Békés, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

I i­k (N^ szám. Szerkesztőség: ^Belváros 66-ik szám, hova ,­wj a lap szellemi részét illető P§­ közlemények küldendők, nem adatnak vissza. Előfizetési dij: rssz évre 1.alévre .........•• 2 * * * 50 » évnegyedre 1•• 1 0­25 „ Egyes számára 10 kr. — Ja Gyula, 1882. január 1-én. # 1 BÉKÉS. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil. Főmunkatársi Oláh­ György. NyilUér sora 10 kr.J r- V 6ne­­ TM­apes­en. Goldberger A. V. Servita tér 3. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang fr 010 yaJ?'[Za_ _' SZ' ] Pécsben : Oppelite A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. V — Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el , Gyulán" a kiadó hivatalban.L JL szerkesztőhöz. .­­ hogy megklík­l­síldi Ön felszólított lapját, mely a közjogi ellenzék elveit fogja tolmácsolni, szellemileg támogassam, kü­lönösen pedig, hogy már az első számba írjak valamit. Megígértem az elsőt, telje­sítem a második kivánságot, örömmel üd­vözölve hazafias vállalatát és melegen óhajtva, hogy az minél jobban sikerüljön. Békés megyében, hála Istennek, nem hiányzik a talaj, hogy abban a negyven­nyolcas elveket valló h­irlap megfogam­­zék és rövid időn gyökeret verjen és meg­erősödjék. Az utolsó képviselőválasztások kétségtelenül bebizonyították, hogy a pol­gárok többsége máris elfogadta program­­munkát. Önnek, illetőleg közegének fel­adata lesz, a többieket is megnyerni l ügyünknek. * ^ Mi ugyan soha sem tekintettük fődo­­loginak az anyagi jólétet; nekünk az or­szág függetlensége mindenek előtt a haza biztonságának, a nemzet méltóságának s a polgári szabadság és jogegyenlőségnek m­tértéáe. Azonban az anyagi jólét elő­­mozdítása is, mely nélkül az önállóság és szabadság bajosan tartható fenn, szintúgy gyik lényeges czélját képezi törekvéseink­nek. Ezt pedig, mint arról az utolsó ti­­ennégy esztendő tanúságot teszen, a kö­­psüggesz alapon nem csak fejleszteni nem, de a t­ovábbi romlástól csak megóvni is nem lehet. A­kiket tehát a nemzetnek magsabb érdekei nem lelkesítenek, azokat az adagnak kell, hogy táborunkba te­reljék. A kormány, fájdalom, évről-évre maga megkönnyíti ebbeli törekvéseinket. A folytonosan emelkedő adók s azok­nak kérlelhetlen behajtása, párosulva a legbotr­ányosabb visszaélésekkel• a bar­naméz,­ negyven, ötven milliónyi évi de­ficit állami háztartásunkban, előbb-utóbb a legjámborabb embereket is észre s azon zászló alá fogja téríteni, melyben az or­szág függetlensége mellett, és ennek alap­ján, pénzügyeinknek rendezése is nem csupán csalétek gyanánt felírva, de annak lehetősége is kimutatva van, s a­melynek hívei nem véres forradalom által, hanem békés és alkotmányos uton akarják nemes czéljaikat elérni. A mi törekvéseinket leginkább nehe­zíti, az ellenfeleinknek — a kormánypárt­nak azonképen, mint az úgynevezett mér­sékelt ellenzéknek — azon állítása, hogy programmunk csak forradalom, győztes forradalom útján valósítható. Ezen véleményt, melyet némelyek jó­­hiszeműleg, mások rész­akaratból terjesz­tenek, meg kell c­áfolnunk. Be kell bizo­nyítanunk nem csak azt, hogy erőszakos felforgatásra nem törekszünk, hanem egyút­tal azt is, hogy elveink, ha azokat a nem­zet többsége elfogadja s a képviselő vá­lasztásoknál érvényre juttatja, törvényes úton léptethetők életbe. Ez legyen tehát az Ön lapjának is egyik fő feladata. Nem áltatom ugyan sem magamat, sem másokat azon remén­nyel, hogy az átalakulás minden nehézség nélkül fog végbemenni. De va­jon nem elhatározott akarat és szívós kitartás kellett-e hozzá, hogy a nemzet jogait a múltban biztosít­suk, s nem ugyan ily elhatározott akarat és kitartás volt-e szükséges, hogy csak a 67-ki csonka alkotmányt is visszaszerezzük ? Mivé lett volna Magyarország önállósága az osztrák összpontosítási és németesítési kísérletek mellett, ha ezeket vissza nem utasítjuk, s a nemzet jogait állhatatosan nem védelmezzük? Ma is érzékenyen meg­vannak ugyan­azok nyirbálva,­­ épen azért igyekezzünk az elvesztetteket vissza­szerezni , de ha őseink lemondtak, ha mi magunk is lemondtunk volna a küzdelem­ről csupán azért, mert azt