Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
és lelkében becsületes törekvéseket tápláló apró emberek kevésre becsülésében és a hajdani Magyarország derekát képező erkölcsi osztály megkerülésében van sokfelé. Ezért azt gondoljuk, hogy legyenek bár kiválóbbnál kiválóbb alkotásaink az idevonatkozó törvényes intézkedésekben, legyenek bár megyéről-megyére szervezett kongresszusok, mindaddig, mig a szeretet le nem győzi a szeretetlenséget, mig a haza népeinek boldogítására való törekvésekben nem becsüljük és nem tiszteljük egymás erőit és ami a fő, hogy egy magasztosabb cél érdekében ugyanazon erők tömöritésétől alárendelt jelentőségű tekintetek által korlátokat húzni jónak látunk : mindaddig ugy a hozandó törvények, mint egyéb határozatok Cselekedni irott malaszt lesznek. kell véreink szeretete nevében a vallási és politikai hovatartozandóság feszegetése nélkül. d. 6 BALATON VIDÉK »• • ••*-••• - - _-I-II-I-IBII-I * - II*I-II 1902. julius 13. A főgimnázium évzáró ünnepélye. Szent Péter és Pál ünnepén a főgymnasium ifjúsága a tanári kar vezetése mellett a fél 8 órai mise alatt tartotta meg a Te Deumot, melynek végeztével az ünneplő ifjúság a tornaterembe vonult, hol nagy számú díszes közönség gyűlt egybe. Ennek az évzáró ünnepségnek fénypontját az idén is Burány Gergely dr. főigazgatónak remek beszéde képezte. A közönségre, mély benyomást tevő, tanulságos beszéd a következő: Mélyen tisztelt vendégek és kedves tanulók ! Az iskolai év végén mindig szívesen szemlélem a tanulóknak azt a boldogságát, amely elfölfer szíveket azon örömükben, hogy a szeretetnek szárnyain visszarepülnek azok karjai közé, ahol a legjobb apai és anyai szív minden dobbanásából ösztönszerűleg is kiérzik, nincs az a szeretet a világon, a mely az hogy édes szülők szeretetét nem mondom, hogy felülmúlná, hanem csak meg is közelítené. Örvendeztek, kedves tanulók, hogy ennek a szeretetnek boldogságát néhány perc múlva ismét élvezhetni fogjátok. Értlek benneteket és teljesen osztozom is az érzelmetekben. Tudom, mit éreztek most, hiszen magam is voltam részese, jóllehet most már csak az emlékezet segítségével tudom felújítani magamban a rég elmúlt idők boldogságát, iskolai évről beszámolhattam azoknak, midőn az akiknek életemet és mindenemet köszönhetem. És ha most már csak az elhűlt hamvaikra kérhetem az Isten áldását, még ma is élénken érzem, hogy sohasem voltam boldogabb, mint akkor, amikor elmondhattam, hogy egy iskolai évvel ismét közelebb vagyok ahhoz a célhoz, amelyet azok jelöltek ki nevelésükkel számomra, akiknek most már porrá vált szivében kialudt utolsó szikrája is annak a szeretetnek, melynél önzetlenebbet, nemesebbet, boldogítóbbat, az édes szülői szíven kivül hiába keresünk bárhol is. De erre a szülői szeretetre a tanulók csak ugy lesznek érdemesek, ha jó magaviselettel és kitartó szorgalommal viszonozzák, meg is hálálják azt, hogy így a szülők álma, reménye bennük megvalósulhasson. Az iskolának is olyan tanulókban telhetik öröme, akik a szülők iránt, tartozó szeretetüket tényleg be is bizonyítják, mert nagy befolyása van ennek a jellemük kialakulására is. Ez azon védőpajzs, amely, megmenti őket az elzülléstől. Aki már gyermekkorában engedetlen, megcsalja a szüleit, attól nehezen lehet remélni azt, hogy később engedelmes, előzékeny lesz a felebbvalói iránt és megtartja hűségét másokkal szemben is. Akiben ez a nemes érzelem meggyöngül, annak a lelki világa is elhomályosul és az erkölcsi megbízhatatlanság veszedelmes lejtőjére jut, amint azt igen sok példa szomorúan igazolja. Azt lehet mondani hogy nincs egyszerűbb mód bárki jellemének megismerésére, mint az, ha megvizsgáljuk, miképen viselkedett az illető a szüleivel szemben. Midőn pedig, kedves ifjak, a szerető szüleitek