Békés, 1870 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-09-11 / 37. szám
II. évfolyam. Szerkesztőségi iroda Főtitcza 186. sz.— Ide intézendő ll minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény.t. Hirdetések elfogadtatnak Gyulán, Hj a kiadóhivatalban, Nagy Ferenc H könyvkereskedésében; Pesten , Neumann A. és társa hirdetési irodájában, (kigyóutcza, 6. sz.) Hirdetések dija : Egy négy hajfj lábos Garmondsor 5 kr. — Bélyegdij 30 kr. Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap. Előfizetési feltételek: Egész évre...........................4 frt. Fél évre................................2 frt. Negyed évre...........................1 frt. Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendők. politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap. Gyula szeptember 11-én 1870. 37-ik szám. «2.(0 B.Csaba sept. 8-án. (R) A franciaországi váratlan események ellenlökése egész Európát megrendítette; azon nemzet aláztatott meg a harctéren, mely eddigelé a harci dicsőség mintaképének tartatott. A franciák most is halál megvetéssel harcoltak, de az ország sok évi mulasztását, készületlenségét, a vezérek ügyetlenségét — az erkölcsi és számszerinti túlerő ellenében ki nem pótolhatták. Napoleon és dynastiája csúfosan megbuktak, a boszuló nemesis ezúttal rendeltetése szerint járt el. Hogy a kikiáltott köztársaság lesz s marad-e az ország kormány formája, a jövő mutatja meg; az eddigi kísérletek az ellenkezőt gyanítatják, Franciaország értelmisége köztársasági élet feltételeivel nem bír, nincsenek kimagasló tekintélyei vagy nagyon is sok van és ellentétesek. A véres harcnak nagy eredménye lesz, ha az ország önmagának lesz visszaadva s ha önkormányzatára valahára kellő képességet tanusítani mindegy akár köztársasági akár alkotmányos monarchicus kormányformával. De mi lesz a harc vége, fog-e az folytattatni? aligha. Páris harcias magatartásával legfeljebb ha tisztességesebb békefeltételek céloztatnak. Hát ha a Palikap-féle elem a népóhajtásnak nem deferál, ha alattomban fondorlatok szövetnek, ha a győzelemittas ellenfél a tuileriák palotájából akarja föltételeit diktálni akarni, ha végképen a caudiumi jármon akarja a megvert országot átkergetni. Azonban reméljük, a jobbat reméljük, hogy Franciaország, melyet a csatatéren meleg részvéttel kísérünk, az önmeghasonlás szánalmas látványától magát megkímélendő, hogy valamint a legfőbb veszély napjaiban eddig, úgy ez után is magához méltó magatartást tanúsítana és reméljük, hogy a győző saját jól megfontolt érdekében, sokszerűen és rendszeresen elárult országot a kétségbeesésig elkeseríteni nem fogja. S ha — amit a győztesektől elvárunk — a béketartóságot igérő alapokon megköttetik, ez esetben ismét a háború volt az, mely egy nemzet szolgaláncát megtörni segítette. Ami Poroszországot illeti, irányzata nem megnyugtató; rajta áll, Európát meggyőzni, mikép szándéklatai a mérsékeltség, jogosság határain túl nem csapongnak, s ezen feltétellel az általános megdöbbenést Európa szimpatikus megnyugvása váltandja fel, feltéve még azt is s lényegesen azt, hogy a vér és vas politikája befelé is a valódi alkotmányos szabadságnak engedem a helyet, melyre a derék német nemzet képes is, érdemes is. Poroszországtól függ minden, mert úgy látszik a többi hatalmak az események kerekei közzé nyúlni öszhangzattal nem bírnak. Sajnos állapot, mely egymaga elegendő mindenkit arról meggyőzni hogy a diplomatiát a mostani formák közt továbbra is meghagyni nem lehet, hogy nincs sürgősebb mint halomra dönteni ama korhadt intézményt, mely a jóra tehetetlenségével, fondorlataival elitélt külön moráljával, a nemzetekre a közszabadságra már annyi gyászt hozott! Igen mi azt mondjuk, legyen a nemzetközi politika ujjított könyv, melybe kiki idején beletekinthessen, intézzék a nemzetek nemcsak belügyeiket, hanem a nemzetközieket is kivétel nélkül önmaguk, hogy a kontárkodás, tehetetlenség, cselszövény, személyes ambiciók, szenvedélyek, annyi gyászos következéseitől jövőre mentve legyenek. — Nagy és váratlan események gördültek le Európa színpadán a legutóbbi napokban. Ki hitte volna mindazt ami Franciaország területén néhány nap alatt végbe ment. Az egy hónap előtt sőt később is annyira dicsőített, a hős, a mindég győztes francia hadsereg — úgyszólván — egy vonással tűnt el, semmisittetett meg. Hazafias lelkesedés, hősies önfeláldozás nem menthető meg az elpusztulástól, a számra sokszorta nagyobb, fegyelmezettebb és helyesebben vezetett németek előtt porba kelle omlani a francia sasnak. Még kevéssel a legutóbbi napok eseményei előtt némi reménnyel nézett a világ a franciák felé s ezek sorsának kedvezőbb fordulatát is lehetőnek tartotta, míg a feszült várakozásnak s a reménynek végett vetett a porosz királynak nejéhez intézett s a lapok által közzé tett távirata, mely röviden de elég világosan adja elő a sept. 2-iki catastrophát. íme a távirat szavai : Az