Viharsarok népe, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

yi kaisainó ítészi Egy év a­ külpolitikában­ ­február 1. Malenkov elv­tár a Kingsbury smith kérdéseire adott újévi válaszából. A Auii a szovjet kormányt illeti, a szov­jet kormány megtelt, meg­tesz, és a jövty­­fenyi is meg fog termi mindent annak érdekeében­, hogy enyu­áljük a nemzet­közi feszültség, és egészséges kapcsolatok alakuljanak ki az államok között«. Január 7: Eisenhower elnök az Egye­sült­ Államok kongresszusához intézett ü­ze­­netében leszögezi, hogy a háborús elősé­­­zuterek az Egyesült Állam­okban tovább fokozódnak. 5 Február M. A berlini értekezleten Molotov elvtárs beterjesztette a Szov­jetunió nagyjelentőségű javaslatait az európai kollektív biztonság megteremté­sére. Február 15: A francia J­am­el-kor­­mány újabb provokációja: letartóztatták Jacques Dennist, a DIVSZ főtitkárát.. Március 1: Az amerikaiak a Birni­­szigetek­ térségéből hiktrogénbom­bát rob­bantottak. A rádióaktív kisugárzás kö­vet­kezt­ében, többek közöttt 23 japán ha­lász súlyosan megsérült., Március 19 Nehru felhívása a hid­­rogénbombakísértetek beszüntetésére, április 16. BevaB. angol munkás­párti képv­elő:­­Az Egyesült Államok­be kívánja, hogy torpedózzuk meg a a genfi értekezletet«. Április 27: Megkezdődött a genfi ér­tekezlet. Április 28: Franciaországban kétmil­lió dolgozó lépett sztrájkba, az életszín­vonal állami­ csö­kkenése m­iatt Április 29: Kínai—indiai egyezményt kötöttek Pek­ingben. Ebben a két orzág öt alapelvben szögezi le egymáshoz való jószomszédi viszonyát. Május 1: Végetért a colombói értekez­let A záróközlemény követeli a vidá­st mai »tüzet szüntess« érdekében a har­coló felek közötti közvetlen tárgyalást. Május 10: A francia kormány nem engedélyezte a szovjet balett-művészek fellépését Párizsban. Május 24: Rendkívüli ülésszakra ült ö­sze Berlinben a Béke-Világ­tanács. Június 9: Az olasz képviselőhöz ha­­tályta­­nította a csaló választási törvényt. Június 19: Fegyveres támadás Guate­mala ellen. Június 25: Cső­ti En-laj Új-Delhibe ér­kezett, hogy megbeszéléseket folytasson Nehru-vel, a két országot érintő problé­­mákról. /­yilhír: Június 28: Churchill, angol miniszter­­elnök Washingtonban adott sajtónyilatko­zatában a Szovjetunióhoz való közeledés szük­s­ég­ességér­­ől beszélt. Július 12: A francia kormány betiltotta a francia dolgozók július 14-i hagyomá­nyos felvonulását. Július 21: Genfben Aláírták a viet­nami, laoszi és kambodzsai hadműveletek beszüntetéséről­­ szóló egyezményt. Ezzel végetért a közel három hónapig tartó genfi értekezlet. Július 24: A nyugat-német titkos­rendőrség főnöke, dr. John, a Német Demokratikus Köt­ársaságba menekült.­­Július 25: A szovjet kormány jegy­zékeit intézett Franciaország, Nagy-Bri­­t­­ani­a és az Egyesült Államok kormá­nyához, melyben javasolja, hogy az eurók­­­pai kollektív biztonsági rendszer kérdé­­­­sében a legközelebbi hónapokban hívja- I nak össze tanácskozást.