Békés, 1930 (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-01-01 / 1. szám

LXII. évfolyam 1. szám Hirdetési dij előre fizetendő.BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben. . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Szerda Gyula, 1930. január 1. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyílt terek inté­­zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér, Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. ITJÉVI KÖSZÖNTŐ Az óesztendő temetésén elfogult­­ szivvel állunk meg a közelgő újév hajnalán és midőn gyöngyöző bor­ral régi szokás szerint áldomását is­­­szuk a Múltnak, hogy biztassuk ma­gunkat a jövőre, — nem szabad két­ségbeesnünk. Minden magyar elmondhatja ma­gáról az óesztendő elmúlt napjainak hegyén állva, jó harcot harcoltam, helyemet megálltam és vitorlám ki­­fesziti az ismeretlen ujesztendő szele, hogy ismeretlen uj vizekre vigyen, de a Múlt kitartó küzdelme meged­zette akaratunkat, megnövelte önbizal­munkat. Családnak akik azt hiszik, hogy a szenvedés erőtlenné tesz, hiszen a múlt esztendő hősies küzdelmei ép­pen a múlt esztendő végén csodála­tos nagy nemzeti megújhodást készí­tettek elő és bátran elmondhatjuk, hogy az 1930-as magyarság vértezetten indul az új küzdelembe , sokkal el­­szántabb, magabízóbb öntudatosabb is a múlt év magyarjánál. A múlt esztendő legnagyobb tanulsága az, hogy nem bízhatunk másban, csak a saját erőnkben. Látszóan szomorú tanulság ez, vannak, akik ebben a az el­hagyatottság érzését látják, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ép­pen a magunkra utaltság érzése adja meg a hősiesség igazi lendületét, amely minden egyes esetben elenged­hetetlen kelléke a sikernek. Mikor tehát a magyarság ilyen lélekkel indul az új esztendőnek, nincs okunk félni a feladat nagysá­gától, melyet meg kell oldania, nincs jogunk megrémülni saját gyengesé­günk tudatában, mert az elszántság a legnagyobb történelmi erő, mely népeket nevel naggyá, nevüket beírja a történelembe és az ellenséget előre megbénítja. A magyarok Istenéhez száll az első újévi fohász. Aki kihozott ben­nünket Szkítiából, aki megtartott ben­nünket némettel, tatárral, törökkel, románnal és szlávval szemben, most sem fog elhagyni bennünket, mert nem véletlen játéka a sorsnak, hogy ezer esztendő óta ezen a helyen ál­lunk és küzdünk és ezer óesztendő minden vihara nem tudott erőt venni rajtunk. A megmaradt szentelt föld áll ma is talpunk alatt, amidőn újévet köszöntünk és háládatos szivvel bo­rulunk le a magyarok Istene előtt, hogy az óesztendő kemény tűzpró­­báján keresztül segített és ma már Hága felől dereng az Igazság napja, amelynek világossága felé és suga­rainak éltető melege felé egy sötét évtized óta igyekszünk. Forduló­pont ez az esztendő a kalendáriumban. A 30-as évek követ­keznek, uj évtized kezdődik, mely a meggyorsult élet és fejlődés követ­keztében szinte uj évszázad jelentő­ségével bír. De fordulópont az uj év­tized első esztendeje a históriában is : amint a kilencszázad évek első év­tizedét a háborúra való fölkészülés, a másodikat a háború, a harmadikat a belpolitikai és a nemzetközi jog ellen támadó forradalmak jellemezték, úgy a most következő negyedik év­tizedet a béke után való sóvárgás jellemzi. A béke évtizede kezdődik és a magyarság az igazi békétől a saját jogainak biztosítását, érintetlen és sértetlen visszaszerzését remélheti, mert Európa és a világ békéjének ügyévé lett a magyar igazság. Mikor sötét múlt felhőit magunk mögött tudva, arcunkat az uj esztendő felé fordítjuk és az uj magyar föl­készülés dicsőséges aratásának biz­tos reményében köszöntjük az új­­esztendőt, ugyanakkor elszorult szív­vel gondolunk az üldözött magyar­ság mártírjaira, a békének csúfolt véres tíz esztendő elesett hőseire és szeretnék, ha ők is itt lennének kö­zöttünk, hogy lelkesedésünket növel­jék és élvezzék velünk együtt azt a dicsőséges aratást, amelyet vérük és életük hullásával vezettek. Az uj­­esztendő hajnalán a magyar köszöntő első poharát rájuk köszöntjük. Gyula város új képviselőtestületének tagjai Szombaton lezajlott Gyula városában az új képviselőtestületi tagok választása. Kerüle­tenként közöljük a 32 képviselő nevét a reá­juk leadott szavazatokkal. Ami a választás eredményét illeti, öröm­mel állapíthatjuk meg, hogy sok értékes pol­gártársunk jutott mandátumhoz, akiknek eddi­gi munkássága garanciát nyújt a város emi­nens érdekeinek megvédésére, a közügyek fejlesztésére. Sajnos azonban kimaradtak többen, akik­nek helye ott lett volna, ahol a város ügyeit intézik. Az új, részben ismeretlen képviselők mű­ködése elé bizalommal nézünk. Hisszük, hogy működésüket a város szeretőjével párosult tiszta közérdek és hazafias lelkesség fogja irányítani. A választás részletes eredménye : I. kerület, Belváros. Rendes tagok : Czinezár Dezső 425, Sál József 411, Mazurek Ferenc 341, Schneider Mátyás 257, Trautlwein Gyula 252, Sutyok Péter 215 szavazattal Póttagok: Sebestyén Mihály 370, Werner József 250 szavazattal. II. kerület, Nagymagyarváros. Rendes tagok: Barát István 705, Góg András 643, Volent Mihály 538, Góg István 537, Abaházi András 407, Ottlakán Tivadar 355, Faragó Andor 323, Csomós János 319. Póttagok: Csiszár Mihály 639, Csomós Péter 421 szavazattal. III. kerület, Józsefváros. Rendes tagok: Heilinger Antal 730, Pfaff Ferenc 655, ifj. Steigerwald István 390, Metz József 342, M. Kempf József 331, Ludvig Jó­­­zsef 338. Póttagok : Nyíri Lajos 399, Gróh Mihály 336 szavazattal. IV. kerület, Újváros. Rendes tagok: Dr Kiss László 221, Fejes Bertalan 209, Bíró Ferenc 209, Kohn Dávid 198, Krasznai István 191, dr Csete József 180. Póttagok : Tar János 220, Rozsos György 120 szavazattal. V. kerület, Nagyrománváros. Rendes tagok: Kissi András 623, Linden­­berger János 432, Takács Ferenc 375, Salamon Ferenc 374, Papp Károly 372, Kertes György 370. Póttagok: Szabó Ferenc 253, B. Nagy Mihály 212 szavazattal. ÉRTESÍTÉS! Értesítem magyarországi klienseimet, hogy ÜGYVÉDI IRODÁK! jelenleg BÁCSKA-TOPOLA, JUGOSLAVIA. - Dr. JE­SZENSZKI FERDINAND ügyvéd, volt törvény­széki tanácselnök, jogi író. 619 i 3v BEKKER ANTAL bádogos, vízvezeték, villany és rádiófelszerelési vállalata. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát. Célszerű karácsonyi és újévi ajándéktárgyak. rádió MIMI és Űrét­­ 12 és 18 iil részletfizetésre. Elhasznált „VARTA“ anód accumulatorokat cserélek.

Next