egész francia hadsereg kapitulált Sedan előtt, mi által mindnyájan hadifoglyokká lettek. A kapitulatió Winpffen tábornokkal köttetett meg, ki a sebesült Mac-Mahon helyett a fővezérletet vitte. A császár (Napoleon) megadta magát. — Párisban szintén nagy események történtek. Ezen ma egy hete, hogy a francia kamara a köztársaságot kikiáltá. A reá következett napra (sept. 5-én) ez ideiglenes kormány is megalakittatott. A nagyobb városokban mint Lyon, Bordeaux, Grenoble stb. szintén kikiálták a respublikát. A francia nép Napoleon arcképét s mellszobrait tördeli szét. Eugenia császárné Belgiumba menekült. Mac-Mahon, a hős, a sedani csatában kapott sebeiben meghalt. Az uj kormány erélyes ellentállásra készül, a megyék 200,000 embert állítanak. — E közben Olaszországban is nagy mozgalom uralkodik, a jelszó itt is a köztársaság s beszélik, hogy a király le akar mondani. — Cadorna olasz tábornok a pápai államba nyomult egy sereggel. Mint hírlik a spanyol kormány is a respublikát akarja létrehozni, íme oly rövid idő alatt mily óriási események áldást vagy átkot rejtenek e magukban — ki tudná megmondani. — Lapunk bezárta előtt még a következő híreket olvastuk a lapokban: 3000 porosz a Mutterholz helyőrségből parancsot kapott Strassburg elé nyomulni, hol az ostromzároltak egy kirohanás alkalmával 8—10.000-et öltek meg az ostromlók közt, s több ágyút elvettek. A kedd és szerda közti éjjelen az ellenség Pontonsig jött a Porte Juif és Port Austerlitz közt, ekkor a mitraileusök által egy emberig leölettek. — Egy párizsi sept. 8-áról kelt távirat pedig ezeket mondja: Páris, September 8. A „Journal Officiell“ Washbum az amerikai konzul egy iratát teszi közzé melyben kijelenti, hogy ő utasítást kapott a francia kormányt elismerni és az amerikai kormány és nép üdvözleteit és szerencse kivánatait az uj francia kormánynak áthozni, nagy lelkesedéssel vétetett hírül, hogy a köztársaság proklamáltatott, vérontás nélkül. Washburn ezen nagy mozgalomhoz csatlakozik a mely mint hiszi gyümölcsös és szerencsés lesz a franciákra és az egész emberiségre nézve. Amerikának traditionális barátságára emlékeztet végül, és szerencsekívánatot mond Favre megválasztása folytán külügyminiszerré. (R.) Társadalmunk egy szégyenfoltjáról akarok szólni, a koldusokról, a koldulásról. Már magában az, hogy a munkája képtelen koldulva legyen kénytelen szükségletét fedezni, az emberi méltóság lealázása. S miért ezt ily végletig menni hagyni, miután ama szükségletnek valamikép okvetlenül fedeztetni kell, miért nem inkább megelőzni, miért engedni hogy a társadalom ezen sebei örökké körül hordoztassanak, miért az érzések egyik legnemesbikét szakadatlan zaklattatás által el«fsulásnak tenni ki. S vegyük azt a szerencsétlent, a ki a könyörre valóban méltó, hány ajtón kell kopogtatnia, hogy napi szükségletét fedezze, hányszor csalják közöny, durva elutasítás, megtámadás szemeibe a könnyük legégetőbbjét, a nem érdemelt megaláztatás könnyűjét... Mennyit kell beteg, erőtelen testének hidegben, sárban, esőben szenvedni, mert számára nincs részidő, a nyomornak nincsenek szünetei. Kötelesség, opportunitás egyaránt nem azt javalják-e, hogy az ily szerencsétlenekről a társadalom magához, s a szerencsétlenséghez méltóan gondoskodjék! De van a koldulásnak egy másik, amannál sokkal sötétebb oldala. A rész csak rosszat szülhet, s mindig rosszabbat. A koldulás szabadsága külön osztályt szült, egy osztályt melynek sötét rejtelmei a legocsmányabb, minden nemesebb érzést fellázító bűntények egész fertőjét fedik. És ezen rongyos, meztelen, tagcsonkított és csonkult, undok sebeket áruló osztály, hydra arcán a kicsapongás félreismerhetlen bélyegével a társadalom e terjedő rákfenéje, szégyene, veszedelme — a könyör angyalának nem érdemelt morzsáival, töltözködik... de mit mondok a könyörén, nem, többnyire az indolentiáén, mely zsörtölődve, méltatlankodva dobálja kényszerű siker és áldástalan adományán, csakhogy ezen égető kérdés megoldásával bajlakodnia ne kelljen. S a milyen az adomány olyan a köszönet. Nem a hálának melegét kelti, amaz odadobott konc azon nyomorultban ki azt állati mohósággal felkapja, nem, mert mig ajkai a hit szavait szentségtelenitik, szemében a dac, az irigység, a gazság diadalának pokoli szikrája villog. Helytelenül gyakorolt könyör, indolentia, közöny a koldusipart felszabadítván, ennek üzelmei a céghez csak méltók lehetnek. Mert senki se gondolja, hogy e rongyos zagyvalék ipara egyedül a koldulásban keresse eredményeit, ezen iparral is életfeltétele a terjeszkedés, a haladás és borzasztó minő foglalásokat tett az már. Ama nyomorultnak, aki a szenvedés utánzoit siránkozásával csonka, béna, fekélyes tagjait feltárja, az alamizsna koránsem egyedüli jövedelme, s maga a koldulás is általa gyakran pokolian elmés operatiok által tetemesen fokozva gyakoroltatik. Azon valódi koldus, ki csupán alamizsnagyűjtésben fáradozik, amazoknak megvető szá