Békésmegyei Közlöny, 1879. július-december (6. évfolyam, 64-142. szám)

1879-09-11 / 95. szám

VI. évfolyam, 1879. 95. szám­. B.-Csaba, szeptember 11-én. BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjeleni­k hetenként háromszor : vasárnap, kedd (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bér­mentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára : 5 kr. kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál, B.­Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér­-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken m­inden postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. Az iparvédelem nálunk és másutt. (T.) Midőn Washington a felszabadult Unió élére emeltetett, ezerféle bajjal kellett az ifjú köztár­saságnak megküzdeni. Önállóságát kivívta ugyan Anglia gyarmatosító törekvései ellenében, de az egyesület hiányos alkotmánya nem biztosította kellően a nemzeti ipart az angol kokurrenczia ellen. És Anglia értette, hogy mikép kell kon­kurrencziát csinálni: értette, hogy kell egy nem­zet fejlődő iparát elnyomni. Tömegesen dobta piaczra kézműáruit és a jó amerikaiak gyakran New-Yorkban s más ki­kötőkban olcsóbban vehette az angol kézműipar czikkeit, mint a­hogy azokat Liverpool s Lon­donban árulták. Az amerikai kézműipar kezdet­leges gyárai, telepei meg is buktak egymásután, s a piacz csendesen meg volt hódítva. Csakhogy Amerika nem az az ország, a­hol ily állapotot soká eltűrjenek. Az összeülő kongresszushoz egész özöne érkezett a peticzióknak, melyek a nemzeti ipar nemzeti védelmét sürgették. — S Washington a kongresszuson történt felavatása alkalmából, egy egyszerű, sötét öltözetben jelent meg, mely egészen belföldi készítmény volt. Az ő egyszerű, de kifejezésteljes modorában tanulságot akart szolgáltatni minden törvényhozónak , hogy lehet egy ország jólétét valóban előmozdítani. Ma Amerika sok tekintetben már szuperiori­tásban van Anglia fölött. Washington az ő egys­zerű sötét öltözetével többet akkoriban mondott, mint nálunk az összes gyűlések és értekezletek mondottak. Nálunk beszélnek, lármáznak, nyaka­tekert elveket fejtegetnek, de senkinek sem jut eszébe, az iparvédelmet tényleg önmagánál meg­kezdeni. Egyik a másikra bízza a kezdetet, És ha ennek daczára azután a c­áoszból mégis egy egészséges eszme kezd kibontakozni, ha valami új körülmény mégis föléleszti a nemzeti iparvé­delem iránti kötelkesedést, akkor mindig talál­koznak nálunk férfiak, kik a lelkesedés árját ügyesen vezetik le a tanulmányozások homok­sivatagjába. Ez alatt a tanulmányozás alatt az­után felszívódik a lelkesedésnek utolsó cseppje is a közöny sivár pusztáján s vagyunk, a­hol voltunk. Mintha ránk nézve a nyugati nemzetek iparfejlődésének története nem rejtene tanúságot, mintha mi örökké vígan megélhetnénk adósságból. A jövő generácziók lássák majd, hogy mint bol­dogulnak e hazában ! De hát az istenért, mikor fog már a köz­szellem tisztább, emelkedettebb nézetekkel bírni a nemzeti ipar jelentőségéről s annak befolyásáról a közhaladásra ? Mert tény, hogy még mindig nem vert teljesen gyökeret nálunk az iparállam eszméje, hogy e tekintetben még most is bizo­nyos könny­űverűséggel találkozunk társadalmunk­ban. iS talán csak az az egy meggyőződés már általánossá, hogy ez így nem maradhat. vált Azon teljes iránytalanság, zavar, kapkodás és tehetetlen vergődés, melyet a hazai ipar ügyé­ben meginduló minden csekély mozgalomnál is tapasztalhatunk, legélesebbben jellemzi a mi ipari államéletünk ziláltságát. Vagy lehetségesnek hiszi-e valaki azt, hogy tiszta politikai erótok s nemzeti törekvések , egész­séges társadalmi konstellácziók mellett is ilyen szánalmasan nevetséges szerepet játszottunk volna évek óta a m­i „iparfejlesztési" törekvéseinkkel ? Nem, és ezerszer nem! Forduljunk egészen el a politikai hatalomtól; hol találjuk a mi társadalmunkban azt, a­mi az angol nemességet oly fényesen kitünteti ? Hol találjuk itt a produktív munkának azt a becsü­lését, hol vannak a mi lordjaink, kik az ipar­vállalatok élére állnának? Virágzó ipar mellett fejlődik a föld mi­vel­és s maga is mintegy ma­ kifejlésnek indul. A mi mai földmivelési bajainknak nem legkisebb oka, a kézműipar hiánya. S maholnap nyerstermé­nyeinknek már kin se lesz piacza.