Magyar Vasmunkások Lapja, 1940 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1940-02-15 / 1. szám

2. oldal MAGYAR VASMUNKÁSOK LAPJA a k Újabb minimális bérmegállapítás a bádogos-, gáz-, vízvezeték-, központi fűtés és villanyszerelő iparban A vasipari minimális munkaibért megállapító főbizottság az elmúlt évben több ízben foglal­kozott a bádogos-, gáz- és vízvezeték-, központi fűtés- és villanyszerelőipar minimális munka­béreivel. Legutóbb múlt év november 9-én és 23-án, továbbá december 4-én és 7-én tartott ülésein vette vizsgálat alá a minimális munka­béreket. A bizottság ülésein sikerült az eddig érvényben volt minimális béreket megváltoz­tatni és javaslatunkra az eddiginél magasabb minimális béreket megállapíttatni. A határo­zat alapján a szakmunkások bértételei az 1. területi csoportban 2—2 fillérrel, a tanu­latlan segédmunkások minimális bére 5 fillér­rel és a segítők bére 4 fillérrel emelkedett. Minthogy ez alkalommal az eddigi iparkama­rai beosztással szemben a minimális bérek meg­állapítása országos jellegű, az országos területi beosztás három csoportban történt. A már fent em­lített bérek az I. területi csoportra, vagyis Budapest és meghatározott környé­kére, a II. területi csoport a törvényh­ató­­sági jogú városokra és meghatározott közsé­gekre, míg a III. területi csoport az ország egyéb területére vonatkozik. A II. területi csoportban a minimális bér szakmunkások­nál 4 fillértől 8 fillérig, a segédmunkások­nál 10 fillértől 14 fillérig emelkedett, míg a III. területi csoportban szakmunkásoknál az emelkedés már csak 2 fillért tesz ki. Segéd­munkásoknál az emelkedés 6—10 fillérig ter­jedt. A nőmunkások bére az I. területi csoport­ban 2 fillérrel, a II. területi csoportban 4 fillér­rel emelkedett, míg a III. területi csoportban változatlan maradt. A villanyszerelőiparban az eddig érvényben volt­­bérek csak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara területére vonatkoztak. A meg­állapított új bérek azonban szintén országos jellegűek és három területi csoportra oszlanak. Az I. területi csoportban a szakmunkásoknál a minimális béremelkedés 6—12 fillér. A segéd­munkások bére hasonlóan növekedett, mint a bádogos­ stb. iparban. A II. területi csoportban a szakmunkások bére 1—8 fillérrel, a segéd­munkásoké 2—6 fillérrel emelkedett. Lényeges változást jelent a szakmai csopor­tosítás, mert az új megállapítás az eddigivel szemben könnyebb­ ülést jelent. A csoportveze­tőnek ugyanis nem kell feltétlenül­­hatodmagá­­val dolgozni és az önálló munkásnál sincs meg az a feltétel, hogy rajz szerint kell dolgoznia, ami eddig sok zavarra és visszaélésre adott lehetőséget. Általában az új minimális bérmeg­állapításban egyszerűbben, világosabban és félreérthetetlenbbül vannak feltüntetve a szak­mai csoportosítások. Az általános határozatok keretében pedig biztosíték van arra, hogy a telephely változtatásával a munkás ne kerül­jön hátrányosabb helyzetbe. Egyébként a minimális bérhatározatot egész terjedelmében alant közöljük: minimális munkabérek a bádogos-, gáz- és vízvezetékszerelős, központi fűtésszerelő- és villanyszerelőiparban az ország egész területére kiterjedő érvényessséggel. Az ország területe három csoportra oszlik: I. Budapest székesfőváros, Budafok, Kis­pest, Pestsz­enterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákos­palota és Újpest megyei városok, valamint Al­bertfalva, Békásmegyer, Budat­étény, Buda­kalász, Csepel, Cinkota, Mátyásföld, Nagy­tétény, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákosliget, Rákosszentmihály, Rákoskeresztúr, Pestújhely­, Sashalom és Soroksár községek. II. Az I. területi csoportban meg nem emlí­tett törvényhatósági jogú és megyei városok, valamint Alag, Alsógalla, Barcs, Bonyhád, Balatonalmádi, Balaton