Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

XVII. évfolyam Keszthely, 1813. július 6. 27. szám. JE^oXitJLtei^x h­etilap. M­E­G­J­E­LENI­K FI E­T ENKN­T EGY SZFK­: V­A­S­Á­R­N­A­P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzes utalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . . ELŐFIZETÉSI ÁRAK : 10 K. — f.l Negyedévre 5 K. — f.l Egyes szám­ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60­20 Heti kis tükör. Könnyek beszéde. A főgimnázium búcsúünnepén történt. Berkes Ottó, az in­tézet igazgatója, minden szivet megfogó beszédében rámutatott annak a sok nemes gondolkodású embernek jótékonyságára, mely iránt az iskola oly sok tanulója örök hálára VHU kötelezve. Egy SZER lett a hangja, könnyei megeredtek k elesuk­s a je­lenlevők ezekből a beszédes könnyekből megértették, hogy Berkes Ottó szívének minden dobbanása, agyvelejének minden sejtje, lelkének minden érzése tíz ifjúságé. Ahol a könnyek beszélnek, ott nekünk el kell némulnunk. Csak azt akarjuk még megjegyezni, hogy a jelenlevők szemeiben is könny volt a válasz a szeretet kön­­nyeire. Dalosaink. Sujánszky József kön­y­v­kereskedésének kirakatában ott a többi nyereménydíj között azt a láthatjuk díszes aranyozott serleget, mely dalosaink kitartó munkájáról, ernyedetlen szorgalmáról és sikerekben gazdag működéséről oly szép bizonyságot lesz Legyenek e dijak­ösz­ön­zők a jövő munkára, hadd erősödjék magyar dal hangjai mellett a magyar kul­a­túra, melynek olyan lelkes munkások kel­lenek, mint a mi dalo­aink. Végül hadd gratuláljunk Garai Sándor karnagynak, ki a nehéz dalok betanításával igazán remek munkát végzett. A vizi sport. Valahányszor vizi sportról olva­vasok, mindenkor elfog valami külö­nös bántó érzés. Rágondolok ilyen­kor a mi szépséges Balatonunkra. Mily nagyszerű alkalmat ad nekünk keszthelyieknek ez a tó, hogy a vizi sportot gyakoroljuk, hogy itt egy imponáló szép sportéletet teremtsünk. Ha ez meglenne úgy, ahogy nincs, mi vezethetnénk ezen a téren. Keszt­hely és a keszthelyiek nőnek az ország minden szerepelhet­ily irányú mozgalmában. A mi fiaink szereznék meg a magyar nemzet becsületét az Olimp­ ádokon. Megvan hozzá a mód, az alka­lom. Vannak ifjaink mindkét nem­ből, kik lelkes hívei a vizi sportnak, de ezek külön-külön, egymást nem ismerve, egymást nemes versennyel nem serkentve dolgoznak. Az egyesítés, megismerés, buz­dítás terén­­— sajnos — mindeddig úgyszólván semmi sem történt. Le­számítva a gazdasági akadémia zárt­körű gyakorlatait és az iparos ifjak egynéhányának ily irányú szándé­kát, egyedül a nagyritkán rendezett csónakúszóverseny az, ami ébren tar­totta a dolog iránt a közfigyelmet. Mily szép dolog lenne az, ha egyenlőre csak saját szórakoztatásuk és testedzésükre Keszthely város if­jai rendszeres, szakszerű úszási, csó­nakázási gyakorlatokkal töltenék idejüket. Lehetne esetleg a sport más nemét is gyakorolni, sőt az idény szerint változtatni kellene. Té­len korcsolyázás, vívás, tavasszal és ősszel csónakázás, labdarúgás, nyá­ron úszás, athletikai csónakázás. Van városunknak egy-két egye­sülete, mely már nem egyszer dicső­séget szerzett nekünk. Hogy többet ne említsek, itt van az Iparosok Dalköre. Hosszas, kitartó munkásság eredménye az a szép siker, mit lép­ten-nyomon arat ez a derék társaság. A vidéki városok, falvak is megala­kították a labdarugóegyesületet. In­tézmény már ez, melyet komolyan kell venni, komoly eredményei miatt. Zala megye minden valamirevaló városkája megalakította már sport­klubját, — Keszthely késik. Mily nagy szükség lenne pedig A B­A­LATON VIZ­­ÉK TÁRCÁJA. Malta.