Bécsben rosz szemmel nézik s kívánságaink teljesítésére hajlandóságot nem mutatnak, egykori ön­állóságunknak még jelen maradványai sem léteznének immár, hanem legfeljebb oly tartományi szervezettel bírnánk, mint akár Alsó-Ausztia, akár pedig Csehország. Meglehet e szerint, hogy a personal­­unió valósítása is fáradságba fog kerülni, de attól nem szabad visszariadnunk, ha csak azt nem akarjuk, hogy hazánk, mi­után lakosai koldusbotra jutottak, még egy ideig dicstelenül tengődjék, mig végre magától a mostani szinleges alkotmányá­tól is megfosztatik. Magyarázza meg ezt alaposan és ismé­telve olvasóinak, s szeretem hinni, hogy az ön­­zéstelen hazafiak meg fogják érteni szavait, h­ogy lapjában illedelmes modor fog uralkodni, s a puszta személyeskedés ki lesz abból zárva, azon nem kételkedem Nem engedni az elvekből egy hajszálnyit sem, nem még azon biztatásra sem, hogy egy kis engedékenység szaporitani fogná akár olvasóit, akár a párt hiveit; elvek felett nem szabad alkudozni. S nem hall­gatni el az igazat, akár a kormán­­nyal s annak közegeivel, akár a választott tiszt­viselőkkel, akár magán­emberekkel szem­ben, ha még oly hatalmasok is azok; az igazságnak szolgálatában kifejtett bátor­ság a hírlapírónak legfőbb kötelessége és dísze. De nem feledkezni meg a mellett soha sem, hogy nemes ügyet, nemes esz­közökkel hathatósabban szolgálunk, mint durva kifakadásokkal és hogy a ki máso­kat tanítani akar — pedig az írónak az a feladata — az ne szoruljon maga ta­nításra. Ily szellemben akarja és fogja is ön vezetni lapját s ha egyúttal gondoskodik, így azt minél érdekesebbé tegye, a bé­késmegyei hazafias és mivelt közönség ezt bizonyosan fel fogja karolni, én pedig ön működését, a mennyire időm és tehet­ségem engedi, szívesen fogom támogatni. Kisérje szerencse a nemes pályán, melyre reá lép. Irinyi Diniér. Gyula városa rendkívüli képviselő testületi közgyűlésén 1881. decz. 30-án a következő ügyek intéztettek el: 1- ör. Az igazoló választmány beterjesztő az 1882-ik évre megállapított 100 legtöbb adót fizető képviselő névsorát, e szerint legtöbb adót fizető Göndöcs Benedek 1116 frt 76 kr. (kétszeres), s legutolsó Follm­ann Ferencz 109 frt 34 kr. egy­szeres Adóval. 2­ ot. A fogyasztási adó megváltásával meg­bízott küldöttség jelentése folytán a kincstárral az egyezség három évre köttetett meg 17500 frton , ebből a helybeli mészárosok 5500 frtot, Deutsch Mór regale-bérlő 1600 frtot és Papp József 100 frt általányt fizet, mig a szőllősgazdákra a fen­­maradt 10300 frtból kát. holdként lő frt esik. 3- ot. A polgármesternek azon jelentése, mi­szerint Kiss Mihály árvaszéki jegyzőnek kérvényére a képviselő testület jóváhagyása reményében meg­rongált egészségének helyreállítása végett hat heti szabadságot engedélyezett, s az árvaszéki jegyzői teendők vezetésével szabadságideje tartamára Kiss Béla városi írnokot és vizsgázott jegyzőt bízta meg, helybenhagyólag tudomásul vétetett. Végre az ó év utolsó napjának közeledtével vágjon, melyen Washington György a füg­getlenségi nyilatkozatot felolvasó, leirhatlan hatással szónokolt, párhuzamot vonva az ame­rikai köztársaság és magyar nemzet között. „Önök őseinek szellemei lebegnek kö­­rülem — így szólt — mióta halhatatlan tet­teik e dicső szentélyébe léptem, s azok biz­tatnak , hogy reményeljem, miszerint hatal­mas köztársaságuk az emberiség boldogabb jövőjének alapkövét képezi. (Ekkor Kossuth körülpillantott a fala­kon csüggő arczképekre.) Igen — folytatá beszédjét — ott van Stone Tamás, ott önök D *mosthenese, Chase Sámuel, — ott Caroll of Carollton, ki azon megjegyzéssel irá az of Carolltont nevéhez : „Senki se legyen kételyben az iránt, melyik az a Caroll, aki nem fél az akasztófától, ha a hazáért kell meghalni.11 A jó Isten megáldotta érte, ő túlélte valamennyit, kik aláirták a függetl­en­­ségi declaratiót e teremben. Kossuth e sza­vai után kitört a lelkesedés, az elragadtatás szűnni nem akaró ellene. © Kossuth. iS (P. C. Headley »The Life of Kossuth* művéb öl.) Midőn az Egyesült­ Államok kormánya látta Törökországnak Kossuth és az Emigra­­tio több tagja kiadatására irányult s mind­inkább erősbülő zaklatását s tartva attól, hogy Törökország végre is kénytelen leend kiszolgáltatni őket. Kossuth rendelkezésére bocsátta a „Missisippi“ hadihajót melyen Ame­rikába evezzen. 