Békésmegyei Közlöny, 1878. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1878-05-23 / 41. szám
V. évfolyam. 1878. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Mell hetenként kétszer : vasárnap és csztörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. 43. szám. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. R.-Csaba, május 23-án. Egyes számára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Cakbin. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnál és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. A látszat rabjai. Társadalmi bajaink legkirívóbb színekben bizonyára a vidéki életnek ezer ága-bogaiban nyilatkoznak. A vidék társadalmának megfigyelése annyi, mint a beteg társadalom sebeire gyógyírt találni. Csak örömmel üdvözöljük e téren ama lapokat, melyek társadalmi irányunkat figyelemmel kisérve, bizonyára czikkeink igazságának hatása alatt egy általános, és valljuk meg, találó képben rajzolják le a látszat rabjait. * * * Szép himes tojás — úgymond — a mai kor társadalma, melynek külszinét, felületét, vakító zomáczczal vonták be a haladás bögréjéből, s nem hiányzik róla czifraság, tarka virágok, hogy a felületesen vizsgáló lelkesedve kiáltson föl — „ime a mi társadalmunk mennyi virággal disszel ékeskedik!" De tessék csak ketté választani a szép hímes tojást, mit rejt magában a tarka héj ? Korántsem egy jövő élet magvát, nem a boldogság csiráit, de megrögzött betegségeket, molyok kiirtását !>ly rég sürgetik, hanem hiába! * * * Hiú gőg uralkodik az emberek között, s a szerénység ruháit elhajítva vakon rohannak a romlás örvényébe. A „látszat rabjai" ünnepi köntösben járnak, hogy port hintsenek a világ szemébe, míg belsejök gyászos szegénységgel van tele. Farizeusok, kik adnak a szegénynek, de csak hogy tündököljenek s majd többet nyerjenek egykor érte. Ma minden ember többnek akar látszani, mint a mi — tisztelet a nagyon ritka kivételeknek — okosabbnak, mint a milyen, a felületen akar úszni mindenki, könnyen élni s ez az, mi szegény czifra társadalmunk héja alatt addig terjeszkedik, mig összedönti a tarka házat, mely még elég pajzsul szolgál a „látszat rabjainak." * * * Tessék megtekinteni a telekkönyv kimutatásokat, tessék kíváncsi szemmel beletekinteni a társadalom felszínén úszók házi naplójába s elborzadva fogják az anyagi viszonyok egy oly roncsolt képét találni, mely kétségbeejt a jövő felett. Hol a világ legboldogabb létét, a legnyugalmasabb helyzetet látja, a figyelmes kutató belemarkolhat azon hálóba, melynek szálai perczentekből fonvák, s melyeket az a csúnya pók szőtt, mit ugy hivnak, hogy — váltó. * * S hol kell eme szomorú képnek egyik fő okát keresnünk? A sajtónak hivatása nemcsak a társadalom hibáit, de az indokokat is kutatni. Erre könnyen felelhetnek amaz öreg mesével, hogy az ember egykor a henyeség keresetén a könnyen élhetés módjait kutatva elaludt. Álmában megtalálta az igaz utat, ragyogott, tündökölt, az emberek meghajoltak a hiú fény előtt, körülövezte őt, volt mindene, pecher dolgozott élt boldogan, s mire Töld eredt, — szovája üres volt, a tolvajok elhordtak belőle mindent. Sok ily álmodozó van a mi társadalmunkban is — s ezekből lesznek azok a szerencsétlenek, kik azt hiszik, hogy a sorsnak átka üldözi őket, s ha eldobálták kincseiket , a becsületes munkánál többre becsülik a koldusbotot, vagy a pisztolyt. * * * Nem kevés szerepe van társadalmi bajaink szilált anyagi viszonyaink okai közt a divat uralmának, melyet hölgyeink oly kitartó hiven majmolnak. Hiába elmaradni nem lehet s ha X-né itt, és igy jelenhetett meg, Y-nénak mind a kilencz leányával túl kell tenni rajta, mert ugy kívánja ezt a ház becsülete, a társadalmi illem, az állás követelményei ugy hozzák magukkal. E balfelfogás és hiú versengés egyike azon okoknak, melyek társadalmunk mérhetlen határu bajait felidézik. * * * Tekintsük csak ily nagy ünnepen a köznépet, melyhez a felsőbb regiókból szokott leszivárogni minden baj, mely szintén rabjává leve oly érzelmeknek, melyektől eddig a nép szive meg volt kimélve. Ma nem mehet a leányzó az Istenházába, ha aranynyal diszitett bársony mellénye nincs, s ha nem köthet selyem kendőt nyaka körül. A „módi" megalapitá már ott is uralmát. De ne szóljunk egyedül a divatról, melyet már annyiszor vetettünk a társadalom szemére. A száz mód közül csak egyet hozok fel, hogy mint fajzik a dolgos magyar vér — satnya haszonlesővé. Nem azon iparkodik ma a földmives ember, hogy fia legyen egykor jó iparos, vagy apja segitője, nem! Rákölti véres verejtékével keresett garasait, hogy hát legyen belőle