­­ Augusztus 1. A magy­ar kormány nyi-­­ latkozata: »A magyar kormány válto-­­ zatlanul kész minden erejével hozzájá­­­­rulni az európai kollektív biztonsági szerződés megteremtéséhez«. Augusztus 11: Egész Indokínában ér­vénybe lépett a tűzszünet. Augusztus 22: Kudarcba fulladt a hat nyugate­urópai külügyminisz­er Brüsszeli értekezlete. Augusztus 24: Betiltották az Egyesült Államok Kommunista Pártját. Augusztus 24: Mao Ge-tung fogadta a brit munkáspárti küldöttséget. Augusztus 30: A francia nemzetgyűlés elutasította az­­európai védelmi közös­ség­­­ről szóló szerződést. Szeptember 17: Atomfegyvert próbál­tak ki a Szovjetunióban.­­­­ Szeptember 20: A kínai országos népi gyűlés egyhangúlag elfogadta Kína új al­kotmányát. • (Szeptember 30. Az ENSZ közgyűlésén. Visinszkij előterjesztette a szovjet kor­mány javaslatát a fegyverzet csökkenté­sére, valamint az atom-, hidrogén- és más tömegpusztító fegyverek betiltásá­ról szóló nemzetközi szerződés megköté­sére. ) ok­tóber 1. Angol parlamenti küldött­­­­ség érkezett Moszkvába. *­­ Október 19: Nehru, India miniszter­­­­elnöke Pekingbe érkezett, hogy a két or­szágot érintő kérdésekről tárgyalásokat folytasson. November 2: Frédéric Joliot-Curie­­ nyilatkozata: A világ közvéleménye száll­­­jon szembe a londoni és párizsi egyez­­­­mén­yekkel.­­ November 13: A szovjet kormány jegyzé­­s­ke 23 európai ország kormányához , hívják­­ össze november 29-re Moszkvába, vagy Párizsba az európai biztonságról tárgyaló értekezletet. November 18: Stockholmban megkez­dődött a­­ Béke-Világtanács 7. ülésszaka. November 23: Karlsruheban megkez­dődött a Németország Kommunista Párt­ja elleni terror­per. November 23: Churchill ön­leleplezé­se: már a második világháború vége előtt azon mesterkedett, hogy a német nácikat felfegyverezzék a Szovjetunió­ el­leni háborúra. November 21­: Moszkvában megnyílt az európai bé­ke és biztonság kérdésével foglalkozó értekezlet, melyen a béketá­bor országai vettek részt. December 2: A moszkvai értekezlet végetért. A részvevő államok kormányai történelmi jelentőségű deklarációt tet­tek közzé. December 10: Ünnepség Moszkvában a szovjet-francia szerződés 10. évfordulója alkalmából. December 14: Befejeződött a Szakszer­vezeti Világszövetség főtanácsának 7. ülésszaka. »A világ dolgozóinak alap­vető feladata: harcolni Európa, Ázsia, és az egész világ békéjéért«. December 16: A szovjet kormány jegyzéke Franciaországhoz: A párizsi egyezmények ratifikálása hatálytalanítja a francia-szovjet szerződést. December 17: A bonni parlament első olvasásban elfogadta a párizsi szerződése­ket. December 20: A szovjet kormány jegyzéke Nagy-Britannia kormányához. A párizsi egyezmények ratifikálásának ténye semmissé teszi az angol-szovjet együtt­működési és háború utáni kölcsönös segélynyújtási szerződést. December 22. A nyugat­német Blank­­hivatal kémel­hárító osztályának volt ve­zetője menedékjogot kért a Német­ De­mokratikus Köztársaságtól. December 23. Az olasz képviselőház megszavazta a párizsi egyezmények rati­fikálását. Megkezdték a halivadékok tetejébe helyezését B­arusf­án . A biharugrai tógazdaság dol­gozói idén elsők lettek a hal­­­­gazdaságok­ között. December­­ közepén befejezték a halásza­tot, s tervüket 114 százalékra­­ teljesítették. A tógazdaság ki­váló halászai közül példás és eredményes munkájukért töb­ben igen magas jutalomban — 3—5 ezer forintig terjedő pré­miumban — részesültek.