Vas- és Fémmunkások Lapja, 1933 (39. évfolyam, 1-13. szám)
1933-02-10 / 2. szám
■■ A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI mt. XXXIX. évfolyam, 2. szám 111 Előfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hezijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 9 pengő 69 fillér, félévre 4 pengő 80 fillér. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP HU Budapest, 1933 február 10 jjjj Megjelenik minden bő második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, Magdolna ucca 5. Telefon: 38—0—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 33—2 óra között ül a i UítsnssSoiküt selfhezlmlifl febuiácke 25-én, szombatim a szamtséul székháznak dísztermében, Magdolnni mm. 5. Az nnnpismonválasztmánn ülése Szövetségünk harmincéves fönnállása óta tmég sohasem jött össze az országos nagyválasztmány olyan nehéz viszonyok között illésre, Bilint ezúttal. A gazdasági helyzet az elmúlt év óta lényegesen rosszabbodott, amifiókokat abban, a szerencsétlen gazdaságpolitikában kell keresnünk, melyet a kormányok szinte következetesen folytatnak. Igaz ugyan, hogy a krízis világi jelentőségű, de ugyanekkor ipaz az is, hogy Magyarország gazdasági krízise nagyrészt azokból az elhibázott intézkedésekből adódik, amelyek mellőzve az élet tanításait, elvont fogalmakból táplálkozva láttak napvilágot. Pedig lett volna mód elég arra, hogy mindez ne így történjék. Hiszen ha csak a mindennapi életet vesszük szemügyre, már akkor is könnyen megállapítható, hogy mit és hogyan kell cselekedni. Azonban illetékesek mindezeken felülhelyezkedve, a dolog könnyebbik oldaláról ítélték meg a helyzetet, aminek nem is lehetett más következménye, mint a nyomorba való fokozottabb elmélyülés és a növekvő munkanélküliség. Kifejezetten ennek tudható be, hogy a munkanélküliek száma az elmúlt évhez képest tetemesen megnövekedett, amihez még az is hozzájárult, hogy a kormány fölszólílása a munkáltatókhoz éppen az ellenkező hatást váltotta ki. Ugyanis a munkáltatók éppen ez idő óta tették ki munkásaik nagy részét az uccura. Pedig a kormánynak más lehetőségei is volnának ahhoz, hogy a gyárakat munkások fölvételére kényszerítse._ És itt még külföldre sem kell menni példáért, mert erre már nálunk is volt precedens. Csakhogy itt másháj is van. A kormány ugyanis már többszörösen leszögezte magát a kapitalizmus mellé, mondván: a kormány a kapitalista termelési rendszer alapján áll. Ez mindenképpen biztatás a kapitalizmus részére, de egyben bátorítás arra is, hogy a kapitalizmusnak — bármi történjék — még a hajaszóla sem fog meggörbülni. Ott bátorítóan hatott a kapitalizmusra az a kijelentésis, hogy ,,munka nélküli segély nincs“. Mi, mint a termelés legfontosabb tényezői, tudjuk, hogy ez mit jelent. A kapitalizmus ma úgyszólván a munkanélküliségen élősködik oly módon, hogy a termelés csökkenése folytán elmaradt hasznot a munkabérek folytonos redukálásával igyekszik pótolni. Ehhez pedig a legjobb segítség a munkanélkülisegély megtagadása, mert a munkanélküliek nyomora ezáltal egyre fokozódik, a még munkában levők peddig mindezt látván, inkább eltűrik a munkabérredukálást, még akkor is, ha ez később a romlásukat okozza. Így válik nap-nap után elviselhetetlenebbé az élet, így lesz ebből a tejjel-mézzel folyó Kánaánból — ahol úgyszólván minden bőven megterem, ami az emberi megélhetéshez szükséges — a nyomor országa. Pedig a legutóbbi események is igazolják, hogy még a mai nehéz viszonyok között is volna miből a munkanélkülieket segélyezni. Ezúttal nem térünk ki azokra az összegekre, amelyek szükségtelen befektetésekre lettek fordítva, csupán arra akarunk rámutatni, hogy bolótásra van fedezet, de az ország tekintélyét rontó borházak financírozására, is került többmillió pengő. Egyenesen a nyomorral való csúnya, játék tehát az, aminek következtében a munkanélküliek még ma sem jutnak