Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-03 / 1. szám
á BALATONVIDÉK érvényű erkölcsi törvények szerint igazodik. Az anyagilag legregenerálódott egyén és erkölcsilesz az a forrás, mely akár az ipar, akár a kereskedelem, akár a közgazdaságterén sikeresen szolgálhatja az egyetemes nemzeti ügyet. Akkor nem lesz múló tünemény a tulipánmozgalom, kárbaveszett fáradtság az iparpártolás és kidobott pénz állami szubvencionálása ! Közgazdasági, ipari és mezőgazdasági életünknek kell fellendülnie, hogy politikai téren szavunk erős súllyal essék a mérlegbe. A nemzet egyes produktív osztályait erősítő munka, lesz az, mely alapul szolgálhat nemzeti függetlenségünk megalkotásához. Ehhez dig munka, idő és kitartás kell. pe. Mindez pedig harmonikus összetartást kíván. A szükséges harmóniát pedig a helyes nemzetgazdasági és szociális alkotások adhatják meg. Meleg szeretettel karoltunk föl azért minden olyan törekvést, ami ezt a nemzetregeneráló nagy munkát előbbre viszi. Ezt a célt szolgáljuk a jövőben is. Óvni, védeni a társadalmi békét szent kötelessége mindenkinek. Elsősorban a sajtóorgánumoknak. Távol tartani mindent, ami ennek útjában áll. Azonban ezt csak akkor teheti sikeresen, ha tiszteletben tartja mások vallási, lelkiismereti szabadságát, meggyőződését. Olyannak tartottuk ezeket, melyekhez sértő kézzel nyúlni nem szabad. Tiszteletben tartjuk a jövőben is mindeme kincseket. De a magunkét sem hagyjuk ! Őrállói leszünk a felekezeti békességnek — de ugyanakkor a mi számunkra is azt követeljük. Követeljük, hogy a mi kath. meggyőződésünket, sok százados multunkat, jogainkat s a haza javát célzó fáradozásainkat is tiszteletben tartsák mindazok, kik ugyanezt követelik tőlünk. Senki vallási szentélyébe nem avatkozunk — de mi se tűrjük hogy oda bevatkozzék bárki is. Vallási türelmességünk és testvéri szeretetünk nem gátolnak bennünket abban, hogy kath. hitünk és egyházunk mellett lelkünk egész erejével sikraszálljunk, ha azt támadják. Mindezt itt felhoztuk azért, mert az utóbbi időben a vallási türelmetlenségnek és illetéktelen beavatkozásnak annyi elszomorító jelét tapasztaltuk országszerte, ami éppen elég arra, hogy nyílt sisakkal és felvértezve álljunk őrt, hogy a vallási és felekezeti villongások veszedelmének elhárításában mi is kivesszük a magunk részét. Mert most sokkal inkább szükségünk van a felekezeti és társadalmi békére, mint bármikor máskor. Kifelé veszedelmes a szemhatár.Nemzetközi helyzetünk rózsásnak éppen nem mondható. A bizonytalanság ködébe burkolózva áll előttünk nagy ismeretlen jövő. Még béke és a csend uralkodik, de egy egy puskalövés baljóslatú dörrenése meg-megrezzenti a béke minden barátját. Bennt nagy fordulat előtt állunk. A katonai kérdések egész terjedelmükben ismét kopogtatnak, hogy zavart csináljanak. Újabb vér-és pénzáldozatot követelnek, de mi lesz az ellenszolgáltatás ? ! A nemzeti engedmény ? Bécs magatartása előreveti árnyékát. Itt a felzavart bankkérdés! Senki szavatolni nem akar érte, hogy külön vámterület nélkül nem hoz-e veszedelmet közgazdaságunkra . De i.ert a pártpolitika érdeke a fő, idő előtt meg kell lennie — ha hátrafelé sül is el a kézbe vett fegyver ! A választójog reformja s egy tucat fontos kérdés áll az események homlokterében — a készülődő fúzióval s egy alakítandó erős ellenzéki párttal. Mert a fúzió ezt is magával hozza. És anélkül, hogy az események elé vágnánk, annak logikai bekövetkezését, de sőt szükségességét hirdetjük is. Szabad kezekkel és tiszta öntudattal várjuk hát az elkövetkezendőket s résen állunk minden eshetőségre fenntartva a kritika jogát s élni fogunk azzal, — mert úgy gondoljuk, annak csak a közügy veszi hasznát. Vidékünk és városunk érdekeit az eddigi szeretettel gondozzuk. Csupán közönségünk támogatását és kitartását kérjük. Ebből merítünk erőt a jövő munkájára, a 13-ik évfolyam küszöbén. Ő sz jélni se tud, csak az angyali szóra, Dollefy fesztt tekintni fel a magasba: J £ é[ onnan az énefy szh'éöe hpódzva, ZBetörlve a feblét, önm/ét elapasztva! <Eszmélj im a szóra1 <S/, bú teli óra! 2)icserjük az Isteni 1 égi Hazából ö tudja a rosszat fordítani ]Gra S varázslani vigaszt szivünkén a gyászból! OK nézz fel az égre! DSZeglábd-e végre, Dttlint tartja szeliden ![elején picikédét ^ Szüzanya Ivarja édes pihenésre ?! N2em látod, az égi életre, hogy ébred . . . ZFeínez, fel az égre, ott látja virágát angyali falban, az ég seregében! Xn. ZZa feléje !Karácsonnyi fáját (Jézusfa, mosolyogva dicsfény özönében £ fagyuína^ a mécseit: a csillago^ ezri SfeíRangzil{az éneí^; <3 £ ozsanna az égne/j!» . . . felébred az asszony, már nem epeszti, Csak áldja lírát a {ezdeinet{, a végne\| Sikált im az éne{. 