kinti, Balatonlelle, Ba­latonszárszó, Balatonszeme­s, Balatonzamárdi, Bánhida, Balmazújváros, Berettyóújfalu. Buda­örs, Budakeszi, Diósgyőr, Dombóvár. Dunaföld­­vár, Dunaharasz­ti, Dunakeszi, Felsőgalla, Fü­lek, Gyónta, Göröm­bölytapolca, Hámor, Hat­van, Keszthely, Kisvárda, Lillafüred, Mező­kövesd, Moson, Nagyszőllős, Orosháza, Ózd, Penthidon­kút, Püspökladány, Rozsnyó, Sáros­patak, Szerencs, Szarvas, Sárvár, Sarkad, Sió­fok, Tataibánya, Tata-Tóváros, Törökbálint, Törökszentmiklós és Vecsés községek. III Az ország egyéb területe. A) A fizetendő legkisebb munkabérek. (Érvényes 1989 december 18-tól.) Területi csoport Szakmai csoportosítások T, II. III. órabér fillérek­ben 1. Segédmunkás (szakmát nem­­tanult)----------------------— — Segítő, valamely vas-, vagy 42 36 30 3. fémipari szakmai képesítés«*] B­eos­zt­ot­t szakm­­unkás két­ éven 48 42 36 4. aluli szakmai gyakorlattal — Beosztott szakmunkás 2—3 54 48 42 5. éves gyakorlattal-------------­Beosztott szakmunkás 5 éven 64 58 46 felüli gyakorlattal--------------74 65 54 6. Önálló szakmunkás, aki a rá­bízott mindennemű szakma­beli munkát önállóan elvégez 7. Csoportvezető szakmunkás, aki 88 80 64 rábízott csoport munkáját irá­nyítja és szakszerűen vezeti 98 86 7­1 8. Segéd­mu­nkásnők--------------35 30 24 B) Általános határozatok. a) Ha a munkaadó telephelye alacsonyabb bérosztályú területi csoportban van, mint a munka helye, akkor a munkát a munka helyé­nek megfelelő magasabb bérekkel kell díjazni. c) Ha a munkaadó telephelye magasabb bér­­osztályú területi csoportban van, mint a munka helye, akkor a munkát a telep­helyének meg­felelő magasabb bérekkel kell díjazni, kivéve ha a felfogadott munkások már egy évnél hosszabb ideje nem dolgoztak szakmájukban magasabb bérosztályú területi csoportban lévő munkahelyen. Az említett, egyévi munkameg­szakítás szempontjából a katonai szolgálat nem vehető számításba. A természetbeni juttatás pénzbeli ellen­értékéül az Országos Társadalombiztosító Inté­zet mindenkori megállapításait kell számí­tásba venni. Határozat az épületlakatos szakma minimális béreiről. A minimális bérm­egál­lapító főbizottság a már megemlített szakmák béreinek megállapí­tása után foglalkozott az épü­l­et lakatosipar bér­megállapításaival is. Ebben a kérdésben hosz­­szabb vita alakult ki és a bizottság albizottsá­got küldött ki és az ipartestü­lettel együttesen folytak megbeszélések a minimális munka­bérek megállapítására.. Az épületlakatosipari munkáltatók javaslatukban ragaszkodtak az 1988. évi megegyezéshez, amelynek érvényesí­tésére azonban vita került sor. Minthogy ezidő óta a megélhetésben eltolódások álltak be, javaslatunkban ragaszkodtunk ahhoz, hogy az épületeken együtt dolgozó munkásoknak azo­nos minimális bérük legyen. Többször tartott ülésezés után a bizottság végre december hó 7-én megállapította a lakatosipari minimális béreket teljesen azonosan a bádogos- stb. ipar fentebb közölt bértételeivel és országos jelleg­gel. Minthogy ezek a­ bérek 1938-ban az ipar­­testület által megállapított, de érvényesítésre nem került, bértételeknél magasabbak, a bér­­határozatot az iparügyi minisztériumban meg­támadták és azóta nem tudott megszületni a jóváhagyás, mert a munkáltatók mindent el­követnek a miniszteri jóváhagyás ellen. A Szö­vetség részéről továbbra is mindent, elköve­tünk a már­­ megállapított minimális bérek jóváhagyása érdekében. Ugyanekkor az érde­kelt szaktársaknak is tevékenységet kell kifej­teni az érvényesítés érdekében. Ezenkívül általá-­­ban törekedni kell arra, hogy a jóváhagyott mi­nimális munkabérek tényleg kifizetésre kerülje­nek és ott, ahol a béreik kijátszására kísérlet történik, a megfelelő megtorlás érdekében el­járás­­ történ­jék, amihez Szövetségünk részéről készséggel és a legmesszebbmenően nyújtunk segítséget. A