Az Őslakó, 1944. július-október (7. évfolyam, 27-42. szám)
1944-07-02 / 27. szám
Dr. Jankovics Mihály úr November tíz u. 4. Munkács A cseh megszállás alatt megjelent XIII. évfolyamon keresztül Megjelenik a felszabadult Munkácson VII. évf. 27. szám. 1944. július 2. Kiadóhivatal: BATTHYÁNY UTCA 47. Telefon: 14-02. Szerkesztőség: KOSSUTH LAJOS UTCA 1. Telefon: 13-82. Előfizetési ár: Egy egész évre — 10.— P. Negyed évre — — 2.50 P. Egyes szám ára — —.20 f. Hirdetési árak: 1 mm. sor 15 f., szöveg hirdetés 20 f., »nyilttér«, »beküldetett«, vagy bármelyik más rovatban 25 fillér. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP * Felelős szerkesztő SYLVESTER PÉTER JÁNOS. * A zsidók utáni. Irta: R. Vozáry Aladár. Azokon a keleti magyar területeken, ahonnan a zsidóságot elszállították, noha a legnagyobb számban s a legjellegzetesebb külsővel és belsővel éppen itt éltek, a zsidókérdés „megoldást nyert“. Ezzel kapcsolatban most megelégszünk itt annak a ténynek a megállapításával, hogy hazánk nemzetiségileg lakott, érintett és befolyásolt vidékein a zsidókérdésnek magyar szempontból egészen más jelentősége is volt és van, mint a tiszta magyar tájakon. A kevertlakosságú részeken ugyanis, főként az ország Északkeletén és itt is különösen a városokban, a zsidóság nemcsak szellemiséget, nemcsak gazdasági, elsősorban kereskedelmi és ipari problémát jelentett, hanem állam-, mindenekelőtt pedig nyelvpolitikai kérdést. Kiváltkép azok tudják ezt, akik Trianon után idegen megszállás alatt éltek és látták, mert látniuk kellett, hogy az új impérium alá került városokban és községekben, főleg az olyanokban, amelyekben a magyarságnak nem volt nagy többsége, a magyar szó, a magyar kultúra megtarthatása terén, tehát ugyancsak fontos nemzeti érdekek szolgálatában a magyarság számára a zsidóság nem volt elhanyagolható tényező. De az is igaz, hogy a megszállás idején a zsidóság a magyarságra nézve nemzetpolitikailag csak nyelvi téren jelentett pluszt, mert egyébként természete egyik legszembetűnőbb alapvonásánál fogva, amely szerint anyagi érdekből, kényelemszeretetből és üzleti opportunitásból vakon szolgálja a mindenkori államhatalmat és kormányzatot, egyes kivételtől eltekintve, mindjárt Trianon után hűtlenül és hálátlanul elszakadt tőlünk. A zsidókérdés erre mifelénk — e sorok Munkácson íródnak — a zsidóság maradéktalan elvitele következtében, legalább is első felében, ismételjük, megoldódott. Zsidónk már nincs, de vannak üres helyek, százával, ezrével, s ezek mielőbbi, minél céltudatosabb, jövőbenézőbb betöltése olyan feladat, amelynek helyes, vagy helytelen megoldásától nemzetiségileg érintett országrészeink, városaink sorsa, élete függ. Az új kormányzatra és az egész mai magyar társadalomról jövő történelmünk által is számonkért felelősség hárul abban a vonatkozásban, hogy a zsidókérdés megoldása során mennyiben őrizte meg és erősítette fel az érintett városok, országrészek magyar jellegét, tehát hogy mikép és kikkel töltötte be az eltávolított zsidók üresen maradt helyét. Nincs még egy város, amelyet a zsidókérdés megoldása olyan közelről érintene, mint Munkácsot. A magyar múltnak ezt az egyik szemefényét, amelyet történelmünkben egészen külön fejezet illet meg, a zsidóság mértéktelenül megszállotta. Szinte teljesen birtokába vette. Galíciához közel eső fekvésének és kereskedelmi gócpontvoltának köszönheti ezt a