olyan anyagi támogatáshoz, amely őket az élet nehézségein átsegítheti 16. Ezekből és az ezek nyomán mutatkozó többi bajokból adódik az a nehéz helyzet, amelynek közepette az országos nagy választmány a mostani ülését tartotta. Ennek dacára mégis büszkén mondhatjuk, hogy az ülésen megjelentszaktársak valamennyien a helyzet magaslatán állva hozták meg határozataikat, miáltal egy új forrását nyitották meg azon cselekedeteknek, amelyek végrehajtásához minden vas- és fémmunkás segítségét kérjük. Szövetségünk elmúlt évi működését Csapó Sámuel és Kábák Lajos szaktársak ismertették, vázolva a nagy munkanélküliséget és az ennek folyományaként mutatkozó bajokat. Megállapítható, hogy a kormány még most sem mutat hajlandóságot arra, hogy a munkanélkülieket anyagilag támogassa. Ez okból tehát minden ezirányú kötelesség a munkanélküliekkel szenben kifejezetten a Szövetségre hárult. Ennek a kötelezettségnek Szövetségünk meg is felelt, amit az elmúlt évi pénztári jelentés is bizonyít. A bevételek ismertetése kapcsán megállapítható azt is, hogy a tagok száma még a mai nehéz helyzet dacára sem csökkent, ami már azért is örvendetes esemény, mert ellenfeleink mindig ennek az ellenkezőjét állítják. A kifizetett özvegy- és árvasegély összege ismét nagyobb, mint a bevétel, ami abból származik, hogy a szaktársak nem fizették pontosan az özvegy- és árvaalap járulékait. Pedig ez a kérdés igen nagy fontossággal bír, mert ettől függ, hogy továbbra is fönn lehet-e tartani a mostani segélyezési rendszert. A munkásközvetítő jelentése a munkanélküliség emelkedéséről számol be. Különösen az utóbbi hónapok voltak azok, amelyek a munkanélküliek számát tetemesen megnövelték. A Budapesten és környékén dolgozó szaktársak áldozatkészsége folytán karácsonykor 10.655 pengő lett a munkanélküli szaktársaknak karácsonyi segélyként kiűzetve. A szabadszervezeti mozgalom a fennálló nehéz viszonyok miatt igen nagy munkát hárított a szabadszervezeti irodára és a szakmai titkárokra. Örvendetes tényként állapítható meg, hogy a fővárosban és környékén megtartott, és több ezerre tehető értekezletek eredményeként, a tagi öt számban csökkenés nem állott elő. Az egyéb ilyen vonatkozású munka abban a védekező harcban jut kifejezésre, amelyet a szaktársak a szabadszervezeti titkárság útmutatása alapján a meglévő munkabérek biztosítása érdekében folytattak. Ugyanis az elmúlt évben a vállalatok minden törekvése odairányult, hogy a munkabéreketcsökkentsék. Szaktársaink erélyes fellépése által sikerült a munkáltatók ezen akcióit részben ellensúlyozni, részben pedig visszaverni. Tárgyalta a nagy választmány a munkásotthonok és az oktatás kérdését is. Az otthonoknál a kiadások közül a legnagyobb takarékossággal kell az anyagi ügyeket intézni. A szemináriumokat a nagyválasztmány mai formájukban továbbra is fönntartja. Jelentés létetett a nagyválasztmánynak arról is, hogy a legutóbbi országos közgyűlési határozat értelmében megindultak a tárgyalások a Bányamunkások Szövetségének a mi Szövetségünkbe való beolvadása ügyében. Erről a titkárság részletesen a legközelebbi elnökségi, illetve vezetőségi ülésnek fog beszámolni. Szövetségünk nemzetközi összeköttetései a legbarátságosabbak. A külföldi testvérszövetségek, átérezvén a magyar vas- és fémmunkások nehéz helyzetét, mindenben méltányolják azokat a kéréseinket, amelyek a magyar munkásságot a legközvetlenebbül érintik. * A feúti okban vázlatosan ismertetett, ügyek azok, amelyek az országos nagyválasztmányt foglalkoztatták, kiegészítve azokkal az adminisztratív határozatokkal, amelyeket lapunk hivatalos rovatában közlünk. Az élet újabb megnyomorítása Különös játéka a sorsnak, hogy baj esetén az emberek rendszerint éppen a hírnak az ellenkezőjét teszik, mint amit tenniük kellene. Nem csodálatos tehát, hogy ilyen cselekedetek nyomán a bajok, enyhülés helyett, egyre jobban