Bereg, 1876. (3. évfolyam, 1-18. szám)
1876-01-01 / 1. szám
gyan megnehezítették, mindaddig, mig ama szerződések lejártak. E szerződések felmondásának ideje elérkezett. Akkor — eltekintve a politikai okoktól s az azóta megváltozott gazdasági helyzettől — a magyar államférfiak beérték azzal, hogy az 1867 XII és XVI.cikkben teljesen fentartották a magyar állam önálló intézkedési jogát a vám és kereskedelmi ügyekben és hogy az Ausztriával kötött vámszövetségben az előtalált status quo fentartását csak öt évre ígérték meg, azontúl szabadságában álljan Magyarországnak e vámszerződést felmondani s a vámközösséget felbontani. A tapasztalás bebizonyította, hogy eme vámszövetség Magyarországra nézve felette hátrányos. Igazságtalan a közös vámjövedelmek kuotaarány szerinti megosztása, mert a fogyasztás nem az adómennyiség, hanem inkább népszám szerint becsülendő. Igen tetemes, évenként milliókra menő kártszenved a magyar kincstár továbbá a fogyasztási adóknál, és állammonopóliumoknál, melyek nem képeznek közös jövedelmet, de sőt szivar és só is tömegesen hozatik be Magyarországba, melyek után a fogyasztási adót a magyar polgár az osztrák kincstárnak fizeti. Azonkívül az osztrák cukor és sörkivitelnél az osztrák fogyasztási adó visszatérítésénél a magyar kincstár megrovatik a 32% kvótával s tehát készpénzzel segíti elő az osztrák gyártmány kivitelét. Még nevezetesebb hátrányt szenvedett a magyar állam pénzügye és közgazdasága azáltal, hogy a hazai törvényhozásnak kezei kötve voltak a közvetett adók rendszerében. Ennek következménye jan, hogy a különböző termelési viszonyok miatt a magyar cukorgyárak egynéhány kivételével üzletüket beszüntették s a kincstár és mezőgazdaság is egyik nevezetes jövedelmi forrásától fosztatott meg, mely iltön vámterület s alkalmas adórendszer mellett szép virágzásnak nézett elébe. A szeszgyártás mezőgazdasági iparát is az alacsony gabnaárak dacára voltunk képesek törvényhozási helyes intézések által ápolni, mert a vámközösség folytán szeszadó szabályai az osztrák szeszgyárak termesének kedveznek a magyar ipar rovására. A szeszipak évről-évre csökkenése budgetünkben fényesbizonyságot tesz állításunk igazsága mellett, több indirekt adónemeknél sem folytathatván Sikeinknek megfelelő adópolitikát, kormányaink kégtelenek voltak a nagyobb államkiadások fedezete mindig csak a direkt adókat emelni s újra is újra az adókkal amúgy is súlyosan terhelt földolókra és házbirtokra, mint legkézzel foghatóbbaű jövedelmi forrásra rakni a deficitek fedezékre követelt új adónemeket. Nem kevésbbé mint az államkincstárra, káosnak bizonyult a magyar vámközösség a magyar . .etgazdaságra nézve. Minden belföldön termelhető czikkre vetett vedvám természetével bír, amennyiben a külföldi árut a vámtétel összegével megdrágítja s a belföldi termelőnek a piacot a vámtarifa határáig biztosítja. Az átörökölt s közössé tett osztrák vámtarifa Magyarország meghallgatása nélkül s kizárólag az osztrák nagyiparosok igényeinek tekintetbe vételével keletkezvén, az osztrák iparczikkeknél nemcsak fináncvámokat, de határozottan védvámtételeket foglal magában. Ezen védvám gyakorlati hasznát kizárólag az osztrák gyári ipar vette, mely két évtized alatt s az utolsó pénzválságig rendkívüli lendületet nyert, miglen Magyarországon semmiféle ipar nem keletkezhet el, mert a magyar piacz védtelen át volt engedve az osztrák termékek behozatalának. Ausztriának ■ a nagyobb tőkemennyiség, az o ír bank bő hitelforrása, az olcsóbb kamatláb, a képzettebb munkaerő monopóliumot biztosítottak a magyar piaczon