­­ Az idén a kitűnő eredményű harcsatenyésztés mellett jelen­tősen növekedett a ponty- és a süllő­állomány is, amiből nagy mennyiséget szállítottak a pia­­­­cokra, s haltenyészetekbe. Jól­­ jövedelmezett a nádtermelés is, közel hatvanezer forint értékű nádat adtak át az építőiparnak. A derék biharugrai halászok most a jövő évi munkájuk si­­­­kerét készítik elő. Nagyban folynak a töltésvédelmi mun­kák: a meszezés és a mésztrá­­gyázás. Eredményesen halad az átteleltetés is. Már három tóba kihelyezték a halivadékokat, ezzel biztosítják az eredményes téli átteleltetést. A jövő évben­­ az ideinél is nagyobb eredmé­nyeket várnak. Jövőre ugyanis már kétnyaras állományuk lesz az idei egynyaras állománnyal szemben. január szambat PETŐFI KAMDOK Ezernyolcszázhuszonkettő Szilveszterének éjszakáján egy kiskőrösi zsúpfedeles ház­ba­­ született Petrovics István székálló legény és Hruz Mária szolgálólány fia, a magyar nemzet ébresztője, az 1848-as márciusi forradalom viharma­dara, a szabadságharc hősi halált halt katonája, a világiro­dalom egyik legnagyobb alakja — Petőfi Sándor. Gyermekkorát Kiskunfélegyházán töltötte, majd serdülő ifjúként bebarangolta az egész országot, eleinte úgy, mint diák, később mint vándorszínész és katona. Élete értelmét kereste mindenütt, de nem találta helyét sehol, az a társa­dalom nem is fogadta őt be. Szilárd talajra talált, mikor ván­dorlásai során megismerkedett, megszerette és összeforrt né­pével, az elnyomott, igát sínylő magyar néppel. Ez az ismer­kedés nyitotta ki a szemét — ráébresztette, hogy sorsa el­választhatatlan népe sorsától, s megjelölte számára az utat: kö­telessége síkraszállni népéért, az elnyomás, a szolgaság el­len, emberi jogokért, függetlenségért, a szabadságért. Nem té­továzott, megértve küldetését és megtalálva élete értelmét, tollat vett kezébe, s a XIX. századi lírát, a valóságos élet köl­tészetévé, a dolgozó társadalom énekévé tette. A mindennapi élet nyelvéből dús nyelvet formált, a dolgozó tömegek érzé­seit és gondolatait felszabadította és megszólaltatta. Felfedez­te a haza szépségeit s egyúttal azokat népe birtokába vette. Majd tollát pirosló tűzbe mártotta és lángoló betűkkel írta­ le a szolgasággal, jogot, szabadságot a népnek, álljon talpra a magyar, legyen forradalom...! mikor kitört a forradalom, nem kereste a meghátrá­lás ösvényeit, bátran kiállt, nem félt, mert tudta, hogy a magyar szabadság és függetlenség ügye jó kézben van kár, ha a nép kezében van. Ezért szervezte, mozgósított a tömegeket, s az ő érdeme, hogy a pesti nép mindig a tett­­helyén volt, ha a forradalom továbbviteléről volt szó. Igazi forradalmár volt. Ismerte a forradalmi átal­­­­lások idejének azt a legfőbb törvényét, hogy m­i­nek félmegoldások, kompromisszumok és veszíteni az de aki nem mer az egészre rámenni. Petőfi mert! Ki merte tu­dani, hogy nincs megállás, végig kell harcolni a forradal­m ő végig is