szomorú dicsőséget. A munkácsi zsidó a zsidó lélek és a zsidó külső „reprezentánsa“ lett. Munkács már nem a zsidó Mekka, de az itteni zsidó éra következményeit ma ugyancsak érezzük. Nincs itt egyetlen magyar, vagy csak keresztény bádogos, cipőfelsőrészkészítő, üveges, rézműves, optikus, ékszerész, hogy más ipari és foglalkozási ágakat ne is említsünk. Márcsak azért is, hogy a mindennapi élet zavartalan folyását biztosítsák, feltétlenül és a lehető legsürgősebben szükséges egy olyan munkácsi telepítés, amilyenre hoszszú évszázadok óta nincs példa e város történetében. De ennek a lakosságfeltöltésnek, az új Munkács megteremtésének a nagy nemzeti célokat kell szolgálnia. Munkács (és vele a többi zsidótalanított város és vidék) sorsa, lelkének, jellegének kialakítása most a kormány és a nemzet kezébe van letéve. Fehér lapot nyert, azt írhat rá, amit akar. Egy kormány számára, egy nemzet életében ritkán adódik ilyen alkalom. Szinte fenséges feladat. A teremtéssel határos. Munkács olyan és az lesz, amivé ez a kormányát, ez az emberöltő fogja tenni. És szabad-e mássá, mint magyarra, múltjának megfelelőleg olyan magyar végvárrá, amelyen ezentúl a poklok kapui sem vehetnek erőt? Árpád, Zrínyi Ilona, Rákóczi Ferenc szellemének, de az egész magyar történelemnek is tartozunk ezzel. Utódaink részéről csak azokra érdemes félmunkát végeznünk, ha most, amikor a mód és alkalom van rá, az eddigi Munkácsból nem csinálnánk egészen magyar Munkácsot és a leszedett zsidó cégtáblák helyébe nem tűznénk magyar neveket, mégpedig olyanokat, amelyek holtighű magyar szíveket takarnak. A Munkács és a többi ősi magyar város lakosságában támadt réseket telepítéssel töltsék be. A székelyek népfölöslegét, Szabolcs és más megyék otthon elhelyezkedni nem tudó magyarságát hozzák Munkácsra és a hasonló helyzetű városokba. A zsidókérdés megoldásán csak akkor lesz siker és lehet áldás, ha azt magyarkérdéssé tesszük. Ha minden zsidó helyére egy-egy magyart állítunk, mégpedig a javából. Akik nem fegyelmi miatt, nem büntetésből jönnek, vagy mint máshonnan kitessékeltek küldetnek és költöznek a magyar végvári vidékekre. Főispánunk a Kormányzó Úrnál Tatár Gézát, Bereg megye főispánját Magyarország Kormányzója kihallgatáson fogadta az elmúlt héten. Főispánunk jelentést tett a beregi viszonyokról. A Főméltóságú Úr melegen érdeklődött Zrínyi Ilona földjének állapota felől. Tisztelgő látogatást tett a főispán Sztójay Döme miniszterelnöknél, a kabinetiroda főnökénél, az államtitkároknál, a felsőházi és képviselőházi elnököknél és háznagyoknál. Járt a pénzügyminiszternél is és előterjesztést tett a zsidók által visszahagyott ruházati cikkek kiosztására nézve. Elsősorban reászorult föld- és ipari munkások kapnának a terv szerint olcsó áron zsidó ruházati anyagokat. A pénzügyminiszter megértéssel fogadta az előterjesztést és ígéretet tett a megfelelő intézkedésre. Több közérdekű megyei ügyben járt el még főispánunk az egyes minisztériumokban. A Magyar Honvéd napja június 28, amikor teljes erőnkből részt veszünk Európa önvédelmi harcában különösen nagy jelentőségű. A mi vérünk, a mi családtagunk, testvérünk, barátunk a Honvéd. Magunk is mindenkor Honvéd vagyunk. Amikor tehát a Honvéd megbecsülésére szánt külön napot üljük, ennek a sokat vérzett fajtának az összes ősökben, régi és új hősökben, hazáért becsülettel dolgozókban egyesülő hatalmas, élő, örökkévaló