Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

Világ­proletárral, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS­-KISKU­NN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Trópusi zivatar A hét végén — a meteo­rológiai intézet előrejelzésé­nek megfelelően — helyi zivatarok alakultak ki. Az erős széllel kezdődő viha­rok, amelyeket kevés eső kísért, jelentős gondokat okoztak az áramszolgálta­tásban, a telefon-összeköt­tetésben, sőt néhány helyen emberéletben és anyagi ja­vakban is károk keletkez­tek. A posta távközlési üze­mének vezetője, Koncz Fe­renc elmondta, hogy vasár­nap a villámcsapások kö­vetkeztében több helyen ki­égtek a légvezetékek biz­tosítékai, s emiatt Kiskőrös, Kunszentmiklós, Dunavecse körzetében 30—40 telefon­­vonal némult el. A távköz­lési üzem dolgozói a vihar elmúltával a helyszínre si­ettek, rövid idő alatt kicse­rélték a biztosítékokat, helyreállították az összeköt­tetést. E munkálatokban tizenöten vettek részt. Sokkal súlyosabb helyzet alakult ki a világítási há­lózatban, ugyanis szomba­ton Szabadszálláson, Kerek­egyházán, Lajosmizsén es­te 6 órától 9 óráig föld­zárlat miatt nem működött a hálózat. Egy órával ké­sőbb Szabadszállás, Fülöp­­szállás körzetében, majd Solton aludtak ki a villany­égők. Mindhárom helyen a szigetelők égtek ki villám­­csapás következtében. Haj­nali 5 órára a DÁV sze­relői elhárították a hibá­kat. Vasárnap, ugyancsak a vihar miatt délelőtt 11 órától délután 2 óráig Har­­ta és Solt körzetében szü­netelt az áramellátás. Az észak felé vonuló, elektro­mossággal telt felhők Sza­badszállás és Kunszentmik­­lóson is megbénították az áramszolgáltatást, s öt órán keresztül egyetlen elektromos berendezés sem működött. A Solti Gépja­vító Állomáson a villám­­csapás tönkretett egy transz­formátor-állomást is. A DÁV szerelői valamennyi községben néhány óra alatt elhárították a hibákat. Vasárnap délelőtt 9 óra­kor a Kiskunhalas felett át­vonuló zivatarfront tragikus szerencsétlenséget okozott. A villám belevágott Szalai Sándor, Kiskunhalas, Alsó­öregszőlőkben levő házá­ba, s az ott tartózkodó Vá­ci Béla, 48 éves Kiskunha­las, Bercsényi utca 8. szám alatti lakost halálra sújtot­ta. A háziasszony, Szalai Sándorné elsőfokú égési sé­rüléseket szenvedett. Dél­ben a Helvéciai Állami Gazdaság ágasegyházi üzem­egységében a villámcsapás felgyújtotta a Galambos dűlő 9. szám alatt levő nádfedeles juhhodályt, amelyben 240 birka volt Bagócs Mihály és­­ Bürgés Ferenc juhászok testi épsé­gük kockáztatásával kimen­tették az állatokat, de mi­re a helybéli és a kecske­méti állami tűzoltóság helyszínre érkezett, a ju­ a hodály tetőzete összeom­lott. A tüzet eloltották, azonban az anyagi kár így is eléri a 90 ezer fo­rintot. A kalocsai Iszkra Tsz állatállományában jelentős anyagi kárt oko­z­­zott vasárnap a város fö­lött átvonuló vihar. A le­gelőn levő négy törzsköny­vezett tehenet sújtott agyon a villám, a kár meghaladja a 80 ezer forintot. A meteorológiai intézet előrejelzése szerint a párás, meleg idő tovább tart, s to­vábbra is számíthatunk he­lyi zivatarokra, viharokra. G. G. Moszkva Folytatódnak a tárgyalások Az erőszak alkalmazását kizáró szerződésről Moszk­vában tárgyaló szovjet és nyugatnémet küldöttség tag­jaiból alakult munkacsoport hétfőn délelőtt moszkvai idő szerint 11 órakor is­mét összeült. A szovjet—nyugatnémet munkacsoport hétfőn dél­előtt, csaknem másfél órán keresztül folytatta megbe­széléseit. Népművelők T­ovábbképzések, tanácskozások, bemutatók tanfolyamai Az utóbbi