Békésmegyei Közlöny, 1913. január-június (40. évfolyam, 4-51. szám)

1913-01-12 / 4. szám

Telefon­szám: 7. Szerkesztőség: erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. XL-ik évfolyam, 4-ik szám. Vasárnap, janu­d BÉKESMEGYEI I­ZLÖNY POLITIKAI LAP Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EK­OFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZXHSZ.SZKZ JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon­szám 7. Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A népsegités munkája. Békéscsaba, jan. 11. A földmivelésügyi minisztérium kezdeményezései között bizonyára je­lentékeny népszerűségre tarthat szá­mot az a népsegitő akció, amelyet Darányi miniszter kezdeményezett amelyet utódai, de különösen a jelen­­­legi földmivelésügyi miniszter, gróf Serényi Béla jelentékenyen fokozottabb mértékben folytat. Szinte csodálatos, hogy olyan hosszú ideig tudtuk tűrni a határszéli földmivelő nép gyöngü­lését, pusztulását. Maga a józan ész diktálja azt, hogy első­sorban ott kell a legerősebbnek lennünk, ahol a leg­közelebb az ellenség, ahol legnagyobb a kísértés. Ha a határszéleken nincs gazdaságilag erős, a magyar állam­eszme iránt hűséges, a hazához sziv­vpl-lásekkel vonzódó lakosság, akkor a e­g­ri 51 ;y 3-i­­ Ü 17 e­u-5k le­tet, egyszóval ezek a kirendeltségek azt a munkát végezik, amit a gyakor­lat helyesnek igazolt be, a földmivelő nép társadalmi és gazdasági megerő­södése érdekében. Nem feledkeznek meg a gazdasági kultúra fejlesztéséről sem. A dolgozni kívánóknak szerez­nek munka alkalmat, folyamok rendezésével különböző tan­megtanítják új foglalkozási ágakra. Ahol szükség van rá, vízvezetéket rendez be egyik-má­sik kirendeltség, vagy kutakat fúrat, hogy embert, állatot ellásson jó ivó­vízzel. Ha véletlenül egyik-másik vi­déken a terményinség ütné fel a fejét, a kirendeltségek hamarosan ott terem­nek a maguk segítő munkájukkal. Száz és száz kezű apparátus tehát a földmivelésügyi miniszternek vala­mennyi népsegítő kirendeltsége. Egyik­másik oly dicséretreméltóan végzi el feladatát, hogy még a gazdaságilag erősebb vidékek lakói is irigykedve sóhajtanak fel: vajha nekünk is volna ilyen kirendeltségünk, vajha miránk is kiterjesztenék a népsegítő akciót! Ez az óhajtás kezd hamarosan va­lóra válni. A földmivelésügyi tárca idei költségvetése kedves meglepetésül jelenti, hogy Serényi miniszter három új kirendeltség felállítását vette tervbe és nemcsak hogy tervbe vette, de a kirendeltségek létesítése máris befeje­zett dolog, amennyiben azok vezetőit és tisztviselőit a miniszter már­is ki­nevezte A három új kirendeltség székhelye: Kolozsvár, Temesvár és Nagyvárad lesz. A kolozsvári kiren­deltség a­­ marosvásárhelyinek ketté osz­tásából fog előállni. A marosvásár­helyi megmarad speciális székelyföldi kirendeltségnek, míg a kolozsvári er­dély többi vármegyéinek gondozás alá. A temesvári népét veszi kirendelt­ség hatáskörébe fog tartozni a Temes-és Krassószörény megyékben megin­duló népsegítő akció, míg a nagy­váradiéhoz a Bihar-, Arad- és Szilágy vármegyék népsegítő munkája. A fel­vidéki akció keretébe ez év folyamán Bars vármegyét is bele­vonják. Ez a hézagos ismertetés maga is eléggé megmutatja, hogy a földmi­velő nép talpraállításának a munkája ez év folyamán mily nagy arányokban fog bővülni. Az a fő dolog most már, hogy a felállítandó ügykirendeltségek vezetése is szociális érzéktől áthatott, a nép ügyes-bajos dolga iránt érzék­kel bíró férfiak kezébe kerüljön. Ugy vagyunk értesülve, hogy a földmive­lésügyi miniszter e tekintetben is igen szerencsésen választott s így semmi­­ sem állja az útját annak, hogy miha­­­marább erőteljesen és