Természet és Technika, 1950 (109. évfolyam, 1-12. szám)
1950-01-01 / 1. szám
(A Földön 11,2 km/sec.) Ennek következtében a Titán még kihűlt állapotban —180 C° körül — is alig tudja a hidrogént visszatartani, nem is szólva arról, hogy izzó állapotban még sokkal kevésbbé lett volna erre képes. Sőt, ma a Titánon alig marad meg a hidrogénnél 8-szor nehezebb metán. A Titánon levő hidrogén pedig igen hamar szétszóródnék az űrben, ha hőmérséklete mindössze 100—150°-kal emelkednék, azaz megközelítené a 0 fokot. A Titán atmoszférájának összetétele tehát tökéletesen egyezik az óriásbolygók légkörének összetételével és ezért semmiképpen sem lehet azoknak az elsődleges gázoknak a maradványa, amelyekből a Titán kondenzálódott volna. Ha nem akarjuk megkockáztatni azt a teljesen fantasztikus feltevést, hogy a Titán valahonnan kívülről kapta légkörét, miután már kiformálódott, arra kell következtetnünk, hogy az atmoszférája úgy jött létre, hogy belsejéből hosszú folyamat során gázok választódtak ki. A Titán metán-atmoszférájának felfedezése éles ellentmondásban állott az óriásbolygók metán-ammónia-légkörének magyarázására szolgáló hipotézissel, mely szerint a bolygók eredetileg izzó állapotban lettek volna. Egyúttal felkeltette azonban az érdeklődést a Föld-csoport bolygói légkörének magyarázata iránt is. A Mars felszínén a kifutási sebesség 5,1 km/sec., a Vénuszon 10,2 km/sec., a Földön, mint már említettük, 11,2 km/sec. Ha ezek a bolygók valamikor izzó állapotban lettek volna, akkor a Mars atmoszférája teljes egészében, a Vénuszé és a Földé jelentős mértékben szétszóródott volna már. Ez azt jelentené, hogy ezeken a bolygókon az egész vagy majdnem az egész atmoszféra felszínük lehűlése után belsejükből választódott volna ki. Nehéz azonban elképzelni gázkiáramlást a belső részekből, ha ezek régebben még erősebben izzó állapotban voltak, mint ma, hiszen lehűlésük közben mind erősebben tartják vissza a beléjük zárt gázokat. Ezzel szemben a meteoritelmélet értelmében a bolygók képződésük idején hidegek voltak és csak lassanként indult meg belső felmelegedésük a bennük felhalmozott radioaktív hő útján. (Erről később még bővebben szólunk.) Ilyen körülmények között egészen természetesnek tűnik jelentékeny gázmennyiségek kiválása is. A gázok kiáramlása a Föld belsejéből jelenleg is óriási mértékben folyik, mind pontosabban meg nem határozható lassú, de általános és szakadatlan „bolygó-légzés“, mind pedig gázforrások és hatalmas vulkanikus gázkitörések formájában. Érdekes, hogy a szaratovi gáz, mely Moszkvát is ellátja, főleg metánból áll. A vulkanikus eredetű gázok viszont elsősorban széndioxidot (CO) tartalmaznak. , 1948-ban Ju. M. Lipszkij szovjet csillagász jelentős felfedezése szemléltető bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a többi égitesten jelenleg is folyik a gázok kiválása. A V. Gr. Feszenkov akadémikus által javasolt felette finom vizsgálati módszerrel megállapította, hogy a Holdnak is van rendkívül ritka légköre. Lipszkij adatai szerint a holdfelület minden emlére kétezerszer kevesebb gáz esik, mint a Föld ugyanakkora területére. A Hold légköre olyan ritka, hogy a szokásos vizsgálati eljárásokkal nem is állapítható meg. A Hold felületén a kifutási sebesség mindössze 2,4 km/sec., a Hold légköre tehát az állandóság határán mozog. Az oxigén és nitrogén molekula sebessége alig haladja meg a kifutási sebesség i/ejét. A szénsavgáz molekulasebessége még ennél is kisebb. A Hold felületén azonban nem is olyan régen (csillagászati mértékkel mérve az időt), hatalmas, izzó lávatengerek voltak, amelyek felmelegítették légkörét és csakhamar szétszórták azt az űrben. A Hold jelenlegi légköre akkor fakadt a Hold belsejéből, amikor megszűnt a lávatengerek képződése és felszíne kihűlt. Nyilván ma is folyik a gázkiválasztás a Hold belsejéből. Rá kell mutatnunk a Föld és a Nap között , az egyes elemek előfordulása terén mutatkozó két különbségre és azokra a következtetésekre, amelyeket ezekből a Föld és a bolygók keletkezésére vonatkozólag levonhatunk. A Napban — akárcsak a többi csillagban és ködben — az oxigént és a nitrogént megközelítőleg azonos mennyiségben találjuk. Ha a Föld napanyagból sűrűsödött volna össze, akkor az oxigénnek és a nitrogénnek a Földön is egyforma mennyiségben kellene előfordulnia. Az izzó gázoknak szétszóródása a térben nem okozhatott volna változást, mert az oxigén- és a nitrogénmolekula súlya csaknem azonos. A valóságban azonban az oxigén a Föld tömegének több mint V«-ét, a nitrogén pedig nem egész egy 1O.OOOed részét teszi. A Földnek a Napból keletkezésének hívei csak igen mesterkélt magyarázatát tudják adni ennek a ténynek, vagy pedig meg sem említik. A meteorit-hipotézis tükrében mindez teljesen világos. Az oxigén igen aktív elem, könnyen alkot mindenféle vegyületet, és elsősorban nem a levegőben, hanem a Föld belsejében találjuk nagy mennyiségben. A kovasav (SiO) a legtöbb ásványnak, többek között a meteorkövekben előforduló ásványoknak is fő alkotórésze. Ezzel szemben a nitrogén vegyileg renyhe, nehezen alkot vegyületeket, igen kis mennyiségben fordul elő a meteoritekben és így a Földön is. Whipple az eredetileg izzó Földből kiindulva igyekszik értékelni az oxigén és a nitrogén között fennálló vegyi különbséget. Úgy véli, hogy a vegyileg aktív oxigén nem tudott szétszóródni az eredetileg izzó légkörből, míg a szabadon maradó nitrogén csaknem teljesen elillant. Whipple azonban figyelmen kívül hagyja, hogy ez a gyors szétszóródás csak akkor történhetett, amikor a hőmérséklet még igen magas volt. Ilyen körülmények között pedig nem jönnek létre vegyi egyesülések. Olyan hőmérséklet mellett viszont, amely megengedte az oxigén elillanását, nem szóródhatott volna szét a nitrogén. A másik „anomália“ a Föld légkörének neon- és argontartalmára vonatkozik. A neon jóformán teljesen hiányzik belőle (1,8.10 3 térfogatszázalék), holot a Napban és a ködfoltokban igen sok van belőle. Ugyanakkor a Föld légkörében aránylag nagy hőségben találjuk az argont (0,93 térfogatszázalék), a Napban pedig felette gyéren fordul elő. W. G. Feszenkov akadémikus ezt azzal magyarázza, hogy a neon, kétszer könynyebb lévén az argonnál, a Föld kialakulásának idején szétszóródott a térben, az argon pedig változatlan mennyiségben maradt meg. Ebből