Magyar Vasmunkások Lapja, 1942 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-15 / 1. szám

2 oldal MAGYAR VASMUNKÁSOK LAPJA 1942Az épületlakatosok és rokonszakmák szervezőbizottsága február hó 7-én, szombaton este 9 órakor kamsin minima pawnt rendez a Vasasotthonban (Magdolna u. 5) a munkanélküliek, az öregek és a bevonultak javára a megjelentek teljes mértékben értékelni tudják azokat az áldozatokat, küzdelmeket, amiket jubiláló szaktársaink negyedszázadon keresztül folytattak a szakma, az összmunkásság érdekében. A felavatott ifjak soraiból Deutsch István szaktárs tolmácsolta a legfiatalabb vasasgeneráció érzelmeit, öntötte tömör formába annak fogadalmát. — Felsorakozunk ma ezen a fölemelő ünnepélyen mi fiatalok is, hogy hitet tegyünk a szabad szakszervezeti gondolat mellett, hogy beálljunk mi is a sorba és előbbre vigyük a mozgalom zászlaját. Tisztelettel és kegyelettel gondolunk mindenekelőtt elődeinkre. A régi harcosok közül ma mér sokan nem élnek. Előttük csak az emlékezés zászlóját hajthatom meg. De szívünk minden melegével üdvözlöm a jubiláló szaktársakat és kívánom mindnyájunk nevében, hogy még minél hosszabb ideig lehessenek tagjai, harcosai a szakszervezeti mozgalomnak. — Ígérem, hogy mi, fiatalok, minden erőnkkel azon leszünk, hogy az ő nyomdokaikonhaladva, méltó utódjaik lehessünk. Tudatában vagyunk a mai idők rendkívüli nehézségeinek, a ránk váró súlyos feladatoknak, de ezektől mi nem rettenünk vissza, egyenes vonalban haladunk végső céljaink felé. Deutsch szaktárs mély érzelmekkel telített, komoly szavai osztatlan lelkesedést váltottak ki a hallgatóságból. Átérezte mindenki, hogy mily ünnepélyes pillanat az, amidőn a vasmunkásság új nemzedéke a mai időkben egy életre fogadja meg, hogy híven kitart mozgalmunk vihartépte, de makulátlan tiszta zászlója mellett. Majd a műsor művészi része következett, melynek keretében Raffay Erzsi és Járay József operaénekesek, az Operaház tagjai szólóban és duettban előadott számai, Baló Elemér szavalatai, Kerner Antal hegedűjátéka emelték az ünnepély hangulatát. Kiegészítette ezt a vasas mandolinzenekar előadása, valamint a vasas dalárda éneke, a női és férfitornászok nagyszerű és sok tekintetben égő- ezen újszerű sportrevüje és élőképei. Meggyőződésében megerősödve, izzó lelkesedéstől áthatva távozott székházunkból az ünnepély minden résztvevője, büszke örömmel eltöltve, hogy részese lehet egy olyan mozgalomnak, amely mögött ott magaslanak a must nagyszerű hagyományai, míg előtte izzóan parázslik a fiatalság lelkesedése, a jövő ígérete és bizonyossága. iken, valamint a visszafoglalt délvidéki területen a bérpótlék mértéke 23%. A legkisebb munkabéreknél ezt a rendeletet úgy kell alkalmazni, hogy az 1941. évi november hó 30. napja után teljesített munkák díjazása tekintetében a legkisebb munkabérekhez 30, azaz harminc bérpótlékot kell számítani. A rendelet 6. §-a értelmében a munkáltató a bérpótlékot mind a bérjegyzékben, munkavállalóknál való elszámolásban a munkáltató köteles kimutatni. A 8. § szerint a rendelettől eltérő, a munkavállaló hátrányáravonatkozó rendelkezések kikötései érvénytelenek. A 9. § a rendelet ellen vétők büntető rendelkezéseit foglalja magában, míg a 10. §, vagyis az utolsó § a rendelet hatálybalépésére és a korábbi munkabérrendezésre vonatkozó rendeletek hatálytalanítására vonatkozik. Lezárult tehát egy hosszú ideig vajúdó bérmozgalmi akció, amely kormányrendelettel nyert befejezést. Munkabérrendezés A megváltozott megélhetési viszonyok következtében hónapokon keresztül előtérbe tolult a munkabérrendezés kérdése. _ December 21-én megjelent a bérpótlék fölemelését magában foglaló kormányrendelet, amely végre tisztázta a bizonytalan helyzetet atekintetben, hogy az érvényben levő 15% bérpótlék helyébe 30% lép visszamenőleges hatállyal december hó 1-től. A vonatkozó 9080. számú kormányrendelet fontosabb rendelkezéseit a következőkben ismertetjük: A rendelet 1 §-a megállapítja, hogy kikre vonatkozik a visszamenőleges hatályú bérpótlék. A 2. § megállapítja, hogy minden munkavállalónak, aki a rendelet hatálya alá tartozik, 1941 november 30. napja után teljesített munkája után járó egységbére (órabére, napibére, hetibére, havibére, teljesítménybére stb.) nem lehet kevesebb, mint az illető munkáltató üzemében vagy vállalatában az 1940 