Békésmegyei Közlöny, 1882. január-december (9. évfolyam, 1-144. szám)

1882-03-26 / 37. szám

Lapunk számára hirdetések felvételére fel van j­ogositva : Hausenstein és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten, Németo­­szág és a Svájcz minden fővárosaiban. ELOFIZETESI 1­1 J helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 37. szám. Vasárnap, márczius hó 20-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. M­­egjelent.ill­ hetenként háromszor : vasárnap, k­edd­, í féli ven) és csvntÖrtOULÖn. Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú, ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnál és Bie­ner B. ur nagytőzsdéjében­, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések, vidéken a postahivata­loknál 5 kros postautalván­nyal. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A pápaszenes űod­rinair professzor és o rosz diák, is. Még ha súlyt nem fektetnek is arra, hogy ma­guk a mélyen gondolkozó nemzetgazdászok sem tud­tak tisztába jönni a felett, hogy a vadvármak vagy a szabad kereskedelemnek adandó-e előny, s hogy e kérdés felett egy­felől a Carey és Liszt másfelől a Smith­ Ádám iskolájának kivetői még ma is folytatják az elvek harczát; de arra aztán csakugyan súlyt kell fektetnem, hogy ugy egyik, mint másik iskola hivei kivétel nélkül tanítják és vallják azt, hogy nyers ter­melő ország ipara fejlesztésének érdekében, a védvámos rendszerre veszély nélkül hirtelen át nem mehet. Meg kell tehát tanulni uram a leczkét jól, vagy ha meg­tanulta s az ellentétes elvek harczából még­sem von­ja le hazája viszonyaira nézve az okszerű következte­tést, mert levonni tiltják az egyoldalú pártérdekek — hát legalább nem kell ravaszkodni, mert az ily ra­vaszságon az ember könnyen rajta veszt. Azon tétele tehát­­ önnek, hogy az önálló vámterület s az ipar felvirágzása egymással oly ok és okozati kapcsolat­ban állanának, hogy azt csak a vak nem látja, nem áll; m­ert az iparnak, uram, szülője mindig a nemzet iparos osztályának azon törekvése, hogy minél töké­letesebbet termeljen saját anyagi érdekében, e törek­vésnek a védvám csak egyik gyámolító eszköze, de nem oka, és csak oly gyámolító eszköz, melyre sok esetben az ipar nem is szorul s a mely gyámolítás alatt az ipar sokszor épen a verseny hiánya miatt satnyul el. És itt nem engedhetem el magamnak, hogy a közjogi ellenzék hi­veit, s azok között Sárréti urat, úgy az általuk annyira védett iparos osztálynak mint általában hazánknak, de sőt Sárréti úr pártjának ér­dekében valamire ne figyelmeztessem. A törvények so­ha nem teremtik a viszonyokat, megfordítva mindig a viszonyok teremtik a törvényeket. Törvény egyma­gában nem fog teremteni soha iparos nemzetet, de igenis az iparra irányzott erős geniusa valamely nem­zetnek, hozza aztán a törvényhozást azon helyzetbe hogy istápolja a nemzet törekvési geniusát. Ne fordítsák meg hát önök a dolgot. Ébresszék fel mindenekelőtt a nemzet geniusát, legyetek ha kell kíméletlenek azon gyengéi iránt, melyek őt, mint ipa­rost, a nemzet felvirágzásának érdekében köteles te­endőiben gátoljak; ne nézzétek behunyt szemmel azon hivalkodó urhatnámságot, mely az ujabb időben ez osztályt annyira megragadta; oszlassátok el azon felette nagy tunyaságot, melyre fajunkban már önmagától oly nagy hajlam mutatkozik; tanitsátok meg rá, hogy a szükséges képesség mellett csak hangyaszorgalom és munkásságban keressen üdvöt; világosítsátok fel, hogy csak ezzel szoríthatja le a piaczról a külföld hozzánk vándorolt czikkeit; tanítsátok takarékosságra, hogy igényeit állásához mérni tudja; róvjátok meg irgalom nélkül s utasítsátok műhelyébe, ha m­unkanapon ott látjátok a hol akkor helye nincs. És különösen egyet kötök lelketekre, óvakodjatok még pártszempontból is megtéveszteni értelmét, mondjátok el neki egyszer már őszintén, hogy az önálló vámterület egy­maga sem teremtett soha és nem is fog teremteni ipart, ne tartsá­tok továbbra is azon vak elfogultságba­n, mely meg­bánitja tevékenységi ösztönét, mely mellett az isten­adta utoljára is elhiszi, hogy a védvám hiányában minden törekvése hasztalan. Ha erős és független Magyarországot óhajtatok, akkor a függetlenség