erejét ünnepeljük. Felsőbb rendeletre külsőségeiben is ünnepélyes ez a nap. Kedden este zenés takarodó volt. Szerdán reggel zenés ébresztő, a várost felrobogózták, 6—7 óra közt térzene volt. A templomokban ünnepi istentiszteletek voltak. Az összes laktanyákban házi, családi ünnepélyek keretében méltatták a napot. Fél egykor a legénység meghallgatta a Vezérkari Főnök rádiószózatát, utána pedig vendégül látták ebéden a szegénysorsú hadbavonult hozzátartozókat. A katonai foglalkozás egész nap szünetelt. Kár, hogy a polgári lakosságot nem kapcsolták be valami együttes ünneplésbe. Tiszteletben tartjuk a magasabb szempontokat, mégis, kérjük, a jövőben adjanak lehetőséget arra, hogy a hazafias érzelmű, a honvédséget igazán becsülő, magáénak tartó polgári közönség a legszélesebb körben együtt lehessen ezen napon a honvédséggel. Hazáért vérzeni, veszélyesen, vitézül élni — ez a Honvéd, amióta a magyarság betette Európába a lábát. Áldja Istenet, adjon neki erős hitet, erős kardot és boldogító győzelmet! Serly Károly ezredesnek a nagyon szépen sikerült múlt szombati kívánsághangversenyen elmondott beszédét mindenkinek meg kellett volna hallgatnia Munkácson. Meg kellett volna hallgatniuk különösen azoknak, akik ma olyan nagyon hangosak, olyan nagy hazafiaknak mondják magukat, akik legalább is Munkácson akár politikailag, akár társadalmilag, akár gazdaságilag vezető szerepet akarnak játszani a mostani magyar életben. Serly Károly, a magyar honvéd-főtiszt emelt hangon és teljes határozottsággal mutatott rá arra, hogy „hibás váltóállítás következtében rossz vágányon fut a sokak szereplése és magatartása. Önzetlenség helyett önzés, tisztesség helyett tisztességtelenség, becsület helyett becstelenség, áldozatkészség helyett egyéni érdekhajhászat, igazi hazafiság helyett a honvédelmi érdekek szolgálatával szemben közömbösség lett úrrá sokakban. Hatalmas taps követte Serly Károly ezredes nagyszerűen felépített beszédét. Ugyanilyen tetszéssel fogadta a közönség Serly Károly ezredes németnyelvű beszédét is, mellyel a német bajtársakat üdvözölte. Rámutatott arra, hogy mije a magyar történelemnek Munkács s hogyha a német katona a kisvilágháborúban, vagy most harcol a magyar haza határaiért, a magyar katona is ott vérzett Nyugaton a német hazáért. A Kívánsághangverseny nívós volt, méltó ahhoz a bevezetéshez, melyet Munkács állomásparancsnoka mondott. A rendezés érdeme Czitrovszky Aladár orvoszászlósé. A korcsmákból esténként olyan üvöltözés hangzik ki, mintha apait anyait eleresztve, már a győzelmes békét ünnepelnénk. Pedig mindnyájunk részére még nagyon sok van hátra. S ha a végén győzünk, nem a korcsmai orditozás segíti elő. Bölcs volt az a kormánybiztosi rendelkezés, mely vasárnapra szesztilalmat rendelt el, de most még a hétköznapokra is valami hangfogóról kellene gondoskodni. Még egy békebeli, nem a mai időkhöz illő jelenséget tapasztalunk: azt a falfestési versenyt, mely a nyilaskereszt jegyében kialakult. A város közönsége, minden más jelvény között, a nyilaskeresztet is szeretné tiszteletben tartani, ehez azonban nem a falfestés, hanem a komoly, összefogó munka vezet. A Munkácsi Nemzetiszocialista szervezet nagyszabású honvédvendégelésben mutatta meg bajtársi érzését, összetartását, hazafias gondolkodását. Rengeteg élelmiszert, finomabbnál finomabb falatokat, bort, cigarettát osztottak ki ápolt honvédek között.