­­Sajnos tehát, ha az ipar és földművelés érdekeit ma is sokan ellentétbe akarják még állítani s nem látják be, hogy e kettő közt tulajdonképen érdekközösség létezik. — Mert belföldi piaczunkat meghódítani a belföldi kézműiparnak, annyi mint nyerstermé­nyünknek uj piaczot nyitni. És kérem, ha sikerül a nagybirtokos ma­gyar nemességet ezeknek az eszméknek meghó­dítani, roppant eredményt értünk már el az ipar­védelem érdekében. Mert akkor milliónyi jöve­delmek nem Bécsben, Berlinben stb., hanem Budapesten költetnek el, itt találnak elhelyezést, hasznosulást. Mert akkor nem vándorol majd félmillió luxustárgyakért külföldre, hanem termé­keny magjává lesz a hazai munka­talajnak. Akkor a nemzeti kulturtörekvések élére a nemzet elitje álland­ó teljesíteni fogja azt a rég elfeledett köte­telességet, hogy jó példával menjen elő azoknak, a­kik fölé rangja s állása folytán társadalmilag helyezve van. Ha van még a magyar arisztokracziában egy csepp őseink büszke véréből, nem késhet tovább, hogy kövesse nemzete felhívását. Uraim segítsünk szerezni s ne csak az élvezetre gon­doljunk ! — Ausztriában a birodalmi tanács legkésőbben i. bő 23-ikán fog összeülni.­­ A Bismarck visszalépéséről szárnyaló híreket, jól értesült körök teljesen alaptalannak nyilvánítják. E hírek onnan vették eredetüket, hogy a császár Bismarck her­czeg tudta nélkül határozott volna Manteuffel küldetésé­ben. Ez azonban nem igaz, mert entreveube az állam­kanc­ellár is tökéletesen be volt avatva, s abba bele­egyezett: m­­iért van hazánkban annyi ügyvéd és mi módon apadna számuk ? Mi sem foglalkoztatja annyira jogtudósa­inkat, mint az ügyvédi pályához való hozzá­jut­hatás megszorításának módozatai feletti elmélke­dés, a magyar királyi igazságügyminisztérium kebelében is folynak a tanácskozások a minden oldalról sürgetett ügyvédi rendtartásnak módo­sítása iránt. A jogi tanfolyam tudvalevőleg ez idő szerint négy évre van szabva, s ezen idő alatt kell a joghallgatóknak két alapvizsgát, legalább egy államvizsgát, és az első jogszigorlatot letenni, s csak ezután kezdhetik meg a három évre szabott praxist ; de hogy az ügyvédi vizsgára bocsájt­hatók legyenek az illetők, a háromévi praxis be­fejezését megelőzőleg legalább félévvel előbb kö­telesek valamennyi jogtudori szigorlatokat ki­állani. A JÚÉugya­lm­as tárcsája. Egy elzüllött élet. (Rajz.) Irta: Mészáros István. (Folytatás.) Kedvem elhagyott. Erőm is megfogyott. Hangom gyengült. Mindegyre sülyedtem .... Jártam kisebb helyeken, mezővárosokban, falvak­ban. Alacsony rendű­ truppoknál. Ott jó voltam. Nekem is jó volt minden, mit elém adtak. Feledni akartam. Még emlékét is kitépni szivem­ből. De ez nem ment olyan könnyen. Szépségét, a boldog órákat, melyekkel megajándé­kozott el tudtam volna felejteni. Hűtlenségét is. De azt a napot, melyen meggya­lázott sohasem, Italnak adtam magamat. Pirulnom kellene, hogy magyar ember létemre a pálinkát kedveltem meg. Mint valami oláh kapás. Rám nagy hatással van. Valami mondhatatlan kéjes zsibbadás önti el tagjaimat. Eszemen vagyok. De álmodozom. Feledek. Agyamra nyomás nehezül a gőz nyo­mása. De nem terhelő. Szelíden kábító, édes álomszerű. Karjaim reszketnek. Mintha lágy kezek simogatnák. Lá­baim inogtak. Mintha csontjaimban velő helyett ólom volna. . . . A tárgyak rózsaszínben tündöklenek. Mindent vi­rulónak, élénknek látok. A fák lombjain a holdfény piros színben rezeg. A kisded mécsek pirosan lobognak. — Az árnyak sötét pirosan suhannak az alkonyban. S szemem oly mered­ten, oly mohón nézi a futó árnyakat. Aztán nézem a nagyvilágot a korcsmák ablakából. Kitekintek a sötétbe. Látom, mint vonulnak a hazatérő munkások, daloló leánykák, kaczagó menyecskék a nap fáradalmai után. Elhaladnak. Én meg visszaülök az asztalhoz. Gubás atyafiak telepednek mellém. Megszólítom. A­melyiknek arczán az öröm, a bol­dogság sugárzik, azt elmarom onnan. De a­melyiken bánat, gyötrelem tükröződik le, ahol beszélek. Kikérdezem. Hozzásimulok. S ha elbeszéli egy-egy fiatal sugár­legény, hogy megcsalta babája, végtelen örömben dobog fel lázas szivem. Ah, hát nemcsak engemet csaltak meg ! — Ha gyáva férj beszéli, hogy felesége az urfival enyelget, hát felkaczagok. Bambák ! De ha van, a­ki elpanaszolja sorsát, mert elperel­ték házát, földjét s minden jószágát; ha valaki az el­nyomók ellen emel szót, akkor nagyot ütök az asztalra, hogy az üvegek tánczolnak s a poharak csörömpölve gu­rulnak szét. Akkor üvöltök,­ mint egy veszett farkas.

Next