Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-07-01 / 26. szám

2. BALATONVIDÉK Lesz-e akadémia Keszthelyen? Ismeretes a földművelésügyi kormány­nak az a terve, mellyel az ország egyedüli gazdasági akadémiájának túlzsúfoltságát akarja megszüntetni. E szándékát — mint arról már h­írt adtunk — úgy óhajtja meg­valósítani, hogy második akadémiát léte­sít, helyesebben, a meglevő tanintézetek egyikét akadémiai címmel és jelleggel ru­házza fel. A minisztérium az akadémia székhe­lyét illetőleg még nem határozott, de a tanintézetekkel bíró városok nagy részében máris mozgalom indult meg, hogy a kor­mány választása az illető városra essék. Sőt Kolozsvár földmivelésügyek küldöttséget, menesztett a vezetőjéhez, kérve őt, hogy a kolozsmonostori tanintézetet tegye meg akadémiának. A miniszter a deputá­ciónak csak sablonos választ adott, nem ígérvén többet, mint a­mennyit a minisz­terek hasonló esetben ígérni szoktak. E válasz nem jelenti ugyan a kolozsváriak kérelmének elutasítását, de annyi kivilág­lik belőle, hogy a miniszter az akadémia székhelyének kérdésében még nem döntött. És ez a körülmény kötelességévé teszi vá­rosunk vezetőségének, hogy a helybeli tan­intézetnek akadémiává tételére minden le­hetőt elkövessen. Városunk ez ügyben eddig semmit sem tett. Sőt még csak észre sem akarja venni a kormány szándékát s a tanintézet­tel bíró városok versengését. Úgy tesz, mintha őt e kérdés éppen nem érdekelné. Bizonyára helyesen is cselekszik. Mert az csak megdönthetetlen érv, hogy, ha az aka­démia székhelyének városunk a legalkalma­sabb, akkor a kormány szeme magától is hozzánk fordul, mert hisz természetes, hogy a miniszter is csak oly helyet választ ki, mely céljainak legjobban megfelel. Ha pe­dig Keszthelyen akadémia létesítése nehéz­ségekbe ütközik, akkor meg úgy is hiába való minden erőlködés. Hát ez az okosko­dás, mely bármely előlapban megállná he­lyét, nem is annyira igaz, mint naívul os­toba. Mert az igaz­i készséggel elismerjük, hogy a helybeli tanintézet a legalkalmasabb. Az intézet akadémiának régi kora, a tanári kar, szép és hatalmas palotája, mo­dern berendezése, jó hire, melyek eddig és az ország tanintézetei közt első helyre ál­litották, szinte akadémiává predesztinálják. Csakhogy — és itt jön a fenti okoskodás nevetségesen naiv része — nem mindig az érdem és rátermettség dönt. Sokféle érdek­szálak, személyi okok s ehez hasonlók még a felsőbb köröket is megtéveszthetik. Ám nékünk, keszthelyieknek ked­vezhet az, hogy a földmivelésügyek je­lenlegi feje ismeri városunkat, s tanintéze­tünket. Több izben volt alkalma személye­sen meggyőződni az intézet kiválóságáról. És ez a körülmény bizonyossá teszi, hogy, ha városunk vezetősége csak egy kis buz­galmat tanusit, a miniszter választása inté­zetünkre esik. Hát a város galma majd elválik, vezetőségének e buz­ Ha van benne a város ha­dája iránt egy kis érz­és, jóakarat, ha az oly sokszor jellemző konzervatív szellem kihalt belőle, lehet reményünk, hogy célt is érünk. Nem lehetetlenséget kérünk a várostól, nem holmi hetvennégy pontnak megvalósítását. Csak azt kérjük — és ezt nem csak kér­jük, de elvárjuk is, elvárjuk a város lakos­sága nevében, hogy a képviselőtestület e kérdésben nem helyezkedik a várakozás ál­láspontjára, hanem mindent, megtesz, mi tőle telik s mit a lakosság, kinek a város nemtörődömsége anyagi kárral is járna, joggal is megkövetelhet. 