október hó 5. napján érvényben volt megállapodás vagy szokás alapján járt. A délvidéki területen az 1940 október 5-i határnap helyett 1941 április hó 30-a a határnap. A rendelet 4. §-a szerint a rendelet hatálya alá tartozó munkavállalóknak az 1941 november 31-a után teljesített munkájáért a munkáltató külön bérpótlékot tartozik fizetni. A bérpótlék a bérelszámolási időben elért munkabér 30%-a, azaz harminc százaléka. Ez a rendelkezés az összkeresetre — ideértve a túlóradíjat is — vonatkozik. Természetben járó szolgáltatás után a bérpótlék nem jár. * A bérpótlékot a bérelszámolási időszakra járó munkabérrel egyidejűleg kell kifizetni. Az 1941. évi december hónapra, vagy ennek valamelyik részére már kifizetett munkabérek után a bérpótlékot a rendelet hatálybalépésétől számított 14 napon belül kell kifizetni. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrésze Boldog új évet! Kési szokás, hogy minden évforduló alkalmával boldog új évet kívánnak egymásnak az embereik. Hogy miért, az erre kapott válasz a legtöbb esetben egyenlő a semmivel. Családi körben a jókívánság meg érthető, mert hiszen minden ember önmagát és családját szereti a legjobban. E cselekedet tehát ilyen vonatkozásban egyben az őszinte óhaj megnyilvánulását is jelenti. Másokkal szemben e kívánság az értelmetlenségek egész sorára enged következtetni. Gépies, mint az élettől hajszolt kényszercselekedet, sablonszerű, érzésnélküli, hangsúlytalan, melyből még a melegséget színlelő kézszorítás is hiányzik. Azután szinte komikumszámba megy, ha egy szegény és családjával nagy nélkülözések között élő ember olyan egyénnek kíván boldog új évet, akinek vagyoni helyzete e kívánság nélkül is boldog életet biztosít nemcsak a kívánt, hanem az ezt követő évekre is. Ennek ellenére mégsem volna helyes, ha az eddigiek fölsorolása után napirendre térnénk a dolog felett. Nem pedig azért, mert bennünket, munkásokat nemcsak a kívánság szóbeli megnyilatkozása, hanem annak mélyértelmű kísérőjelensége is érdekel, ami útmutatásul szolgálhat arra, hogy mit kell tenni, hogyan kell cselekedni, hogy a kívánt új év valóban boldog új év legyen. Ugyanis a jókívánság egymagában, cselekedet nélkül egyenlő a semmivel. Meddőségének magyarázata az, hogy az emberek egymásnak csak kívánják a boldog új évet, de annak létrejötte, a boldogság megvalósítása érdekében semmit sem tesznek. Nézzünk csak körül a magunk portáján. A munkásság a mai társadalmi életben élő népréteget, a dolgozók tömegét képezi. Minden munkás, mint egyén, egy és ugyanazon körülmények között éli le életét. És ha itt-ott egy kis derű jelentkezik az élete egén, az öröm csak igen rövid, mert azt gyorsan felváltja a ború. A munka minden munkásember részére egyformán nehéz, amin segíteni kellene. A megélhetés nehézségei nagy gondot okoznak a munkáscsaládoknak, amin változtatni igen fontos feladatot jelent. A kereseti viszonyok rendezésre szorulnak, a műhelyek egészségügyi berendezései igen sok kívánnivalót hagynak maguk után stb. Mindezek olyan dolgok, melyeknek megoldása, ha nem is teljes, de legalább részeredménye lehet egy boldog új évnek. Csakhogy semmi sem jön magától. Minden elérni kívánt eredményért dolgozni és áldozatot kell hozni. És ezek közül a legfontosabb a szervezkedés. Nem a Szövetségünkbe való belépés reklámjaként mondjuk ezt, hanem a mai időik kollektív gondolkodása jelöli ki minden munkás részére ezt az utat. Nincsen társadalmi réteg, amely ne a szervezkedés révén, tehát kollektíve igyekezne a helyzetén javítani, érdekeit istápolni. Ezt láthatjuk közvetlen példaként a vas- és fémipari munkáltatóknál, akik érdekeik védelmében erősen kiépített szervezetükre támaszkodnak. Mindebből következik, hogy a létért való nehéz küzdelemben erőt csak a szervezkedésen és a kölcsönösségren alapuló összetartásra támaszkodva lehet kifejteni. Mindezekből pedig a tanulság abban adódik, hogy a boldog új év érdekében a kívánságon kívül dolgozni is kell sokat, been sokat! Ugyanekkor vessünk egy pillantást a jövőbe, annak mikénti kialakulása felé. Habár ez időszerint még senki sem tudja, hogy a háború miként nyer befejezést, egy tényt már most is teljes határozottsággal le lehet szögezni és ez a háborús termelésről a békés ipari termelésre való áttérés. Hogy ez mit jelent, azt a múlt h háború tapasztalataiból eléggé jól