Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
2. © Mal Koszigin visszaérkezett Moszkvába MOSZKVA (TASZSZ) Alekszej Koszigin, Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szombaton visszaérkezett Moszkvába Rawalpindiből, ahol Jahja Khan tábornok, pakisztáni elnök meghívására hivatalos baráti látogatást tett. A főváros óriási fáklyaerdő Zavargások a Holland-Antillákon WILLEMSTAD (MTI) A hatóságok 18 órától reggel 7 óráig kijárási tilalmat rendeltek el Willemstadban, a Holland-Antillákhoz tartozó Curacao-szigetének fővárosában, ahol pénteken súlyos zavargások törtek ki. A helyi rendőrség képtelen volt helyreállítani a rendet. A szigeten állomásozó 350 tengerészgyalogost Willemstadba vezényelték. A holland hírügynökség közlése szerint Curacaoszigetén a helyzet egyre rosszabbodik. A holland kormány jóváhagyta a helyi hatóságok kérését és utasítást adott a város kikötőjében horgonyzó holland hadihajóknak „a fenyegetett fehér lakosság életének és magántulajdonának megvédésére”. Curacao lakosságának 90 százaléka színesbőrű. A tüntető munkások túlnyomó többsége ugyancsak néger, s nyilván ennek tulajdonítható, hogy a Willemstadban tartózkodó sok külföldi turista pánikszerűen visszamenekült a szállodákba és eltorlaszolta magát. Willemstad és a külvilág között az összeköttetés szinte teljesen megszakadt. A Willemstad fölött elrepült venezuelai újságírók a várost óriási fáklyaerdőhöz hasonlították, miután a zavargások nyomán támadt tüzeket sok helyen nem sikerült eloltani. (AFP) Felrobbantottak egy olajvezetéket TEL AVIV Pénteken éjjel ismeretlen tettesek — valószínűleg Palesztinai ellenállók — felrobbantották az ARAMCO amerikai olajtársaság távvezetékének egyik szakaszát, amely a Golan-fennsíkot, az 1967-es háborúban Izrael által megszállt Szíriai területrészt szeli át. Az olajvezeték kigyulladt. Az izraeli katonaság és tűzoltóság még szombaton reggel is birkózott a lángokkal. Ez az első eset, hogy kiderült: az ARAMCO-távezeték 1967. óta zavartalanul szállította az olajat Szaúd-Arábiából Jordánián és Szírián át — így a Golan-fennsíkon is —, Libanonba. A több mint félméter átmérőjű vezeték évi 30 millió tonna nyersolajat továbbít. (AP) Letartóztatási hullám NATO-hadgyakorlat Görögországban ATHÉN (MTI) Négy napon belül 65 embert tartóztattak le Athénban és Szalonikiben és ebben a számban nem szerepelnek a tartományi székhelyeken feltehetően ugyancsak letartóztatott királypárti személyek — jelenti Athénből az AFP hírügynökség. Ismeretessé vált, hogy a nyugalmazott tábornokok letartóztatása, amelyet csak háromnapos késéssel, pénteken jelentettek be, nem volt elszigetelt jelenség. Az Athén környékén foganatosított 65 letartóztatás jobboldali politikai beállítottságú, royalista köröket sújtott, közöttük nyugalmazott tábornokokat és ezredeseket, valamint aktív katonatiszteket ás rendőrtiszteket. Pénteken este arról érkezett hír, hogy négy ismert újságírót vettek őrizetbe Athénban. Közülük ketten úgynevezett „szabadúszók” voltak, a másik kettő pedig nagy példányszámú athéni lapok munkatársa. Közben tovább folyik a leszámolás a baloldallal is. Pénteken egy szaloniki bíróság különböző vádakkal, amelyek között gazdasági szabotázs és „a társadalmi rend megdöntésére irányuló propaganda” is szerepelt — ítéletet hirdetett a görgországi „hazafias front” 39 tagjának perében. Három vádlottat — közöttük Alexisz Papalexu 48 éves kommunista újságírót — életfogytiglani börtönre ítélt a bíróság. A többiek büntetése három hónaptól 25 évig terjed. Csak vádlottat mentettek fel,két Fokozni a „háborús hangulatot” a Balkánon és a Földközi-tenger keleti medencéje térségében — így jellemzi a Pravda kommentátora a Balkán-félsziget délkeleti részén soron levő NATO-hadgyakorlatok célját. Bizonyos NATO-hrségek átvezénylése Görögországba — jegyzi meg a szovjet hírmagyarázó — minden jel szerint összefüggésben van a bonni—washingtoni stratégáknak azzal a terveivel is, hogy erkölcsi támogatást nyújtsanak a katonai juntának, amely mind az országon belül, mind pedig a nemzetközi porondon végsőkig elszigetelődött. Ezeknek a számításoknak provokációs jellege nyilvánvaló.; A 9. sz. AKÖV értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1. év Június 1-től kezdődően ÚJ GYORS JÁRATPART KÖZLEKEDTET a hét utolsó munkanapján és munkaszüneti napokon Baja—Mohács— Harkány fürdő viszonylatban. Az autóbuszjárat Bajáról 6.00 órakor, Harkányfürdőtől vissza 18.00 órakor indul. 