A szikvízipar, 1929 (4. évfolyam, 11-13. szám)

1929-11-01 / 11. szám

IV. ÉVFOLYAM. 11. SZÁM. Budapest, 1929. november 1. A SZIKVIZSZAKMA FÜGGETLEN, HARCOS SZÓSZÓLÓJA ÉS EGYETLEN HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. Dohány-utca 46. szám. Megjelenik havonta. Szövetségének tagjai A Szikvízgyárosok Országos díjmentesen kapják 37yót tevés­t Tud János kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kegyelmes Urunk! Kétezer szikvíziparos nevében fordulunk Nagyméltóságodhoz, mint a magyar iparnak nemcsak hivatalos, de kedve és hajlama szerinti patrónu­­sához. A magyar szikvízipar évtizedeken át erőteljes, biz­tos egzisztenciát nyújtó szakma volt. Kétezer üzeme több mint tízezer családnak adott kenyeret. És mi büszkék voltunk arra, hogy az egyre rosszabbodó gazdasági hely­zetben, a növekedő bajok és adóterhek között is meg tudtuk őrizni iparágunk anyagi és erkölcsi egyensúlyát. Azt hisszük, a köznek, a nemzetnek, a magyar államnak használtunk vele. A magyar közgazdaságnak, ha valaha, most van a legnagyobb szüksége virágzó iparágakra, szakmákra, amelyek megélnek a maguk lábán s nem kiál­toznak folytonosan mind türelmetlenebbül az állam segítő keze után. Büszkén hirdetjük, hogy a szikvízszakma egészen az utolsó évekig mankó nélkül járt, nem szaladt fűhöz-fához állami támogatásért és ha volt is baja, in­kább hallgatott, inkább tűrt, szenvedett, de­­ saját maga szanálta magát. Most úgy látszik másként lesz velünk is, szik­vízi párosokkal. Másként, sokkal rosszabbul lesz, mert a kereskedelemügyi minisztérium eddig tapasztalt saját­ságos iparpártolása a többi sínylődő iparág sorsára kár­hoztatja immár az évszázados magyar szikvízipart is. Magyarnak mondjuk és valljuk a szikvízipart, mert a szikvízkészítés magyar találmány. Nagyemlékű Jedlik Ányos egyetemi tanár, híres fizikus nevéhez fűződik a szifonfejes palack és a szikvíztöltőgép feltalálása. A ma­gyar földbe elvetett mag dúslombú fává terebélyesedett, amely ma is árnyat nyújtana, ha a kereskedelmi kor­mányzat elhibázott rendeletei, az a sajátságos iparpoli­tika, amely sziklasúllyal nehezedik reá, el ne sorvasztaná. A romlást a 67.007/928. XI. és a 125.314/1928. XI. szám alatt kiadott szikvízrendeletek idézték elő. Nagyon kérjük Nagyméltóságodat, olvassa el ezeket a rendeleteket, ha­toljon bele a rendeletek különös szövedékébe és nyomban meglátja, hogy csupa szakadékot tartalmaz, csupa áthág­hatatlan akadályt, amelyek mind csak arra jók, hogy megnehezítsék iparunk űzését. Nem szívesen kezdünk harcot a kereskedelmi minisztérium iparfejlesztő osztá­lyával. Most azonban a végszükségben kénytelenek va­gyunk nyíltan elmondani, hogy igazságtalanabb és rom­bolóbb rendeletet kormányzat még aligha adott ki az említett sziki víz rendel­eteknél, amelyek máris elérték cél­jukat, tönkretették a néhány évvel ezelőtt még virágzó szikvízipart. Lehetetlenség, hogy Nagyméltóságod ne tudna erről. Lehetetlenség, hogy a kereskedelmi minisz­térium arra hivatott közegei ne informálták volna Nagy­méltóságodat arról az egyre erősödő panaszról, amely országszerte felzúg a szikvíziparosság köréből. Lehetet­lennek tartjuk ezt, mert ha elhallgatták Nagyméltóságod előtt, akkor valóban kétségbe kell esnünk a kereskedelmi minisztérium iparpolitikája miatt. Mi, szikvíziparosok azonban, még nem veszítettük el teljesen a bizalmunkat. Ismerjük Nagyméltóságodat, ter­veit, elgondolását, eddig kifejtett működését, ami mind arra mutat, hogy Nagyméltóságod nem hagyhat elbukni egy iparágat. Rendületlenül bízunk tehát abban, hogy kérésünket meghallgatja, mélyére tekint igazságos ügyünknek és haladéktalanul orvosolja az eddig elkö­vetett hibákat. És ezért rövidre fogva elmondjuk a szik­víziparosság jogos kívánságait. Legelsősorban méltóztassék az ipartörvény 15. §-ában kapott felhatalmazás alapján rendeletileg kimondani, hogy a szikvízipar az ipartörvény 14. §-ában megállapí­tott jegyzék második pontja alá osztatik be, aminek kö­vetkeztében a szikvízipar a mesterséges ásványvíz rokon­­ i vásárol­ónk savat . Akár van kötésünk, akár nincs, szénsavat a Magyar Szénsavértékesítő Részvénytársaságnál vásároljunk (IX., DRÉGELY­ UTCA 19. szám), ahol négy gyár dolgozik együtt, ahonnan mindig ponto­san és azonnal kapunk szénsavat, bármely mennyi­ségben, a legkiválóbb, garantáltan vegytiszta, erős és kiadós minőségben. Pontos szénsavellátásunk csakis ott lehet biztosítva, ahol több szénsavgyár működik együtt tartályaikat is összeadva. Ez a legfőbb garanciája a szikvízgyárunk üzembiztonságának. Erről az évek folyamán minden szikvízgyáros eléggé meggyőződhetett.

Next