Magyar Vasmunkások Lapja, 1944 (5. évfolyam, 1-5. szám)

1944-02-15 / 2. szám

A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK KÖZPONTI SZÖVETSÉGE HIVATALOS­ KÖZLÖNYE , Megjelenik minden hónap 15-én. Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatalt A Szövetség tagjai a lapot díjtalanul kapják Ötödik évfolyam, 2. Szám, Budapest, 1944 február 15 Budapest VIII, Magdolna u. 5 Tel: 138-053 Miért olvasunk könyveket? Vagy azért, mert van ráérő időnk és ezt a szabad időt azzal akarjuk eltölteni, hogy m­ás em­béták sorsával megismerkedjünk, vagy azért, hogy a könyvekből olyan ismereteket merítsünk, amelyek gondolatkörünket tágítják­ és tudásunkat gyarapítják. De olvasunk gyak­ran mind a két okból egyszerre, úgyhogy az az érzésünk támad, hogy szabad időnket kelle­mesen töltöttük el, de egyúttal tudásunkat is gyarapítottuk. Vagyis az olvasás nemcsak szórakozásra való vágyódásunk kielégítésére szolgál, hanem arra is, hogy a könyv mara­dandó hatása szellemi nyereséget jelentsen az olvasónak. Minden könyv, tulajdonképpen a könyv szer­zőjének beszámolója az élethez való viszonyá­ról, az emberekkel és a dolgokkal szemben elfoglalt álláspontjáról. Ezt a beszámolót pedig megelőzi a szerző belső megélése. Ez a belső megélés az alapja az emberek és az emberi cselekvések megrajzolásának, akár­milyen formát ad a szerző a művének, vagyis akár regény, akár színdarab, akár napló, akár útleírás alakjában­ terjeszti beszámolóját a közönség elé. A szerző belső megélésének intenzitásától függ a könyv hatása de természetesen az író­nak attól a képességétől is, hogy azt, amit látott és megélt, úgy rajzolja meg, hogy az olvasó számára is élvezhetővé váljék a látottak és történtek megélése. De az olvasónak is állást kell foglalnia ahhoz, amit olvas. Meg kell kísérelnie, hogy azt, amit az író megélt, tehát az idegen élményt, maga is utólag átélje. Hogy ez meg­történhessék, az jórészben attól függ, hogy amiről a szerző beszél, közelebb van-e az olvasó életéhez, vagy attól távolabb, más szóval: az olvasó tapasztalatainak körébe tartozik-e, vagy sem. Az Olvasónak kötelessége, hogy azon a könyvön, amelyet elolvas, gondolkodjék. A könyvvel szembeni kötelessége ez. A könyvben annyi szellemi munka halmozódik össze, hogy a szerzőnek joga van arra, hogy ezt meg­követelje az olvasótól mert az olvasó különben nem értékelheti a könyvet. Ennek az értékelés­nek a föltétele: a könyv tartalmának magába­­szívására irányuló akarat, úgy, hogy más­képpen fejezzük ki magunkat: a tudatos olva­sásra irányuló«» akarat. Akinek nincsenek önálló gondolatai, az megtanulja a könyvek olvasása révén, hogy mások gondolatain gon­dolkozzék, hogy azokat a gondolatokat elbí­rálja és többek gondolataival összehasonlítsa, egybevesse. Ezzel erősíti önálló gondolkodásra irányuló erejét és bátorságot merít arra, hogy a saját érzelmeit is kifejezze. Könyvek olva­sása tehát nem csupán a tudás növelését ered­ményezi, hanem hozzászoktat ahhoz, hogy a gondolkodásra való lustaságtól megszabadul­junk és gondolkozó-, megértőképességünket trenírozzuk. A tudatos könyvolvasás föl­nyitja szemünket, visszahat egyéniségünkre és olyan alapot teremt, amelyen a szabad egyéni­ség megerősödik. Természetesen nem egy­csapásra, nem hirtelen épül meg ez az alap, hanem lassú, észre nem vehető fejlődés