Békés, 1875 (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-08-01 / 31. szám

Negyedik évfolyam 1875. 31-ik szám. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap. Szerkesztőség: Békés-Csabán, kastély utcza 6-ik szám. Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyomdája és Winkle Gábor könyvkereskedése. ■ A lap szellemi részét illető közvélemények a szerkesztőhöz Békési Csabára czimzendők, és legfeljebb minden csütörtökig beküldendők.BÉKÉSI ÉS I TÖBB BEXESMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. FELELŐS SZERKESZTŐ: ZSILINSZKY MIHÁLY. Hirdetések felvételnek: B.Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler.— Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is. Gyulán augusztus 1-én. Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve Háromnegyed évre 5 frt — kr. 3 „ 75 „ Félévre . . . . 2 „ 50 „ Évnegyedre . . . 1 „25 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Kétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . . 3 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt tér sora 10 kr. — A békésmegyei gazdasági egylet f. é. augusztus 5-én B.-Csabán a volt Laczay-féle, most Breznyik-tanyán egy, kivált kisebb gazdákra nézve fontos KÉZI ÉS JÁRGÁNYOS CSÉPLŐGÉP VERSENYT tartand, melyre a közönség szívesen láttatik. Az egyi. igazgatóság. T. Olvasóinkhoz. A „Békés“ jelen számának homlokán utoljára áll nevem mint felelős szerkesztője. A gyomai választókerület polgárainak nagyrabecsült bizodalma uj küzdelmi tért nyitott számomra, melyen más minőségben, de úgy ugyanazon szent ügy, t. i. szeretett hazánk és megyénk közügyeinek szolgálatában kellene érvényesíteni hazafias törekvésemet és szerény munkásságomat. A lap szerkesztésiül ezennel visszalépek. Ha volt valami jó és méltányolni való e lapban az én vezetésem alatt, az nem annyira az én érdemem, mint inkább azon munkatársaimé, kik önzetlen munkásságukkal kivívták a n. é. közönség szíves elismerését, engem pedig valóban nagy, és szavakkal alig kifejezhető hálára köteleztek. A fogyatkozásokért egyedül én lévén a felelős, e részben szabadjon a n. é. közönség elnézését remélje nem. Senki sem érezte élénkebben a hiányokat, mint én magam, akinek — a nyomda távolléte miatt — hetenkint majdnem legyőzhetetlen akadályokkal kellett megküzdenem, nem is említve a munkatársak kellő nem díjazhatásából eredt nehézségeket. Mindamellett mindig nyugodt lelkiismerettel fogok visszatekinteni rövid szerkesztői pályámra, mert őszinte jóakarattal igyekeztem megfelelelni elvállalt kötelezettségemnek. Eleve kiadott programmomhoz híven arra törekedtem, hogy lapomban a megyei és községi ügyek részrehajlatlan igazsággal tárgyaltassanak, és a koronkint felmerült társadalmi mozgalmak és eszmék szakértők által megbeszéltessenek. Munkatársaim is bizonyították, hogy lehet a visszaéléseket megróvni sértegetés nélkül, dicsérni a szépet, jót és igazat hizelgés nélkül , szóltani személyekről rágalom nélkül, és versenyezni irigység és veszekedés nélkül. Szóval igyekeztünk a hazai lapirodalomban oly sajnosan elharapódzott gyanusítgatás és a szellemdusságot affektáló henczegést kerülni, és a sajtó magasztos czéljának lehetőleg megfelelni. Megfeleltünk-e valósággal, az más kérdés, s mindenesetre oly kérdés, melyre nem én, hanem a t. közönség fogja megadni az illetékes és igazságos választ. Nekem ezúttal nincs egyéb mondanivalóm, mint ismételve hálát mondanom volt hű munkatársaimnak és a n. é. közönségnek azon szives baráti készségükért, mellyel engem hét hónapos szerkesztői pályámon támogatni méltóztattak. Őszinte óhajtásom az, hogy ezen lap szerkesztői utódom ügyes vezetése mellett méginkább virágozzék, s közlönye legyen még sokáig megyénk szorgalmának és bizton fejlődő nagyságának. Zsilinszky Mihály: — A „Békés“ szerkesztését jövő számunktól kezdve Elek Lajos úr a gyulai polgári iskola rendes tanára veszi át, minélfogva előlegesen is tisztelettel felkérem tisztelt munkatársaimat, kik a „Békés“ szellemi haladásán eddigelé fáradhatlanul munkálkodtak, valamint azon lapok t. kiadóit kik a „Békés“-sel csere viszonyban állanak, hogy becses munkálataikat, illetőleg a csere példányokat jövőre Gyulára czimezni sziveskednének. Dobay János, kiadó: Ne markoljunk sokat. Midőn a mezőgazdák kísérleti társulatának létesítését javaslatba hoztam, azon nézetemet is kifejeztem, hogy ezen társulat működése van hivatva, egy kísérleti telep felállítását elősegíteni. Igen, egy kísérleti telep felállítását annak idejében én is óhajtom, de azt ez idő szerint még korainak tartom, akár egy rendszeres telepről legyen szó, akár olyanról, mint amilyet Beök úr e lapokban ajánl. ........ Elmondom hogy miért. Arra,~szeogy mi egy szakember által" vezetett s teljesen felszerelt kísérleti telepet létesítsünk, melynek fentartása évenként — legszerényebben számolva — négy-öt ezer forintba kerül, arra, legalább ez idő szerint nincs pénzünk; ahhoz, hogy egy oly telepnek, mint a minőt Reök úr tervez, intéző bizottságát összeállítsuk, — ahol meg nincs emberünk. „Nagy sor a kisértés uraim“ azt mondja Reök úr, én is azt tartom. Éppen azért, nekünk először észlelni, vizsgálódni kell, meg tanulni, hogy tanulva taníthassunk, arra pedig legalkalmasabb mód, a kísérletek tétele, oly alakban ahogy azt én ajánlottam, mert a kísérleti jelek a kísérlettevő közvetlen közelébe lévén, oly mozzanatokat, s körülményeket figyelhet meg, melyek az e téren való önképzését fejlesztve, tapasztalatait gyarapítván, a majdan felállítandó kísérleti telep hathatós támogatójává képezik. És ha majd az ilyen kísérletek által eredményezett tapasztalások a gyakorlatba átvitetnek, s ösztönzésül szolgálnak a kísérletek alaposabb, belterjesebb megtételére, midőn majd az a gazdaközönségnél, mint egy életszükséggé válik, csakis akkor tartom az időt, elérkezettnek a társulati működés támogatására rendszeres kísérleti telepet felállítani, mert akkor úgy az anyagi, mint a szellemi támogatás biztosítva lesz. A Reök úr által ajánlott kezdetleges kísérleti telep gyakorlatiatlanságának fejtegetésébe ezúttal nem bocsátkozom, csak azt ajánlom, mellőzzük azt. Ne forgácsoljuk szét erőnket, hanem aki kedvet, akaratot érez magában, — ezen mindnyájunk előtt új téren az úttörők sorához csatlakozni, lépjen be a mezőgazdák kísérleti társulatába, s erős meggyőződésem, hogy az egyesült erő működését siker koronázza. Bartóky István: Nem az a színe. A „Békés“ 28-ik számában azt állította R. I. úr, hogy képviselő választás alkalmával középületre bármily zászlót is kitűzni a törvény tiltja. Én, a „Nézzük szinéről is“ czikkecskének héja, a 29-ik számban azt állítottam, hogy a közös nemzeti zászló kitűzését a törvény nem tiltja. Erre a 30-ik számban R. I. úr úgy vélekedik, hogy a jelvénytelen zászló — a közös, — ha nincs ellenjelölt, a jelölté; a jelölt zászlójának kitűzését a törvény tiltja; naiv okoskodás tehát, hogy a jelvénytelen zászlót középületen kitűzni szabad. Szerinte ez aztán „az egyszerű logica, amely magyarázgatásra nem szorul.“ TARCZA: Ülj jövöm !... Mi lesz jövőm ? 1... miként a félő gyermeket Az éj sötétje rettegéssel tölti el , Ép úgy ijeszt e kérdés engemet, — s nem hagy Soha nyugodni egy rövidke perezre sem ; — Belészövi még álmaimba is magát, S ott ül nehéz lidércz-nyomásként keblemen, S veríték gyöngyöket csal homlokomra ki, Hogy fájva elszorulni érzem szivemet. Vidám körökben néha a derült mosoly Kinos rángásba megy át torzult arczomon, — S a kik reámtekintnek, nem tudják mi lesz, — Ha e damocles-kardot meglátom fejem Fölött... Nagy Isten, óh soká fogok-e még Választ remegve várni e kérdés után ? .... Óh egykor, még midőn gyermek reményeim Aranykorában, a jövőről álmodom: Szép volt az és merész, — dicsőség és babér Önérzet s tettere dagaszták keblemet; S mi lett belőlök ? ... a valóra ébredék, S láttam lehullani reményimet, miként Fényes vonalt leirt s egy perczig tündökölt Ál-csillagfény a végtelen űrbe lefut. Most látom a valót. — A tűz, — melyet ha a Nap helyére tehettem volna fel, szebb fényt Ragyogtatott volna a világ felett, tudom, S képes lett volna tán felolvasztani a Jégkérget, mely az emberek szivét fedi — Keblemben most kialva pislog, s fényinél Csak azt látom: milyen sötét önéletem.... Szeretném abba’ hagyni a már rég megunt küzdelmeket, s nyugton haladni az uton, Mely nem magasra tör, hanem alacsonyan Ballag, a mindennapiság járt térém. De épen erre nincs erőm ! — Avagy talán Irigyeimnek én adjam