Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | 1963. MÁJUS 1., SZERDA Ara 80 fillér XVIII. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM Sohsem felejtett május elsejék | A munka idegenlégionistái | Ők már kikerültek a sorról | KÖRÖSTÁJ | Szeles idő Világ proletárrai, egyesüljetek | NÉPÚJSÁG A májusi eszmék győzelme írta: Lipták Pál, az SZMT vezető titkára A május elsejei ünnepet a szervezett munkásság teremtő kezdeményezése hívta életre, melyben kifejezésre jut a munkásság ereje és elszántsága, hogy eszméit győzelemre vigye. Hetvenhat esztendővel ezelőtt az első sztrájk is ezt juttatta kifejezésre. A május elsejei tömegfelvonulások, tömegtüntetések kifejezői annak, hogy a munkásosztály közvetlen cselekvéssel akarja javítani helyzetét és előbbre vinni a társadalmi haladást A II. világháború befejezése, a fasizmus veresége után a nemzetközi munkásmozgalom a fejlődés új szakaszához érkezett. A megváltozott történelmi helyzet szükségessé tette, hogy a munkásosztály ennek megfelelően fogalmazza meg eszméit és célkitűzéseit, az új helyzetnek megfelelő harci módszerekkel küzdjön. S az új világ felépítéséért folytatott harcban új formákat öltött a nemzetközi együttműködés. Kiszélesedett, elmélyült, megerősödött a demokratikus erők szolidaritása. A Szovjetunió nagy történelmi példájának hatása alatt a nagy népek és a kis népek egyenjogúságának és barátságának átfogó gondolata korunk uralkodó eszméinek egyikévé válik. A népek nemzetközi együttműködése mindinkább felöleli a fejlett ipari államokon kívül a fejlődésükben viszamaradt, elnyomott népekkel való szolidaritást, szabadságharcuk támogatását. A tizennyolc esztendő eseményei megmutatták: a tartós béke biztosításának legfőbb feltétele az imperialista reakció agresszív törekvéseinek megfékezése, mely kizárólag a demokrácia híveinek szoros együttműködése útján lehetséges. A béke biztosítása a mai helyzetben annyit jelent, mint erősíteni a világhegemóniára irányuló monopóltőkés törekvésekkel szemben a népek egyenjogúságának elvén alapuló irányzatot, amelynek legfőbb támasza a Szovjetunió békepolitikája. A munkásegység ellenségei az elmúlt években több kapitalista országban fokozott erővel igyekeztek a munkásosztály soraiban szakadást előidézni. A reakciós nagytőke ügynökeinek célja ma inkább, mint valaha az, hogy a munkásság egységét megbontsák és ezzel a demokrácia frontját meggyengítsék. Hogy mit jelent a munkásegység a magyar és a többi népi demokratikus ország, a demokrácia szempontjából, azt a politikai, gazdasági, kulturális élet mindennapi tanulságai eléggé mutatják. A munkáspártok politikai együttműködése mellett a munkásmozgalom befolyásának és egységes fejlődésének másik legfőbb biztosítéka a szakszervezeti egység. Ahol a szakszervezeti egység megvalósult, ott ez az erőviszonyok egyik döntő tényezője, mely megsokszorozza a munkásság befolyását országos és nemzetközi vonatkozásban. A szakszervezeti egység nemzetközi méretekben győzedelmesen halad előre, mutatja ezt, hogy az idei francia nagy bányászsztrájkban — a baloldali pártok egysége mellett — egységesen lépett fel a három legnagyobb szakszervezet. A béke, a demokrácia táborának, a békeszerető népeknek győzelmei ezek. De nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Az imperialisták nem fognak nyugodni, s nem szüntetik be harcukat a népek békéje ellen. Az idei május elseje tehát változatlanul és még inkább a munkásosztály, a néptömegek nagy harci napja, az emberiség szabadságáért, békéjéért. A százmilliók roppant menetében ott van a magyar munkásosztály, az egész magyar nép. Hitet tesz az emberi haladás, a szocializmus ügye mellett. Szívében hálával és törhetetlen bizakodással tesz hitet a nemzetközi szolidaritás, a haladó erők összefogásának nagy eszméje mellett. Népünk, a felszabadulás óta nagy utat tett meg a felemelkedésben, az országépítésben, és az ország átalakításában. A hatalom a nép kezébe került, s ezt a hatalmat semmiféle külső és belső próbálkozás nem tudta és nem tudja megdönteni. Ennek legszilárdabb támasza, biztosítéka, hogy minden órában, minden percben magunk mellett érezzük legnagyob barátunkat, a Szovjetuniót, a testvéri népi demokráciákat és az egész béketábor erejét, szolidaritását. S az elmaradott mezőgazdasági országból fejlett, mindjobban fejlődő mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá válik hazánk. Olyan nehézipart teremtettünk, amelyre méltán büszke minden hazafi. A technika legújabb vívmányait sorba honosítjuk meg a