közüzemi munkások küzdelme Hosszú idő óta nem volt alkalmunk ezúton szólni a közüzemi szaktársainkhoz, és amikor az ő nevükben is lelkünk egész melegével kö­szön­tjük a szaklapunkat az újból való meg­jelenés alkalmából, csak mély sajnálattal tölt el bennünket, hogy nem tudjuk ezt a helyet teljesen az örömünk kifejezésének szentelni. Az utóbbi esztendő ugyanis a bajok és sérel­mek özönét hozta számunkra és ez az oka an­nak, hogy őszinte örömünknek fenti rövid pár szóban való nyilvánítása után a magunk dolgai­val vagyunk kénytelenek foglalkozni. Tesszük ezt először azért, hogy azokat magunk is tisz­tán lássuk, másodszor pedig azért, hogy az ille­­tékesek­ figyelmét ezúton is felhívjuk a fönn­álló bajok sürgős orvoslására. Köztudomású, hogy a főváros üzemeiben 33.000 munkás van alkalmazva. Ezeknek a gaz­dasági­ és szociális természetű bajainak az or­voslásáról van szó, akiknél a családtagokat­ is figyelembe véve 100.000 lélekről beszélhetünk. Ez Budapest lakosságának közel 10%-a. A fő­város közgyűlésén már számtalanszor meg­mondottuk, hogy a főváros vezetősége szem­pontjából sem lehet közömbös, hogy ez a 100.000 lélek milyen gazdasági viszonyok és szociális gondoskodás mellett él. Erre vonat­­kozóan a múlt év novemberében a főváros 1940. évi költségvetése tárgyalása alkalmával Pász­tor Imre szaktárs, a közüzemi munkások tit­kára ismételten és részletesen felsorolta a ba­jokat, és indítványokban követelte azok orvos­lását. Többek között a nyugdíjkérdés megoldá­sát, amely ma sincs rendezve. Továbbá az öreg és rokkant munkások kegydíjának rende­zését, amely sokkal rosszabb, mint azelőtt volt. A beteg munkások táppénzkiegészítése, a lak­­bérkérdés, a túlórapótlék egységes rendezése, a hétvégi pihenőnek (weekend­) az egyenlő el­bánás alapján való rendezése,­­­ nyári szabad­ságidőre kedvezményes vasúti jegy biztosí­tása a munkások és családjaik részére, üdülő­telep létesítése és még sok minden másról, ami­ről itt azért nem írunk, mert legutóbb ezeket a követeléseket külön füzet alakjában már ismertettük, de amelyeket a főváros vezetősége és községi pártjai mind elutasítottak, illetve azokat a polgármesterhez utalták. Beszélnünk kell a főváros vezetőségének leg­utóbbi intézkedéséről, hogy a közüzemek mun­kásainak nagyobbik részét még abban az 5%-os bérjavításban sem­ részesítette, amelyre a kor­mánynak a múlt évben kiadott rendelet­ mó­dot adott. A rendelet szerint ugyanis a kor­mány a szanálási rendelkezések egy részének hatálytalanításával január 1-től 5—10%-os fize­tésemelésben részesítette a köztisztviselőket és a törvényhatóságoknak is megengedte a ren­delet, végrehajtását. A polgármester ez év ja­nuár 24-én terjesztette a főváros közgyűlése elé a fizetésemelési javaslatát, amelynél Pász­tor szaktárs ismét felszólalt és a következőket mondott:­„A javaslatot a pártom részéről elfogadom és ter­mészetesnek tartom, hogy végre a polgármester úr a kormányrendeletnek megfelelően a fővárosi, alkal­mazottaknak a jelenlegi fizetését legalább a rende­letnek megfelelően fölemeli és ezzel az intézkedés­sel megkezdi a szanálás alkalmával ejtett sebek or­voslását és gyógyítását. Pártom annak idején a leg­határozottabban ellenezte a szanálásnak azt a mód­ját, amely a tisztviselőket és munkásokat fizetésük csökkentésével gazdaságilag megnyomorította. A szanálás óta nem múlott el egyetlen alkalom sem, hogy ne követeltük volna a jóvátételt. Nem rajtunk múlott tehát, hogy bekövetkezett a szanálás, és nem rajtunk múlott, hogy még nem lett jóvátéve és hogy most­ is csak részben orvosolják a sebeket, de jobb később, mint soha. De ha egyszerre nem tudják visszaadni, amit elvettek, tudomásul vesszük, hogy legalább a törlesztését megkezdik a jóvátételnek. Talán az idők is olyanok, hogy tovább nem lehet halasztani a