céltudatosan induljon meg az ország újabb határ­részein a földmivelő nép talpraállítá­sának sok eredménnyel kecsegtető munkája. Gyula város rendkívüli államsegélyt kap. Küldöttség a miniszternél. Ezerszer megírtuk már, de még min­­dez­ki is tudja, hogy Gyula nagyon sze­gény város, sok bajjal kell megküzdenie. Dacára ennek, dacára a viharoknak, ör­vényeknek, amelyek a megyeszékhely gyönge sajkáját elnyeléssel fenyegetik, a város okos, körültekintő vezetőségé­nek mégis mindig sikerül biztos révbe eveznie a gyönge sajkával és helyre­állítani legalább egy időre Gyula vagyoni egyensúlyát. Most is nagy bajból men­tették ki Gyulát vezető emberei. Már ott állott, hogy elviselhetetlen terhet kell rónia polgáraira, ha város akar ma­radni, vagy pedig lefokozását kell kérnie a díszes rangról, amelyen áll. Rendezett tanácsnak, megyeszékhelynek, törvény­széki, pénzügyigazgatósági stb. székhely­nek lenni u óvégre nem megvetendő dolog. Nagyon sok jóval nagyobb és gazdagabb város áhítozik rája - de hiába. Minden erejét, energiáját, gon­dolkozó, tervező, feltaláló képességét össze kellett tehát szednie a vezetőség­nek, hogy megmentse Gyulát. A múlt év végén tudvalevőleg a törvény értelmében kötelezte a belügy­miniszter Gyulát, hogy tisztviselői fize­tését egészítse ki a törvényben megál­lapított fizetésre. E célra Gyula kap pár év óta már 28000 koronát, de nagyon kevés ez a pénz, még mindig maradt szépen pótolni való a városnak. Az idei költségvetés készítése alkalmával a szám­vevőségnek természetesen figyelembe kellett vennie a törvényt, meg a minisz­ter leiratát és akként összeállítani a költségvetést. A kiadás ezáltal hatalma­san megnőtt, úgyhogy a bevétel és ki­adás közötti különbözetet csak 129 szá­zalékos pótadóval lehetett volna fedezni. No lett is felzúdulás, mikor ennek a híre elterjedt. A képviselőtestületnek különösen a csizmás része, amely semmi képen nem tud megbarátkozni az intel­ligens emberekkel, különösen pedig a városi tisztviselőkkel, egyértelműleg azt hangoztatta, hogy törvény ide, törvény oda, miniszter ide, miniszter oda, ő nem, egy árva fillért sem ad a tisztviselők fizetésrendezésére. Ehelyett egyik, a nép kegyét kereső fiskális indítványára azt határozták, hogy megkevesbbítik a tiszt­viselők számát, mert hát ők sokallják azt a meglévő létszámot. Ki is küldtek egy hozzá nem értő bizottságot, hogy vizsgálja meg, melyik tisztviselő-állás a fölösleges ? Ezt a törvényellenes és furcsa ha­n­­gyár tele­­­bírt nag imi­­kocsi olyan vo­l, mint az, m­i n­usz, nem volt ló eléje fogva. Valaki kiáltott: — Itt nincs híve a gyereknek. Takarodj innen! — És hátrafelé lökte. De akkor már meglátta őt a szomszéd bácsi, az öreg Heittr és magyarázó­ ag­i emelte fel szavát mellette. — Hiszen ez az ő kis­lánya! ! — Az övé ? — kérdezte egy kövér úr, kinek gyönyörű prémeskabátja volt. Akkor közbeszólt egy másik munkás: — Nem igaz, nem volt annak gye­reke, hiszen nőtlen volt. — Dj a kis leányt ő nevelte — erősködtek többen. Mindig vele volt és ez eljött érte mindig. — Mindenesetre ez a hely nem alkalmas neki az ittlétre — szólt tekintélyes külsejü prémeskabátos ur­­a ! — Menj haza gyermekem! Akkor megfogta valaki a kezét és­­ elvezette a kapuig. Még jól hallotta, amint valaki azt mondta : — Sz­egény kis­lány ! És utána kiáltották: — Ma ne várj bácsikádra, s menj szépen haza egymagad. E indult, d­ á megállt a kerítésnél s a sok népet nézte, nem tudta mit bá­mulhat az ? A kövér, prémes úr szava , még ide is elhallattszott: — Végre is mit lehet tenni? Tu­­­lajdonképen maga volt a szerencsét­lenség okozója, senkit sem terhel érte a felelő­ség. Elég kára a gyárnak, ha most félórával