3 ± amvadnaí› a mécse{. DJIár pirkad a hajna | s íeszáll a vidére, bong a fiarang, Hálát ad az égnefy Mm Hl « karácsony: az lír születése. Ddlegnyiíia a templom és 6ngja a furdalt, Susogja a n& is a: > DdZenij6tít az angyal !-t ! «L'em láttala^ immár, picim, te megáldott, felvitt, a í>i adott, legyen 12eve áldott! > Tompa Béla. 1909. január 31. A Dalkör közgyűlése. A Keszthelyi Iparosok Dalköre» évi rendes közgyűlését január 10 én tartja meg az Ipartestület helyiségében, melyre az egylet, pártoló tagjait, » « magyar dal barátait tisztelettel meghívja az elnökség. Az uj év küszöbén. A végtelen idő elsorán ismét lepergett egy év. A tova rohanó világ őrült száguldásában szinte alig vesz tudomást, egy egy ily mérföldjelző elmaradásáról, csak az egyes ember nem haladhat el anélkül mellette, hogy vissza ne gondolna a már megtett útra, annak töviseire, göröngyeire s aggódó lélekkel, reménykedő szívval ne nézze előre a még rá váró, de a ködös távolba vesző, nagy bizonytalanságba. Mi, egyrészt, lelki szemeink előtt, megjelenik és végigvonul az elmúlt év összes eseményeivel, másrészt biztató remény kél sziveinkben az ujat, illetőleg. Megbecsülhe Azok a szegény macskák. Irta : Bicsak. Majdnem becsületszavamra merem állítani, hogy okos ember vagyok. ü.m, be kell vallanom, hogy erre nem magamtól jöttem rá, hanem Négyszery barátom mondta ezt nekem, saját úri lakásomon — négyszemközt. Mint jó finánc ember, egy nyolc napon belül gyógyuló financiális operációt akart, rajtam végrehajtani. Hivatkozva okosságomra, tehát tudnom illik, hogy vannak az ember natok. (sőt napok nin teljes életében pilla és hetek is ! Szedő.) a mikor pénzzavarba jő ; tehát adjak neki — mert ide lyukadt ki a kínosan hosszú bevezetés után — 5 frtot, hogy zavaros pillanatait s még zavarosabb pénzügyeit a rendes kerékvágásba zökkentse. Velem született jószívűségemnél fogva, méltányolván barátom pillanatnyi zavarát, kitártam keblemet, illetve erszényemet és elé tartva megesküdtem az általam tisztelt összes szentekre, hogy Dobzse László óta nem volt az országban oly égbekiáltó szegénység, mint most nálam. Tegnap még volt 7 krajcárom, de azon is sót vettem. Miért éppen sót — zsörtölődött kebelbarátom — s miért nem egy kis pohár sört? Hja ! édes barátom a te nyakadat még nem törte föl a házasság édes lárma. Te még azt hiszed, hogy az elsózott étel a szerelmet akarja szimbolizálni. Boldog hívő ! Lásd én nálam. Egy évi házasságom után, annyira agyonsózattam, hogy már-már heringnek érzem magamat. S ezt azt hiszed szerelemből csinálta az asszony? Nem. Nem tudom , mert a konyhairodalommal édeskeveset foglalkoztam — hogy feleségem ítézi, Náni, Háni, Tóni, Lizi, Bábi, Száli, vagy melyik néni könyvét használja a konyhája felvirágoztatásának eszközéül, de elég az ahhoz, hogy egy évi sok házasságom után Karlsbadba gravitál tönkre sózott gyomor, nem sovinista ! Eleinte azt hittem, hogy szeret, azért sózza el az ételt. Ettem evvel a boldogító tudattal, ahogy eszik számos idealista sorsosom. Később — mivel még pogányabbul sózott — azt hittem, hogy jobban szeret. Denique megtelt a pohár ! Teljes abszurdum, hogy az asszony egy évi házasság után is szerelmes legyen. Kezdtem gyanakodni.Négyszerű barátom által elismert okosságomra támaszkodva, működésem székhelyét a konyhába tettem át. (Tartozom kijelenteni, látomnak szellemi hogy a fent tisztelt batehetségemre tett ama megjegyzése, hogy elmegy nálamnál okosabb embert keresni, ki öt zavaros pillanataiból kiemeli, szöget ütött a fejembe!) Szörnyű valóság ! Csakhamar be kellett látnom, hogy Négyszerű barátomnak igaza