minden iparterményére vonatkozólag s a magyar vállalkozó pénzhiány és hiteldrágaság folytán mindannyiszor kénytelen volt üzletével felhagyni, valahányszor az egyenlőtlen harczot megkisérte. De nemcsak," hogy Magyarországon gyárak nem keletkezhettek, s ha keletkeztek, megbuktak: a hazai kisiparosok az u. n. mesteremberek is elveszték keresetük nagy részét. A vasutak felépülvén, az osztrák gyári terményeket olcsón elszállítják mindenhova az országban, hová azelőtt el nem hatoltak s a városokban a kis-iparosok tömegesen elveszték kenyérkeresetüket a nélkül, hogy módjukban volna munkaerejüket a nagy ipar terén érvényesíteni. A nagy hódítás tehát, melyet az osztrák gyáripar a múlt évtizedekben a magyar piacon tett, a magyar városok rovására s a fejlődő polgári elem megrontásával járt; a haszon pedig, melyet a kisiparosoktól elvett, az országból kivándorolt. De nagy kárával volt a vámközösség és az osztrák iparosoknak adott védvám az összes magyar közönségnek is, mely mint fogyasztó leginkább az osztrák áruk vételére volt szorítva. Mert minden forintot, melylyel a védvám folytán az osztrák gyáros drágábban adta nekünk czikkét, a magyar fogyasztó fizette meg a nélkül, hogy a gyáros e nyeresége az országban megmaradt s adóképességünket növelte volna. A fogyasztó érdekében tehát a közös védvám nincs, mert mert az sok iparcikket olcsóbban vásárolhatna, ha önálló vámterület mellett a külföldi vagy osztrák áru olcsóbb financzvámtétellel rovatnék meg a magyar határon, mint, minővel most a közös vadvámtétel szerint megróva van. A hazai iparnak tönkretétele s a magyar piacnak osztrák árukkal tökéletes, elárasztása végre eredményezték, hogy M agyarország kereskedelmi forgalma a legnagyobb mértékben passivvá jon, azaz hogy a hivatalos adatok szerint Magyarország osztrák és külföldi árukban évenként sok millióval többet fogyaszt, mint mennyi értéket maga kivisz. Az utolsó kimutatás szerint 1873. évben Magyarország kereskdése 156 millió forinttal többet hozott be, mint mennyi nyers terményt és egyébb árut mi Auszriának vagy a külföldnek eladni voltunk képesek, s tehát ezen differenciális összeget készpénzben egy adósággal voltunk kénytelenek kiegyenlíteni. Ha ehez hozzáadjuk az állam kvóta és kamatfizetésit, s a magánosok és méretek által a külföldi tulok után az országból kiküldött összegeket, mindenek előtt világosan meg van fejtve az oka, hogy még évről évre kevesebb a készpénztőke Magyarországra, s miért oly kétségbeejtők a hitelviszonyok, sly rémitó és általános az uzsora. Mindnyájan szenvedünk tehát a vám és kereskedelmi szerződés következményei alatt: állam, mezőgazdák, kisiparosok, nagyiparosok, termelők és fogyasztók egyaránt, sőt még a kereskedők is, mert az általános gyomorban minden üzlet pang, vevőik elmaradnak , a pénz drágasága lehetetlenné teszi nekik az üzltben kockáztatni vagyonukat. Ami a kereskedést illeti, a közös vámterület húzza, hogy nálunk a kereskedő era nagyobb mérvű fej lődése lehetetlen, mert kereskedőink nagyrészt a Bécsben központosuló nagykereskedésnek puszta így nőhet. Budapest, mint az ország természetes emporiuma a közös vám terület folytán elesik azon ténytől, hogy a külföldi cégek bizományi talalatokat telepítsenek ide, s ennek folytán Becsesei már világpiaccal nem versenyezhet. Vidéki kereskedőnk is ezen Bécsbe központosított előnyök folytán ara indíttatnak, hogy Bécsből s nem Budapestről szerezzék be áruikat. S amit az egyesek vagy osztályok veszítenek, maga a mézet összesége szenved alatta. Vége knv.) seniből még emléke is. Nem tűrhettem