Békés, 1937. július-december (69. évfolyam, 145-296. szám)

1937-07-01 / 145. szám

Gyu­la, 1937. filling , csütörtök Szerkesztőségi, és kü­ldőhivatal Gyula Városház­ utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő: DOBAY FERENCf LXIX. évfolyam 145. szám. Előfizetés egy­­ hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Antiszemitizmus — antikrisztianizmus A közvéleménybe újabban bedobott állítás, hogy a magyar jobboldal a feudalizmus védelmé­ben tőkeellenes demagógiát folytat. A nagytőke ok nélkül való és végeredményben helytelen folyto­nos támadásával el akarják terelni a közfigyelmet és át akarják hárítani az ódiumot a nagybirtokos osztály bűneiről és mulasztásairól, melyek ered­­ményeképen a földművelő zsellérnép, az agrárprole­tariátus olyan rettentő nyomorban sínylődik. Ugyanilyen inszinuációval élnek nyíltan, vagy a sorok között a mai kormányzattal szemben is és ennek szóval, írásban, mindig és mindenütt hangot adnak, sőt, hogy a jól hangszerelt zenekarból egy árnyalat se hiányozzék, legutóbb a parlamentben kértek védelmet a féktelen demagógiával szemben a nagytőke részére. Ez a sajtócikk- és szónoklat­­zuhatag könnyen megtévesztheti a közéleti jelen­ségek jóhiszemű, tárgyilagosságra törekvő szem­lélőit is. Ha azonban alaposan viszgálat alá vesszük ezeket a panaszokat, rájövünk, hogy ez az ügyes rabulisztikával megindított közvéleményalakítási törekvés éppen a nagytőke érdekében teszi azt, amivel a jobboldalt vádolja. Számtalanszor hangoztatott igazság az, hogy a gazdasági javak termelésében a munka legalább­is ugyanolyan rangú tényező, mint a tőke. Bizo­nyos az is, hogy ennek a rangsorozásnak a gya­korlati következményei a munkásság javára nem érvényesülnek. Ma még mindig a tőke jövedelme­zősége, a profit minél magasabb százalékszáma a döntő. Ha ezt a növekvő tendenciájú profitarány­­számot a kockázat fokozott volta indo­kolná, akkor legalább magyarázni lehetne ezt a szociális irányzatot, ha menteni nem is. De ez a helyzet nem áll fenn Ma azt látjuk, hogy a munkabérek kicsik, a termelő a nyers­anyagáért alig kap valamit és a gyáripari termé­kek mégis aránytalanul drágák. Az agrárolló még mindig meglehetősen nyitott. A tőke ma vissza­húzódó politikát folytat: egyszer futja meg azt a kört, amit az előtt évente legalább háromszor tett meg. Erről már szóltunk ezeken a hasábokon. Ez azt jelenti, hogy 3 és fél milliárd pengő fordul meg évente kereskedőink, iparosaink, termelőink kezén, a háromszoros tíz és félmilliárd helyett. Ha pedig az egyszeri körforgás alapján sajtoljuk ki ugyanazt a hozadékot a tőke részére, amit a háromszori alapján kellene csak elérni, azt csak úgy tehetjük, ha a termelési költségek csökken­tése mellett az értékesítési maximum elérését for­­szírozzuk. Ez magyarul azt jelenti, hogy a munka­béreket, a nyers termények árát le kell szorítani, a lehető, sőt már majdnem lehetetlen szintre, a produktumok árát minél magasabbra emelni. Mindez munkanélküliséget, nyomort, csökkent fogyasztási képességet, ennek folytán üzemreduk­ciót és végeredményben újabb drágulást idéz elő. Hogy pedig a kereslet és a tisztességes konkuren­cia se tehessék kétségessé a föltétlenül bekívánt profitot, arról gondoskodnak a kartelek. A Ma­gyarországon működő 400 kartel eddig még egy­általában nem biztosított fokozottabb termelési lendületet és nem csökkentette soha a termé­nyek árait, sőt a csökkenteni akarók tönkretéte­lét sok esetben igen hathatósan munkálta. Ez nem demagógia, mégcsak nem is antiszemitizmus. Igaz, Magyarországon sok tekintetben egész­ségtelen a birtokmegoszlás; igaz az is, hogy az agrárproletárok helyzete különösen az utóbbi krí­­zises években sivár