1906. julius 1. A keszthelyi m. kir. gazd. tanintézet III. é. hallgatóinak nagy excurziója. A helybeli gazd. tanintézet, 34 hall­gatója diósgyőri Czakó Béla igazgató, Lo­vassy Sándor dr., Berenczy Ferenc, Fáber Sándor tanárok vezetésével Pozsony vár­megye néhány mintagazdaságát tette tanul­mányozása tárgyává, hogy az elsajátit­ott, elméleteknek a gyakorlatban való kivitelét és alkalmazását tüzetesen szemügyre vé­h­­essék. 1-ső nap: A kirándulók junius hó 17-én reggel 8 óra 3 perckor indultak el és este 1/2 7 órakor érkeztek Pozsonyba, hol az állomáson Horváth vármegyei gazd. egyesületi Jenő pozsony­titkár fogadta őket. Ugyancsak az ő kalauzolásával meg­tekintették a város nevezetességeit. Többek között a Szt. Mihály kaput, a városházát, a primási palotát, a régi országházat, amely a mostani királyi tábla székhelye, (itt, hir­dették ki először a 48 as törvényeket, mely cselekményt szép emléktábla jelöl), a szín­házat,­ Mária Terézia szobrát, a Duna­partot stb. Este fél 9 órakor társas vacsora volt a Szarvas szállodában. Itt gróf Pálfy István pozsony vármegyei gazd. egyesületi elnök nevében Horváth Jenő titkár üdvö­zölte a kirándulókat. Je­len voltak még Major Henrik vincellériskolai igazgató, Pöchl Gyula állattenyésztési felügyelő, Po­gány VHZUI szőlészeti és borászati felü­gyelő, Lukács István segéd- és állattenyész­tési felügyelő. 2 ik nap: Ezen napi tanulmányozás szintén Pozsony városra terjedt ki. Hor­váth Jenő és Nirschy István vezetésével megszemlélték a Nirschy-féle és a Gallé féle zöldségkertészetet, a pozsony vármegyei gazd. egyesület szőlőt­elepét, a városi ko­mposzt telepet, melynek kezelését és érté­kesítését Hackenberger Zsigmond városi intéző ismertette. Ezután a hires Palugyay borpincit látogatták meg ; itt maga a tu­lajdonos fogadta a kirándulókat, az ő ka­lauzolásával járták be a csodaszámba v­enő pincét, világítva, mely ez alkalomra szépen ki volt A pincében 70.000 hl. bor van. A hordók közt vannak igen nagy méretűek, melyek fenekén szép domborművek vannak több jeles szobrásztól, így pl. Fandrusztól is. A pince végigjárása után, mely körül­belül egy és fél órát, vett igénybe, jó vil­lásreggelivel vendégelte meg a tulajdonos a kirándulókat. Előadta a legjobb borait, a jobbnál-jobb ruszti és tokaji aszu-borokat és e mellett mulatoztak a vendégek d. e. 11 óráig. A kirándulók részéről Lovassy Sándor dr. tanár és Körmendy Lajos ifj. elnök köszönte meg Palugyay­nak szíves vendégszeretetét. Innét a vincellériskolába vonultak, hol Major Henrik igazgató fo­gadta őket. Megnézték az újonnan épült vincellériskolát, a szőlőtelepet,, a pincét és végül borkóstolás volt: az 1878 óta termelt borokat kóstolták végig. Délután fél 2 órakor ebéd volt a Szarvas szállóban. Dél­után ismét a város egyéb nevezetességeit, szemlélték meg ; este 7 órakor pedig a »Pozsonyi szőlőtulajdonosok egyesületei­nek helyiségét és pincéjét, tekintették meg. Itt Fülöp Jónás dr. elnök fogadta a kirán­dulókat. Jó ozsonnával vendégelték meg őket s a leghíresebb pozsony vidéki borokat. dékek