Bereg, 1910 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
I. szám. — XXXVI. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1910. január 2. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁGI ÉS A MAGYAR KÖZMŰV. EGYESÜLETEK, VALAMINT A BEREGVÁRMEGYEI KÖZSÉGI- ÉS KÖRJEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL, Beregszász, Kossuth tér, 2. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. - Szerkesztő lakása: Wesselényi utcza 8. szám.---------ELŐFIZETÉSI ÁR: Felelős szerkesztő : Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér 1« ;»dies Mihály. Nyilttér sora 60 fillér. Előfizetések és hirdetések dijai a kiadóhivatalban fizetendők. Ujesztendő. Még egyszer összecsendülnek pezsgős poharak, a csillárok fénye egy pillanatra kihuny s az óesztendő, a sok bajai, rosszul terhelt sötét esztendő kimúl, hogy átengedje helyét az újnak, a vidámnak, a reményteljes fiatalnak. De morbis nihil, nisi benne ! A régi római a halottakról vagy jót, vagy semmit sem beszélt, de mi nem búcsúztathatjuk el az elmúlt eztendőt anélkül, hogy fel ne rójjuk azt a sok kellemetlent, azt a sok rosszat, mely benne ért amelyet talán egyetlen magyar család s sem tudott elkerülni. Mert rossz esztendő, határozottan kellemetlen s nemzeti fejlődésünkre minden tekintetben káros volt az 1909-ik esztendő. Anyagi romlások, erkölcsi züllések, politikai csalódások, külpolitikai kellemetlenségek egymásnak adták át a kilincset s mindenkinek volt valami kedves, valami szükséges, amit ez esztendő mostohasága elvett tőle. A kereskedők ilyenkor készítik mérlegüket, számolnak az elmúlt esztendő a eredményeivel s ilyer^nyijván kiviláglik, ménnyel zárult, az egy^H^rendő verejtékes munkája. Mi is most mérleget készítünk az elmúlt esztendő eredményéről és sajnálattal látjuk, hogy bizony annak eredménye ijesztően passzív. Több volt a kár, mit benne szenvedtünk, mint a haszon ; több a veszteség, mint a nyereség. De elmúlt s ezzel minden vétkét expiálta. A kellemetlen eredményeket ugyan itt hagyta a nyakunkon, mint az öngyilkos adós tartozásait a hitelezőknek s az uj esztendő munkáját terheljük meg annak kijavításával, mit az elmúlt elrontott. De él a remény bennünk s a remény, ha sokszor csalóka lidérczfény is, mely minduntalan felcsillan,hogy ingoványba csalogassa a benne hívőt, mégis uj erőt kölcsönöz a küzdelemhez, mely reánk vár s amelynek megvívása erkölcsi kötelességünk. A nélkülözések, a szenvedések megerősítik a bátort s ki fog kishitüen kételkedni egy szebb jövőben, egy boldogabb kornak eljövetelében ?! Az uj esztendő, hogy mit rejt titokzatos méhében, nem ismeretes földi halandó előtt. A gondviselés úgy osztotta be, hogy senki jövendő sorsát előre meg ne tudhassa. Mert hányan lennének, kik látva a küzdelmük eredménytelenségét, azt idő előtt abban hagynák s maguknak s az egész társadalomnak mérhetetlen károkat okoznának. Mert régi dolog az, hogy semmi, de egyáltalán semmi sem vész el a természetben. Az erők, melyek hiábavaló célokért fecséreltetnek el, hasznára válnak az utódoknak, az ősök véres küzdelmei napsugaras békét biztosítottak az unokáknak. Azért hát nem kell elcsüggednünk. Ezer esztendeje veri már a magyart a Teremtő, de íme mégis: „Él magyar, áll Buda még“ s jelenünk