Békésmegyei Közlöny, 1910. július-december (37. évfolyam, 53-104. szám)

1910-07-03 / 53. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVI-ik évfolyam, 53-ik szám. Vasárnap, július 3. BEKESMENT POLITIKAI LAP Telefon­szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EK­OFIZETÉSI DI.1 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon­szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Deficit. Békéscsaba, julius 2. Munkában a parlament. S első dolga az ország pénzügyi helyzetének lehető szanálása. Nehéz munka s kel­lemetlen. A mult, mint sötét árnyék vonul fel s minduntalan hátráltatja komoly munkát. Csak most derült ki, a hogy minő kevés hozzáértéssel, vagy talán kiszámított taktikával állították be a kiadásokat s minő lelkiismeret­lenül számították ki az ország jöve­delmeit, hogy az a budget beállítása­kor felesleggel zárult s a zárószám­adások elkészítésénél pedig a deficit s még­hozzá nagy deficit sötét rémét ásta ki immár elfelejtett sírjából. Tehát deficittel zárul a koalíciós uralom mérlege. A befejezés tehát méltó az egész színjátékhoz, melynek egy gyönyörű nyitánya van csupán, de a többi része egy csúf, disszonáns c­áoszban végződött, mely a szerző­nek semmi dicsőséget sem hozott. Ha a kocsi felborult, akkor sok volt a kerék, ez már régi példabeszéd s a bukott koalíciónak szemére vetni könnyű az elmultakat. Da mi nem ebből a szempontból indulunk ki. Mi nem mérlegeljük pártok szerint a tör­ténteket, hanem vizsgáljuk mikroszkóp­pal a cselekedeteket, minden mellék­tekintet nélkül s csak az igazság szem­üvegét tesszük kissé rövidlátó látó­szerveinkre. Sem rózsaszínű, sem szürke üveget nem használunk, hanem a kris­tályosan átlátszó s mindent való szí­nében és nagyságában feltüntető mű­szert. S ennek a sem nem nagyobbító, sem nem kisebbítő műszernek hasz­nálatánál a kristálytiszta igazságot lát­juk, melyet semmi meghamisítani nem tud, de nem is hamisíthat, mert csakis az igazság felfedése lehet hasznára az országnak. S most az uj uralomnak kell majd azt a szemetet kisepernie, melyet az az uralom hagyott hátra, amely uralom kezdetben egy uj független Magyar­ország perspektíváját rajzolta ki olyan fényesre, hogy még a mi szemünk is könybelábbadt annak káprázatos ra­gyogásától. S helyre legénynek kell lennie majd annak a pénzügyminiszternek, aki az évek óta hetven milliós deficittel dol­gozó, százmilliós függő adósággal terhelt, teljesen kiürült állampénztár­nak libilis mérlegét ismét olyan biz­tos alapokra tudja majd mint a minő biztos és szilárd helyezni, alapo­kon állott ennek a dicstelen s rövid uralomnak elöb­e. Szinte azt a benyomást kelti az elmentek kormányzása, mintha azok vagy egy örökkévalóságra rendezked­tek volna be, vagy pedig XIV.-ik Lajos francia királynak hires mottóját követték volna : — Aprez mei la deluche! Utá­nam a vízözön. S csakugyan a mil­liós hiányok vizözöne jelzi azt az űrt, melyet a nemzet lelkében a ki­rablott ideálok hátrahagytak s melye­ket betölteni immár az uj uralomnak, az uj regiemnek lesz kellemetlen fel­adata. A leghumorosabb lesz azonban az, ha a letűnt rendszer még parlamentbe jutott hívei támadni fogják az új pénzügyminiszternek arra való törek­vését, mellyel az általuk teremtett deficit eltüntetésén fáradozik majd. Ők lesznek a leghangosabb támadói an­nak a politikának, mely a magyar állam hitelének emelésére a deficit kiküszöbölését tartja majd első köte­lességnek s ők lesznek majd azok, kik minden praktikával hátráltatják, hogy saját baklövéseiket s könnyelmű gaz­dálkodásuk szomorú eredményeit or­vosolják. Rövidesen sor kerül ezekre a té­mákra s akkor majd nem mulasztjuk el a magyar közönség figyelmét ezekre a körülményekre felhívni s rá­mutatni arra a lehetetlen állapotra, hogy akadtak az országban olyan po­litikusok is, mikor az új emberek a régiek bűneit igyekeznek megveze­kelni, ebben a vezeklésben éppen azok akadályozzák, akik tulajdonképen az áldatlan helyzet előidézői, megterem­tői voltak. Hadd lássa az ország, hogy