A szikvízipar, 1934 (9. évfolyam, 1-13. szám)
1934-01-01 / 1. szám
A SZIKVÍZIPAR a legnagyobb szükség van már az árminimálás bevezetésére, nemcsak a létért küszködő szikvízüzemek érdekében, hanem azért is, mert különben csorbát szenvednek a higiéné szabályai, ami mérhetetlen veszélyt jelent a közegészségügyre. 211 filléres szódavízár Bécsben! Milyen messze vagyunk mi ettől, magyar szikvíziparosok. Milyen mérhetetlen távolság választ el bennünket a bécsi szikvízszakmától, amely kedvező termelési helyzetben, tűrhető szikvízárak mellett folytathatja munkáját, mialatt nálunk sem képesítés, sem számhozkötöttség nem védi az ipart és a szikvízárak is olyan alacsonyak, hogy tönkre kell menni mellettük. Követni kellene a bécsi példát. Az árfront kialakulása tulajdonképen rajtunk múlik, magyar szódásokon. Ezerszer megírtuk, újra megírtuk már, hogy elérkezett az utolsó óra, fogjunk össze, egyezzünk meg a szikvíz irányárakban és tartsunk ki mellettük. Igaz, hogy sok múlik a hatóságokon is. A kormány iparpolitikájának szintén meg kellene változnia. Az iparpolitikának védelmébe kell vennie végre már a több, mint 20.000 munkást foglalkoztató szikvízszakmát is, nehogy a betolakodó kontárhad tovább folytathassa árromboló munkáját. Miután igen nagy érdek fűződik ahhoz, hogy a legszegényebb néposztály üdítő itala, a szódavíz higiénikus előállítása biztosíttassák, lehetővé kell tenni a szikvízüzemek tisztes megélhetését. És az áldatlan kontárkonkurencia miatt annyira lezüllött a szikvíztermelés, hogy a kormány kénytelen volt az elhanyagolt üvegek kötelező nikkelezését, amelynek határideje 1933. június 1. volt, elhalasztani. A legtöbb szikvíziparos ugyanis képtelen lett volna az erre való költséget előteremteni. Ez a szörnyű elszegényedés rányomja bélyegét az üvegre is. Mialatt erőteljes propaganda harsonázza a „Budapest-fürdőváros” jelszót, ezalatt piszkos, ócska, Teleki-téren összevásárolt, ütött-kopott üvegeket látni még előkelő vendéglők és kávéházak asztalain is, azokon a helyeken, ahol a legtöbb külföldi vendég megfordul. Szabad ezt tovább tűrni? Elemi kötelessége valamennyi tényezőnek, amelynek erre illetékessége van, odahatni, hogy ezek az állapotok megváltozzanak. Ennek pedig, nyíltan megmondva, egyetlen módja a szikvízszakma védelme, pártfogása, megsegítése, anyagi támogatása. Tessék ezt végre lehetővé tenni, akár a számhozkötöttséggel, akár pedig az árminimálással. Nyugodt, biztos termelési atmoszférát kell teremteni, amelyben a szikvízüzemek megtalálják megélhetésüket és újra nyugateurópai nívón mozgó felszereléssel és üvegállománnyal dolgozhatnak. Bécsben így van. Irigyeljük érte az osztrák fővárost. De irigyeljük azt az összetartást, azt a nagyszerű szellemet is, amely a bécsi szikvízszakmát élteti és előreviszi. A bécsi árminimálás azt bizonyítja, hogy az ottani szikvíziparosok szervezettsége ma is kifogástalan, tudnak akarni és bizonyára arra is képesek, hogy akaratukat, elhatározásukat az egész vonalon keresztül vigyék. Hol vagyunk mi ettől? Gy. V. Meg kell akadályozni az idegen üvegek töltését — A Szikvízipar tudósítójától — Fel kell vetnünk a kérdést, érvényes-e még a szikvízrendelet. Be kell-e tartani előírásait, mindenkire kötelezők-e a pontjai? A szikvízrendeletet, tudtunkkal, azért adták ki, hogy a szikvíztermelést szabályozzák vele. Valószínűnek tartjuk, hogy ha a szódavíz nem tartozna az üdítőitalok közzé, ha a szódavíz előállítása szabadjára volna engedhető, akkor senki sem törődnék vele, semmiféle hatóság nem tartaná számon, higiéniával, közegészségüggyel nem törődve, kotyvaszthatnák a legeldugottabb helyeken is. A szikvízrendeletet éppen azért szerkesztették meg már szinte túlzott elővigyázatossággal, hogy a szikvíztermelést a közegészségügy érdekében korlátok közzé szorítsák. A szikvizet például csak saját üvegben, csak tiszta átlátszó üvegben szabad a fogyasztó elé adni, így írja elő a szikvízrendelet, de nem így történik a valóságban. Tömeges visszaélésről tudunk. A szikvízüzemek derure-borúra töltenek idegen üvegbe, nem törődve sem a magántulajdon szentségével, sem a közegészségüggyel. Súlyos vád ez, jól tudjuk, nem is mondanék ki, ha nem volna színigaz. A szikvízrendeletet, fájdalom, már nem nagyon követik egyes szikvízüzemek és a hatóságok sem ellenőrzik kellőképen a végrehajtását. Különösen az elöljáróságok hibásak ebben. A kerületi elöljáróságok kötelessége volna a szikvízrendelet szigorú betartását ellenőrizni és az idegenüvegbe való töltést minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozni. Legnagyobb érdeke ez a fogyasztó közönségnek is, amelyet meg kell védeni. Felhívjuk tehát a kerületi elöljáróságokat, hogy vegyék elő a szikvízrendeletet, olvassák el az üvegtöltésre vonatkozó szabályokat és szerezzenek érvényt nekik. Ne tűrjék azt a dzsungelt, mely már a fővárosban is kezd elharapódzni. A hatóságoknak ezer és egy módjuk és eszközük van arra, hogy a szikvízüzemeket a rendelet szabályainak betartására és a higiéné elvének érvényesítésére kényszerítsék. A főváros szikvízüzemeinek természetesen példát kellene mutatniuk ezen a téren is, mert mit csináljanak a kis vidéki üzemek, mit gondoljanak, ha azt látják, hogy még a fővárosban is kijátszhatják a szikvízrendeletet. Ennek nem szabad így maradnia. Ha a szikvíziparosság a maga elhatározásából nem szakít ezzel a csúnya rendszerrel, akkor igenis a hatóságoknak kell erélyesen közbelépniök, hogy az idegen üvegekkel folytatott manipulálásnak vége legyen. És most a fővárosi szikvíziparosokhoz fordulunk figyelmeztető szóval: Ne várják meg a hatóságok rendcsinálását, hanem cseréljék be idegen üvegjeiket a sajátjukéra. Az üvegcsere elmulasztása igen súlyos hiba, aminek szomorú következményei lehetnek. Sajnálatos dolog, hogy még ilyesmire is figyelmeztetni kell a szakmát. "