folyamán. A jó könyvek úgy hatnak a szellemre, mint az erősítő eledelek a vérre. A rossz könyvekről nem beszélünk, mert ezek nem megfigyelésben és megértésben gyökereznek és eltávolodnak a való élettől. Rendkívül sok az olyan könyv, amely oly sok szépet, igazat, általános érvényűt és általá­nosan megérthetőt tartalmaz, hogy valóban mindenkinek szellemi gazdagodására szolgál­nak. Miért olvasnak mégis olyan sokan rossz könyveket? Azért, mert ezek a könyvek olyan életet tükröztetnek vissza, amely sok ember vágya, hamis alapból kiinduló, hamisul fölépí­tett életet mutatnak, ami a valóságnak nem felel meg. Csalóka, tetszetős képeket festenek az ilyen könyvek az olvasó elé olyan emberekről, akiknek cselekedetei az ember belső életének nem felelnek meg. Olyan emberi sorsokról beszélnek ezek a könyvek, amelyek az olvasó figyelmét rövid időre magukra vonják, de amelyeket az olvasó hamarosan elfelejt. Nincs ezekben a könyvekben semmi maradandó, semmi általános emberi, semmi általános­­érvényű. !!!! ADY UTJÁN (A nagy költő halálának 25-ik évfordulójára) Írta : TUBA KÁROLY Emlékeim batyuját kinyitom: Osztozkodjanak rejtett titkomon: A kerepesi csöndes kripta-ágy Magyar szíveknek nyugtot sohsem hagy! Összeborul a múlttal a jelen És emlékezem . . .'jaj! emlékezem . • • Barát barátot szomorún köszönt S beszédes lesz a némaság, a csönd: Előttem áll a nagyszemű pogány .. . Napfáklya égett büszke homlokán, Rekedtes hangján dacos és kemény, Izzó zsenije sugárzott felém, Ki messze néz és jövendőbe lát, Lát magyar földön igéző csodát És látomását Úgy dalolja el, Hogy mélységből a fénybe fölemeli A Duna-Tisza, a rét, az erdő Vele új dalt, új éneket zengő, Szava zenéje bűvöletet ádl Kibomlott szívén az egész világ­ kereste egyre merre, hol az út, Amelyen minden ember célba jut És tiszta hittel, vágyakkal teli A boldogságot békén meglelik És íme, búg az ég, remeg a föld, Öt világrészen véres harc üvölt, A kéken tünköklő napos mennybolt Soha ily sötét fölöttünk nem volt! • Tombol a vihar, zúg a férgét eg­y Az emberiség lázas és beteg, Romlott értelme vérengző, gonosz, Önmagának is szenvedést okoz, Nem érzi és nem látja szerteszét Huszadik század szörnyű szégyenét!­­ Hol a fényemig, csillag, Nap, a hold És minden tűz, mely sötétséget old? Hol a hang és hol csendül a szó, Tiszes riadót zengő, harsogó, Mint a Te szavad, dicsőü­lt Ady?! Csak a Te eszméd üdvét hallani Hogy soha többé vért... soha többé.. . Munka viruljon mindörökké! Népek költője — egykor jó barát —, Amit az érzés, gondolat ma ád: Szivedből bennünk égő akarat Dicsőséget és diadalt,arat! Nap, hold, csillagok őrzik Nevedet, Ország és világ hírnek erege’, Minden az örök semmiségbe hull — Mi Veled élünk halhatatlanul! siiQiiiiSiSiniilismninusnssnsssHiiHSisssisssiHnsiiszsiissiissnssEnsinpnHniiiHSnsf AMk ilyen rossz k­­nyveket olvasnak, azt mondják: nem érnek rá, hogy jó könyveket olvassanak, mert nem mélyednek bele egy könyv tartalmába. A valóság azonban az, hogy csak kifogást keresnek, mert nem akarják, gondolataikat összpontosítani. Túlfeszített ide­geiket valószínűtlen­ül hangzó kalandokkal igyekeznek megnyugtatni. Pedig tévednek. Azok a könyvek nem nyugtatják meg az idegeket, hanem csak elhódítják. Viszont a gondolatok összpontosítása valóban nyugalmat ad. A jó könyvek olyanok, mint