években gya­korlattá vált, hogy a nép­művelők, a művészeti veze­tők részére tanfolyamokat szerveznek a nyári hóna­pokban. Erre az új módsze­rek ismertetése céljából és azért van szükség, hogy az egyre rohamosabban szapo­rodó műveltséganyagot, il­letve annak legfontosabb részeit megismertessék azokkal, akik a felnőtt la­kosság, az ifjúság kulturá­lis nevelésével foglalkoz­nak. Az idei nyáron is számos ilyen továbbképzésre ke­rült, illetve kerül sor. Ezek­nek egyik sajátossága, hogy mindegyiken megvitatják a közelmúltban lezajlott nép­művelési konferencia anya­gét. az elmúlt hetekben , részt vettek, már több tanfolyam véget ért. Kecskeméten például nyolcvanan vettek részt a művelődési otthon igazga­tóinak egyhetes továbbkép­zésén, ahol — első alka­lommal — alapfokú nép­művelési vizsgát tehettek­ a hallgatók. Közülük ötven­kilencen éltek is a kínál­kozó lehetőséggel. Lebonyolították a gyer­mekfoglalkozásokat és a dí­szítőművész-szakköröket irányítók tanfolyamát is Kiskunfélegyházán. Szintén júliusban tartották meg a megyei vezetőinek néptánccsoportok továbbképzését is. Igen hasznos, színvona­las és tanulságos volt a kó­rusvezetők debreceni­ talál­kozója és a honismereti szakkörök vezetőinek or­szágos tanácskozása, ame­lyen megyénkből is többen A következő hetekben több hasonló eseményre kerül sor a megyében. Augusztus elsején Tisza­­kécskén tartják a Népmű­velési Intézet rendezésében a bábcsoportvezetők egyhe­tes országos tanácskozását, több bemutatóval. Baján augusztus 12. és 17. között kerül sor az ifjúsági klub­vezetők tanfolyamára, Kis­kunfélegyházán pedig a jö­vő hónap 22-én egynapos találkozó lesz a megye hon­ismereti szakköreinek irá­nyítói részvételével. Ugyan­csak augusztus végén bo­nyolítják le a könyvtárosok megyei tanfolyamát. Az említett tanfolyamo­kat, szakmai megbeszélése­ket tapasztalatcserékkel­ egészítik ki. Bízhatunk te­hát abban, hogy , szeptem­berben újult erővel, foly­tathatják a munkát me­gyénk népművelési szak­emberei. y. m. Eredményes első szakasz Tanácskozás a megyei pártbizottságon régi üléseken, a pártcso­portok tanácskozásain és a párttagsággal folytatott sze­mély szerinti beszélgetések kapcsán sok hasznos ja­vaslat és kritikai észrevétel hangzott el. Ezek többsége a párt belső életére, a pár­ton belüli demokratizmus erősítésére, a helyi gazda­ságpolitikai megvalósítására célkitűzések vonatko­zott. A továbbiakban elmon­dotta, hogy augusztus elején megkezdődtek azok a tag­gyűlések, melyeken a párt­tagság megvitatja a vezető­ségek kétévi és az alapszer­vezetek négyévi munkáját. Egyúttal megválasztják a szeptemberi vezetőségvá­lasztó taggyűléseken közre­működő munkabizottságo­kat is. Egy hónap áll a jelölő­bizottságok rendelkezésére ahhoz, hogy elkészítsék személyi javaslataikat pártszervezetekben megvá­­­lasztásra kerülő 5500 tisztségviselőre,mintegy A tájékoztatót követő vi­tában hangsúlyozottan ke­rült szóba, hogy az előké­szítő munka további szaka­szaiban a legtöbb figyelmet az alapszervezetek politikai aktivitásának, szervezeti megerősítésének fokozására kell fordítani. A járási-városi pártbi­zottságok párt- és tömeg­szervezeti részvételével osztályvezetői tegnap dél­előtt a megyei pártbizott­ságon megbeszélést tartot­tak. A megjelenteket Endre István, a megyei pártbizott­ság párt- és tömegszervezeti osztályvezető helyettese tá­jékoztatta a pártszerveze­tekben sorra kerülő vezető­ségválasztás politikai, szer­vezeti előkészítésének ta­pasztalatairól. A többi között hangsúlyozta: Az