tudjuk. Óriási feladatok várnak általa megoldásra az ipari termelés biztosítása ésa munkás életével kapcsolatos kérdések megoldása terén. Illetékest helyről igen rövid idő alatt többször hangoztatták, hogy a mostani háború befejezését követő idő a szociálpolitikai alkotások ideje lesz. Ebben is igen fontos szerep jut majd a munkásságnak. Munkájának eredménye pedig annál nagyobb mértékű és értékű lesz, tűinél többen lesznek és működnek ennek érdekeiben közre olyanok, akik a boldog új évet nemcsak szóban kívánják, hanem annak megvalósulása érdekében dolgozni is hajlandók. _______ Szociálpolitika és munkásvédelem A munkásügyi törvényhozás fontosságának, a munkásvédő törvények szükségességének és a munkásbiztosítás kiterjesztésének gondolata hatalmas arányokban terjed. A modern szociálpolitikai törekvéseknek hosszú ideig csupán a munkásság volt a szószólója és rengeteg sok áldozatba került, amíg a munkások elérték a legelemibb munkásvédő rendszabályokat. A kezdődő kapitalizmus korában az akkor dúló rettenetes kizsákmányolás még korlátlan volt. Az elmúlt század elejei Európa ipartörténete szomorú fejezetekben tanúskodik a kapitalizmus szabad garázdálkodásáról, amelyet a munkásság ereje nem tudott megzabolázni. Apró gyermekek tízezrével dolgoztak a szövőgépek mellett 16—18 órai munkaidővel. A munkásoknak még annyi idejük sem maradt, hogy rendszeresen étkezzenek. A profitvágy arra kényszerítette őket, hogy a mozgó gépek mellett költsék el ebédjüket. A munkásosztály tragédiájának legszomorúbb képei játszódtak le akkor és öntudatlanságukban a gépben látták ellenségüket a munkások. Az óriási pusztulás, a munkásság testi és szellemi satnyalása végre ráindította az államokat arra, hogy beleavatkozzanak a tőke és munka viszonyaiba. A tízórás munkanapról és a gyermekmunka szabályozásáról ekkor hozott törvények nagy zajongást keltettek a kapitalisták táborában. Ámde később maguk is belátták, hogy az ipari fejlődésnek csak előnyére válhat, ha a munkások testi épsége, egészsége kellőképpen védve van, munka- és lakásviszonyaik pedig rendezettek. A munkásvédelem követelménye a munkásságnak, de követelménye a fölvilágosodott kapitalizmusnak is. Számszerű, pontos kimutatások bizonyítják ma már, hogy az elcsigázott, idegeit és izmait elnyűtt munkás teljesítménye, bármilyen hosszú is a munkaideje, sokkal rosszabb és kevesebb, mint azé a munkásé, aki emberséges feltételek mellett dolgozik. A modern kapitalizmus ma már nem ferajcároskodik a munkások hátrányára, hanem a termelés növelését és a nagyobb üzleti eredményt inkább a gépek fokozottabb kihasználásában és az üzem célszerűbb vezetésében keresi Persze elmaradott, a szociális belátást és érzéket nem ismerő munkáltatók még ma is elegen vannak, akiknek minden szociálpolitikai bölcsességük az, hogy „a legrosszabb munkahelyen is jobb, mint munka nélkül“. Ahol a munkáltatók felfogása ilyen, ott az államnak, kell gondoskodnia arról, hogy a munkásság helyzete és jogviszonyai rendezettek legyenek. A munnkásügyi törvényhozás fő feladata, hogy mindazokat a társadalmi rétegeket, amelyek védelemre szorulnak, védje és óvja. A helyes szociálpolitikának föl kell ölelnie a munkás életét, egészségét, táplálkozását, lakását és a munkaviszonyait jobbá tevő valamennyi tényezőt. Célja tehát, nem csupán statisztikák készítése és a tények megállapítása, hanem a dolgokon és a viszonyokon való gyökeres módosítás. A munkásvédelemnek a törvény erejével gátat kell szabnia a túlságosan kihasznált női és gyermekmunkának, meg kell állapítania a normális munkaidőt, szabályoznia kell a munkabéreket, felügyelnie a munkahelyek tisztaságaira, csökkentenie a haszonlesésből származó balesetek számát és helyet adnia a munkásoknak az iparfelügyelők soraiban. A kunkásvédelem ellen hadakozó munkáltatók általában sokáig azzal érveltek, hogy az ipar nem bírja el azokat a nagy beruházásokat, amelyek a munkásvédelmi intézkedésekkel járnak. Mondanunk sem kell, hogy ez az érv nemcsak nem állja meg a helyét, de élénk fényt vet azok gondolkodására, akik az iparfejlődést csak a szociálpolitika nélkül hajlandók elképzelni. Az ipar és kereskedelem fejlődését a fogyasztás föllendülése sietteti. A fogyasztás föllendüléséhez pedig vevőképes tömegek kellenek, amelyek anyagi és kulturális igényeik kielégítésébe törekszenek. Igénytelen.