a zárkózott­­természetű emberek: ha közelebbről meg­ismerjük őket, akkor látjuk csak, milyen barátságosak, derült kedélyűsek és bensőségesek. A jó könyv: társadalmi tényező. Nem távolít el bennünket a való élettől, hanem arra tanít, hogy az életben, a létért való küzdelemben, az emberekkel való érintkezésünk közben a közösségben a szépet, a maradandót,­­a valót lássuk és használjuk föl. Az a könyv, amely számot tarthat arra, hogy igazán könyvnek nevezzük, elsősorban emberiességet nyújt az olvasónak. Magába foglal mindent, amit az ember mindannyi cse­lekvése közben, érzésében, gondolataiban, egész törekvésben, vágyaiban, gátlásaiban és sike­reiben szolgáltathat. Minden jó könyv gazdagítja ismereteinket, alkalmat ad arra, hogy ú­jabban állást foglal­junk a dolgokkal és az emberekkel szemben, megszólaltatja a közösségen belül képzettsé­günket. A katonai szolgálat közben eltűntek gyermeknevelési pótléka Többen intézték hozzánk a kérdést: meg­kapják-e a gyermeknevelési pótlékot azok, akiknek igényjogosult családfője katonai szol­gálat közben eltűnt vagy hadifogságba került. Ha megkapják, mennyi ideig fizeti a család­­pénztár a gyermeknevelési pótlékot? Válasz:­­ megkapják, éspedig mindaddig, amíg a hadisegélyre vonatkozó mindenkori rendelkezés szerint az eltűnt, illetőleg a fog­ságba került katona hozzátartozóinak hadi­segélye jár. A Hadisegélyre vonatkozó rendelkezést a kormány 6800/1942. számú rendeletének 6. §-a szabályozza a következőkben: „ha a bevonult szolgálatteljesítés közben eltűnt vagy hadi­fogságba került, a segélyt a háború meg­szűnését követő harmadik év végével meg kell szüntetni“’. Vagyis, ha előbb nem kerül meg, a segély a háborút követő harmadik év végéig jár. Az iparügyi miniszter, 15.877/1943. sz. ren­delete ezt az intézkedést vonatkoztatta a családpénztár által fizetendő gyermeknevelési pótlékra a következőképpen: ha a katonai szolgálatot teljesítő igényjogosult munka­­vállaló szolgálat teljesítése közben eltűnt vagy hadifogságba került, hozzátartozója részére a­­gyermeknevelési pótlékot a háború megszűné­sét követő harmadik év végéig folyósítani kell, hacsak az eltűnt igényjogosult előbb meg nem került és le nem szerelt, vagy az eltűnt munkavállalót előbb holttá nem nyilvání­tották. A gyermeknevelési pótlék szabályait az 1938: XXXVI. tc. írja elő. Ezt a törvényt módosító 7310/1942. M. E. számú rendelet sze­rint a gyermeknevelési pótlékot az igény­­jogosult munkavállaló hozzátartozóinak akkor is ki kell fizetni, ha egyéb körülményekre való tekintettel hadisegélyben nem részesülnek. A 7310/1942. számú rendelet 1. §-a szerint „katonai szolgálat alatt mind a rendes tény­leges, tartaléki vagy póttartaléki szolgálati kötelezettség alapján, mind az egyéb címen (például: 1939:11. te. 19. § (5) bekezdés: ez a zsidó munkaszolgálatoisok szakasza) bárhol teljesített,, bármilyen (akár fegyveres, akár kisegítő, vagy egyéb természetű) tényleges katonai szolgálatot kell érteni“. Végül kimondja ennek a rendeletnek 1. §-a azt is, hogy „a katonai szolgálatra vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók arra az­­ esetre is, ha az igényjogosult közérdekű mun­kaszolgálatot teljesít“. E rendelkezés­ek szerint tehát az a­ munka­­vállaló, aki bevonulását megelőző három hónapon át olyan munkáltatónál, üzemben .

Next