kik­ben reménykedett s kiket gondolt az uj független és szabad Magyarország megteremtőinek. Békésmegyei Közlöny tárcája: Ha letérdelhetnék . . . Ha letérdelhetnék imádkozni melléd S szép kacsád szelíden ősz fejemre tennéd, Hogyha szólnál hozzám lágyan, csengő Ahogy megszólalnál, [hangon, Ne is többet annál, Elég volna, hogy szivemből minden bú kihaljon. Csodatevő áldás a te pillantásod, Amel­lyel az átkot gyönyörré varázslod, Ok, de ha nincs szived, hogy számomra A nagy irgalomból, //­usson Tagadó szavadból. Elég csak egy lehellet is, hogy halálra sújtson ! Somlyó Sándor: A békési ev. egyházmegye közgyűlése. Gádoros egyházközség óhajtotta sa­ját kebelében vendégül látni a békési egyházmegye kiküldötteit. Ennek az óhajtásnak eleget tett az egyházmegye elnöksége, midőn az ez évi rendes köz­gyűlést Gádorosra hívta össze június 28-ára, keddre. Már a közgyűlést meg­előző napon élénkség verte fel a népes falu csendjét. Az iskolaszék 27-én dél­előtt tartotta ülését az állami iskola tá­gas termében. Itt beszámolt a négy kör­lelkész a tanügyi eredményekről, me­lyek örvendetes előmenetelről tanús­kodnak. Az iskolaszék, tekintettel az iskolák szaporodására, szükségét látja még egy körlelkészség létesítését, mi­hez másnap a közgyűlés hozzájárult. Eszerint az egyházmegye a követ­kező öt körlelkészségre, vagy dékáná­tusra osztatik fel: 1. Szarvas városi; 2. Szarvas-kondorosi, melybe a szarvasi tanyai iskolák és a kondorosi iskolák tartoznak, összesen 24 iskola; 3.­­az orosházi belső kör 19 iskolával; 4. az Orosháza vidéke kör, végre 5. a tótkom­lósi kör Csorvás egyházközséggel. Freitág János felmentését kéri a körlelkészi tisztségtől s igy az uj kör­lelkészi állásra, valamint a lemondó körlelkész helyéba Csermák Elemér szentetornyai és Hrdlicska Lajos tótkomlósi lelkészek ajánltatnak az is­kolaszék részéről. A Zsedényi-féle ju­talomdíjért Sass János, Brózik Károly, Rohoska Béla, Gyuris Mátyás és Bod­nár Endre pályáznak. Elsőül Sass Já­nos, a második helyen Brózik Károly, majd Bodnár Endre ajánltatnak. Este 6 órakor előértekezlet volt a községháza tanácstermében, melyen a közgyűlés tárgysorozata került első meg­beszélés alá. Kedden reggel 8 órakor kezdetét vette a gyám­intézeti istentisztelet. Az egyházi beszédet Csermák Elemér szentetornyai lelkész tartotta, adakozásra buzdítva a híveket. Szép beszédét szó­noki hévvel adta elő s a közönség tel­jes figyelemmel hallgatta az ifjú lelkész tartalmas beszédét. Az egyházmegyei gyámintézet ez évben 100 koronát meg­haladó összeggel többet gyűjtött a mult évi összegnél. A gyám­intézeti istentisz­telet utáni offertórium összege 48 kor. A közgyűlés 9 óra után vette kez­detét a templomban. H­a­v­i­á­r Dániel egyházmegyei felügyelő szép beszédben üdvözölte az egyházmegye követeit, ismertette a tárgysorozat nevezetesebb pontjait, felhívta a figyelmet az egyházi élet terén olyan jelenségekre, melyek az egyház összes tagjait kötelezik az éber őrködésre, felkéri az esperest évi jelentésének megtételére s a közgyűlést megnyitja. A jegyzői kar nevében Keviczky László, egyházmegyei jegyző jelenti, hogy a megbízó levelek rendben ta­láltattak, mire az elnök a közgyűlést megalakultnak nyilvánítja. Veres József esperes tartalm­as évi jelentésben számol be az elmúlt évi eseményekről, változásokról. Sajná­lattal emlékezik meg arról, hogy a legutóbbi trónbeszéd már megsemmisíti az 1848 XX­I.-c.-nek folyamatban levő végrehajtását, holott m­ég nagyon sok a kivánni való a viszonosság és vallási Hervadt virágok. írta ; Jean Relbrach. Midőn a színházból kilépett, a csil­lárok fényében egy női szithuet vonta magára Jacques Gréses figyelmét . . . Ezek a válak ... ez az arcél . . . ő volna ? S egyszerre eszébe ötlött ifjúságá­nak egy bájos kalandja . . . Orvos­növendék korában, — egy egész évig tartott . . . Charlotte — a bájos tizen­nyolc éves, hamvas arcú, kecses kis Charlotte, — akinek a nevetése ugy hangzott, mint egy ezüst csengettyű, — s a csókja friss barack-illatu volt . . . A fiatal