Békés Megyei Hírlap, 2017. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-01 / 51. szám
EGY PERCBEN Különleges Kohán-lelet GYŰL/' Kohán György napi-, illetve hetirendjére bukkant Kovács Anett, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. történész munkatársa (képünkön) az alkotó életművének revíziója során. Kiderült, hogy Kohán számos vázlatot, grafikát készített, amelyeket ekként értelmezhet az utókor. Uzsorás a bíróságon MEDGYESEGYHÁZA/GYULA Tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a járásbíróságon annak a 45 éves medgyesegyházi férfinak az ügye, aki - a vádirati tényállás szerint - a városban és környékén többeknek adott kölcsönt uzsorára, az összeg kétszeresét követelte vissza. Egyelőre nincs ítélet. ► 2 Vádemelést javasolnak BÉKÉSCSABA A rendőrség vádemelést javasol egy 79 éves férfi ellen, aki kocsijával elékanyarodott az őt előző motorosnak tavaly nyáron. Összeütköztek, és motor vezetője, egy 22 éves fiatalember a helyszínen életét vesztette. Molesztáló igazgató BICS Összesen kilenc gyermekkel létesített vagy igyekezett szexuális kapcsolatot létesíteni a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, a történtek idején két gyerek még nem volt 12 éves. ► 7 Jó reggelt! Hiába a nagy sikerű „Mentőexpedíció”, lánykori nevén A marsi című alkotás, nem lesz egyszerű gyarmatosítani a Marsok Minél hamarabb fel akarnak jutni Muskék, de a pénz nem elég a projektre, és sok a veszély. Régi motorosok a szakmában nem olyan bizakodóak, mint a „SpaceX” vezetője. Nem csak fizikai, technikai akadályok tömkelegét kell leküzdeniük, ott van az utasok lelke is. Pszichésen megterhelő a hosszú utazás, de még érdekesebb az etikai része a Mars meghódításának. Ennek ellenére gyűlnek az emberek, akik önként dalolva élnének a távoli bolygón. Nem tudom, ki hogy van vele, de én megelégszem egy hasonló nevű csokival is a közeli boltból. K. S. E. Már a tavaszi munkákra készülnek a gazdák GYULA Az első megújult Békés megyei takarékot is bemutatta tegnap a Sióréti Lovas Központban Jankó Endre értékesítési igazgató. Szarvas Takarék néven működik a továbbiakban a szarvasi, a gyulai és a kevermesi pénzintézet, harmincegy kirendeltséget üzemeltetnek Békéstől Bacsig. Lajtos János, a Szarvas Takarék bankműveleti ügyvezetője az Agrár Széchenyi Kártyáról tartott előadást, korszerű gépeket is bemutattak a rendezvényen. ► 3 Itt az új két- és ötezres bankjegy MAGYARORSZÁG Új pénzekkel két- és ötezerforintosokkal fizethetünk mostantól, a bankjegyek ma kerülnek készpénzforgalomba. A most forgalomban lévő, 2016 előtt kibocsátott régi kétezer- és ötezerforintosokat ez év július 31-ig lehet felhasználni, majd bevonják azokat, augusztus 1-jétől pedig már csak új címletekkel lehet fizetni. A régi kétezer- és ötezerforintos bankjegyeket három évig cserélik be a hitelintézeti és a postafiókokban. ► 7 A falat is kiüthetik a panelban BÉKÉSCSABA Nem mindennapi helyzettel szembesültek a lakók egy Lencsési lakótelepi panelházban. Egy új szomszéd lakásfelújításba kezdett, s egy közfalat is elbontott. Kiderült, erre már nem kell engedély. ► 2 Kajakos szelfi BÉKÉSCSABA A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Storcz Botond és a 17-szeres világbajnok kenus Csabai Edvin a Kazinczy általános iskolában és a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában (fotónk itt készült) tartott élménybeszámolót tegnap. Fotó: Lehoczky Péter ► 12 BÉKÉS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA INGYENES TANÁCSADÁSOK A KAMARÁNÁL! MUNKAVÉDELMI tanácsadó szolgálat, munkaügyi tájékoztatás FOGYASZTÓVÉDELMI _______tanácsadás SZÁMVITELI ÉS ADó-tanácsadás Jogi tanácsadás ADATVÉDELMI tanácsadás KÉRJEN IDŐPONTOT! Tel.: 06 66/324 976; 06 66/451-775; +36-30/206 97 37; +36-20/939-46-77; +36-70/611-90-85 E-mail: bmkiktmbmkik.hu Helyszín: a kereskedelmi és iparkamara székháza (Békéscsaba, Penza Itp. 5. sz.) Nagy területen égett a nádas ELEK Kigyulladt és több hektáron égett a nádas tegnap délelőtt Eleken - közölte lapunkkal a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzhöz a gyulai és a békéscsabai tűzoltókat riasztották, munkájukat az erős szél nehezítette. Ennek ellenére viszonylag gyorsan eloltották a tüzet, amiben egy vetőgép egy lovas szekér és több ezer bála szalma is megsemmisült. Senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. S. 2. SZERKESZTŐSÉG E-mail: beol@betl.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP .-iá, 1011 Ma egy hidegfront érkezik esővel, záporokkal, majd a csapadék délután kelet felé távozik. Északnyugatira fordul a szél, melyet erős lökések kísérhetnek. ► 10 dog névnapot Albin és Lea nevű olvasóinknak!