Az Őslakó, 1944. július-október (7. évfolyam, 27-42. szám)

1944-07-02 / 27. szám

Dr. Jankovics Mihály úr November tíz u. 4. Munkács A cseh megszállás alatt megjelent XIII. évfolyamon keresztül Megjelenik a felszabadult Munkácson VII. évf. 27. szám. 1944. július 2. Kiadóhivatal: BATTHYÁNY UTCA 47. Telefon: 14-02. Szerkesztőség: KOSSUTH LAJOS UTCA 1. Telefon: 13-82. Előfizetési ár: Egy egész évre — 10.— P. Negyed évre — — 2.50 P. Egyes szám ára — —.20 f. Hirdetési árak: 1 mm. sor 15 f., szöveg hirdetés 20 f., »nyilttér«, »beküldetett«, vagy bármelyik más rovatban 25 fillér. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP * Felelős szerkesztő SYLVESTER PÉTER JÁNOS. * A zsidók utáni. Irta: R. Vozáry Aladár. Azokon a keleti magyar terüle­teken, ahonnan a zsidóságot elszál­lították, noha a legnagyobb szám­ban s a legjellegzetesebb külsővel és belsővel éppen itt éltek,­­ a zsidókérdés „megoldást nyert“. Ezzel kapcsolatban most megelég­szünk itt annak a ténynek a meg­állapításával, hogy hazánk nemze­tiségileg lakott, érintett és befolyá­solt vidékein a zsidókérdésnek magyar szempontból egészen más jelentősége is volt és van, mint a tiszta magyar tájakon. A kevert­­lakosságú részeken ugyanis, főként az ország Északkeletén és itt is különösen a városokban, a zsidó­ság nemcsak szellemiséget, nem­csak gazdasági, elsősorban keres­kedelmi és ipari problémát jelentett, hanem állam-, mindenekelőtt pedig nyelvpolitikai kérdést. Kiváltkép azok tudják ezt, akik Trianon után idegen megszállás alatt éltek és látták, mert látniuk kellett, hogy az új impérium alá került városokban és községekben, főleg az olyanokban, amelyekben a magyarságnak nem volt nagy több­sége, a magyar szó, a magyar kul­túra megtarthatása terén, tehát ugyancsak fontos nemzeti érdekek szolgálatában a magyarság számára a zsidóság nem volt elhanyagolható tényező. De az is igaz, hogy a megszállás idején a zsidóság a ma­gyarságra nézve nemzetpolitikailag csak nyelvi téren jelentett pluszt, mert egyébként természete egyik leg­szembetűnőbb alapvonásánál fogva, amely szerint anyagi érdekből, ké­nyelemszeretetből és üzleti oppor­­tunitásból vakon szolgálja a min­denkori államhatalmat és kormány­zatot, egyes kivételtől eltekintve, mindjárt Trianon után hűtlenül és hálátlanul elszakadt tőlünk. A zsidókérdés erre mifelénk — e sorok Munkácson íródnak — a zsidóság maradéktalan elvitele kö­vetkeztében, legalább is első felé­ben, ismételjük, megoldódott. Zsi­dónk már nincs, de vannak üres helyek, százával, ezrével, s ezek mielőbbi, minél céltudatosabb, jö­vőbenézőbb betöltése olyan feladat, amelynek helyes, vagy helytelen megoldásától nemzetiségileg érintett országrészeink, városaink sorsa, élete függ. Az új kormányzatra és az egész mai magyar társadalomról jövő tör­ténelmünk által is számonkért fele­lősség hárul abban a vonatkozás­ban, hogy a zsidókérdés megoldása során mennyiben őrizte meg és erő­sítette fel az érintett városok, or­szágrészek magyar jellegét, tehát hogy mikép és kikkel töltötte be az el­távolított zsidók üresen maradt helyét. Nincs még egy város, amelyet a zsidókérdés megoldása olyan kö­zelről érintene, mint Munkácsot. A magyar múltnak ezt az egyik szemefényét, amelyet történelmünk­ben egészen külön fejezet illet meg, a zsidóság mértéktelenül megszál­lotta. Szinte teljesen birtokába vette. Galíciához közel eső fekvé­sének és kereskedelmi gócpontvol­tának köszönheti ezt a szomorú­ dicsőséget. A munkácsi zsidó a zsidó lélek és a zsidó külső „repre­zentánsa“ lett. Munkács már nem a zsidó Mekka, de az itteni zsidó éra következmé­nyeit ma ugyancsak érezzük. Nincs itt egyetlen magyar, vagy csak ke­resztény bádogos, cipőfelsőrészké­­szítő, üveges, rézműves, optikus, ékszerész, hogy más ipari és foglal­kozási ágakat ne is említsünk. Márcsak azért is, hogy a min­dennapi élet zavartalan folyását biztosítsák, feltétlenül és a lehető legsürgősebben szükséges egy olyan munkácsi telepítés, amilyenre hosz­­szú évszázadok óta nincs példa e város történetében. De ennek a lakosságfeltöltésnek, az új Mun­­kács megteremtésének a nagy nem­zeti célokat kell szolgálnia. Munkács (és vele a többi zsidó­­talanított város és vidék) sorsa, lel­kének, jellegének kialakítása most a kormány és a nemzet kezébe van letéve. Fehér lapot nyert, azt írhat rá, amit akar. Egy kormány számára, egy nemzet életében rit­kán adódik ilyen alkalom. Szinte fenséges feladat. A teremtéssel ha­táros. Munkács olyan és az lesz, amivé ez a kormányát, ez az em­beröltő fogja tenni. És szabad-e mássá, mint magyarra, múltjának megfelelőleg olyan magyar végvárrá, amelyen ezentúl a poklok kapui sem vehetnek erőt? Árpád, Zrínyi Ilona, Rákóczi Ferenc szellemének, de az egész magyar történelemnek is tartozunk ezzel­. Utódaink részéről csak azokra érdemes félmunkát végeznünk, ha most, amikor a mód és alkalom van rá, az eddigi Munkácsból nem csinálnánk egészen magyar Mun­kácsot és a leszedett zsidó cégtáblák helyébe nem tűznénk magyar neve­ket, mégpedig olyanokat, amelyek holtighű magyar szíveket takarnak. A Munkács és a többi ősi ma­gyar város lakosságában támadt réseket telepítéssel töltsék be. A székelyek népfölöslegét, Szabolcs és más megyék otthon elhelyez­kedni nem tudó magyarságát hoz­zák Munkácsra és a hasonló hely­zetű városokba. A zsidókérdés megoldásán csak akkor lesz siker és lehet áldás, ha azt magyarkérdéssé tesszük. Ha minden zsidó helyére egy-egy ma­gyart állítunk, mégpedig a javából. Akik nem fegyelmi miatt, nem bün­tetésből jönnek, vagy mint más­honnan kitessékeltek küldetnek és költöznek a magyar végvári vidé­kekre. Főispánunk a Kormányzó Úrnál Tatár Gézát, Bereg megye főis­pánját Magyarország Kormányzója kihallgatáson fogadta az elmúlt hé­ten. Főispánunk jelentést tett a be­regi viszonyokról. A Főméltóságú Úr melegen érdeklődött Zrínyi Ilona földjének állapota felől. Tisztelgő látogatást tett a főispán Sztójay Döme miniszterelnöknél, a kabinetiroda főnökénél, az államtit­károknál, a felsőházi és képviselő­­házi elnököknél és háznagyoknál. Járt a pénzügyminiszternél is és előterjesztést tett a zsidók által visszahagyott ruházati cikkek ki­osztására nézve. Elsősorban reá­szorult föld- és ipari munkások kap­nának a terv szerint olcsó áron zsidó ruházati anyagokat. A pénz­ügyminiszter megértéssel fogadta az előterjesztést és ígéretet tett a meg­felelő intézkedésre. Több közérdekű megyei ügyben járt el még főispánunk az egyes minisztériumokban. A Magyar Honvéd napja június 28, amikor teljes erőnkből részt veszünk Európa önvédelmi harcában különösen nagy jelentő­ségű. A mi vérünk, a mi családta­gunk, testvérünk, barátunk a Hon­véd. Magunk is mindenkor Honvéd vagyunk. Amikor tehát a Honvéd megbecsülésére szánt külön napot üljük, ennek a sokat vérzett faj­­tának az összes ősökben, régi és új hősökben, hazáért becsülettel dolgozókban egyesülő hatalmas, élő, örökkévaló erejét ünnepeljük. Felsőbb rendeletre külsőségeiben is ünnepélyes ez a nap. Kedden este zenés takarodó volt. Szerdán reggel zenés ébresztő, a várost fel­­robogózták, 6—7 óra közt térzene volt.