kérdés törvényes rendezéséhez, a műhelyekben, az utcán és gyülekezeteken egy percre sem szabad megszűnni az erre irányuló agitáció­­nak. Elismerjük, hogy ez igen nehéz munka, de el kell ismernünk azt is, hogy ezzel a­ m­unká­­val minden munkás önmagának, családjának és annak a jövő munkásnemzedéknek tartozik, amelyre az a fenkölt hivatás vár, hogy föl­szabadítsa az emberiséget a kizsákmányolás járma alól. 4 |­1 A budapesti csoport 1926 január havá­ban megkezdte az oktató-előadásokat. Az előadások, ünnep kivételével, minden hét­főn és kedden este 7 órakor lesznek meg­tartva. Egyelőre a következő előadások vannak programba véve: Imperializmus. Egy előadás. Előadó: Dr. Bárd Imre. A munkásmozgalom főbb irányai. Egy előadás. Előadó: Dr. Bárd Imre. A munkajog. Egy előadás. Előadó: Dr. Kiss Jenő. A világháború okai. Egy előadás. Elő­adó: Stromfeld Aurél. Magyarország legújabb történetének főbb korszakai. Egy előadás. Előadó: Dr. Révész Mihály. H. tr. Wells. Anatol France. Két előadás. Előadó: Bresztovszky Ede. A család, a magántulajdon és az állam, Engels Frigyes könyve nyomán. Egy előadás. Előadó: Farkas Imre. A csoport vezetősége.­ ­ és­z 3. oldal A szolgálati szerződés természete* A rabszolgaság és jobbágyság megszűnése óta szolgálati viszony csakis szerződés útján jöhet létre. A szolgálati szerződés tehát két­oldalú szerződés. A szerződés létrejötte általá­ban véve nincs alakszerűségekhez kötve, tehát nem kell íráis, nem kellenek tanúk. A szolgálati szerződésen épp úgy történhet változás, mint más szerződésen. A változtatás létrejöhet kife­jezetten vagy hallgatólagosan, amikor is elő­­zetes újabb megállapodás nélkül a munkáltató és a munkavállaló a változásnak, illetve módo­sításnak megfelelően teljesíti azt. A szolgálati szerződés kétoldalúságának hangsúlyozása fontos és időszerű, mert ebből a gyakorlati életben igen sok következik. Néhány példa: A munkabért a főnök sem közvetetlenül, sem közvetve egyoldalúan nem csökkentheti. Sem az órabért, sem az akkordbéreket, sem a heti vagy havi fizetést nem szállíthatja le,­­ ha pedig bármi címen, külön juttatások is részei voltak a szolgálati szerződésnek, úgy annak folyósítását nem tagadhatja meg, például lak­bér, különmunkadíj, villamospénz. Ha­ remune­­rációt a főnök már azelőtt több éven át adott, akkor ez az évente egyszer esedékes összeg kü­lön kikötés nélkül is a szolgálati szerződés ré­szévé vált és így az egyoldalúan a következő évben épp úgy nem vonható meg, mintha éve­kig fizetett volna villamosköltséget, úgy egy elsején ennek kifizetését sem tagadhatja meg. Ha­ az alkalmazott fizetésének megcsonkítása ellen nem tiltakozik, úgy a föltevés ma az, hogy abba beleegyezett és a változott föltételek mel­lett folytatják a szolgálati szerződést. A remu­­neráció tehát szolgálati szerződésben a mun­káltató pénzbeli teljesítése épp úgy nem aján­dék, mint a teljesített munka nem szívesség. Kétoldalú szerződésben nincs ajándékozás és nincs szívesség. Csak ellenérték van, mint bár­mely más kétoldalú jogügyletnél, például az adás-vételnél. Amit a munkavállaló kap, azt soha nem ajándék képen kapja, hanem mint a munka ellenértékét. Az engedelmesség kérdése még mindig igen sokszor fölhangzik. Munkajogban engedelmes­ség nincs. Egy kétoldalú szerződés van, ame­lyet mint minden szerződést, jóhiszeműen és az élet józan fölfogásának megfelelően kell tel­jesíteni, tehát a munkafegyelemnek is megfe­lelőem, de mindkét oldalon, viszont az „enge­delmesség“ a munkajogban nem szerepel té­nyező gyanánt. A munkaidő kérdése a szolgálati szerződés­nek szintén egyik legfontosabb pontja. A szer­ződés kétoldalúságából következik, hogy a mun­káltató épp úgy nincs jogosítva a munkaidőt egyoldalúan megváltoztatni vagy meghosszab­bítani, mint ahogy egyoldalúan nem csökkent­heti a fizetést, vagy az érvényben lévő fizetési rendszert nem változtathatja meg, például havi előzetes fizetésről nem térhet át egyolda­lúan az utólagos fizetésre. Sajnos, a fentiekkel éles ellentétben áll a Kúria II. 4592/1923. számú határozata, amely egy azonnali elbocsátást ér­vényesnek mondott ki, mert az alkalmazott megtagadta annak az intézkedésnek a teljesí­tését, hogy a többi alkalmazottal együtt dél­utáni szolgálatot teljesítsen. Az indokolás az volt, hogy a szolgálati szerződés a munkaidő tartama és beosztása tekintetében nem tartal­maz rendelkezést és így a szolgálati adónak ép­ségben marad az a joga, hogy az erre vonat­kozó intézkedéseket joghatállyal, belátása sze­rint megtehesse.­­ Amennyiben ugyanis a szolgálati szerződés a munkaidőre vonatkozóan nem tartalmaz kifejezett rendelkezést, úgy a tényleg érvényben lévő és teljesített munkaidő és keret, tekintendő a kétoldalú megállapodás feltételének, amelyen egyoldalúan változtatás nem eszközölhető. Épp úgy, mint a munkavál­laló sem teheti meg azt, hogy egyszerre, ön­kényesen egy órával hamarabb távozzék munkahelyéről. Épp így aggályos a Kúria II. 71/1925. számú ítélete, amely az alkalmazott azonnal való kilépését munkaidőmegosztás és meghosszabbítás esetében csak azért mondta ki érvényesnek, mert az új munkaidősbeosztás egészségét veszélyeztette volna. Tehát vis maior esetét látta a Kúria fönforogni, és csak ezért hagyta helyben a szolgálati szerződés egyol­dalú fölbontását. Az egészségi állapottól elte­kintve, tehát ezzel a határozattal is egyoldalú intézkedéseket lett volna hajlandó jóváhagyni a kétoldalú szerződésben, bár kétségtelen, hogy a munkaidő megváltoztatásába, senki nem kö­teles beleegyezni és álláspontját nem köteles indokolni, épp úgy, mint ahogy a fizetéscsök­kentés visszautasítását sem köteles indokolni, ahogy a munkáltató sem köteles megindokolni ma, hogy miért mond föl. A szolgálati szerző­désen egyik fél sem köteles változtatást tűrni és egyik fél sincs kötelezve arra, hogy ily ter­mészetű elhatározását megindokolja. * A Szocializmus 1923 január 1-én megjelent számából. Minden vezetőségi tag és bizalmi férfi szerezte meg Jászai: A magyar szak­­szervezetek története című könyvet

Next