9. SZ. AKÖV KECSKEMÉT 4155 SZOVJET VEZETŐK AZ AUTOMATIKA, 69-KIÁLLÍTÁSON Szovjet párt- és állami vezetők meglátogatták a Moszkvában megrendezett Automatika, 69 elnevezésű nemzetközi kiállítást. A képen balról jobbra: K. Rudnyev automatizálás-iparügyi miniszter, Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Szuszlov, az SZKP PB tagja, a kiállítás szovjet pavilonjában. Zászlódíszben Lengyelország A lengyel városok és falvak ünnepi külsőt öltöttek: az ország csaknem 22 millió választópolgára vasárnap választja meg nemzetgyűlési és néptanácsi képviselőit. Az ország vezetői közül Wladyslaw Gomulka Varsóban, Józef Cyrankiewicz Krakkóban, Marian Spychalski Lodzban jelöltette magát. A választások egyik jellemzője, hogy a LEMP vezette Nemzeti Egységfront közös listáján jóval több jelölt indul, mint amennyit végérvényesen megválasztanak. A szejm 460 képviselői helyére 622-en, a mintegy 165 000 tanácstaghelyre 237 000-ren pályáznak. Az évszázad legnagyobb szökőárja Kínában Kínai sajtójelentések szerint több mint egymillió katonát és polgári személyt mozgósítottak a kelet-kínai Santung tartományban az évszázad legnagyobb szökőárja okozta károk helyreállítására. Mint az Új-Kína hírügynökség jelentette, április 23-án támadt az a hatalmas szélvihar, amely kéthárom óra leforgása alatt a partvidékre korbácsolta a vizet. A hullámok a félsziget partjainak körülbelül 70 kilométeres szakaszára, 20 kilométeres mélységben csaptak ki, és a közvetlen partvidék napokig egyméteres víztakaró alatt állt. A szökőár házakat döntött romba, és tönkretette a lábon álló termést. 15 000 paraszt Soukua járástól északra súlyos veszélybe került, és a hadsereg rohamosztagai mentették ki őket a tengerárból. (Reuter) A 9. sz. AKÖV értesíti az utazóközönséget, hogy f. év június 1-től munkaszüneti napokon Kecskemét—Lakitelek -Tőserdő viszonylatban , új fürdő-autóbuszjáratokat közlekedtet. Bővebb felvilágosításért kérjük az utazóközönséget, forduljon az Autóközlekedési Vállalathoz. 9. sz. AKÖV Kecskemét Összeütközött két hajó Szombaton hajnalban Svédország déli partjainál egy 40 ezer tonnás tankhajó összeütközött egy norvég uszályhajóval. A tartályhajó felrobbant, és órák elteltével is hatalmas lánggal égett. Mindkét hajót elhagyta a legénysége és a vészjelre minden irányból megindultak a mentőhajók. (UPtt. -) -— Bombamerénylet Bolíviában A bolíviai kormány csapaterősítéseket rendelt La Pazba, ahol néhány órával Nelson Rockefeller New York-i kormányzó megérkezése előtt két bombamerényletet hajtottak végre észak-amerikai tulajdonban lévő épületek ellen. Bolíviai parlamenti körökben államcsínyről szóló hírek keringenek. (AFP) 1969. június 1. vasárnap Megnyílt az ünnepi könyvhét Dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese nyitotta meg szombaton — a már hagyományos fórumon: a Liszt Ferenc téri Ady-szobornál — az évenként ismétlődő ünnepi könyvhét kulturális eseménysorozatát és vásárát. A 73 új kötetet, amely könyvhét újdonságválasztékát jelenti, az Írók boltjával szomszédos könyvklubban megnyílt kiállításon mutatják be, s ugyanitt adja át az 1968. évi „szép könyv” verseny nyertes köteteinek a díjakat dr. Siklós Margit, a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának megbízott vezetője. Ott volt a könyvhét nyitányán a Vietnami Demokratikus Köztársaságból érkezett könyvkiadó