­­ A templomokban ünnepi isten­tiszteletek voltak. Az összes lak­tanyákban házi, családi ünnepélyek keretében méltatták a napot. Fél egykor a legénység meghallgatta a Vezérkari Főnök rádiószózatát, utána pedig vendégül látták ebéden a szegénysorsú hadbavonult hozzá­tartozókat. A katonai foglalkozás egész nap szünetelt. Kár, hogy a polgári lakosságot nem kapcsolták be valami együttes ünneplésbe. Tiszteletben tartjuk a magasabb szempontokat, mégis, kér­jük, a jövőben adjanak lehetőséget arra, hogy a hazafias érzelmű, a hon­védséget igazán becsülő, magáénak tartó polgári közönség a legszéle­sebb körben együtt lehessen ezen napon a honvédséggel. Hazáért vérzeni, veszélyesen, vi­tézül élni — ez a Honvéd, amióta a magyarság betette Európába a lábát. Áldja Isten­et, adjon neki erős hitet, erős kardot és boldogító győzelmet! Serly Károly ezredesnek a nagyon szépen sike­rült múlt szombati kívánsághang­­versenyen elmondott beszédét min­denkinek meg kellett volna hallgat­nia Munkácson. Meg kellett volna hallgatniuk különösen azoknak, akik ma olyan nagyon hangosak, olyan nagy hazafiaknak mondják magu­kat, akik legalább is Munkácson akár politikailag, akár társadalmi­lag, akár gazdaságilag vezető sze­repet akarnak játszani a mostani magyar életben. Serly Károly, a magyar honvéd-főtiszt emelt han­gon és teljes határozottsággal mu­tatott rá arra, hogy „hibás váltóál­lítás következtében rossz vágányon fut a sokak szereplése és magatar­tása. Önzetlenség helyett önzés, tisztesség helyett tisztességtelenség, becsület helyett becstelenség, ál­dozatkészség helyett egyéni érdek­­hajhászat, igazi hazafiság helyett a honvédelmi érdekek szolgálatával szemben közömbösség lett úrrá so­kakban.­­ Hatalmas taps követte Serly Károly ezredes nagyszerűen felépített beszédét. Ugyanilyen tet­széssel fogadta a közönség Serly Károly ezredes németnyelvű beszé­dét is, mellyel a német bajtársakat üdvözölte. Rámutatott arra, hogy mije a magyar történelemnek Mun­kács s hogyha a német katona a kisvilágháborúban, vagy most har­col a magyar haza határaiért, a magyar katona is ott vérzett Nyu­gaton a német hazáért. A Kívánsághangverseny nívós volt, méltó ahhoz a bevezetéshez, melyet Munkács állomásparancs­noka mondott. A rendezés érdeme Czitrovszky Aladár orvoszászlósé. A korcsmákból esténként olyan üvöltözés hangzik ki, mintha apait anyait eleresztve, már a győzelmes békét ünnepel­nénk. Pedig mindnyájunk részére még nagyon sok van hátra. S ha a végén győzünk, nem a korcsmai orditozás segíti elő. Bölcs volt az a kormánybiztosi rendelkezés, mely vasárnapra szesztilalmat rendelt el, de most még a hétköznapokra is valami hangfogóról kellene gondos­kodni. Még egy békebeli, nem a mai időkhöz illő jelenséget tapasztalunk: azt a falfestési versenyt, mely a nyilaskereszt jegyében kialakult. A város közönsége, minden más jelvény között, a nyilaskeresztet is szeretné tiszteletben tartani, ehez azonban nem a falfestés, hanem a komoly, összefogó munka vezet.­­ A Munkácsi Nemzetiszo­­cialista szervezet nagyszabású honvédvendégelésben mutatta meg bajtársi érzését, összetartását, ha­zafias gondolkodását. Rengeteg élel­miszert, finomabbnál finomabb fa­latokat, bort, cigarettát osztottak ki ápolt honvédek között.

Next