*) Irta : Kertész Kálmán. Öt napos adriai út ! Egy amerikai kivándorlónak semmi, a matróznak meg semmibb, de nekünk, malt­ai utasoknak, akik még két napot sem hajóztunk egy­folytában , nekünk felejthetetlen ! A hatalmas Carpathián jártuk meg ezt a szépséges utat. Kevés híján három­ezer ember egy hajón­­­ egy úszó városka, melyben a legkülönfélébb emberek élnek. S az Adria ! Ez a bájos tenger, mely a legkisebb rosszindulatú szellővel sem ijesztett ránk ! Én nem tudom megmagyarázni, hogy tulajdonkép mit tud az ember naphosszat bámulni a tengeren, pláne ha hullámhajtó szál sincs rajt­a. De hogy valóban, tényleg, igazán naphosszat bámultuk, az való, tény, igaz. Meglestük színe játékait, napkeltekor, napnyugtakor, holdtöltekor, holdnyugtakor, sekély (csekély) vizen, mély (4000 méter) vizen, pici szellőnél, délben, éjszaka — szóval mindig. És mindig találtunk rajta újat­, gyönyörűt.­­ Magán a hajón is volt különben elég nézni és tapasztalni való. Meg lehet bá­*) A jónevű írónak ezt az érdekes útleírá­sát ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerk. múlni rajta az emberi tudomány szépsé­gét. Egy óriási ház, ötemeletes, mely a vizén úszik — biztonságosan ! És mi min­den van rajta, benne ! A kivándorlókban csalódtunk. Nyo­mát sem láttuk annak a fájdalomnak, amit vártunk olyan magyaroktól, akik búcsút vesznek a hazától. Éppen nem. A legtöbb közömbösen veszi , de akad, aki — fájda­lom ! — szinte megvetően beszél az ott,­hagyott hazáról ! Azonban ke­lünk útra. Hajnalban (áp­rilis 16-án) észre se vettük, hogy megin­dult a kolosszus a fiumei kikötőből, oly csöndesen szedte föl rengeteg horgonyát. 18-án délután Patrasban kötünk ki s rálépünk a klasszikus földre. Lehetetlen leküzdeni némi elfogódást. Görögország óriási történelme s bájos mit­hológiája föl­elevenül lelkünkben. Hat óra hosszat, jár­juk a görög földet ; a jelen nem nagyon fényes, sőt szomorú a dicső múlthoz ké­pest . . . 20-án pedig elszorult a szivünk s bor­zongott a hátunk : Messina ! . . . Aki nem látja, nem tudja elképzelni ! 5 aki nem­ látta, nem tudja elképzelni, mi és hogyan történt ott 1908-ban. Maguk, akik élve maradtak, sem tudnak róla számot adni. Kérdeztük őket,szemük elmeredt mintha egy elmúlt borzalomba vagy az őrület semmi­jébe tekint­ene, vállat vonnak és tompán felelnek : — Nem tudom. Aludtam s mikor föl­ riadtam , már megtörtént. Másra nem em­lékszem abból a pillanatból . . . A romváros borzalmas még ma is, mikor az utcákról eltakarították a törme­léket, a házak azonban úgy maradtak. Még semmit sem építettek újra, roszt — a több milliónyi segítségpénzt derék véreik ellop­kodták, s mire hozzájuk ért, alig néhány százaléka maradt meg. De még szívfacsaróbb a temető ; az a rész, ahol hetvenezer szűk sír van egymás mellett sűrűn egy hegyoldalon. Ennyit ta­láltak meg. Ötvenezer még a romok alatt van ! . . . Megfagy a vér az erekben. S ez két másodperc története ! . . A szó szoros értelmében föllélekzünk, mikor elhagyjuk ezt a rettenetet . . . Aztán búcsút veszünk a derék jd Carpathiától s átvasutazunk Palermoba. kiáltó A ragyogó szicíliai város most persze ellentéte Messinának. De sietünk belőle, mert hív, vonz, sürget Malta. És április 23-án reggel (éjfél után) órakor besurranunk Ungaro-Croatának Ca­r­roláján Malta kikötőjébe . . . Nehéz volna elemeznem az érzéseket, melyek elfogtak e pillanatban. Annyit tu­dok, hogy az uralkodó érzés­ nyomasztó volt. A nagy, végtelen tenger után egy alaposan körülzárt kikötő, gigászi bástyák­kal szegve három oldalról, de még a ne­gyedikről is csak egy kis kapu a hullám­gátak közt. Magasra, 80—100—120 méterr ®

Next