éltek, szerettek, szenvedtek, elhal­tak, ahol minden kő, minden fa egy-egy élő krónika, ez más dolog, mint egy buda­pesti bérházban felnőni, melynek sem tu­lajdonosát, sem szomszédainkat nem ismer­jük s a­hol egy részeges házmester vagy nyelves házmesterné bármely pillanatban rendre utasíthat, vagy kikergethet ben­nünket. Az ember azonban szerencséjére ha­sonulni, mindenféle környezethez alkalmaz­kodni tudó lény. Ez is egyik oka ama fel­sőbbségnek, hatalomnak, melyre az állat-és növényvilág felett szert tett. Szervezete átalakul a nagyvárosi élethez is, ha óva­tosan és idejében ültetik át. Gyomra meg­szokja a hamisított élelmi cikkeket, tüdeje a nagyvárosi füstöt és port, idegei a vil­lamosok és kocsik zaját. Ez így asszimi­lálódik a nagyvárosi lakás kényelmetlen­ségeihez is,s egyéb előnyök fejében lemond önállóságáról és függetlenségéről. Egy je­les francia író, Anatole Francé, ezelőtt néhány évvel irt egy könyvet, melyben megrajzolta a jövő társadalom képét. En­nek emberei meg tudnak lenni nemcsak alkohol és háború nélkül, hanem nagyvá­rosok nélkül is s nem tudják megérteni, hogy lehetett az emberiség valaha olyan örült, hogy milliók számra zsúfolódott ös­­sze nagy metropolisokban. Ép oly érthetet­len és barbár előttük ez az életmód, mint mi előttünk a cigányok nomád élete. A természetellenes nagyvárosi élet következménye az utazás és nyyaralás. Leg­nagyobb tévedés azonban azt hinni, hogy ezek valami abszolúte kellemes dolgok. Mindkettő csalódással, kiábrándulással van legtöbbször összekötve. Előzményük és kö­vetkezményük elég kellemesek. Tervezni, programmot csinálni, azt napról-napra mó­dosítani, olvasmányaink alapján elképzelni, ez tulajdonképen az élvezet bennük. Mint­hogy azonban az emlékezet is egy nagyon jótékony, bár h­atékony lelki képességünk, nyaralási, utazási élményeinkre szívesen örömmel emlékezünk vissza, megszépítjük, kiigazítjuk, kellemetlen epizódoktól meg­tisztítjuk a valóságot. Ezért nemcsak a költők hazudnak, hanem — bár legtöbb­ször jóhiszeműleg — az útirajz­írók is. Nyaralás előtt is fantáziánk ragyogó színekkel kifesti Kajászó­, Szent-Péter, Kutya-Bagos stb. képét, kedves, bájos fal­vakról, szívességtől, becsületességtől duz­zadó falusi emberekről, ózondús levegőről stb. álmodozunk, s mikor ott vagyunk, látjuk, hogy egy poros, bűzös fészekbe ke­rültünk, ahol majd megesznek bennünket a legyek és szúnyogok, a parasztok csalók és tisztátlanok, a vendéglő rostélyosai le­írhatatlanok. Ez legtöbbször a valóság. Ha a fővárosba visszakerülünk, önámításunk, hiúságunk, a kinevetéstől való félelmünk nem engedi, hogy bevalljuk az igazat. Kellemes társaságról, tenniszpályáról stb. beszélünk s addig hazudozunk, míg végre magunk is elhisszük. íme, ilyen sötét világításban, a pes­­szimizmus fátylán keresztül látjuk június­ban Pestről az egész világot. Idegeink a túlhajtott munkától, az aránytalan szó­rakozástól ki vannak merülve, csendre, abszolút nyugalomra, unalomra van szük­ségünk. Ezért sóvárgunk a Balaton üditő, idegerősitő vize, sudár jegenyefái, sejtel­mesen suhogó nádasai után. Kállai Géza: Valódi Fischer Emil féle l,2 és 3 K-ás Legújabb magyar gyártmányú „Tulipán"jelvények „Tulipán"­törés kaphatók SUJÁNSZKY JÓZSEF ^L^LTTLT^.

Next