Szabók Szaklapja, 1936 (44. évfolyam, 1-6. szám)
1936. február / 1. szám
4. oldal SZABÓK SZAKLAPJA A székesfehérvári szaktársaknak nagy agitációval sikerült a szaktársakkal megértetni a szervezkedés szükségességét és ennek nyomán folyó hó 8-án tartották meg a csoport alakuló közgyűlését. Az alakuló ülésen Simon szaktárs elnökölt, aki bevezető szavaiban utalt a szervezkedés fontosságára. A központi vezetőség részéről Saly szaktársa részletesen ismertette a szervezet alapszabályait, valamint a vonatkozó szabályzatokat. Beszédében rámutatott azokra az okokra, amelyek múlhatatlanul szükségessé teszik a székesfehérvári szabómunkások szervezkedésének szükségességét. Hosszasan és részletesen ismertette a munkaügyi miniszternek a nyolcórás munkanap szabályozására vonatkozó rendeletét és ennek kapcsán statisztikai adatokkal igazolta, hogy a nagy munkanélküliséget csak a nyolcórai munkaidő bevezetésével lehet megoldani. A napi nyolcórai munkaidőnek az életbeléptetése nemcsak a munkások szempontjából üdvös, hanem a munkaadók és az államháztartás szempontjából is, mert ezáltal a fogyasztók száma emelkedik és a fogyasztóképesek, illetve a vásárlóképesek számának az emelkedésével több iparcikkre és több élelmiszerre lesz szükség, miáltal a forgalom emelkedik és a forgalom emelkedése az államháztartás bevételeire is előnyös. Ismertette a legkisebb munkabér megállapítására vonatkozó rendeletet, mely rendelet alapján a munkaügyi miniszter kinevezte azt a bizottságot, amelynek feladata a székesfehérvári szabóiparban foglalkoztatottak legkisebb bérének a megállapítása is. A székesfehérvári szabómunkásoknak szervezve kell lenni, mert csak így remélhetjük, hogy a béreket a létfenntartási szükségleteknek megfelelően lehet megállapítani, valamint, hogy a kiadott rendelet a gyakorlatban is keresztülvihető legyen. A székesfehérvári szervezett szabómunkásoknak kell őrködni a rendelet fölött, különben a munkaadók azt nem fogják betartani. Ezek után az alakuló közgyűlésen megjelentek egyhangúlag kimondották a székesfehérvári csoport megalakítását. A csoport vezetőségébe a következő szaktársakat választották meg: Simon László elnök, Braun Andor alelnök, Nemner Béla jegyző, Csernicska József pénztáros, Halvaksz István, Kohn Pál ellenőrök; Zalka Lajos, Horváth Kálmán és Arany Ferenc vezetőségi tagok; Marczy Imre és Gyarmati István póttagok. Simon István társai nevében megköszönte a beléjük helyezett bizalmat és néhány lelkesítő szó után a gyűlést berekesztette. A soproni szabómunkások február 15-én tartották rendes évi közgyűlésüket. Bencsik Lajos elnök kegyeletes szavakban emlékezett meg Steiger György szaktárs elhunytéról, egyben javasolja, hogy emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvben örökítse meg. Az elmúlt évben 15 új taggal emelkedett a csoport taglétszáma. A rossz gazdasági viszonyok miatt az elmúlt évben munkabérek tekintetében nem lehetett eredményt elérni. Hacker Dezső szaktárs terjesztette elő a pénztári jelentést. Az ellenőrzőbizottság nevében Háring Ferenc szaktárs tette meg a jelentést. A jelentéshez Horváth Sándor, Bognár Dénes és Kiss István felszólalása után a közgyűlés a jelentést tudomásul vette és a vezetőségnek a felmentvényt megadta. A korelnökséget Horváth Sándor szaktárs vette át és elrendelte a választást. Az újonnan megválasztott vezetőségbe a következő szaktársak választottak meg: Bencsik Lajos elnök, Molnár János helyettes elnök, Max Henrik jegyző, Hacker Dezső pénztárnok, Háring Ferenc és Hajdú Gyula ellenőrök, Brand Károly, Kiss István és Németh Sándor választmányi tagok, Brukner