volt. Azt sem lehet letagadni, hogy voltak és vannak ma is szívtelen földesurak és bérlők. Ezen a téren azonban már törvények születtek. A hitbizományi törvény és a telepítési törvény már módot ad a kormánynak arra, hogy a kirívó bajokon legalább segítsen. Távol áll tőlünk a káros feudalizmus védel­me, ahol arra ok van, támadjuk és orvoslást kö­vetelünk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a kapitalizmus lelketlen profitéhsége tabu, azt bírál­ni nem szabad, mert az lází­tás, vagy antiszemi­tizmus. Állítjuk, hogy nem vagyunk antiszemiták, mert az önmagáért való antiszemitizmus oktalan negatívum. Ha azonban a nagy tőke rideg anti­­szocializmusát ostorozva túlnyomórészben nem keresztényeket érintünk kellemetlenül s hogy igy szemita tömegekkel kerülünk szembe dolgozó mil­liókért folytatott önzetlen harcunkban, annak okai nem vagyunk és ez a körülmény nem lehet szá­munkra ok arra, megszűnjünk követelni a munka egyenjogosultságának elismerését az azt elismerni nem akaró tőkéstársadalommal szemben, legyenek azok a tőkések bármilyen fajhoz tartozók. A ve­rejtékező munkásság kiuzsorázásából vagyont gyűj­teni senkinek sincs joga. Erős, életképes, jövőt építeni tudó magyar nemzetet akarunk. Aki a nemzet zömének, a munkás magyar népnek meg­erősödését nem segíti elő, az ellensége a nemzet­nek és azzal, mint olyannal kell számolni. A fentmondottakat nem lehet az antiszemi­tizmus vádjával kivédeni. Sokkal inkább, sőt egész joggal antikrisztianizmusról beszélhetnek a gyá­rak munkásezrei, általában a kétkezük munkájából élő milliók. Ha­ viszont a kormány az illegitim kereskedelem piócaszívói elől a szövetkezetek, az egy kéz utján veszi el a kizsákmányolási lehető­séget, azt lehet parancsuralmi törekvésnek elne­vezni, de az nem változtat az intézkedés helyes­ségén, legfeljebb még azt lehetne hozzátenni: debuisset priden, előbb kellett volna. Van egy egészen biztos módszer, mellyel min­den valódi, vagy véltj antiszemitizmus egyszer s min­den­korra megszüntethető. Tegyenek a nagytőke kép­viselői komoly, kötelező nyilatkozatot a kormány­nak mondván : Mi, a vagyonok urai, az anyagi eszközök teljhatalmú birtokosai látjuk azt a heroikus küz­delmet, amelyet a magyar királyi kormány úgy a külpolitikai kormány tény­kedés, valamint a belső igazgatás terén folytat, látjuk azt a tengernyi szociális bajt és nyomort, melyben az ország né­pe fuldokol, ünnepélyesen ígérjük és fogadjuk, hogy ebből a küzdelemből mi is ki akarjuk venni áldozattól, kockázattól vissza nem riadó becsületes­séggel részünket. A mi kezünkben vannak az anya­gi eszközök és mi azokat rendelkezésre bocsátjuk, hogy ebben a hazában, amely nekünk otthoni­ érvényesülési lehetőséget, vagyonszerzésre alkal­mat biztosított, vagyonunkat védte, jusson becsü­letesen megfizetett munka minden munkáskézbe, jusson elég kenyér minden szájba, legyen pezsdülő gazdasági élet és emberi sorsa minden embernek. Rendelkezésre bocsátjuk ezt az anyagi erőt anél­kül, hogy ezzel a kormány főkbe akarnánk kere­kedni, anélkül, hogy külföldi érdekeltségek bevo­násával lehetetlenné tegyünk a tőke minden túlka­pásával szemben való ellenintézkedést. Szeretjük ezt a hazát, őszintén, minden kockázatot vállalva akarjuk érdekeit szolgálni. Tegyék meg ezt jó urak és állják mindvégig akkor megszűnik, sőt ki sem fejlődik a tőkeellenes irányzat, addig azonban ne akarjanak az antisze­mitizmus hangoztatásával a felelősség alól kibújni A miniszter is a városi házigazdálkodás fenntartása mellett döntött város Emlékezetes még, hogy 1935. évben Gyula­i képviselőtestületének egyik dr. Schriffart Ferenc és Willi János közgyűlésén indítványt­­ terjesztettek elő, mely szerint a