harcolta. Nemcsak a szavak embere volt,­­ tetteké is: ott lelte halálát a segesvári csatatéren, haó­val is tanúságot téve egész élete és alkotása igazságáról. Ő az első magyar költő, akit a világirodalom is bea­dott, a szabadság eszme legnagyobb költőjeként emleg Neve eggyé forrott a szabadságot szerető népek szívébe szabadság és az emberi jogok eszméjével. A­mit hirdetett, amiért harcolt, amiről álmodott, azt áldozta életét, az nem a múlté, hanem a jelené­s­e inkább az el­jövendőjé". " A magyar traktorosok győztek Csütörtökön tért vissza a cseh­ 109 százalékra teljesítették szlovákiai Trebisovból a Sáros­pataki Gépállomás nyolctagú kül­döttsége, amely részt vett a ma­gyar és csehszlovák traktorosok egy éve folyó párosversenye ne­gyedik szakaszának értékelésé­ben. A baráti versenyben a ma­gyar traktorosok győztek. Őszi tervüket 106, éves tervüket pedig magyar traktorosok most há­rom versenyszakaszban jó­­nak bizonyultak és mindent vettek, hogy az utolsó szó­bad, a téli gépjavítások is­ győzedelmeskedjenek, így i­genen Sárospatakra, hazánk legkorszerűbb gépállomására m­­lhet a nemes verseny vár zászlaja. Egy kisfiú keresi az édesanyját 1945 karácsonya van. Sűrű pelyhekben hull a hó. Oly­kor felkapja a szél és a járó­kelők arcába sodorja. A dunán­túli kis falucska nádfedeles há­zaiból kiszűrődő fény hívogatóan csapgat­ja a vendégeket, akik nem is késlekednek. Rokonok, isme­rősök mennek látogatóba, hogy együtt töltsék az ünnepi estét, együtt örüljenek a gyermekek­kel, amikor a karácsonyfán meg­­gyújtják a gyertyákat, együtt gyö­nyörködjenek a csillogó, szik­rázó csillagszóróban. Éjféltájt az­után ismét ha­llani lehet a vidám emberek nótázását, kacagását. Hazafelé tartanak. Szabó János gazduram is ha­zafelé tart a kocsmából. Nagyo­kat káromkodik, keskenynek ta­lálja a járdát. Torkaszakadtából dalol­ a kunyhó, ropog a nád, Szorítsd hozzád azt a barnát, Míg a barnát szorongatod... Gazduram itt nagy­ot csuk­lótt és el­vágódott a­­hideg, fa­gyos földön. — Az ántiját... — tápászko­­dott fel. Tapogatózó, keze pu­hát értett. Utána nyöszörgő han­got hallott. — Hű, mi a csoda ez?... — Megrémült. »Oá... oa.. oá...« — hallatszott ekkor tisz­tán a gyermeksírás. S amikor kezébe vette a flanell-takaróba burkolt pólyát, egy kékre-zöldre fagyott gyermeket látott. Ez egy­szeribe kijózanította. Sietett ha­za, míg nem késő... — Asszony... hallod? Kelj fel! Egy gyermeket találtam. Nézd meg, nem ismered? Biztosan va­laki elhagyta. — Hiszen ez kisfiú. Semmi ru­ha nincs rajta. Jesszusom! Hi­szen ez nem régen születhetett! — Rémülten nézett a dermedt gyermekre. — Nem hagyták ezt el, kitették az utcára! Szabadul­ni akartak tőle. D­e ki lehetett? S éppen most, karácsony éjszaká­ján?... Szabóék másnap jelentet­ték a községházán, hogy gyer­meket találtak az utcán. Kutat­ták a gyermek kilétét. He hiá­ba. Neha tudták meg a gyermek nevét. Nem találták az anyját. Bizonyosan más faluból hozták ide — állapította meg a jegyző. Mivel Szabóék megelégelték­ a gyereksírás­, kijelentették:— Ne­künk elég volt a gyerekből. Vi­gyék el! — Hiába, nem volt