tovább ez állapotot, így vagy amúgy, de segíteni kell magamon. Legalkalmasabbnak találtam e végett néhány hetet fürdőben tölteni, annyival inkább, mivel mindenki, és — mint említem — orvosaim is ezt ajánlották. Elérkezett végre az idő, midőn elhatározásom teljesedésbe mehetett. Julius volt. Elkészültem, vagyis elkészítettek s elláttak a hozzám tartozók mindennel, miket a fürdői idény alatt kényelmemre szükségesnek gondoltak. Az út, melyen X. fürdőig, hova szándékoztam mennem kellett, igen regényes és valóban bájoló hatással lehetett a teljes ifjúi erőben, rugékony kedélyben, pezsgő s érzékeny költői lélekre. Magyarországnak csaknem legbájosabb vidékén, a Latorcza völgyön, vezetett utain keresztül. Csörögve csattognak a kövecses talajon a Latorcza folyam siető habjai a két összeszoruló hegyláncz között alakult völgyecskén. Felséges látvány! Két oldalt a távolban mindinkább összeszorulni látszó két hegylánc, melyekre az országúton egyenes irányban haladó mindig azon félelemmel tekint, hogy hol jönnek már egymáshoz oly közel, hogy a haladó szekér engelye megakadjon közöttök. A hegyek mindenütt tölgy- és bükk erdőkkel vannak benőve, melyeknek kürü lombozatából csak itt-ott emelkedik ki, mintegy figyelmeztetve az utast, hogy itt is emberek kiáknak, egy—egy kis orosz falunak hegyes tornya. Távolban a magas Kárpátok kopasz havas bérczei ünnek fel, mintegy kiegészítve a festői tájképet. És csudálatos! E bájoló vidék s a természet ezen nagyszerű alkotásai, melyek ezelőtt annyiszor bámulásba ejtettek, most semmi hatással nem voltak telkemre, ríszre sem vettem — úgyszólván azokat. Szemeim — mint hideg tükör — a messze távolban révedeztek s a látott képek önkénytelen visszaverték annak tekintetében a róluk özönlő sugarakat; de e sugarak nem bírták szunyadozó állapotából felrázni, érzésre ragadni lelkemet. Végre megérkeztünk. Hideg nyugalommal fogadtam a fürdői szolga -,íves szolgálati készségét, melylyel udvariasan ígérkezett kényelmemről gondoskodni s melylyel a számomra rendelt szobába vezetett. S még szinte jól éreztem magamat,midőn eltávozása után magamra * Vármi Lip.s katlanon vészdheveredhettem. Azért, hogy az emberiség nagy egészének szolgálatot tegyek, s egy számomra rendelt szerény munkakört az emberiség érdekében betöltsék ? De hát képes vagyok-e én arra? Ily sivár szenvtelen kedélylyel, ily gyámoltalan akarattal, mely magáról gondoskodni sem képes? Eszembe jutott Hamlet tusakodása. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri Balsorsa minden nyűgét s nyilait, Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen S fegyvert ragadva véget vet neki ? .'leghalni - elszunnyadni — és aludni! Talán álmodni ?............. ááááhh! . »'gyet ásítottam, a tragikus nagy eszme annyira magával ragadt, hogy annak utolsó szavait tettleg is hajlandó lettem volna reprodukálni, midőn .... Kardcsörgés s feszes, erőteljes léptek zaja vert fel merengéseimből. Nemsokára ajtóra megnyílt . . . . Belépett Alfréd. Ki ő ? kérdi egész jogosan a nyájas olvasó. Ki ő? nagy kérdés. Nehéz reá egy szóval megfelelni. Egy érdekes alak egészben. Jelenleg huszárkapitány. Ezelőtt pár évvel a pesti fiatalság vezére. Testestől-lelkestől maga a pajzánság és jó kedv, kiért nem csak a hölgysereg szive dobogott sebesebben, de a férfiköröknek is általában kedvencze. Szép, fiatal, erőteljes alak, és gazdag. Jó természetéhez tartozik, hogy kissé könnyelmű, ami még érdekesebbé tette őt a nővilág szemében. Nemesért, jóért lángoló kebel s az előbbi években legkedvesebb barátom, kivel együtt űztük a fiatal