fokozódnak. Amíg ezt az egyén a saját terhére cselekszi, senkinek sincsen jogai ebbe beleavatkozni, mert hiszen egyéni dolgokról lévén szó, mindenki azt teheti, amit akar. Egészen más azonban a helyzet olyan esetekben, amibőn nem egyéni, hanem közérdekről van szó. Az előbbi esetben a kár mindig az egyént éri, míg utóbbiban a köz az, amely a helytelen cselekedetek kárát sínyli. Sajnos, a háború befejezése óta alig történt valami, ami a közérdekre előnyös lett volna. A gyáraknak a háború befejezése után módjukban lett volna békecikkek gyártására berendezkedniök, de mivel a háború következtében a fogyasztók is elszegényedtek és így nagy haszonra nem volt kilátás, a vállalatok a termelés megindítása helyett a munkások létszámát redukálták, mondván, hogy előbb bevárják a helyzet mikénti kialakulását és csak ezután térnek át békecikkek termelésére. Az eredmény pedig az, hogy a munkanélküliség és más okok miatt beállott fogyasztóképességcsökkenés következtében a gyárak jövedelme is a legminimálisabbra csökkent. Max Weber német közgazdász szerint a gyáraknak ez a várakozó álláspontra való helyezkedése egyik kiindulópontja a mai nagy gazdasági krízisnek. Az ily módom előállott veszteségek pótlására a gyárak később hozzáfogtak a termelés racionalizálásához, miáltal a munkások újabb százezrei kerültek ki munka nélkül az utcára. Ez a másik nagy oka a mai gazdasági krízisnek. Ugyanis a vállalatok teljesen ügyeimen kívül hagyták, hogy a gépek ugyan sokat termelnek, de nem fogyasztanak. Vagyis azokkal kell termelni, akik fogyasztanak, ami alatt a munkásokat kell érteni. Ma azután ott rozsdásodnak a gyárakban a sokmilliós befektetést jelentő gépek, azért, mert nincsen kinek termelni. Ugyancsak Weber tanár szerint, ha ezt az összeget a vállalatok magasabb munkabérekként adták volna a munkásoknak, vagy ennyivel olcsóbbá tették volna a szükségleti cikkek árát, ma nem volna krízis. Példaként, említjük meg, hogy a német ipar 1! milliárd aranymárkát, fordított a termelés racionalizálására, amely összeg — mert nincsen kinek termelni — holt tőke gyanánt szerepel. Azonkívül tehát, hogy a munkások óriási tömegei lettek munka nélkül és ezáltal, fogyasztóképtelenek, ilyen hatalmas összeget vont ki a kapitalizmus a gazdasági körforgásból, amit pótolni most már csak a mai termelési rendszer teljes fölszámolásával lehet. De nemcsak a vállalatok, hanem az államok is egymásra halmozták és halmozzák még ma is a hibákat, vagyis nem azt teszik, amit tenniök kellene. Vegyük csak a legutóbbi kormányrendeleteket, amelyek sehogyan sem alkalmasak arra, hogy a mai nehéz gazdasági helyzet csak némileg is enyhüljön. Ezek közé tartoznak: a tisztviselők fizetéscsökkentése, a kereseti és egyéb adók fölemelése, a tea, kávé, a Villanylámpa, a rádiólámpa, a szivarkapapír újabbi megadóztatása, illetve megdrágítása. Ezeken keresztül akar a kormány 150 milliót megtakarítani. Itt tehát ismét egy olyan cselekedettel állunk szemben, amely a bajok enyhülése helyett azokat fokozni fogja. Tudja ma mindenki, hogy a kereskedőnek azért nincs forgalma, mert nincs fogyasztás, a termelés pedig azért pang, mert nincs kereskedelmi forgalom. A mezőgazdasági terményeknek is azért nincsen áruk, mert a munkanélkülieknek, de még a munkában állóknak sincs miből vásárolniuk. De a csökkent jövedelem miatt az állam sem kapja meg adóban azt az összeget, amely az állami apparátus fenntartásához szükséges. Ismerve mindezeket, minden törekvésnek oda kellene tehát irányulnia, hogy a tömegek munkához, illetve keresethez, a még dolgozók rendes munkabérekhez, a kereskedők forgalomhoz, az ipar pedig fokozottabb termeléshez jusson, hogy így az állampénztár adóban szintén többet kaphasson. Sajnos, de amost kibocsátott rendeletek éppen ennek az ellenkezőjét s jelentik. A kormány ezen rendeletek réévén évi 150 millió pengő több,jövedelemre szó-