küldöttség is, élén Tran Minh Chau kiadói főigazgatóval. Köszöntötte dr. Orbán László, a magyar irodalom, az olvasás tavaszi ünnepén kiadványaikkal Budapesten szereplő három szomszéd országbeli kiadó, a pozsonyi Madách, az újvidéki Fórum, valamint a most első alkalommal részt vevő szovjetunióbeli ungvári Kárpát-kiadó megjelent vezetőit. A megnyitást be sem várva már szombat délelőtt nagyszámban fordultak meg az érdeklődők könyvhét színes pavilonjaiaál, ahol már az első napon jócskán megcsappantak a készletek. Megkezdődtek a dedikálások is. (MTI) Mengele Paraguayban Josef Mengele náci bűnöző, az auschwitzi koncentrációs tábor élő embereken kísérletező orvosa Paraguayban tartózkodik — erről ír a Komszomolszkaja Pravda szombati száma. A szovjet újság egy paraguayi illegális kommunista tanúvallomását idézi. A biztonsági okokból meg nem nevezett paraguayi kommunista elmondta, hogy Mengele, aki hosszú ideig Brazíliában rejtőzött, nemrégen titokban Paraguayba érkezett. A braparaguayi határon Mengelét Stroessner paraguayi diktátor rendőrosztaga fogadta. Az osztag a náci bűnözőt egy távoli, számára biztonságos helyre kísérte. Az auschwitzi hóhér a menedékhelyét csak testőrök kíséretében hagyja el. Mint a paraguayi kommunista hangsúlyozza, a diktátor Stroessner kormánya fasiszta típusú kormány. Maga Stroessner tábornok Hitler híve. Nem csupán menedéket nyújtott sok náci bűnösnek, hanem megtette őket tanácsadóivá, a rendőrség és a hadsereg kiképzőivé. (MTI) «**»*’»a*rem* cninnaDnnn npflBAfi Jan Marko Brüsszelben Háromnapos hivatalos látogatáson Brüsszelben volt Jan Marko csehszlovák külügyminiszter. Ezalatt fogadta Baudouin belga király. Képünk: A brüsszeli királyi palota kertjében készült. Balról a király, jobbról a csehszlovák külügyminiszter. A moszkvai tanácskozás elé az ellenség „természetrajza" A kommunisták, az összes haladó erők arra ke megtartani és erősíteni a szülnek, hogy minden lehetőség maximális kihal a világgazdaságban, és a vinálásával szélesebb körű támadást intézzenek az világpolitikában elfoglalt poperializmus, a reakció és a háború erői ellen. E pozícióit. Fokozódik az olasz madás stratégiájának és taktikájának kidolgozása- monopoltőke expanziója is. bár feltétlenül számításba kell venni az ellenség Ez tehát a válasz arra a helyzetét, erőállapotát, jellegzetességeit, vagyis jól kérdésre, kikről van szó kell ismerni a szembenálló felet. Nem meslené te- tulajdonképpen. Ezután hát, hogy az utóbbi időben számos testvérpárt mély logikusan következik a közrehatóan elemezte a tőkés világ mai helyzetét. Az mit akarnak az impeelemzések lényegükben egybehangzók, érdemes ki rialistak? emelni a legfontosabb megállapításokat: Az elemzések általában megegyeznek abban, hogy Az imperializmus, mint atomfegyverek birtoklására az imperialisták agresszív világrendszer, nem lett erőtör, harcol a nemzetközi főpolitikájukkal gyengíteni jebb, de fokozódott a feszültség enyhítésére iránya- akarják a szocializmus inimperialista nagyhatalom, jó minden törekvés ellen, logrendszerét, elnyomni a az Amerikai Egyesült Állam Nagy-Britannia uralkodó népek nemzeti felszabadítóiok agresszivitása. Ezt bi- imperialista körei a nem- mozgalmát, akadályozni azonyítják a többi között:zetközi politika legfontos tőkés országok dolgozóinak Vietnam, a NATO aktivitásabb kérdéseiben az Egye- harcát, feltartóztatni akarása, a latin-amerikai besült Államok alárendelt pitalizmus hanyatlásának avatkozások, a közel-keleti partnerei. Erősödik a japán folyamatát, válságpolitika stb. A test- imperializmus, fokozza ter- S hogyan akarnak célt vérpártok nem tévesztik reszkedését Ázsiában, s enézni? A tapasztalatok szeszem elöl a nyugatnémet ged a veszélyes militarista rat az imperializmus straimperializmust sem, amely tendenciáknak. A francia téglájának éle mindenekkiépíti háborús gépezetét, imperializmus igyekszik előtt a szocialista országok