ténye­zőit a nemzetben magában keressétek és fejtsétek ki, a­melynek alapja vagyonosság, eszköze a takarékos­ság és szorgalom, újból s ujjára is csak takarékos­ság és szorgalom ! — Ezzel tehettek egyedül üdvös szolgálatot! Azt mondja továbbá Sárréti úr: nem hagyható fi­gyelmen kívül e kérdésnél azon körülmény, hogy a nyers termékek előállítása a természettől s nem az emberektől függő tényezőkön alapul, azok a szükséglethez képest nem sokasíthatók s igy a legnagyobb iparral biró nem­zetek is sokszor az alantabb fokú iparral biró nemzetek nyers termékeire vannak utalva, mivel ezen ráutalás sok­kal ágetőbb szükség alakjában jelentkezik az ipari szük­ségletnél, kétségtelen, hogy külföldi szomszédainkkal fog­juk megfizettetni a nyers termékeinkre általuk vetendő vámot. Állításának első tétele igaz, a belőle vont követ­keztetésnél azonban megint elfelejtett valamit. Tehát nem jól tudja leczkéjét! Az első tétel annyira igaz, hogy ezt már a 60-as években Magyarországra néz­ve nagy nyomatékkal kiemelte Ditz egy porosz nem­zetgazdasági író. Ditz alapos tanulmány tárgyává tette hazánk közgazdasági viszonyait s azon következtetésre jutott, hogy Magyarország klímája oly szerencsétlen, annyira a végletekben vergődik, hogy e miatt nyers termelése is vagy a túlbőség, vagy a terméketlen­ség végleteibe csapkod. Kedvező időjárás mellett bő termés, egy májusi fagy s ott az ínséggel határos szükség. Nincs, azt mondja ő — s ebben teljesen igaza van — egy jövedelem-átlag, melyre minden kö­rülmények között bizton számolhasson a gazda, s így a nemzet költségvetésének sincs minden körülmények között megbízható alapja. Meg is adtuk az árát, hogy a tudós figyelmeztetésére nem adtunk semmit, a 60- A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCMJ4. Mátyás királlyá választatása. — 1458. január 24. — Zajong Rákos, sátrak során Süvölt a téli szél; Tán két ellen-tábor szemben ? S Hadúr csatára kél? Nem! Rákosra gyűlt a nemzet, Szine, java, bátra, „Nincs király!" azért gyűlt össze Királyválasztásra ! Rákos terén nemzetgyűlés Nem tud összeférni, Nem egy érzet, de pártérdek Az, a­mi vezérli. Enyhes sátor, tűz, piros bor, Bujdosik a serleg, Tanakodnak, vngadoznak, Rakott asztal mellett. Napra nap száll, s nő a viszály, Mint láng, mikor szél leng; Mindegyik fél, hogy ellenfél, Nyeri meg az „éljen"-t. Sátrukban mindig jobban Tüzelnek a pártok; Künn bős­­szél zúg, üvöltve búg: „Még sincsen királytok ?" De nem hallgat a sok balga, Párterőben bízik ; Egyiknek kell lengyel Kázmér, A másiknak Fridrik. Haragszik tán még az ég is, S két fergeteg harczra, Sűrű ködbe rejtőzött be A nap fényes arcza. Mert fejetlen még a nemzet, Mert az a nép árva, Melynek hirét, hirdeté szét, Három tenger árja ! Ah! fejetlen még a nemzet, Ah a magyar árva! Mely oly hős volt, s mely nagy lesz még, Még sincsen királya ! ? Átjegedzett a nagy Duna Egy szép téli éjjel, Csillognak rajt' az őrtüzek Itt is, ott is szélyel. Vitéz hada, már-már unja, Türelmetlen várni, Csak enyh helyre juthatna be ! . . . De jelt ád Szilágyi! Hősi sereg, dobja pereg, Sorakozik sorba, S mint szirtoszlop áll, nem inog, Vész sem dönti porba! Majd megharsan, zengőn, gyorsan, Erczszava, zeng a táj. Belzúg egy sziv- s egy lélekkel: „Éljen Mátyás király !" Szép és kedves kis leány Haragos Tini; a fiatal embe­rekkel épen ugy elbeszélget, mint akármely nagy leány, ügyes­sége sem érdemel kevesebb dicsér­tet, mert akár a női mun­kákban, akár a gazdaasszonykodásban nézzük meg : oly szor 'Lapunk mai számához l'át­y melléklet van csatolva. Negyvenezer főnyi serggel Áll rajta Szilágyi, Hónáért ég, békétlen még : „Soká kell-e várni?" És nem tartja vissza, partja Ezt a nagy Dunának ; Riadozó „éljen"-hangok, Kárpátokig szállnak. Ellenpártfők összenéznek, — — Tűnik bosszú, viszály ; S­zen­gi minden kibékülten: „Éljen Mátyás király!" Tiszta égbolt derül, s m­osolyg, Tisza-Duna-tájra, Igazságos Mátyás lett a Magyarok királya. Nem fejetlen már a nemzet, Ah, a nép nem árva. Mely oly hős volt, s mely ragy lesz még : Van dicső királya! Mig pártviszály sirba dönt egy Hatalmas országot: összetartás, egy érzet szül Nemzeti nagyságot. Rácz Károly. A távozóra. Rajz.

Next