hatalmasabb, fényesebb, a külföld előtt méltányoltabb, mint midőn négy tengerben hunyt le a magyar nap s három földrész dicsérte, de egyben félte is a magyarok erejét. Az uj esztendőt születésekor örömmel köszöntjük, s egy szivvel-lélekkel kiáltjuk a régi francia mondást: — Le roi est mort, vive le roi! Meghalt a király, éljen a király. Meghalt az esztendő, éljen az uj esztendő! Adjon az ég mindenkinek boldog uj esztendőt! Mi atyánk . . . Hozzád könyörgök térdre esve Irgalmas — Isten reggel, este . . . Öh tarts meg engem szent kegyedben Mi atyánk, ki vagy a menyekben ! A te nevedet zengje ajkam Öröm ha ér, vagy szörnyű bajban , Mindenütt, ahol járok-kelek, — Szenteltessék meg a neved! Veszély közeleg, gond fenyeget; — Oh hagyj el Isten fengemet! Nem rettentnek a sorscsapások,. Csak jöjjön el a Te országod ! Hatalmas Ur! . . . eh törpe féreg. Hatalmadból ó mit is kérjek Ahogy bölcsen elhatározod : Legyen meg a Te akaratod ! Arasznyi pályám mig lejárom, Szent akaratod lesz irányzóm . . . Sugalmazzon mindvégig, mindörökön, Mikép a menyben, akkép itt a földön, Önts testeinkbe friss erőt, Ne álljunk tétlen vész előtt , S végzésül kötelmeinknek Minden nap add meg kenyerünket ! ■ S mert oly szűk földi vándorlásunk, Ó nézd el olykor, ha hibázunk! Jóságos szemed hogyha ránk tekint: Bocsásd meg a mi vétkeink ! Gyarló eszünk világítsd fel Napként sugárzó kegyelmeddel S vezéreld jóra sziveinket, Hogy megbocsássunk ellenünknek. Szent Jóság! Ne hagyj el soha! Vészben : reményünk horgonya. Kivel győznénk, ha teveled se, Ó ne vigy minket kisértethe !z ve " Esengve kérünk : szálj szivünkbe, ez. Légy védő pajzsunk mindörökre! Óvj meg a bűntől, minden rossztól És szabadíts meg a gonosztól Ámen. Szelényi Józef: Agyagemberkék. — Zimankós, hideg újévi történet. — Szebasztiáno szekerének árnyéka ide-oda rezzent a holdfényen.. A vén, zsugori szobrász szundikálva ült a bakon és és azon álmodozott, hogy miként lehetett volna a vásár még jobb? Mert jó volt. A merev, but kis anyagbábuk a városban, átváltoztak kongó tallérokká és bebújtak Szebásztino nagy bőrerszényébe. A kocsi derekában alig lézengett egy két visszamaradt figura. Egyszer, hogy a bent, a szobrász felriadt szekér nagyobbat tökFeltekintett és maga előtt, a holdfényes utón, valami fekete alakot látott, amint bukdácsolva billeget tovább. — Ni! A sánta Alpánusz — dünnyögte a szobrász. — Kiváncsi vagyok, hogy az ő vásárja hogyan ütött ki ? Megcsapkodta lovát. De amikor csak néhány száz lépésre volt a gyalogos mögött, már látta, hogy nincs mitől tartania, mert Alpánusznak, a konkurrensének hátán épen úgy feszült a szobrokkal teli zsák, mint amikor elindult a városba. Jó estét Alpánusz ! — szólította meg, amikor elérte. — Ülj fel ide mellém. Nos, milyen volt a vásár ? — Semmilyen ! — mondotta busán a sánta szobrász és sóhajtozva kapaszkodott fel Szebasztiánó mellé. — Hát nem adtál el egyet sem a figuráid közül? — De igen. Épen csak egyet ! Azt, amelyik a töprengő Lucifert ábrázolta. A sekrestyés felesége vette meg. Azt mondta, hogy a fiának görcse van, majd megijeszti a bábuval, attól eláll a görcs. Szebasztiánó gonosz, kárörvendő mosolyt dugdosott. És így szólt: — Látod, Alpánusz, te csak makacs talond vagy. Akit farigcsálsz mindenfele -Hatos.