város gazdasága szüntettessék meg és az igy felszabaduló földet bocsássa a város telepítési célokra rendelkezésre. Annak idején a képviselő testület az indítványt tevőket kivéve egyhangúlag napirendre tért az indítvány felett. Az indítványtevők a vármegyei törvényhatóság, majd a belügyminiszter döntéséig vitték indítványukat, ki azt most már véglegesen elutasította, helyt adva a város indokolásának. E szerint, a házi gazdálkodásba vett földek tele­pítés céljaira több szempontból nem alkalmasak. A város, mint szántóföldet 530 kisholdat művel, ez a terület azonban három helyen szétosztva fekszik a határban, nevezetesen Fövenyesen, a Galbácsban és Kispélen. Fövenye­­sen 400 holdból 50 hold városi legelő, így csak 350 hold jöhetne szóba, ha akadna vevő 175000 pengő vételárat lehetne elérni. Ez a szántó terü­let is cikk — cakkosan benyulik a legelőbe, így nem volna elkerülhető, hogy a legelő jószág a gazdák termésében kárt ne tegyen. területen a város 23—25 éven át nagy De ezen a beruhá­zásokat végzett, épületeket épített, élő, holt fel­szerelést vásárolt, összesen mintegy 300 000 peri ■ 1­gőt invesztált. Mindezt meg kellene semmisíteni illetve értékesíteni, ahogy lehet, mert ezek az­ épületek és felszerelés egy 350, illetve 400 hol­das intenzíven művelt gazdasághoz vannak mé­retezve, azoknak kis gazdák hasznát nem veszik, így a várost nagyobb károsodás érné, mint amennyit a föld vételára címén kaphatna. A vá­rosi gazdaság megszüntetése esetén a sertés és juhállományt is el kellene adni, mert csak a saját művelésű gazdaságban termelt takarmány és egyéb tartani.termékekkel lehet azokat hasznot hozóan A város költségvetését is igen hátrányosan befolyásolná a város gazdaságának a megszün­tetése. Az ápolda, a méntelep stb. fenntartása és az azok részére szükséges kerti és gazdasági termékek biztosítása is csak úgy lehetséges. De különben is a házigazdálkodás beveze­tését a város képviselőtestülete határozta el, an­nak ellenőrzésére bizottságot kreált, a bizottság a házi gazdálkodást állandóan ellenőrzi és azt kifogástalannak, jónak, tovább folytatandónak találja és a fejlesztését javasolja. Önmagával és a maga kiküldött bizottságával kerülne ellentétbe a képviselőtestület, ha a házi­gazdálkodás ellen határozna. A pénzügyminiszter nagy sikere Londonban Nyilvánosságra hozták Londonban és Buda­pesten az eredményét azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket dr. Fabinyi Tihamér pén­zügyminisz­ter folytatott legutóbb külföldi hitelezőinkkel köl­­csöneink egy részének rendezése érdekében. A magyar politikai és gazdasági élet nagy öröm­mel és megnyugvással veszi tudomásul a tár­gyalások eredményéből, hogy a pénzügy­mi­nisz­ter Londonban komoly és messze kiható pénz­ügyi sikereket ért el, mert olyan előnyöket és teherkönnyítéseket vivott ki további kölcsönszol­­gálatunk terén az ország számára, amelyek többi külföldi adósságaink rendezésére is előrelátható­lag előnyösen fognak kihatni. A pénzügyminiszternek sikerült ugyanis az 1930 évi fontsterling váltókölcsönünket hosszabb időre alacsonyabb­ kamatozás mellett szabbítani, az 1924. évi népszövetségi meghosz­­államköl­csön ügyében pedig valóságos konverziós meg­állapodást hozott létre számos lényeges könnyí­tést érve el. Mind a két külföldi kölcsönünk ügyében létesített kedvező megállapodásnak az a nagy jelentősége, hogy újabb áldozatok vállalása nélkül igen számottevő előnyöket értünk el az adósságszolgálattal kapcsolatos teherkönnyítések terén és külföldi hitelezőink kifejezetten méltá­nyolják azt a nagy erőfeszítést, amit az ország vállalt pénzügyi kötelezettségeinek becsületes tel­jesítése tekintetében végez. Ez olyan kedvező

Next