kor kedves emlékű pajzánságait. Felugrottam fekvő helyzetemből, anyira kihozott lethargiámból váratlan megjelenése a kedves barátnak. De ez csak pár perczig tartott; azután ismét erőt vett rajtam az előbbi érzéketlen levertség. Hasztalan kiáltott fel szenvedélyesen Alfréd baráti érzelmeitől elragadtatva, hasztalan ölelt karjai közé, hasztalan szorított keblére, hosszan, örömsugárzó arczczal. Mint az elkorhadt fa, mely a mező zöld bársonyára, színes, életüde virágai közé dől, úgy feküdtem én karjain, kebelén . . . Sőt még rosszul esett, hogy ő örül. Ilyen az elfásultság! önzővé kiáshatatlanná teszi az embert! — Rég láttalak kedves barátom.1 Hogy élsz? hol jártál azon idő óta,r mióta Pesten elváltunk?! H O JAV Van női.- V Pl-» miig aj—M-VSSI ,1 /S. dek kérdés. Nem is próbálta várni, hogy melyikre mit felelek. Jó fiú! ha tudnád milyen jó kedvem van!? — De hát te nem is örülsz a viszontlátásnak? Elfeledted régi barátságunkat. Haragszol talán reám? Miért ? Fejemet ráztam. Nem haragszol? Na legyen hát jó kedved mint volt a régibb szép napokban. Beszéld elélményeidet . . . vagy megállj! előbb én hadd beszéljem el az enyéimet . . . mondhatom érdekesek. Hát a mint látod én most huszárkapitány vagyok. Mint lettem azzá? Ne is kérdezd! úgy sem sokáig le- I szék az. Itt megállott a jó fiú. Hideg közönynyel tekintettem reá. Még azt sem mondtam : ,...Isten hozott.“ — Rosszul eshetett neki igazán. De hát tehelm én róla, hogy egy hideg kő fekszik szivemen, mely veremnek minden melegét elszívja, szivemnek minden hevesebb dobbanását elnémítja? tehetek-e én róla, hog’K tí87 len vampyr kiszívta agy velőm el s a joblkozásra teljesen képtelenné tett? tehetőnhogy élő halott vagyok ? Szerettem volna sas lenni: nem, hog had légben — elhagyva a köznapi világ gőzkörét — lelkem tiszta vágyainak meg *főo látpontra emelkedjem, hanem azért, hogy és- körmeim lennének, melyeket ez undok lenyügzel: • nek feszíthetnék s darabokra tépve szórhatná azt a földieken, martalékul s fenevadaknak. Alfréd fájó tekintettel nézte kinlódó államát. Talán felismerte a jelenségekből azon szerű lélek állapotot, mely lényemen erőt vett. Sajó tekintetet vetett reám s fájó szívvel, melyet ,kény, becsületes arcza oly élesen visszatükrö rá magamra hagyott. Még nagyobb fájdalom szorongató érzelm vette szivemet körül. Tehát már a barátság magasztos, szent érzelme is ridegen hagy s nem bírja le kémét szenvedéseiből kigyógyitani ? Végleg elveszítem már s nincs számomra menekülés? . . A kétségbeesés mardosó kínjai szakgatták leli kentet s kislelküvé lettem. Vájjon fog-e még valaha filderálni számomra laz ifjúság, a boldogító érzelmek rózsás hajnala? , -, f (Folyt., köv) | A kŐ£ors?,akok jellemzése s azon korbeit maradványok megyénkben*) A kikorszakok könnyebb megkülönböztetése, végett nem lesz talán felesleges ez alkalommal azok lényege, jellegeit dióhéjba szorítva, itt előadni. A legrégibb, lepattogtatás által készített, durva, súlyos kovakő-fegyverek (balták, lándzsa alakú fejszék), melyen az özönvíz talajban, egykor folyók kövecses medreiben és barlangokban találtának; közelükben érez, cserép, háziállatok nyoma nem észleltetik, s csupán az özön vízi, barlangmedve, hyena, maramut, gyapjas orszarvu, bölön, óriás szarvas s oroszlán csontjai lehetnek. E korbeli őserrber, Vogt Károly szerint, volt nagy, erős, hosszerü (doliehocefal); tisztelte halottjait, ismertet)Muntvány szerzőnek legközelebb megjelent, a fővárosi és vidéki sajtó által általában a legkedvezőbben fogadat „Heregmegye leírása“ czimű művének I. füzetéből. Szer