Újítók Lapja, 1955 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1955-01-05 / 1. szám
AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN Tíz éve, hogy századok bűneinek sírgödréből, a szörnyű elesettségből újjáéledt nemzetünk — győzött a magyar nép életereje. Kezdet és folytatás volt ez. Kezdete egy új korszaknak, a magyar dolgozók szabadsága korszakának és folytatója annak az elpusztíthatatlan népi erőnek, amely Rákóczi, Kossuth, Petőfi, Ady, József Attila példáin hirdette a világnak: a magyar él, élni akar és élni fog. A második világháború győztesének, a Szovjetuniónak segítségével eltakarítottuk a romokat, leszámoltunk a hazaárulókkal, a háborús bűnösökkel, felosztottuk a dolgozó parasztság közt a földet és örökre eltemettük a minden fejlődést gátló nagybirtokrendszert. Felépültek lerombolt hídjaink, leraktuk a szocialista iparosítással nemzeti függetlenségünk alapját, megteremtettük a dolgozó nép államát és a magyar, a világ élenjáró nemzetei sorában halad a békés, alkotó, szebb jövő felé. 1955 a nagy perspektívák és a nagy emlékezések pillanata. Erősek vagyunk, mert kitűzött céljaink és az előttünk álló feladatok nagyszerűsége megacélozza akaratunkat, izmainkat és szárnyakat ad a gondolatoknak. Erősek vagyunk, mert minél fenyegetőbbre nőnek a szörnyű emlékek, annál elszántabban szorulnak össze az öklök, annál nagyobb lánggal ég szívünkben a harag, nem felejtünk. Az Egyesült Államok fináncoligarchiája hiába támasztja fel a német pestist, a hitlerizmust, a kapitalizmus rothadó rendszerének megmentésére, az imperialisták bábkormányai hiába ratifikálnak szerződéseket, hiába rakják a kirakatba az atom- és hidrogénbombákat — nem ijedünk meg. Nincs és nem is találtak fel olyan öldöklő gyilkos szerszámot, amely valaha is megállította volna a suhanó időt, amely visszafordította volna a történelem kerekét és nem is lesz olyan fegyvere az emberiségnek, mely megállítaná a fejlődést. Az élet győzni fog, az értelem és a munka diadalát nem akadályozhatják meg az élet ellenségei. 1955. A Szovjetunió vezette béketábor népei, de a világ minden népe, a francia éppúgy, mint az amerikai, a német nép éppúgy, mint az angol, olasz, felsorakozik a béke zászlaja mögé. És ha kell, megvívja a harcot az emberért. Évezredek tanulsága, hogy a világ történetében vér és szenvedések árán végül is mindig az emberiség ügye győzött és minden győzelem után emberibb lett az ember. Nálunk a dolgozók a felszabadulási versenyben a munka és az értelem békés fegyverével harcolnak a népjólét emelése tervének megvalósításáért. Minden hazája sorsát szívén viselő ember érzi, hogy pártunk és kormányunk által kitűzött célok elérése, a megjelölt feladatok elvégzése jelenti nemzeti függetlenségünk megerősödését, a béke megszilárdítását. Ugyanekkor Párizsban, Londonban, Washingtonban az imperializmus láncán tartott bábkormányok diplomatái frakkba és cilinderbe öltöztetik a náci hóhérokat, a gyermekgyilkosokat, maguk mellé ültetik őket, hogy megtárgyalják velük az emberiség elleni újabb merénylet tervét. Ezek az urak nem okultak sem az első, sem a második világháború következményeiből, mint ahogy a vadállat sem okul és még ketrecében is dühöng és fogait vicsorgatja. 1955. A munkásosztály történelmi hivatása, hogy vezesse az élet ellenségei ellen a harcot, hogy végleg felszabadítsa az embert és felépítse azt a társadalmat, amelyről az emberiség legnagyobbjai évszázadokon át álmodoztak. Le kell győzni a halálgyárosok, a háborús uszítók, a profithiénák gyűlöletes világát. Győzni fogunk, mert politikailag, erkölcsileg hatalmas a fölényünk. És erősebbek leszünk gazdaságilag is. Gazdaságilag is győznünk kell, ez most a főfeladat, vagy ahogy Sztálin mondotta: „A szocializmus csak a munka magas, a scapitalizmusénál magasabb termelékenységének alapján győzhet.“ A termelés frontján, a munka frontján folyik most a harc. E harc élenjárói az újítók és sztahanovisták. A munkához való új viszony — mint a győzelem egyik feltétele — bennük tudatosodott először. Felszabadulásunk óta eltelt hősi évtized szülte őket, az ő példájuk nyomán bontakozott ki a dolgozók kezdeményező ereje, amely előre viszi a harcot a munka termelékenységének emeléséért, az önköltség csökkentéséért, a minőség javításáért. Minden újítás, találmány forradalmi tett, győzelem a régi és az elavult felett. 1955. Fő feladat, hogy többet, jobban és olcsóbban termeljünk, gazdagodjunk, erősödjünk. Ennek előfeltétele a technika fejlesztése, iparunk gépparkjának korszerűsítése. Csak a legtökéletesebb technikával rendelkező ipar biztosítja a mezőgazdaság gyorsütemű fellendítését, a fogyasztási és közszükségleti cikkek gyártásának minőségi és mennyiségi fejlődését. Újítások nélkül azonban nincs technikai fejlődés. Már Kossuth 1841-ben felismerte a műszaki újítások fontossságát. Ezt írta: „Amely kézműves műhelyének ószerű kaptáján túlra nem néz, az a változó időknek könnyen martaléka lesz; egyetlen divatváltozás megfoszthatja őt kenyerétől, mert minden tudományát semmivé teszi.“ Lenin és Sztálin tanítása szerint a szocialista termelés szüntelen buzgó forrása a dolgozók kezdeményezéseinek, amelyek a régi munkamódszerek, az egyhelyben topogás, a megszokások és előítéletek ellen fordulnak, megdöntik a technikára vonatkozó régi nézeteket, ugyanakkor emelik a munka termelékenységét és fokozzák a termelés tartalékainak mozgósítását. Előre hát, sztahanovisták, mérnökök, feltalálók, kutatók, a technika fejlesztéséért! 1955. Nagyobb segítséget, még nagyobb megbecsülést az újítóknak. Hárítsuk el az újítások megvalósításának akadályait, a kishitűséget, a bürokráciát, a nemtörődömséget, a vállalati sovinizmust, mert a technikáért, a magasabb munkakultúráért az újítások frontján dől el a harc. Ha nem ijesztenek meg bennünket az atom- és hidrogénbomba diplomatái, ha nem ijedünk meg a frakkba bújtatott hóhéroktól, akkor még kevésbé kell félnünk a paragrafusok mögé bújó rosszindulat vagy szabotázs gáncsaitól sem. Legyen 1955 a technika fejlesztésének, a munkásosztály elpusztíthatatlan erejének, kezdeményező és alkotó készségének diadalmas esztendeje, a nemzeti függetlenségünkért és a békéért harcolók új hőstetteinek érlelője. Hernádi György V.:iän’,vtari I' szám ’~7~0T i Laltari TmM -■ szám 'JGW stivAftüi (pÉPjgLöIEK iA;’