gyermekük, nem szokták meg a gyermeksírást. A kis ártatlan men­hely­be ke­rült. Nevet adtak neki: Sándor Béla. Születési helye című kis rovatba beírták: »ismeretlen«. Születési ideje: 1945 karácsony éjszakája. Apja, anyja neve mellé kérdőjelet írtak és bejegyezték: ismeretlen, talált gyermek. • Múlt az idő... A kis Béla sorsa nem változott. Me­g hely­ben élt, vagy olykor egy-egy család­nál, Dunántúlon, Pest környékén és az Alföldön. Szere­tetet sen­kitől nem kapott. Első lépéseit nem vigyázta senki. Amikor pi­ciny szája először formálta a szavakat, s mondta ki először: »édesanya«, senki nem kapta öl­be, nem árasztotta el anyai csók­kal. Pedig a kis­gyermek vágyott utána. Hányszor tinta ölelésre kicsiny karját, de az mindany­­nyiszor lehanyatlott. Vele nem törődött senki. Durván félre ta­szították a néni gyerekei is. Azt is megmagyarázták neki, ha édes­anyjukat mamának nevezte: »Ez neked nem édesanyád. Neked, nincs is anyád! Te talált gye­rek vagy! Lelenc...« A kis Béla elhitte. S ahogy nőtt, egyre jobban elgondolkozott ezen. Ida valaki rongyosnak ta­lálta, s megkérdezte tőle: »hol az anyád?« — azt felelte: »Ne­­kem nincsen édesanyám.« — Hát, meghalt? — Nem. Nekem nem is volt. Az emberek és a nagyob­bacska gyerekek kinevették. Pe­dig milyen igazat mondott. Hi­szen neki mindössze csak né­hány óráig volt anyja. Addig, amíg életet adott neki. Mert édesanya-e az, aki éjnek idején kiteszi gyermekét a fagyra, úgy akarván megszabadulni tő­l. Nem. Ez rosszabb a gonosz mostohá­nál is. Béla nem pusztult el. El. So­kat szenvedett a gyerekek csú­folódásaitól, a nevelő szülei ig­en gyakran váltakoztak, nem bán­tak vele valami gyengéden. Sokat verték gyenge kis testét. De most már lassan elfelejti a szenve­dést, hiszen ahol most él, a battonyai Gyermekotthonban, so­kan szerelik: az igazgató bácsi és a nevelő nénik is. Levetette a gyűlölt menhelyes ruhát. Most már szép ruhában jár. Béla most kilenc­­­éves, arról beszél a vele egykorú Jancsi barátjának, hogy katonatiszt lesz... — Meglásd Jancsi, akkor majd felkutatom az édesanyámat — szokta mondani. — A nevünk nem egy­ezik, de én hiszem, hogy megtalálom. Csak éppen látni akarom őt. Csak egyszer mon­dom neki, hogy öleljen, csókol­jon meg engem. Hogy én is el­mondhassam : megcsókolt az édesanyám. Hogy végre én is megtudjam, milyen az édesanyái csak. Azután... elmegyek... — Béla hangja megremeg, testét rázza a zokogás, szeméből hull a könnye.• Az Állami Gyermekotthon­ban is karácsonyt ünnepeltem­. .­­nagy fenyő alatt állt Béluska is szép, új ruhában. Örült az ajándéknak, örült a füzetébe írt ötösöknek. A kis Béla azt kívánta Télapó­tól: hozzon neki sok ötöst, hogy mielőbb katona lehessen. A má­sik kívánságát Jancsinak sem árulta el: már most szeretnél látni az édesanyját. — Hiszen azóta engem is ke­reshet. Ugye? — kérdezte tőlem, amikor legutóbb a Gyermekott­honban jártam, vele beszélget­tem. — Hátha ő is sír utániami. Lehet, hogy megbánta, hogy el­hagyott. Tessék beírni az új­ságba, hogy egy kisfiú keresi az édesanyját... — Beírom, Béluska — ígértem a gyereknek. Bánfalvi Ilona

Next