Újítók Lapja, 1961 (13. évfolyam, 1-23. szám)
1961-01-10 / 1. szám
4 N /Яг életszínvonal és az újzómozgalont Warnemündében már tál van. A halszagú, jeges északi szél dühödten cibálja a fák kopár ágait. A levegőben kecses röptű sirályok suhannak, s távolból a hajók ködkürtjei panaszos bőgéssel felelgetnek egymásnak. A halászhajók fázósan lapulnak a parthoz, ahol minden úgy be van szőve halászhálókkal, mintha ezeket egy mesebeli óriáspók szövögette volna. A hőmérséklet a nulla fok alatt van. Warnemünde az ég felé nyújtózkodó világítótornyával, az apró, színes „játék” házaival valószínűtlenül szép. A tengerből alig látni valamit, a szürke vatta-szerű köd eltakar mindent. Warnemünde tulajdonképpen Rostock „előszobája”. És még valami. Ez a városka észak legszebb üdülőhelye. Sokmindenről nevezetes, itt van a sokat emlegetett kikötő is, ahol egész vonatok „szállnak” hajóra. A szállodám szobájának ablaka a tengerre néz. Nincs időm az elmélyült szemlélődésre. Alig húszpercnyi utazás és Rostockban vagyunk. Warnowwerftét, a nagy hajógyárat látogattuk meg. Ebben a gyárban tízezer tonnás hajókat készítenek. Az emeletmagas hajókon — a távolból úgy látszik — mintha apró hangyák nyüzsögnének. A hajóépítő munkások fáradhatatlanul, serényen dolgoznak. A gyárban már az első pillanatra megragadja az embert az eleven kép, az a vitalitás, amit minden gyárban az NDK-ban tapasztaltam. Az ABC betűivel jelölt barakkskatulya sorban a C épületben találjuk meg, amit keresünk: az Új Technika-irodát. Wili Rissmann főmérnök — az iroda vezetője — barátságosan fogad. Széles mosollyal közli, hogy a magyarok kettő-nullra verték az osztrákokat, televízión látta a mérkőzést. Ismerkedem az iroda vezetőjével és a munkájukkal. Megtudom, hogy Rissmann a gyár egyetlen szabadalmi mérnöke. Ez a képesítés annyit jelent, hogy a szabadalmi mérnök a találmányok, a gazdaságosság, az ipari jog, a műszaki kérdések szempontjából vizsgálja a kérdéseket. Végső soron azonban nemcsak iparjogi, műszaki, gazdasági, hanem mozgalmi kérdésekkel is foglalkozik. Az Új Technikai Iroda tulajdonképpen a gyár műszaki fejlesztési harcának vezérkari központja. Az iroda hét munkacsoportot — csoportonként hétnyolc embert — foglal magában. Ezaz iroda foglalkozik az újításokkal, találmányokkal, a gépészeti és más tervek kialakításával, a dokumentáció felhasználásával stb. Rissmann azt is elmondta, hogy most vezet egy tanfolyamot, amelyen csaknem huszonöt mérnök ismerkedik meg a szabadalmi mérnök teendőivel. (Erre a kérdésre lapunk egy későbbi számában még visszatérünk.) Vándorlunk a gyárban. A lemeztáron különös berendezés ragadja meg a figyelmünket. A főmérnök nem késik a magyarázattal. Ez tulajdonképpen egy revétlenítő automata. Soká szemlélem a furcsa készüléket. A revétlenítés a mi gyárainkban is — s szerte a világon — igen nagy probléma. Ez a készülék rendkívül egyszerűen és szellemesen oldja meg a fevétlenítést. Az élükre állított lemezek sínpályán, kis gördülő négykerekű kocsik segítségével „utaznak”. A lemezek először egy gázláng során haladnak keresztül. A lemezeket — folyamatosan — világos, majdnem cseresznyepirosra előmelegítik, ezt követően sörétezik. A sörétezés után a lemezekről eltűnik a reve és olyan felületet kapnak, mintha csak marógéppel munkálták volna meg. (Ezt az újítást már a Georghiu Dej Hajógyár műszaki vezetőinek figyelmébe ajánlottam, akik megígérték, hogy a Warnowwerftből elkérik az újítás dokumentációját. A halászhajók kikötője Warnemündében Az egyik automata gépnél sokat időztünk. Érdemes is volt ezt a gépet megnézni. Reinke Lischinszki lakatos, az egyik szocialista brigád vezetője — az említett gép kezelője — megismertet az automata működésével. Ez a gép lényegében üvegre kopírozott negatívról, fotoelektromos cella segítségével, elektromos vágó készülék mozgatásával, a hajóépítésnél használt lemezek kiszabását végzi. Az automata kezelője egy úgynevezett kocsizó széken ül és az apparátussal együtt utazik előre-hátra. A készülék a beléhelyezett 1:10 vagy 1:100 léptékű rajz alapján pontosan kivágja a lemezeket. A gép csaknem 250 000 MD-Ье kerül. Az árát feltétlenül megéri, mert rendkívül termelékenyen dolgozik. Megszemléltem az automatát és a kezelőjét is. Lischinszki, a fiatal lakatos tudja, hogy csaknem egymillió forint értékű gép van a kezére bízva. Ez nagy kötelességérzetet, felelősségérzetet követelő munka. Hogyan él, miként dolgozik ez a fiatal lakatos? Elmondja, hogy havonta csaknem 700 DM-et keres. (Ha jól tudom, egy DM 3,75 Ft. Úgy vélem azonban,, hogy négyes szorzóval is számolhatunk.) Tehát ez a fiatalember kb. 2800 Ft-ot keres. Két szoba összkomfortos lakása van, a lakbére 32 DM. Gondolatban gyorsan felidézem Berlinben, Rostockban és más városokba a kirakatokban látott árakat. Egy közepes férfiöltöny 180-250 DM. Egy kiló vaj 10. Egy pár férfi cipő 22, egy férfi ing 26, nylon vagy perion női harisnya 9 DM, stb. Tehát a mi fiatal munkásunk nagyon szépen megélhet a keresetéből. A főmérnök — kísérőm — azt mondja, náluk nagy gondot fordítanak arra, hogy a dolgozókban tudatosítsák az életszínvonal emelkedésének és az újítómozgalomnak szoros kapcsolatát. — Ez a kapcsolat kettős, mondja a főmérnök. Közvetlen és közvetett. Az újítók a közvetlen kapcsolatot érzik a figyelemreméltó újítási díjakon, a pénz és tárgyjutalmakon keresztül. Az újítóik számára évente adott tárgyjutalom is igen figyelemre méltó, hiszen gépkocsikat, televíziós rádiókészüléket stb. adnak a legeredményesebben dolgozó újítóknak. A pénzjutalom is nagy, mert — az újítási díjon kívül — igen nagy összegeket osztunk ki a legjobb újítóknak. Amíg a jeges szélben tovább vándorlunk, a főmérnök elmondja, hogy miként dolgozzák ki az újítási feladatterveket, és hogyan állítják azt a gyár közvéleményénél az érdeklődés középpontjába. A feladattervben — mondja Rissmann — a műszaki és a fizikai dolgozók egyaránt lelnek megoldandó problémát. Ezen túlmenően — az idén például — tizennégy olyan feladatot ragadtunk ki a pontok közül, ami gyárunkban a legégetőbb problémát jelentette. Ezekre a pontokra még külön igen nagy díjakat tűztünk ki.