törlesztés megkezdését. Rendkívüli idő­ket élünk, mondják, hirdetik, harsogják mindenütt az egész világon és nálunk is. Mondják, hogy a ko­molytalan fecsegések ideje lejárt, közelebb kell jönni az élethez, amely életért ma egy egész világ küzdelme előtt állunk. Ma a legteljesebb megértésre és összefogásra van szükségünk, hogy ebben a bi­zonytalanságban bármi jöjjön, együtt találja az ország lakosságának minden rétegét. Szerény néze­tem szerint azonban ezt a célt nem szolgálja a pol­gármester úr javaslata, amelyből a közüzemi mun­kásoknak nagyobb részét, 18.735 munkást kihagytak. Ha nem ismerném az előzményeket, azt mondanám, hogy a polgármester úr megfeledkezett ezekről a munkásokról, de az utóbbi napokban több ízben volt alkalmunk a polgármester úrnak a figyelmét erre a nagy fontosságú kérdésre felhívni. Nem feledékeny­­ség tehát, hanem szándékosság az, hogy a közüzemi munkásokat még 5%-os béremelésben sem akarják részesíteni. Pedig a közüzemi munkásokat a szanálás alkalmával épúgy, sőt jobban megnyomorították, mint a többi alkalmazottakat. Megvonták vagy le­redukálták a természetbeni járandóságokat és csak nagyon kis részben pótolták. A fizetésekből is el­vontak 5%-ot, pedig az már akkor sem volt elegendő a megélhetésre, és ez kényszerítette a főváros veze­tőségét, hogy az elvont 5%-ot 1938 január.1-vel vissza­adta. Azóta, de különösen az utóbbi hónapokban a megélhetés állandóan drágult. A hivatalos index, ha nem is mutat lényeges emelkedést, a munkásháztar­tásokban a fontosabb közszükségleti cikkek (zsír, burgonya, tej, hús, tojás és a ruházati cikkek) árai állandóan emelkednek. De ha a drágaság nem is indokolja, a jelenlegi órabérek feltétlenül indokolttá teszik a béremelést, mert a főváros üzemeiben és intézményeiben ma is 1588 munkás 21—30 fillér óra­bér mellett dolgozik, 2389 munkás 31—40 fillér, 3424 munkás 41—50 fillér, 2691 munkás 51—60 fillér, 3460 munkás 61—70 fillér, 1821 munkás 71—80 fillér, 1298 munkás 81—90 fillér, 705 munkás 91—100 fillér, 574 munkás 1 pengőn felüli órabér mellett dolgozik. A fenti adatok azt mutatják, hogy 8187 munkás dol­gozik 50 fillér és azon aluli órabér mellett, míg 9975 munkás 50 filléren felül és 1 pengő órabér mellett dolgozik. De ezek között is csupán 705 olyan munkás van, aki 91—100 fillérig terjedő órabér mellett és csak 574 olyan munkás van, akinek az órabérkere­­sete meghaladja az 1 pengőt. A 18.736 munkás közül 15.328 családfenntartó, akiknél a 17 éven aluli gyer­mekek száma 8623, és csupán 3408 a nőtlenek vagy hajadonok száma. A 18.736 munkás háztartásában. 2261 önállóan kereső családtag van, akiknek a kere­setét is figyelembe véve, 9193 olyan m­unkásháztartás van, ahol egy családtagra, beleértve a nőtlen mun­kásokat is, 50 pengőnél kevesebb jut havonta. 5125 olyan munkásháztartás van, ahol egy családtagra 50 pengőnél kevesebb, és csak 4293 olyan család van, ahol 80 pengőnél több jut az összkeresetből egy hónapra egy családtagra. Ezek tehát azok a bérek, amelyek feleslegessé teszik a polgármester úr és más illetékesek szerint a béremelést! Azt mondják az urak, hogy a munkások béremelése drágaságot vagy inflációt okoz. Kérdezem, miért nem akadá­lyozzák meg az árak elsősorban a drágaságot? Azért, mert nem tudják. De kérdezem továbbá, hogy az állami tisztviselőknek a fizetésemelése, amely 27 millió pengőt tesz ki, a főváros tisztviselőinek a fize­tésemelése, amely több mint 5 millió pengőt tesz ki, összesen tehát 32 millió pengő nem okoz drágasá­got és inflációt? Csak ha 18.736 közüzemi munkásnak megadják az 5%-os béremelést, ami mindössze 3,5 millió pengőt tesz ki, ez drágaságot és inflációt okoz. Ne játsszanak a kijelentéseikkel, hanem lás­sák be, hogy érveik a munkások béremelése ellen nem helytállók, és adják meg legalább az 5%-os 1940

Next