ölelő karjai közé visszasiettek, magatok is fogjátok tapasztalni, hogy a családi tűzhely viszontlátásának örömét a vakációban csak olyan tanuló élvezheti igazán, aki az iskolai év alatt a szívén viselte azokat a jó tanácsokat, melyeket a szülei lelkére kötötték tíz hónappal ezelőtt, a beiratás idején. Itt eszembe jut azon jó édesanya, aki, midőn gyermekét a városba vitte a gymnasiumba beíratni, sok szép tanáccsal és intelemmel látta el a fiát. A fiú édesanyja aggodalmát félreértve azon ígérettel igyekezett őt megnyugtatni, hogy majd jeles bizonyítványt fog haza vinni. Ekkor az édes anya azon szeretettel, amellyel csak az anyai szív képes lángolni, gos kijelentéssel ismételve intelmeit, ezen vilábúcsúzott el a fiától: „Nem kívánok tőled lehetetlent. Tudom, hogy mindenki nem lehet tiszta jeles, hanem Csak az, akinek az Isten a nagy szorgalom mellé kiváló tehetséget is adott. De azt megkívánom, hogy kötelességtudó és tőled telhetőleg szorgalmas légy, a magaviseleted ellen pedig ne legyen legkisebb kifogás sem, mert e nélkül a jövőd iránt nem lenne semmi bizodalom és nagyon elkeserítenél." Midőn tehát kedves szüleiteknek átadjátok a bizonyítványtokat, abban az örömben és boldogságban, amely ekkor a szemeikből kisugárzik, megtaláljátok a fáradozástok legszebb jutalmát és egyúttal az ösztönző biztatást a jövőre nézve is. Azok ellenben, akiknek számadása nem ütött ki kedvezően, a tapasztalt, szomorúságból a hanyagságuk vonják le azt az okulást, hogy és könnyelműségük nem fiúi viszonzás azon sok költségért, önmegtagadás és fáradságért, amelyet jó szüleik rájuk fordítottak. Az ilyen fiúk lelkiismeretük megvizsgálása mellett tegyenek maguknak szemrehányást, de egyszersmind erős fogadást arra is, hogy mielőbbi megjavulásukkal az okozott fájdalmat enyhíteni fogják. Tapasztalásból tudom, hogy ilyenkor a komoly számadás és megbánás nem maradhat eredmény nélkül. A szülőknek egy-egy biztató mosolya, egy-egy bánatos könnye nagyobb eredményt érhet el a gyermek szívére nézve, mint az összes neveléstanoknak minden tudománya. Nagy Napoleonról olvassuk, hogy midőn még gyermek volt, a makacssága felülmúlt minden képzeletet. Sem apja, sem tanítója nem bírt vele. Hasztalan volt minden intés és feddés, a kisfiút már ki is akarták zárni az iskolából. Ekkor az anya vette elő a gyereket. Nem intette, nem dorgálta, hanem csak rá tekintett és — sírt. Ezek a könnyek egy világtörténetnek adtak irányt. Császár lett az alacsony sorsú makrancos fiúból és — habár a szerencse napjaiban elbizakodottságának már nem tudott határt szabni, — a szent Ilona szigetén töltött szomorú végnapjaiban mégis győzött benne az erkölcsi ember, s a ki megszokta volt eg3r fél világ felett uralkodni, az most engedelmesen hajtotta meg szivét és eszét azon tanításoknak, melyeket vallásos anyjának könnyei csepegtettek a szivébe egykoron. A jó viselet és kötelességtudás állandóságát a tanulóknál is a vallásos érzelem ápolása kívánja biztosítani. Ámbár az iskola erről külön tantárgy tanításával is törekszik gondoskodni, mégis azt hiszem, hogy legtöbbet tehet e tekintetben a családi példaadás. Azért nem tudom eléggé dicsérni azon jó apának bölcs gondolkodását, aki húsvét alkalmával így irt a távol levő tanuló fiához : „Kedves fiam! Mikor a levelemet, veszed, az egész művelt világ a feltámadás ünnepét üli s az én lelkemen is a vallásos érzelmek vesznek erőt. Ebben a pillanatban alig is kérhetnélek méltóbbra, mint hogy vallásos érzelmeidet, melyeket édes anyád oly szerető gonddal ültetett szivedbe, elgyengülni, meggyőződésedet elerőtlenedni soha és semmi által ne engedd. Igaz hogy nagy becse van a tudománynak, sőt e nélkül manapság el sem lehetünk. Azért járatlak az iskolába téged is, hogy nagy szorga l. m, WK^.Wlll • • I