pap, kántor, hisz ugy könnyebben fog egykor megélni. Nem haladás, felvilágosultság ez, de romlás, satnyulásl . * , ———A kisvárosi társadalom egyik kiváló szennyfoltja — a pletyka. Ahelyett, hogy az emberek saját házuk ajtaja előtt söpörnének, minden módon mások dolgait, viszonyait kutatják, s nem ritkán kíméletlenül veszik ajkaikra mások legszentebb családi ügyeit, és sajnos, hogy e tekintetben nem csak hölgyeinket éri a vád, de a férfivilág is megenged magának aféle örömet, hogy egy kis tőről metszett friss pletykát a szárnyra bocsásson. Innen van, hogy az emberek aztán, amennyire lehet elzárkóznak egymástól, s mind gyorsabban szakad a kapocs, mely a társaséletet élvezetessé és kedélyessé tette. — „A kinek nem inge, ne vegye magára!" * * * A „Békésmegyei Közlöny" líraija. Gróf Károlyi György Békésmegye főispánja 1841—1849. (Folytatás.) Azonban a katonai pálya, bármily sok élvezettel és bármily kedvező kilátásokkal mosolygott is feléje, nem birta őt lekötni. Pedig az ő kiválóan szép férfias alakja, lóra termett daliás termete, lelkiismeretes pontossága és magasratörő szelleme, ugy mint az alsóbb tiszti fokozatokon való gyors emelkedése biztos zálogát képezhették annak, hogy e pályán is szép jövő várakozik reá. De ő itt hatáskörét szűknek találta. Ha nem tekintette is e pályát alárendeltnek, vagy mint sokan, a barbárság vak eszközének, mégis tapasztalta, hogy a szellemibb élet felé hajló férfiú, kinek lelkében eszmék honolnak, ki az emberiség haladása és annak eszközei iránt érzékkel bir, nem lehet kielégítve egy oly pálya által, mely leginkább külső fény és múló dicsőség támogatására szolgál. Huszonkét éves ifjú volt, midőn 1824-ben bucsut mondott a katonai pályának, hogy más, termékenyebb tért keressen jövendő munkálkodásának. Mielőtt azonban a születése által mintegy előírt politikai és közpolgári tevékenység pályájára lépett volna, szét akart nézni a nagyvilágban; személyes meggyőződést kívánt magának szerezni az európai művelt országok állapotáról, műveltségi, gazdasági és társadalmi viszonyairól. Őt nem elégítették ki az utazók halvány leírásai, sem az állambölcsek elvont theorémái; ő magát az életet kívánta látni, hogy magának az életnek használhasson vele. Beutazta Német- Franczia- és Angolországot. És mert az utazást nem csupán nagyúri kedvtelésből, hanem öntudatos tanulmány szempontjából tette, figyelmét mind arra kiterjesztette, ami őt jövőben mint állampolgárt, mint honatyát, mint hivatalnokot és gazdát érdekelhette. Már akkor az alkotmányos élet legfőbb feladatára nézve tisztában volt önmagával; és midőn kint szélesebb látkört keresve meghallotta, hogy itthoni Ferencz király meggyőződvén arról, hogy az alkotmányt mellőzni s a törvényhozást udvari rendeletekkel pótolni nem lehet, 1825. szept. U-re összehívta az országgyűlést, azonnal sietett haza, hogy a hosszas elnyomás után föllélegzett nemzet közörömének részese legyen. Tizenhárom esztendő óta nem voltak együtt az ország rendei; tizenhárom sanyarú év sérelmei vártak orvoslatot. Ki csodálkozhatnék a felett, hogy a hon fiai az alkotmány biztosítását oly lázas hévvel követelték? Ki vehetné rosz néven, hogy az öröm zajában itt-ott kemény kifakadások történtek a kényuralom ellen? Az alkotmány védőinek sorában voltak gr. Illésházy, trencs. örökös főisp., Nagy Pál, id. Balogh János, gr. Dessewőy József, b. Perényi Zs., Pázmándy Dénes, Deák Antal és mások; az ujabb nemzedékből pedig gr. Széchényi István, b. Wesselényi Miklós és gr. Károlyi György. A régiek kiválóan sérelmi politikát űztek; annyira a múlt fájdalmaival voltak elfoglalva, hogy a jövőre alig gondoltak. Sok volt az áradozó szónoklat, de kevés az ország regenerálását czélzó eszme. Az újabb nemzedéknek jutott a dicsőség, hogy egy művelt, czivilizált Magyarország eszméjének megvalósíthatása érdekében meddő szavak helyett, termékeny tettek mezejére lépett, és még a régiek beszéltek, az uj nemzedék kiváló tagjai cselekedtek, gr. Széchényi István egy évi jövedelmének felajánlása által megalapította a magyar tudományos akadémiát. És ugyanazon uj nemzedéknek egy másik tagja gr. Károlyi György ugyanakkor 40 ezer forintot tett le a hazai tudományosság oltárára. Oly tett, mely az ifjú grófnak örökké dicsőségét fogja képezni, oly tett, mely minden Demosthenesnél szebben beszél nekünk. Aki igy lép fel először a nyilvánosság előtt, az bizton számithat nemzetének hálájára és minden idők elismerésére. Az 1825/7-ki országgyűlés, melynek egyik legfőbb momentumát az akadémia alapítása képezte, s mely miatt gr. Károlyi félbeszakította utazását, nem felelt meg a