Károly és Frusták Vilmos póttagok. A vezetőség megválasztása után Horváth Sándor szaktárs indít-, ványozza a közgyűlésnek egy héttagú árszabálybizottság megválasztását. Név szerint a következő szaktársakat választotta meg a közgyűlés: Az árszabály előkészítőbizottságba Bencsik Lajos, Bognár Dénes, Háring Ferenc, Horváth József, Horváth Sándor, Kiss István és Molnár János. Bencsik Lajos szaktárs felhívta a szaktársak figyelmét az oktatás és tanulás fontosságára, mert csak jól képzett munkások tudnak a mai helyzettel megküzdeni. Felhívja a jelenlévők figyelmét a 8 órai munkaidő, valamint a legkisebb órabér szabályozása érdekében megjelent rendeletre és reméli, hogy a szaktársak kitartó szervezésig munkával támogatni fogják az árszabályelőkészítő bizottságot nehéz munkájában. Bencsik elnök a megválasztott vezetőség nevében köszönetet mond és a közgyűlést berekesztette. A kaposvári csoport február hó 23-án tartotta rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen a csoportelnök Kiinger szaktárs betegsége miatt nem jelenhetett meg s így Léderer Miksa szaktárs, a csoport alelnöke elnökölt. Léderer alelnök konstatálta, hogy a tagok kellő számban jelentek meg, tehát határozatképes,s így a közgyűlést megnyitotta. Elnök röviden ismertette a vezetőség tevékenységét. Mauthner szaktárs előterjesztette a pénztári jelentést, majd az ellenőrzőbizottság jelentette, hogy a könyveket átvizsgálta és azt rendben találta, ennélfogva kéri a közgyűlést, hogy a vezetőségnek a fölmentvényt adja meg. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és a vezetőségnek a fölmentvényt megadta. A jelölőbizottság javaslatára a közgyűlés a csoport vezetőségébe a következő szaktársakat választotta meg: Léderer Miksa elnök, Szattyán Károly alelnök, Mauthner Ottó pénztáros, Kollár János jegyző, Toronyi József és Muráth József ellenőrök, Bentzenleitner József, Rosta Lajos és Kovács István vezetőségi tagok, Pólyák Ferenc és Langer István póttagok. A választások után Saly szaktárs a központi vezetőség részéről röviden ismertette a szervezkedés fontosságát és utalt arra, hogy a szervezkedésre ma ép olyan szüksége van minden szabómunkásnak, mint a mindennapi kenyérre, mert a mindennapi kenyeret is csak szervezkedés útján tudják biztosítani. Részletesen ismertette a szabómunkásoknak a napi nyolcórai munkaidő bevezetésére vonatkozó álláspontját és utalt arra, hogy a nyolcórai munkaidőnek a bevezetése senkinek sem lehet hátrányos és azért annak bevezetése a szakmánál fennálló nagy munkanélkülieknek az elhelyezése céljából elodázhatatlanul sürgős és szükséges. Ismertette továbbá a legkisebb béreket megállapító bizottságok öszszeállítását, illetve kinevezését. Utalt még a most folyamatban lévő tárgyalásokra és felhívta a kaposvári szaktársakat, hogy a nyolcórai munkaidő, valamint a legkisebb béreknek a bevezetése érdekében is szervezkedni kell, mert szervezettség nélkül nem lehet semmiféle eredményeket elérni. Téves az az álláspont, hogy most már nem kell szervezkedni, mert a nyolcórai munkaidőt és a legkisebb béreket úgyis rendelettel fogják szabályozni. A már megjelent rendelet alapján kinevezett bizottság is csak akkor tud a munkásság érdekében dolgozni, ha látja, hogy van, aki azt szorgalmazza. Továbbá a már megállapított béreket is csak akkor lehet a munkaadókkal betartatni, ha a szabómunkásság szervezve van. Veszteségünk. Molnár Imre, Egyesületünknek régi, hűséges tagja és a pesterzsébeti csoportnak vezetőségi tagja volt, hoszszú szenvedés után, 55 éves korában 1936 február 3-án meghalt. Temetése február 5-én volt a rákoskeresztúri