Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-02 / 1. szám

XX. évfolyam. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — 1 Fél évre . . . 5 K — 1 Negyed évre . 2 K 50 Egyes szám ára — K 20 f NYI­TTÉR SORONKIN.. KORONA KESZTHELY, HEVIZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ Keszthely, 1916. január­ 2. I* (> I.IT I Iv I 11 ÍZ T i­i , v­I> 1. szám. Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhiva­talba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­hivatali Interurbán: 51. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal a­­ volt Gazdasági Tan­intézet épületében . 1916. Borzalmas, irtózatos volt az 1915-ik év is, borzalmasabb, irtózatosabb még az 1914-ikinél is. Minden napja, minden órája, minden perce ezer és ezer bánatot, ezer és ezer szenvedést okozó. Az ágyuk dörgése, a puskák ropogása, a kardok csattogása, rohamra vezényeltek vészes csatakiál­a­tása, a sebesültek fájdalmas nyögése és jajgatása s a haldoklók halálhörgése reszkettette meg a levegőt a harctere­ken, itthon pedig az özvegyek és ár­vák fájdalmas sóhaja szivekből. Ott embervér, szakadt fel , itthon pedig a szkettépő fájdalom és bánat keserű könnyei áztatták a földet. A háború halálangyala járkált közöttünk. A halálos félelem s az örö­kös rettegés megbénította erőnket, akaratunkat, tettvágyunkat, ólomsullyal a nehezedve reánk. A félelem, a rettegés, bizonytalanság tönkretette üzleti életünket, elsöpört szolid és biztos egszisztenciákat, csődbe kergetett sok ezer embert. Mindenütt, amerre a szem látott, szomorú volt a világ, bánat, keserűség ütötte fel tanyáját, mindenfelé a kétségbeesés bujkált. S amidőn a vécére értünk ennek a gyászos, ennek a borzalmas, ennek az örökké emlékezetes esztendőnek, mely fekete gyászkeretbe foglalva ke­rül bele a világtörténelembe, — két­ség és aggodalomtól reszkető hangon kérdezzük: vajjon mit hoz az uj év, milyen lesz a jövendő? És midőn egy szebb, egy boldo­gabb jövő iránti vágyakozással szi­vünkben, sóhajunk felszáll a mindenek alkotójához ; a felhők mögül előtör és hozzánk száll a biztató szózat: »Ember, küzdve küzdj és bízva bizzál !« És mi Istenbe vetett bizalommal és erős hittel hisszük, hogy közele­dünk már a borzalmas idők vége felé, hogy múlik már fejünk fölött a veszély, hogy nemsokára abbahagy a zivatar s hogy a romboló fergeteg ereje meg­törik. Ideje is már, mert a hurok a vég­sőig feszültek. Romok között vagyunk, ennek pusztító világháborúnak romjai között! Ha elmúlik a háború, 7 nagy és sok féle feladat vár reánk. Ennek ov a gyászos időnek ^omitív­ szoít?*^ ''1 e^^ksit kell majd legelsőben is eltakarítanunk. Nehéz, fáradságos munka lesz, melyhez akarat, tetterő, munkakedv kell. Meg kell ihletnie bennünket az új év frissítő, buzdító szellemének, új, friss tetterős vérhullámok kellenek el­fáradt, kimerült testünkbe és a jobb élet vágyának kell duzzasztania keblün­ket, kedni. Ne álljunk meg tehát sokáig elmél­sizni, pityeregni, könnyeket omlasztani az 1915. év végén, hanem emeljük fel fejünket és bízva tekint­sünk a jobb, a szebb, a boldogabb új esztendő felé, amelyben a háború angyalát talán a mindnyájunk által oly hőn óhajtott béke angyala fogja fel­váltani, a béke olajágával kezében. Azonban ezt a szebb életet ne­künk kell elkészítenünk, ezt a jobb jövőt nekünk kell kiépítenünk. Fogad­juk meg tehát a folyó év alkonyának és az új év hajnalának találkozási pontján, hogy vállvetve, erőt megfe­szítve, telve szép reményekkel és vá­gyakkal dolgozunk majd a társadalom és a haza javára ! — Irodalmi hir. Lakatos Vince dr. fő­gimn. tanárnak a V. K- E. keszthelyi fiókjá­nak nov. 27-iki hadidélutánján tartott felol­vasása, melynek d.ne „A hazafias kitittszet fontossága napjainkban" s amely a „Balaton­vidék" tárcájában látott először napvilágot, újévre külön lenyomatban is megjelenik. Az egyéves füzetet Sajánszky József nyomdája állítja ki igen ízlésesen. A mű ára 20 fillér lesz. Szerzője a tiszta jövedelmet a V. K- E. keszthelyi fiókja javára fogja fordítani. A BALATONVIDÉK TARCÁJA 'Tényben állóig . . Fényben állok, Merre nézek, csak napsugárban, virány. Minden nevet! És én élni kezdek, éltem alkonyán. Megkérdem az erdőt, Megkérdem a berkeket, mezőt. Hogy én, a­ki rég lemondtam -Én még boldog lehetek ? ! A fák sorra látogatnak, Bíbor színben ég a táj, . . . Uj érzés vesz hatalmába, — Könnyezem és mim se fáj. Nem éget a könny, mint régen, Bár sűrűn hull arcomon: Ver-e szivem? Ép-e agyam? Hát ha, hát­ha álmodom ? ! Misutta Károlyné. ^Fájd­alom volt a tenyerem Irta: Misutta Károlyné. Fájdalom volt a kenyerem A mióta eszem tudom, Miért ver igy engem az Isten, Folyton azon gondolkozom. Nem vétettem a légynek se, Egy fűszálra is vigyáztam. Még­is, még­is mi az oka, Hogy csak bánatra találtam ? Napomra bús felhő szállott, Utamra, ha csak kiléptem, 7%1, n nem jól imádkoztam ? Én nem értem ! én nem értem ! Imádkoztam a hogy Rövid szóval — örök tudtam, hittel! Áldás, kérés alig hangzott, Következett már az amen. Talán nem jól imádkoztam! Talán többet vár az Isten?! — Szóljatok ti boldogok, hogy Mit tegyek, hogy megsegítsen ? "Vágyód­ás. . . Szeretném, hogyha könnyel, vágyódással Visszasírhatnám a ködbeveszett múltat. Hogyha most is várnám biztatón, remegve Hajszál írásodat, kicsi leveledet A sárgára fakultat. Szeretném, hogyha csendes nyári esten Nem ragyogna más, csak fekete Hogyha hallgatnánk együtt az est szemed , zenéjét... Hogyha itten járna sápadt, bús arcomon Simogató kezed— Szeretném, hogyha elhagyott lelkemben Hófehér arcod most is bennragyogna. Hogyha nem lenne ez a véres, borús világ Hogyha ez a hervadt, színehagyott virág Kebleden virulna... (Dnyeszter pártján, jun. 23.) Kiss Lajos.

Next