Wl -I I • I ^ • I • • I küzdelem klmenetelének megrendítő volta, Romeo és Júlia teljes megtöretésében, megsemmisítésében, vagyis bukásában, halálában nyilatkozik. Romeót és Júliát egyrészt, a legyőzhetetlen viszonyok árja, de főkép saját szenvedélyök sodorja magával az örvénybe. ' Romeo és Júlia megszeretik egymást, de egyes üléseknek legyőzhetetlen akadálya van : szüleiknek, a Montague és Capulet családnak régi gyülölsége. Ennek a gyülölségnek esnek áldoz^^ Romeo és Júlia. Júliának egész szenvedélyét, kétségbeesését, ^J tragikusjtt egész nagyságát tükrözi vissza Juliának eme felkiáltása : »Ch Romeo ! oh Romeo rajért"'vagy Romeo VMiért egy személy az, kit 'ip^zive^ egész hevével szeret, miért azonos ez azseal, ki mintj a legvadabb gyűlöletet oltották aíivébe szülei. íme a két érzelem, mely Júlia szivében összeütközésbe jön; a gyermeki szerea másiknak fel J^flyikf^ A1' el kel HMMS. áf' Ő bukasaban is' méltó 'szánalmunkra és_mónszényünkre, fájdalom ' a boldogságnak gyermek''vezető tragikai vétség, ezért bűnhődnie kell,s ezért bukása bűnhődés. Ez és az erkély jelenet Porzsoltné alakításának fénypontjai voltak, itt érte el művészete zenitjét, vele érzett, vele szenvedett Júliával s Porzsoltné Júliához méltó volt Margittag mint Romeo, kit, szenvedélye elragad, megöli Tybalt-ot,, ezért száműzi a fejedelem, ez a sorsnak sújtó hatalma a kérlelhetetlen végzetnek büntető keze! Megható jelenetben búcsúzik Júliájától, mennie kell, »Itt a hajnal* s a reggnek nem szabad többé e városban érnie öt. Zeng a csalogány dal, utolsó Isten hozzádot és Júlia egyedül maradt végtelen bánatával, könnyeivel. Körülveszik a harmattól csillogó virágok, sírnak ők is, siratják királynőjüket. Júliának csak könnyei vannak, ott sír, zokog a meggyilkolt ravatalán, siratja a gyilkdstb: "Szülei vigasztalják a síró gyermeket, tudtára adván, hogy Páris megkérte kezét, az ő felelete erre is csak zokogás, s a szülök nem á értik, hogy azok nem a gyász, azok a feleség, az özvegy vrkönnyei. Szülei kívánják, hogy Parisnak foyiatja a kezét; mit tegyen a válság ama szerelme és szülei iránt érzett perceiben ? ^ J^íidön szeretá Be1,1 tisztelete harcra kelnek egymással, egy vigasztaló, megnyugtató i'érz&ai'lepi meg a jó Istenben vetett bizalma; keserűséggel tele szive nem tette őt igaztalanná az Isten iránt. Lőrincz baráthoz fordul tanácsért, s könnyein át megvigasztalva mosolyog, midőn hazatér. Van tehát, mód megalkudni a szenvedéssel, van még számára is boldogság. Még egyszer megcsillan Porzsoltné művészete a negyedik felvonásban. Júlia ott áll szobájában, kezében az üvegecske, az altató szerrel ; kiigya és elhagyja szüleit, megcsalva őket, örök gyászt hozva reájuk? Megszegje-e esküjét ? Neje legyen Párisnak ? Még egy kétely támad szívében, hátha nem ő csalja meg szüleit, hanem a barát csalja meg őt, ha nem csak rövid időre, de örökre elalszik az álomitaltól ? Ha a feltámadás messze volna, nem közeli boldog találkozó ? Oh e gondolatra összeborzad a test, az észt a természet nevében tiltakozik a gyilkolás ellen, de az ifjú sziv megunva a csalódást e sálakból ki, boldogság után vágyik. Isten veled hát mosolygó tavasz, rövid időre — örökre tán ! Nem gondolkozik tovább, a szerelem neveti a logikát. " Romeo egészségére üríti ki az üveget . . . Porzsoltné művészete egész erejével játszotta e jelenetben a gyermek asszony költőjét ,kiemelve annak rendithetetlen hűséget férje iránt, finem domborítja ki Juhát, VBSsaéz éden háborítatlan boldogságából immár a kü ̋ deji^ek dések útjára taszitva, „a nagykorúság ég „szenverideg valójára ébred. r M ^1 * És a könnyhullatások!AVi tbet^!'ffeld, -S hol az a szomorú ház^^n^lkólü^ pártlynek inti.taját egy egy emberéleten ^be&tíj Uj vendeg költözött a szomorúság e lakaba, maga-