temetőben. Szervezetünk részéről Kőműves József szaktárs búcsúztatta. Meleg szavakkal emlékezett meg az elhúnyt szaktárs érdemeiről. Pártunk részéről pedig Kertész Jenő elvtárs méltatta érdemeit. Mohsár Imrét öreg édesanyja, felesége és fia gyászolja. Köszönetnyilvánítás. Őszinte és hálás köszönetet mondok a zalaegerszegi szabómunkások helyi csoportja összes tagjainak azért az őszinte részvétükért, amelyet kisfiam halála alkalmával velünk szemben tanúsítottak. Bombay János és családja. Nyilatkozat. Alulírott elismerem, hogy a). szervezettel, valamint a női konfekciómunkásokkal szemben a viselkedésem helytelen s nem szervezett munkáshoz méltó volt, de ígérem, hogy a jövőben ilyen cselekedettel őrizkedni fogok. Egyben az összes szaktársaktól bocsánatot kérek. 1936 február 10. Novohradszky István. 1936 „Jövő“ Szabóipari Munkások Termelő és Értékesítő Szövetkezete Mérlegszámla 1935 december 31-én. Vagyon: Pénztárszámla 68.21, Berendezésszámla 3850.—, Áruskészletszámla 171.—, Adósok számla 6576.56, Veszteségáthozat az 1934. évről 3873.16, Folyó évi veszteség 9.73 P, összesen 3882.89 P. Végösszeg 14.548.66 P. — Teher: Üzletrésztőkeszámla 7940.—, Hitelezők számla 6608.66 P, összesen 14.548.66 P. Eredményszámla az 1935. évről. Költségek: Költségszámla 155.38, Varró- és egyéb kellékek számla 165.09, Adószámla 20.26, összesen 340.73 P. — Jövedelmek: Árubevételi számla 331.—, Egyenleg mint veszteség 9.73 P, összesen 340.73 P. Az igazgatóság: Barkóczi Sándor s. k., igazg. tag, elnök. Grosz László s. k., igazg. tag. Répa Károly s. k., igazg. tag. Méder Fülöp s. k., igazg. tag. Eszoli Dénes s. k., igazg. tag. Fenti mérleg- és eredményszámlákat megvizsgáltuk, a fő- és segédkönyvekkel összeegyeztettük és teljesen rendben lévőnek találtuk. A felügyelőbizottság: Kanárik János, Keller Mátyás, Bányász István.* Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: SALY ENDRE. „Világosság“ Könyvnyomda Rt. Budapest VIII, Conti u. 4. Műszaki igazgató: Deutsch D. LEFK0VITS ES VAI Budapest V, Deák Ferenc-utca 16—18 (Adriai palota) Telefon Jlutomata 813—31 Finom gyapjúszövetek, bélésáruk és az összes szabókellékek nagy raktára. a a • Jutányos árak és pontos kiszolgálás! * Meghívó A „Jövő“ Szabóipari Munkások Termelő és Értékesítő Szövetkezete 1936 április hó 19-én délelőtt 10 órakor Budapesten, VII. Almássy tér 2. szám alatt, a Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete székházában, az I. emeleti teremben tartja X. rendes évi közgyűlését. Erre a Szövetkezet tagjai meghívatnak azzal, hogy határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanezzel a tárgysorozattal 1936 április 26-án délelőtt 10 órakor ugyancsak a fenti helyen fog megtartatni. Erre a tagok már most meghívatnak, amikor is az alapszabályok 23. §-a alapján a közgyűlés a megjelent tagok számára való tekintet nélkül fog határozni. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentésének tárgyalása. 2. Számadások megvizsgálása, a mérleg- és eredményszámla megállapítása. Határozathozatal a veszteség fedezése tárgyában. 3. Határozathozatal a fölmentvény megadása tárgyában. 4. Határozathozatal a Szövetkezet további fennállása vagy feloszlása iránt. Utóbbi esetben felszámolók választása. 5. Három felügyelőbizottsági tag választása. 6. Indítványok. (Csak azok az indítványok tárgyalhatók ,a közgyűlésen, amelyek a közgyűlést megelőzőleg az igazgatóságnak írásban beadatnak.) — Taglétszám 1934 december 31-én 745 tag ,3972 üzletrésszel. 1935 december 31-ig kilépett 2 tag 2 üzletrésszel. Taglétszám 1935 december 31-én 743 tag 3970 üzletrésszel.