előbb meg kellett miatta állíttatni a gépet. A gyerekről gondos­kodjék más, az urnák e­ég kiadása lesz a temetéssel­ is. Haza! Anikó boldogan futott hazafelé. A férfiak beszédéből mit sem értett, de nem is törődött vele. Agya tele volt színes gondolatokkal, merész tervvel, h­­elyet ann­ 1 könnyebben keresztül vihet ma, miután a bácsit nem kell harav­­­nia. Tavaly ilyenkor sár volt, csúf, lucs­kos, esős idő. Ma hóval tele minden. L­ép fehér, kemény hóval, mely csikorog az ember léptei alatt. Tavaly ilyenkor a temetőből jöttek vissza a­­ bác­ úval, anyja temetéséről. Édes­anyja c­áf fekete koporsóban feküdt és oly soványan meg sárgán, hogy borzalom volt ránézni. Gödörbe eresztették , mikor visszafelé jöttek, az egész város­­­ban meg voltak gyújtva a lámpák. A kirakatok ablakai homályosak voltak a nedves idő gőzétől, de még azon ke­resztül is ragyogva csillant elő a kará­csonyi rmseálom. Akkor azt ígérte a bácsi, ha ma sietve jön vele hazafelé és elalszik szépen, sírás nélkül, jövőre elviszi azokra a ragyogó utcákra, ahol mindenki boldog mosollyal visz csomagot a fényes üzletekből.­­ A bácsi kevésszavú volt, de a kis­lány élénk fantáziája egész mesevilágot teremtett magának azóta. Az iskolában, a szomszédoktól is hallott egyet mást a karácsony felől, úgyhogy ma szentül hitte, ha bemegy azokba a fényes utcákba, bizonyára találkozik Jézussal, ki meghallgatja és segíteni fog panaszain. Hazament, megigazította a tüzet a kicsi kályhában, mely nagy rideg szo­bájukat alig melegítette, aztán magára vette kendőjét, bezárta a szobát, annak kulcsát a szokott, titkos helyre rejtve, elment hazulról boldogon, örvendve. Micsoda gyönyörű utja volt! Min­denki sietett az utcákon, beszélgettek, nevettek és mindenki csomagokkal járt. Reá senki sem nézett, vele senki sem törődött. De miért is tették volna, ő sem törődött senkivel s csak azért né­zett rájuk, hogy meglássa, nem-e Jézus jön vele szemben, akit véletlenül el­kerü­le­ne. Mert ma beszélni akar vele, ma el akar neki mondani mindent és ma neki is lesz karácsonyfája biztosan, s mint a gazdagok gyermekeinek. De már majd holtra fáradta magát.­­ A fény, ragyogás kereskedni kezdett, az emberek elmaradoztak, bementek a nagy házakba és nem jöttek ki többé. — Hol marad Jézus? — gondolta a kis leány. És leült egy gyönyörű palotának küszöbére, mert álmos volt, fáradt. — Ide csak betér, — biztatta magát, — akkor megszólítom és meg­kérem, vegye el szegénységünket, ahogy így várt, egyre álmosabb lett, de­­ ő azt hitte, nem alszik, hanem repül. Repül az ég felé, melynek csillagait akarja megfogni. Végre sikerült s ahogy a csillagba kapaszkodott, kinyílt az ajtó s azon át egyenesen a menyországba jutott. — Mit akarsz itt ? — kérdezte Szent Péter, akinek csupa aranykulcs csün­gött oldalán. — Mit akarsz ? Anikó nevetett. Mit akarhatna ? Olyan öreg már Szent Péter és ezt sem találja ki? Akkorra már sok angyal futott eléje s megmagyarázták a fontoskodó öregnek, miért jött Anikó köréjük. És repülve vitték az óriási karácsonyfához, melynél szebbezt még álomban sem lehet elképzelni. Még azon éjjel felfedezték Anikó megmerevedett kis testét a palota lép­csőjén. A magas uraságok undorral ve­gyest szánalommal nézték és megparan­csolták, hogy azonnal távolíttassák el innen. Másnapra kitudódott, a szeren­csétlenül járt gyári munkásnak nevelt leánya volt a kicsike. Koporsóját elborították a szegény emberek fenyőággal. Egynémelyikén olcsó csokor, színes papir is diszíett. Az uraság p­dig a szent ünnep napján megparancsolta cselédeinek, hogy ezentul gondosabban őrizzék a házat, nehogy többé ilyen kellemetlen eset előforduljon, épen a kapujok előtt.

Next