kezökbe még Hogy rám hajítsák — a legutolsó követ, S kárörvendő kaczajjal tapsolhassanak Eiestemen ? !... Nem! — csak ugassatok ti még Továbbra is, s fenjétek rám agyartokat. .. A fogcsikorgatás még lelkesitni fog Előretörni, hogy mennél magasbbról Nézhessek majd le rátok, hitvány fráterek. — Fel, mégegyszer tehát! — Felszítom a tüzet, Mely egykoron keblembe’ lobogott, — s ha még Önérzetem nem halt ki végleg, úgy küzdni, s hiszem Istent hogy győzni is fogok. Mi lesz jövőm? most már tisztán előttem áll. Múljék bár lassan el majd életem, miként A fáklya, melyet önlángja emészt el, ám Sötétben nem fogok tévedezni tovább. A létem fényessé fogja tenni — szellemem. (Gyulán, 1875. junius 10.) Miskey-Jugovics Béla: Trantaria, 1875. julius 35-én? (lső levél.) Falusi photographiák. Az ó-kornak éppen kellő közepén Trantaria bensejében s egyik legszélsőbb tartományában éjszak felé délen, egy kopár fensikon, szép virágos s gazdag völgyben élt egy nevezetes photographus, a ki nagyon híven tudta az embereket Mai számunkhoz fél ív lefesteni. Azonban egy különös szokása volt, t. i. az, hogy az embernek azon tagját, amely éppen sem képezte a kép fénypontját, különös gonddal emelte ki. — így például, ha valakinek hosszú orra volt, amely mindent megszagolt és mindenhova beleütődött, annál az arcz egyéb részeit csak úgy nagyjából, mintha nem is oda tartoznának, — ellenben az orrt szépen kipingálta; — ha valakinek hosszú keze volt, a mely nem tudott az enyém-tied között különbséget tenni, annak képe két erősen retuchirozott hosszu ujju kézből állott; ha meg valakinek fülei minden szava és minden tetténél minduntalan kikitünedeztek a kalap alól, az ugyan szinte nem panaszkodhatott a photographus ellen, hogy nem találta el füleit, mert annak akkora füleket csinált, hogy egykoron Midás király sem dicsekedhetett különbekkel; — ha meg pláne valaki kedves élete párjával vétette le magát, akkor a férjet csak mint gyönge árnyat rajzolta, mely árnyból csak egy nagy papucs látszott ki, ellenben a nőt erős vonásokkal ecsetelte, némelyiknek fítoskája alá bajuszt, másnak divatos phicsuráju fejecskéjére férfi kalapot, némelyiknek bíbor szinü szálacskájába fogak helyett kerepei őt, másnak ismét rózsás ifjacskáira jókora körmöket, némelyiknek meg pláne egyik kezébe főzök analat másikba meg botot festett; ez utóbbiakat mint a konyha és udvar feletti feltétlen hegemóniának eldisputálhatlan simbolumait. — Ezen impertinens szokásán kívül még egy más hibája is volt a mi photographusunknak az t. i. hogy az embereket, nem mint ahogy a világ előtt megjelentek, hanem mindig megfordítva fényképezte melléklet van csatolva. le s mutatta be a világnak, így például legtöbben csak a külsővel akartak fényleni, ezeknek csak azért is belső ábrázatjukat világította meg, némelyek teszem azt jöttek szép bárány prémes mentékben, no ezek biztosak lehettek, hogy a mentét kifordítja s lesz belőle farkasbunda. Neve pedig e nevezetes fényképésznek vala, ha jól emlékszem ! Igazság Illés. Igazság üléshez fent emlitett bosszantó tulajdonai miatt nagyon kevesen jártak, inkább mentek az ő collegájához s halálos ellenségéhez: Ön szeretet Judáshoz, a ki az arczképen a hibákat szépen eltudá simítani s még a legrútabb emberekből is angyalokat festett. — Nagyon természetes, hogy míg Igazságüléshez csak hébehóba vetődött egy-egy pedáns moralista, addig Önszeretet tudáshoz a világ minden tájékáról özönlöttek az emberek apraja és nagyja, nősténye és ......kezdve Borneo pithecns satyrus-ától egész Voltaire-ig. — ülés bátyánk azonban avval mitsem törődött, jön-e hozzá valaki vagy sem, ő csak photographirozta az embereket, tudtokon és akaratukon kivül is. Ezen mafitiáért aztán annyira felbőszült ellene az egész világ, hogy megkötözték s vitték a tartomány okos helytartójához Korszellem Pilátushoz, aki ugyan mosta kezeit, de azért mégis kiadta a különben is már nagyon megkínzott photographust. A felbőszültek, köztük különösen azok, kiket Trantariában pervesztők sectája alatt ismernek, Igazság Illésnek paragraphusokkal (ezek Trantáriában a kínzás legiszonyúbb eszközei ) a legtöbb paragraphue úgy van készítve, hogy a szerint, amint akarom, lehet vagy rózsavessző vagy dorong, vagy rózsa-