1851. évi septembe 7-én hagyta a „Missisippi" Konstantinápolyt, hogy a­­ emngi kikötőben a török hajóról átvegye a Kutasából érkező Kossuthot sőt Amerikába szállits ®'‘ plohneez ur Long hajóska­pitán­nyal az Egyesült Államok nevében m­ent át a török hajóraj**10* a magyarok lelkes éljenzéssel fo­gadták — Kossuth társaivl együtt azonnal átszállt a „ Missisippi “-re s ott az amerikai zászló alá állt, körülvéve a hajó tisztjei és matrózai*"* Megható volt a kép. Kossuth Bemeiben könnyek csillogtak. Halvány arczán a legmélyebb meghatottság mosolya dtfen&eWt kifejezést adva azon ér­zésnek, mert mélységénél fogva nem tud más­ként nyilvánulni — csak kényekben. Long k­apitány üdvözlő beszédre készült, de annyira elérzékenyült, látva nyers matró­zainak könysze szemeit, hogy nem birt mást állani : „Uram, hozta Isten — — — Uram ■ — — éljen Kossuth­.“ « * * Marseillesben Napoleon — a franczia köz­társaság elnöke — megtilta a kikötést, s ez ok­ból Kossuth Southampton felé vette útját, hol október 23-án angol földre lépett. Honfitársai a parton nyakába borultak. A hidegvérű angolok pedig boldogoknak ér­zék magukat, ha vele kezet szoríthatának. A southamptoni polgármester négyes fo­gatán hajtatott Kossuth a fe­llnhugrózott váro­son keresztül. Az ablakokból kendőkkel integettek a hölgyek, s virágot szórtak kocsijába. Száz­ezrek szívből jövő lelkesült éljenzésébe a ha­rangok ünnepélyes zúgása vegyült. A polgármester palotájának erkélyéről, — hol Kossuth nejével és gyermekeivel meg­jelent — egy rövid, de szívig ható beszéddel üdvözölte a lelkesült tömeget, oly gyönyörű angolsággal, hogy egy Sh­akespere sem hasz­nált szebb nyelvet. Beszédje az egész Sou­­thampthont lázas izgalomba hozta. Este a vá­rosháza termében a polgármester a város kö­zönsége nevében egy üdvözlő iratot (Adress) s egy magyar selyem lobogót nyújtott át. Egymást érték a banquettek s a legfé­nyesebb volt az, melyet október 23-án a mun­kások adtak tiszteletére. Londonban, Európa e nagy metropolisá­ban fogadtatása szintén lélekemelő s nagy­szerű volt. Ott bevonulásánál milliók lelkes éljene kisérő. London tanácsa a Lord Mayor elnöklete alatt gyűlést tartott a parlamenti tagok s Anglia legnagyobb férfiainak részvétele mel­lett; s midőn Kossuth beszélt, az egész hall­gatóság könnyezve kiabálta : „Ez az Isten szava, le Ausztriával!“ * * * Kossuth Anglia több nagy városában szónokolt. Legsikerültebb szónoklatát Bir­­mighamban mondá. Száz meg száz díszpol­gári oklevelet nyert, s meghóditá Anglia ro­­konszenvét a magyar ügynek, a magyar nem­zetnek. Deczember 6-án New­ Yorkba érkezett Kossuth. Governors Island előtt harminczegy, New­ Yersey előtt pedig százhúsz ágyúlövés­sel fogadták. A lelkesült nép százezrei kisérték, s ily izgalmat, ily leirhatlan lelkesedést a Yankeek fővárosa még eddig nem ismert. A nők, irók, papok, katonák, ügyvédek, a főváros stb. tiszteletére lakomát rendeztek, s Kossuth mindenütt beszélt.... hódított. ♦ * * Washingtonban a kongressus felfüg­gesztő tárgyalásait, hogy termében hallhassa Kossuthot. (Oly megtiszteltetés, melyben La­­fayetten kívül sem azelőtt, sem azután senki sem részesült.) A tiszteletére rendezett lako­mán a két ház elnökei között asztalfőn ült. Wepster bemutatta őt Fillmaure köztár­sasági elnöknek, meglátogatták a haldokló Clayt, ki sírja szélén megáldotta a nagy magyart.+ * * Kossuth sohasem volt jobban meghatva, mint amidőn a marylandi teremben azon áll­* * * Engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy a hideg számító Yankee után ismertető is mondjon néhány szót. Magyarországot Amerikával főként Kos­suth ismertette és szerettette meg. Ha egy amerikainak bemutatja magát egy magyar, biztos lehet, hogy az azonnal Kossuthról be­szél határtalan tisztelettel, lelkesedéssel, és meggyőződik arról, hogy a legközrendűbb amerikai is ép annyira ismeri Kossuthot mint mi. Őt az amerikaiak a világ legnagyobb szó­nokának tartják, s mint Horace Greeley meg­* I * * V-

Next