gyárakban és a földeken. A szocialista termelési viszonyok visszavonhatatlanul uralkodóvá váltak az egész népgazdaságban. Munkásosztályunk méltó a nemzetközi segítségre, a bizalomra, s a párt vezetésével, áldozatos munkával és szívós harcban maga köré tömörítette a magyar dolgozók tömegeit, szoros és megbonthatatlan szövetségben forrt össze a dolgozó parasztsággal. Ennek az egységnek a célja és értelme a szocializmus felépítése, a nép boldogsága, a haza szabadsága, a béke védelme. A májusi menet élén az a hős munkásosztály halad — szövetségben a dolgozó parasztsággal, a néphez hű értelmiséggel —, amely tizenkilenc év alatt oly sok dicsőséget szerzett hazánknak, s amely a mostani május elsején is nagy termelési sikereket ünnepel. Külföldi szakszervezeti küldöttségek látogatása megyénkben A május 1-i ünnepségekre és a szakszervezetek XX. kongresszusára hazánkban tartózkodó külföldi szakszervezeti küldöttségek közül május 2 és 4-e között megyénkbe látogat a csehszlovák, chilei, marokkói, guineai, és belga küldöttség. Az első napon a Hidasháti Állami Gazdaságot látogatják meg. Pénteken a Békéscsabai Barnevál telepével ismerkednek, innen indulnak a délután rendezendő béke-nagygyűlésekre. Este az SZMT elnöksége látja őket vendégül baráti fogadáson, szombaton reggel pedig az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezetbe tett útjukkal fejeződik be megyei látogatásuk. Tüntetés Londonban London (TASZSZ) Hétfőn este újabb tüntetés zajlott le Frederika görög királyné londoni szállodája előtt. A tüntetők most is a görög politikai foglyok szabadlábra helyezését követelték. Köztük volt a már 16 éve börtönben sínylődő A. Ambatelosz görög szakszervezeti funkció- jnárius felesége is. Részt vett a tüntetésben négy munkáspárti képviselő — Barbara Castle, Anthony Greenwood, Fenner Brockway és John Rankin —, valamint Eric Lubbock liberális képviselő is. (MTI) MÁJUS Befejezte a kukorica vetését megyénk húsz termelőszövetkezete Kosos brigádok alakultak a répabarkó elleni védekezésre Megyénk termelőszövetkezetei és állami gazdaságai jól kihasználták a tavaszi meleg időt s szépen előrehaladtak az időszerű munkákkal. A nemzetközi nagy ünnep, május elseje megyénk állami gazdaságainak és termelőszövetkezeteinek földjén százezer holdnál nagyobb területen találta földbe a kukoricát. Húsz termelőszövetkezet teljesen befejezte a háztáji és a közös kukorica vetését. Elsőként készült el ezzel a munkával a hunyai Hunyadi Tsz, követte példáját a mezőkovácsházi Új Alkotmány, a végegyházi Szabadság, a füzesgyarmati Vörös Csillag, a kondorosi Vörös Október, az örménykúti Petőfi, az endrődi Búzakalász és még több kollektív gazdaság. A kései kitavaszodás ellenére mindenütt jó magágyba került a kukorica. A Bánkúti Kertimagtermelő Gazdaság nem az egyedüli, ahol a dolgozók minőségi célprémimot kapnak a kifogástalan kukoricavetésért. Komoly gondot okoz megyénk nagy részében a répabarkó-invázió. A rajzás nagy tömegű bogarat adott s a cukorrépaföldeken megszervezték a védekezést. Igen nagy részt vállalt ebből a munkából a növényvédő állomás, de a termelőszövetkeztek is segítenek saját gépekkel. A gyomai járásban közös brigádok alakultak, egyegy brigádban négy gép dolgozik, így a szakmai irányítás és az ellenőrzés könnyebb. Árkolással és porozással egyszerre védekeznek, hogy a gyönyörűen kikelt, sok helyen már megdarabolt répát megvédjék a veszedelmes kártevőktől. Telefonjelentés Hunyorés kukorica. A növénytermesztési brigádok hozzáláttak a növény A hunyai Hunyadi Tsz-ben az összes tavaszi vetést — így a kukorica vetését is — befejezték. . . „ .......... Ebben a szövetkezetben május el.apolashoz Raboljak a cukorresejéig 1500 holdon került földbe aát, a mákot és a borsót. A szerelők munkával ünnepelnek A békéscsabai Kulich Gyula Termelőszövetkezetben időarányosan haladnak a tavaszi munkákkal. A növénytermesztésben dolgozók május elsején ünnepelnek, a szerelők pedig munkával töltik a napot. Elromlott a szövetkezet lánctalpas traktora, s ezt május elsején javítják meg, hogy csütörtökön a gép már munkába állhasson. A zsadányi Búzakalász Tsz-ben A zsadányi Búzakalász Tsz-ben április 28-án már csak 90 hold kukorica és a 60 hold kínai cirok vetése volt hátra. Ha eső nem lesz, akkor május 2-án estig teljes egészében befejezik a tavaszi vetést. A kínai cirok vetőmagját a szövetkezetet patronáló orosházi Új Élet Tsz-től kapták. Terméshozama a gyenge, szikes földön is jelentős. Magva kiváló abrak, szárából pedig jó silót lehet készíteni.