nő is visszafordult és pil­lantásaik találkoztak. — Charlotte ! — kiáltá Jacques és feléje nyujtá a kezét. — Igen, az ösmert édes arc, a régi­­ mosolygó ajkak . . . — Te ... te ... ! — lihegte a nő, midőn a meglepetésből magához tért. — Hát Párisban vagy ? — Csak néhány napra. És te ? Egyedül vagy ? — Egészen egyedül. zünk. — Megszöktetlek. Együtt vacsorá-A bérkocsiban rövid csókot vál­tottak. Majd a restaurant kis külön szo­bájában elragadva nézték egymást. — Ó —r szólt Chai lőtte, — rögtön megismertele. . Nem változtál . . . — Te sem. — De igen — kicsit meghíztam. Végre is az idővel minden megváltozik... Öt év — gondold csak el . . . öt év nagy idő ... A bajuszod is megnőtt ! — Mindjárt meglássuk ! — Ó nem­­ szégyenlenélek meg­csókolni téged .... Apró emlékeket elevenítettek fel s újra felhangzott Charlotte régi, ezüstös nevetése. — Ó emlékszel ? — Igen . . . igen . . . A vasárnapi kirándulásokra . . . — Mikor a vonatot mindig lekés­tük . . . — S a mama este megvert, mert este későn mentem haza . . . — Mikor otthon azt hazudtad, hogy az üzletben éjjeli munkád van és ná­lam maradtál ? — Ó, milyen jó volt az akkor ! — És most ? . . . mit csinálsz ? .. . még mindig az üzletben vagy ? Charlotte arca elborult és nem fe­lelt. Jacquesnek pedig egyszerre eszébe tűnt a kissé kiáltó öltözék s a csillogó ékszerek. — Boltot nyitottál magad is ? . . . vagy férjhez mentél talán, ... mi mondd . . . meséld el. Charlotte Jacques vállára rejtette arcát. — Nem . . . nem akarom, hogy haragudj rám . . . — Kis bolond, miért haragudnám ? — Ó jól tudod ! De azért hidd el, mindig rád gondoltam, — akkor is . .. Jacques szive összeszorult. De a gyöngén hozzásimuló üde, fiatal test hozzásimulása felébresztette a régi édes emlékeket és csókjaival fojtotta el a kis piros szájra törő szavakat : — Hallgas, — semmit se akarok tudni! — Az elsőt, tudod... sose feledjük ! — sóhajtá Charlotte. Jacques a csókokat nem találta többé barackizünek s kissé hátrahajolt. — Tudod, mikor elmentél . . . — folytatá a leány. — Nem mentem el, — hiszen itt vagyok, — szakítá félbe kétségbeeset­ten Jacques. De Charlotte nyelvét a pezsgő már megoldotta. — Azzal, amit itt hagytál, nem sokra juthattam ... Az üzletből is annyiszor kimaradtam miattad, hogy a főnököm elbocsátott . . . Hiába kerestem új he­lyet . . . Jacques most már a legrosszabbtól tartott. Ez a kifestett száj, — ez a bó­dító, erős parfüm . . . — Uj viszonyt kezdettél ? volt — Ó, de nem soká tartott. Öreg .... — Ah! és aztán . . . — Aztán, — mit akarsz ? Az em­ber ugy él, — ahogy tud ! Egy hölgy vett pártfogásába . . . Magához vett, — megösmertetett urakkal ... ó de csak addig maradtam nála, amíg annyi pénzt összeszedtem, hogy önállósíthassam ma­gam . — És . . . sikerült ? — Látod! És elébe tartotta gyűrűktől csillogó kezét. Majd Jacques hangjától nyugtala­nítva : — Haragszol, hogy mindezt el­mondom ? — Ó, nem ! A keserű mosoly azonban megha­­­zudtolta e választ. — Mi bajod ? — aggódott Charlotte. — De . . . semmi. De igen ! Látom ! Ugy­e meg­mondtam ! Miért akartad, hogy beszél­jek . .. Végre is, — nem az én hibám ... Ha tudnád, min mentem keresztül . . . — Nem ... ne folytasd ! Érezték, hogy tátongó ür támadt közöttük. És Jacques szive az egykori birtoklás özönében vérzett. Felháboro­dás, — szánalom — és önvád dult a lelkében. — Ah! szegény kicsike! — sóhajtá. Charlotte szeméből pedig egy köny­csepp gördült alá. De idegesen szólt: — Nem — nem igaz ! nem sírok. S friss púdert hintett arcára s sze­meit tágra nyitotta : — Ugy­e nem sírtam ? ... nem lát­szik a szememen ? Kis csend állott be, — tompa, szo­morú, fájdalmas csend. Jacqu­s csengetett, kifizette a szám­lát. Char­otte kalapját tűzte fel a tükör előtt. Arca m­éltatlankodást és büszke­séget fejezett ki. S mialatt keztyüjét felhúzta, kissé keserűen mosolygott, majd felvetette a fejét, s erőltetett, könnyed kedvességgel, kezet nyújtó Jacquesnak. — Örülök, hogy viszont láthattalak! — Én is! — felelé ostobán Jacques.

Next