előkészítő munka első szakasza ered­ményesen zárult. A vezető­ Készülnek a kiállításra A kecskeméti Marx sétá­nyon készülnek a szomba­ton megnyíló megyei ipari és kereskedelmi kiállítás pavilonjai­. Ezen a területen 29 kiállítási helyiség lesz. Néhány vállalat — köztük a kecskeméti TÜZÉP — már elvégezte a munkák legnagyobb részét, pillanat­nyilag festés-mázolás és belső szerelés folyik. (Pásztor Zoltán felvétele.) A magyar csapat továbbra is vezet Hétfőn délelőtt, az öt­tusa világbajnokság 3. szá­ma, a pisztolylövés előtt még mindig a vívóverseny volt a legfőbb beszédtéma Warendorfban. Ahány szak­emberrel csak találkozott az ember, mindegyik csodál­kozva beszélt a magyar csa­pat fergeteges hajrájáról, amellyel végül megnyerte ezt a számot és Balczó tel­jesítményéről, ahogy az utolsó két mérkőzésen szer­zett hat győzelmével holt­versenyt vívott az első helyért. Reggel 9:00 óraikor szó­lították a világbajnokság részvevőit a pisztolypályán. Balczó András az első sorozatban lépett lőállás­ba , mégpedig az ötödik­be. A magyar csapat nem kis ijedtségére, 47-tel kez­dett, de amikor a kiskato­­na a bűvös korongokból öt főt rakott Balczó táblá­jára, felcsattant a vastaps, világbajnokunk érte el az első ötvenes sorozatot. Ez­után 48, majd ismét 48 kö­vetkezett, összesen tehát 193 kört lőtt. A második sorozatban érthetően nagy érdeklődés­sel kísérte a magyar tábor Onyiscsenko szereplését. 46- tal kezdett. S azután olyan teljesítményt produkált amilyenre kevés versenyző képes a világon. Egymás­után háromszor lőtt ötve­­net! Zúgott a vastaps, s va­lóban minden elismerést megérdemelt, ez a telje­sítmény. A szovjet öttusázó 196 körrel, — ami 1044 pon­tot jelent, — megszerezte a pisztolylövésben a vezetést és ez az eredmény azt is jelentette, hogy az összetett­ben is az első helyre került. Ebben a sorozatban lőtt az egyéniben eddig vezető amerikai Deck is, aki ta­valy Budapesten megnyerte a pisztolylövést. Ezúttal el­maradt teljesítményétől,­ mert csak 191 kört lőtt és ezzel át kellett engednie az összetettben Onyiscsenko­­nak a vezető helyet. Kelemen Péter követke­zett. Egy cseppet sem látszott idegesnek, mielőtt belépett a lőállásba. 49 volt a próba­lövése, de utána 46-tal kez­dett, S 50-es körrel „kor­rigált”. A két következő so­rozatban 49-et és 47-et ért el, de eredményével így is elégedett volt nemcsak ő, hanem az egész csapat. Pisztolylövésben: 1. Onyiscsenko( szovjet) 196 kör, 1044 pont, 2. Bjelov (szovjet) 196 kör, 1044 pont, 3. Esser (NSZK) 195 kör, 1022 pont, 4—7. Heath­ (ausztrál), Balczó (magyar), Macken (ausztrál), Phelps (angol) 193 kör, 978 pont, 8—9. Kelemen (magyar) és Frings (NSZK) 192 kör, 956 pont. Pisztolylövő csapatver­­­senyben: 1. Szovjetunió 2978 pont, 2. Magyaror­szág 2868 pont, 3. NSZK 3 2846 pont. Az egyéni összetett ver­seny állása a három szám­ után: 1. Onyiscsenko (Szov­­jeunió) 3059 pont, 2. Beck (Egyesült Államok) 3011 pont, 3. Kelemen (Magyar­­ország) 3009 pont, 4. Bal­czó (Magyarország) 2940 pont, 5. Bakó (Magyaror­szág). Az összetett csapatver­­­seny állása az úszás előtt : 1. Magyarország 8877 pont, 2. Szovjetunió 8536 pont, 3. Egyesült Államok 8139 pont. A magyar táborban a pisztolylövés után az a vélemény alakult ki, hogy a papírforma szerint most Onyiscsenkót kell a világ­­bajnokság első számú esé­lyesének tekinteni egyéni­ben. Magyarország második kajak-kenu világbajnokság végeredménye: 2 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérem. Az eredmények részletezése a sportoldalon.

Next