Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
BÉKÉS MEGYEI 1981. JÚLIUS 1., SZERDA Ara: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM állami vezetők látogatásai Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden az esti órákban Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett. Kíséretében van Ballai László és Katona Méhes Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter hétfőn az esti órákban Vas megyébe látogatott. Szombathelyen, a megyei pártszékházban Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára fogadta, s tájékoztatta a megye politiIstván, a Központi Bizottság osztályvezetője. A Központi Bizottság első titkárát megyei és helyi vezetők Mezőkövesden fogadták,kai, gazdasági helyzetéről, az idei első félév eredményeiről, gondjairól, s a további teendőkről. A Politikai Bizottság tagja kedden Vas megye nagyüzemeinek vezetőivel találkozott, s eszmecserét folytatott a megnövekedett gazdasági feladatokról, teendőkről. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke tegnap meglátogatta néhány budapesti kiemelt fontosságú létesítmény építését. Képünkön a Minisztertanács elnöke a Katona József Színház újjáépítési munkálatait tekinti meg (Telefotó) Malomban az újbúza Megyénk északi részében a szarvasi Táncsics Tsz dolgozói kezdték meg elsőként a búza vágását, a hagyományos Péter-Pál napon, június 29-én. A búza víztartalma 19—20 százalékos, tehát kedvező a betakarításra. Dél- Békésben a gádorosi November 7. Termelőszövetkezet kombájnosai rajtoltak először: tegnap délután kezdték a kenyérgabona aratását. Legutoljára 1975-ben fogadta június 30-án az újbúzát a békéscsabai István-malom. Az első idei átadó, a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet, tegnap délután szállította Mezőmegyerről a két pótkocsi, mintegy ötven mázsa kenyérnekvalót. A mintavétel után kiderült, hogy a gabona nem szorul szárításra, nedvességtartalma 14 százalék, hektolitersúlya 79,5 kilogramm, nedves sikér tartalma pedig 30 százalék. Amennyiben megfelelő mennyiségű búzát tárolnak be a tartályokba, még a hét végén megkezdik lisztté őrlését, és nyolc nap pihentetés után már a sütőipar is kaphat belőle. Világ proletárjai, egyesüljetek! Szovjet pártmunkásküldöttség megyénkben ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Nyikoláj Szamoljovics Perunnak, az SZKP KB osztályvezető-helyettesének vezetésével tegnap délelőtt öttagú szovjet pártmunkás-delegáció érkezett megyénkbe. A küldöttség tagjai között van Iván Fjodorovics Jakusev, a Belorusz KB osztályvezetője; Alekszandr Sztyepanovics Burkov, az Észak- Oszetyin megyei vb másodtitkára; Makszim Vasziljevics Golubev, az SZKP KB alosztályvezetője; valamint Igor Szergejevics Szavolszkij, az SZKP KB külügyi osztályáénak politikai munkatársa. Kiss Emilnek, az MSZMP KB munkatársának kíséretében levő vendégeket Frank Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Szabó Miklós megyei titkár és Csaba János osztályvezető fogadták Békéscsabán. Ezt követően Frank Ferenc első titkár megyénk helyzetéről, továbbá a kádermunkáról tájékoztatta a küldöttség tagjait, akik délután az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezetbe látogattak. Ott Klampeczki Károlytól, a járási pártbizottság első titkárától, valamint a település és a téesz párt-, állami és gazdasági vezetőitől kaptak felvilágosítást a járás, a község és a szövetkezet helyzetéről, továbbá az e területen végzett kádermunkáról. A szovjet vendégek ma Gyulát keresik fel, ahol dr. Marsi Gyula, a városi pártbizottság első titkára, valamint a város és a húskombinát párt-, állami és gazdasági vezetői fogadják őket. A helyi nevezetességek megtekintése után a küldöttség ellátogat a húskombinátba, majd a kora délutáni órákban utazik vissza Budapestre. A megyei pártbizottság székháza előtt Frank Ferenc első titkár kedden délelőtt fogadta a magas szintű szovjet pártmunkásküldöttséget Fotó: Veress Erzsi Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Tegnap ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán újjáválasztott Központi Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Baranyai Tibor, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője. A testület meghallgatta Fejti György első titkár tájékoztatóját az MSZMP KB június 18-i üléséről, majd Nyitrai Istvánnak, a KB titkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta a Központi Bizottság munkastílusára és munkarendjére vonatkozó javaslatot. A Központi Bizottság megállapította, hogy a július 20 —26. között hazánkban megrendezendő III. magyar— szovjet ifjúsági barátsági fesztivált nagy várakozás előzi meg. Kedden ugyancsak ülést tartott a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa. A testület érdemei elismerése mellett felmentette Szűcs Istvánnét a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa és elnöksége tagságából, főtitkári tisztségéből, és Varga Lászlót megválasztotta a MUSZ Országos Tanácsa és elnöksége tagjának, az úttörőszövetség főtitkárának. NSZK-küldöttség hazánkban Gyenes Andrásnak, az országgyűlés külügyi bizottsága elnökének meghívására tegnap Budapestre érkezett a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi parlamenti Szabaddemokrata Párt (FDP) frakciójának küldöttsége. A delegációt Wolfgang Mischnick, a frakció elnöke, a párt elnökhelyettese vezeti. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Darvasi István, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára fogadta. Jelen volt Norman Dencker, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. A Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vállalat békéscsabai használtgépkocsi-telepén évente 1200—1500 használt autó cserél gazdát. Hétvégeken különösen nagy a telep forgalma, erről szól képes írásunk lapunk 5. oldalán. Felvételünkön Wagner Antal telepvezető az egyik gépkocsi műszaki állapotát ismerteti a vásárolni szándékozókkal Fotó: Veress Erzsi Mától: ötnapos munkahét Az életszínvonal emelésének fontos minőségi eleme az ötnapos munkahét bevezetése. Megvalósítása, az áttérés alapos előkészítő munkát igényel. A gazdálkodó egységeknél önerőből, külső segítség nélkül kell megteremteni azokat a feltételeket, melyek mellett a munkaidő csökkenése ellenére a termelés, a jövedelem, a minőség szintje nem esik. Éppen ezért az áttérés időpontját a gazdálkodó szerv maga állapítja meg, a minisztertanácsi határozatban előírt határokon belül. Valamennyi munkáltatónak — kivétel az oktatási intézmények és a mezőgazdaság — 1982. június 30-ig be kell fejeznie az áttérést. Megyénkben is több folyamatos vagy három műszakban dolgozó üzemnek volt lehetősége arra, hogy már az első lépcsőben, július 1-gyel bevezesse az ötnapos munkahetet, ezek közül három vállalat, a PATEX békéscsabai és mezőberényi gyára és a Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat kardoskúti üzeme tudta ezt megtenni. Az áttérésnek — egy-egy üzem esetében is — rengeteg vonzata van. Legszembetűnőbb talán a közlekedésre gyakorolt hatás, de nem kevésbé fontos a bölcsődék, óvodák, egészségügyi intézmények és egyéb szolgáltatást nyújtók munkaidejének alakulása sem. Itt, a megyei tanács összehangoló, koordináló szerepe a döntő. Minden egyes áttérési programot megvizsgál az erre a célra alakított bizottság, elemzi az intézkedések várható hatását, és csak akkor engedélyezi az ötnapos munkahét bevezetését, ha az senkire, sem a dolgozóra, sem a társvállalatra nem hátrányos. Példa erre a PATEX békéscsabai gyárának bölcsődéje, ahová nem csak „PATEX-os” gyerekek járnak. Az ő szombatonkénti elhelyezésükről is a gyárnak kell, a megyei tanács segítségére támaszkodva, gondoskodni. Ez feltétele az áttérésnek. Ugyanígy meg kell oldani a közlekedési gondjait is azoknak, akiknél megváltozott a munkakezdés és -befejezés időpontja. Sz. I. Kereskedők tanácskozása Az év első öt hónapjának áruellátásáról, a forgalomról és az ötnapos munkahét bevezetéséről tárgyaltak kedden délelőtt Békéscsabán, a megye kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatainak, szövetkezeteinek vezetői, a szakszervezeti bizottságok képviselői. Ott voltak a tanácskozáson a nagykereskedelmi vállalatok, az élelmiszeripari üzemek szakemberei. Krizsán Miklós, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője elmondotta, hogy különösen vegyesiparcikkekből és ruházatból emelkedett a forgalom, élelmiszerekből viszont kevesebbet adtak el, mint az elmúlt év azonos időszakában. Alapvető élelmiszerekből kiegyensúlyozott az ellátás, ezekből is az olcsóbb cikkeket keresik a fogyasztók. Építőanyagokból általában jó a kínálat, néhány termék azonban — a mész, a nyílászárók — hiányoznak időnként. Ezután az ötnapos munkahét bevezetésének előkészítéséről tartott előadást. Szólt az általános követelményekről, az ágazati sajátosságokról, a megvalósítás módszereiről. Végül Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ megyei titkára és Bagi Sándor, a MESZÖV elnökhelyettese beszélt a szakszervezet feladatairól, illetve a fogyasztási szövetkezetek tennivalóiról. II békéről és a leszerelésről Ma kezdődik Budapesten a Szakszervezeti Világszövetség főtanácsának ülése, amely a jövő év februárjára tervezett szakszervezeti világkongresszust készíti elő. Ezt megelőzően ülést tart az SZVSZ irodája is. A tanácskozás résztvevői tegnap regionális üléseken vitatták meg Európa, Latin- Amerika, Ázsia, Afrika és az arab országok dolgozóinak helyzetét, problémáit, a békéért, a leszerelésért, a szociális biztonságért, a munkanélküliség megszüntetéséért vívott harcaik eredményeit és feladatait.