A szikvízipar, 1934 (9. évfolyam, 1-13. szám)

1934-01-01 / 1. szám

A SZIKVÍZIPAR a legnagyobb szükség van már az ármini­­málás bevezetésére, nemcsak a létért küszködő szikvízüzemek érdekében, hanem azért is, mert különben csorbát szenvednek a higiéné szabályai, ami mérhetetlen veszélyt jelent a közegészségügyre. 211 filléres szódavízár Bécsben! Milyen messze vagyunk mi ettől, magyar szikvíziparosok. Milyen mérhetetlen távolság választ el bennünket a bécsi szikvízszakmától, amely kedvező termelési helyzet­ben, tűrhető szikvízárak mellett folytathatja mun­káját, mialatt nálunk sem képesítés, sem számhoz­­kötöttség nem védi az ipart és a szikvízárak is olyan alacsonyak, hogy tönkre kell menni mellettük. Kö­vetni kellene a bécsi példát. Az árfront kialakulása tulajdonképen rajtunk múlik, magyar szódásokon. Ezerszer megírtuk, újra megírtuk már, hogy elérke­zett az utolsó óra, fogjunk össze, egyezzünk meg a szikvíz irányárakban és tartsunk ki mellettük. Igaz, hogy sok múlik a hatóságokon is. A kor­mány iparpolitikájának szintén meg kellene változ­nia. Az iparpolitikának védelmébe kell vennie végre már a több, mint 20.000 munkást foglalkoztató szik­­vízszakmát is, nehogy a betolakodó kontárhad to­vább folytathassa árromboló munkáját. Miután igen nagy érdek fűződik ahhoz, hogy a legszegényebb néposztály üdítő itala, a szódavíz higiénikus előállí­tása biztosíttassák, lehetővé kell tenni a szikvíz­üzemek tisztes megélhetését. És az áldatlan kontár­konkurencia miatt annyira lezüllött a szikvízterme­lés, hogy a kormány kénytelen volt az elhanyagolt üvegek kötelező nikkelezését, amelynek határideje 1933. június 1. volt, elhalasztani. A legtöbb szikvíz­­iparos ugyanis képtelen lett volna az erre való költ­séget előteremteni. Ez a szörnyű elszegényedés rá­nyomja bélyegét­­ az üvegre is. Mialatt erőteljes propaganda harsonázza a „Budapest-fürdőváros” jelszót, ezalatt piszkos, ócska, Teleki-téren össze­vásárolt, ütött-kopott üvegeket látni még előkelő vendéglők és kávéházak asztalain is, azokon a he­lyeken, ahol a legtöbb külföldi vendég megfordul. Szabad ezt tovább tűrni? Elemi kötelessége valamennyi tényezőnek, amelynek erre illetékessége van, odahatni, hogy ezek az állapotok megváltozzanak. Ennek pedig, nyíltan megmondva, egyetlen módja a szikvízszakma vé­delme, pártfogása, megsegítése, anyagi támogatása. Tessék ezt végre lehetővé tenni, akár a számhoz­­kötöttséggel, akár pedig az árminimálással. Nyu­godt, biztos termelési atmoszférát kell teremteni, amelyben a szikvízüzemek megtalálják megélhetésü­ket és újra nyugateurópai nívón mozgó felszereléssel és üvegállománnyal dolgozhatnak. Bécsben így van. Irigyeljük érte az osztrák fő­várost. De irigyeljük azt az összetartást, azt a nagy­szerű szellemet is, amely a bécsi szikvízszakmát él­teti és előreviszi. A bécsi árminimálás azt bizonyítja, hogy az ottani szikvíziparosok szervezettsége ma is kifogástalan, tudnak akarni és bizonyára arra is képesek, hogy akaratukat, elhatározásukat az egész vonalon keresztül vigyék. Hol vagyunk mi ettől? Gy. V. Meg kell akadályozni az idegen üvegek töltését­ ­— A Szikvízipar tudósítójától — Fel kell vetnünk a kérdést, érvényes-e még a szikvízrendelet. Be kell-e tartani előírásait, minden­kire kötelezők-e a pontjai? A szikvízrendeletet, tud­­tunkkal, azért adták ki, hogy a szikvíztermelést sza­bályozzák vele. Valószínűnek tartjuk, hogy ha a szódavíz nem tartozna az üdítőitalok közzé, ha a szódavíz előállítása szabadjára volna engedhető, ak­kor senki sem törődnék vele, semmiféle hatóság nem tartaná számon, higiéniával, közegészségüggyel nem törődve, kotyvaszthatnák a legeldugottabb helye­ken is. A szikvízrendeletet éppen azért szerkesztet­ték meg már szinte túlzott elővigyázatos­sággal, hogy a szikvíztermelést a köz­­egészségügy érdekében korlátok közzé szo­rítsák. A szikvizet például csak saját üvegben, csak tiszta átlátszó üvegben sza­bad a fogyasztó elé adni, így írja elő a szikvízrendelet, de nem így tör­ténik a valóságban. Tömeges visszaélésről tudunk. A szikvízüzemek derure-borúra töltenek idegen üveg­be, nem törődve sem a magántulajdon szentségével, sem a közegészségüggyel. Súlyos vád ez, jól tudjuk, nem is mondanék ki, ha nem volna színigaz. A szik­vízrendeletet, fájdalom, már nem nagyon követik egyes szikvízüzemek és a hatóságok sem ellenőrzik kellőképen a végrehajtását. Különösen az elöljáróságok hibásak ebben. A kerületi elöljáróságok kötelessége volna a szikvíz­rendelet szigorú betartását ellenőrizni és az idegen­üvegbe való töltést minden rendelkezésére álló esz­közzel megakadályozni. Legnagyobb érdeke ez a fogyasztó közönségnek is, amelyet meg kell védeni. Felhívjuk tehát a kerületi elöljáróságokat, hogy vegyék elő a szikvízrendeletet, olvassák el az üveg­töltésre vonatkozó szabályokat és szerezzenek ér­vényt nekik. Ne tűrjék azt a dzsungelt, mely már a fővárosban is kezd elharapódzni. A hatóságok­nak ezer és egy módjuk és eszközük van arra, hogy a szikvízüzemeket a rendelet szabályainak betartá­sára és a higiéné elvének érvényesítésére kény­szerítsék. A főváros szikvízüzemeinek természetesen pél­dát kellene mutatniuk ezen a téren is, mert mit csi­náljanak a kis vidéki üzemek, mit gondoljanak, ha azt látják, hogy még a fővárosban is kijátszhatják a szikvízrendeletet. Ennek nem szabad így maradnia. Ha a szikvíziparosság a maga elhatározá­sából nem szakít ezzel a csúnya rendszer­rel, akkor igenis a hatóságoknak kell eré­lyesen közbelépniök, hogy az idegen üvegek­kel folytatott manipulálásnak vége legyen. És most a fővárosi szikvíziparosokhoz fordu­lunk figyelmeztető szóval: Ne várják meg a ható­ságok rendcsinálását, hanem cseréljék be idegen üvegjeiket a sajátjukéra. Az üvegcsere elmulasztása igen súlyos hiba, aminek szomorú következményei lehetnek. Sajnálatos dolog, hogy még ilyesmire is figyelmeztetni kell a szakmát. "

Next