Bereg, 1883. (10. évfolyam, 1-54. szám)
1883-01-14 / 2. szám
/ A mi oroszaink. A „Magyarország“ czimű, havi folyóirat folyó évii január havi számában a „felvidéki oroszok“ czimü rovatban Olsavszki Lajos úrtól egy közlemény jelent meg. Ezen közleményben a felvidéki oroszok a haza mostoha gyermekeinek jeleztetnek; olyanoknak, akiknek mindennapi kenyerük sincs meg, akikkel senki sem törődik, s akik a népnevelés áldásaiban egyáltalán nem részesülnek. A közlemény után a helyi viszonyokat nem ismerő így ítéli meg, s ilyen forgalmat szerez a felvidék anyagi és szellemi viszonyairól. Engedjen meg czikkíró úr, ha én közleményével homlokegyenest ellenkező tapasztalataim után, közleményét megcáfolom. Elsősorban is hivatkozom azon nagyobb számú utazókra, kik egy vagy más érdekből a felvidékre kirándulásokat tesznek, hogy mily kellemesen lepi meg az utazót, amidőn az iskolából hazatérő gyermekek a megyebeli felvidéki orosz községekben tiszta magyar kiejtéssel, „szerencsés jó napot“ kívánnak neki . Igaz, hogy ez az utóbbi évek eredménye, amióta Halász Ferenc/. kir. tanfelügyelő úr a felvidéki papnevelés érdekében oly lankadatlan kitartással és meglepő eredménynyel működik; — a népnevelés eredményéről e vidéken tehát beszélnek a tények. Lehet-e egy oly népet miveletlen és iás tudatlannak nevezni, a melynek fiai közül csupán a beregszászi kir. tszék területén a bírói és kezelői szakban az 1879. évi tszéki czivatár szerint is, tényleg huszonhat egyén van alkalmazva?!... A felvidék anyagi viszonyait illetőleg hivatkozom egy tekintélyre, Babinecz János vereczkei kir. sbiró úrra; az ő szóbeli előadása, s az ottani népviselet, egészséges kinézés személyes szemlélete meggyőzött arról, hogy a határszéli hegység és a Rozgyila hegység között eső területen lakók, általános jólétnek örvendenek. (Vajha úgy volna minden tekintetben! Szerk.) Dús legelőik mellett bőven termő réteik vannak; marha állományuk oly terjedt, a mely nagy tőkét képvisel; megélhetésüket pusztán marha állományuk biztosítja. Lehet-e egy olyan népet rest, tunyának nevezni, amely nép a Beszkdek’ hegyoldalait évről-évre műveli szántás-vetés által. Megengedem, hogy a Rozgyila és Munkács között eső vidéken a nép szegényebb és kevésbé munkás, de ennek oka nem a nép tunya volta e restségében keresendő. Megtalálja az okot bárki az 1868. évi XXXI .czikkben s a szenvedő váltóképesség kiterjesztése több kárt tett Magyarország birtokos s földmives osztályainak a tatárjárásnál; a tatárjárás után még a földbirtok megmaradt a birtokosnál; de az 1868. évi XXXI. és az 1876. évi XXVII .czikkek életbe léptetése után minden az uzsorásoké lett. Lehet-e tehát csudálni, ha a szóban forgó vidék lakói tudatával bírván annak, hogy a mit ezután keresnek, az is az uzsorásoké: inkább elneverik a napot, mint sem az uzsorásokat gazdagítsák Ezen országos bajon csak a törvényhozás segíthet Ha czikkíre úr a nép érdekeit védeni akarja, hasson oda a törvény által megengedett minden módon, hogy az uzsora és káros hitelügyletekről szóló törvényjavaslat mielőbb törvényerőre emeltessék Előtte van a sajtó, a megyei bizottmányi gyűlések. Innen felterjesztést indítványozhat, s nem lesz senki, aki törekvéseiben ne gyámolítsa. Sz. L. István, presbyterek: Jászay Antal, Katona Sándor, Sárkány Gábor, Kozma László, Nemes Adám, Szanyi András Bertók Lajos, Antal Sámuel, Gerzsenyi Menyhért, Molnár Albert, Visnyay József és Lőrinczy Zsigmond. A megválasztott főgondnok, hiszszük, hogy a megkezdett után halad, s egyházunk rendezését és anyagi ügyeinek rendbehozását szivén viseli Fenkölt gondolkozásának és nemes lelkének tanúbizonysága ama nemes cselekedet, mely szerint boldog emlékű neje emlékért „Abama alapítvány“ czimén 100 o. ért. írtot tett le, melynek kamata szegény és jól tanuló gyermekek jutalmazására fordítandó. — Isten éltesse soká a nemes lelkű férfiút, hogy a református egyházak ezen egyik legrégibbjét vállvetett munkálkodás és kitartással kellő virágzásra juttathassa, s mint a magyarság egyik védbástyáját számos évig kormányozhassa. e. 6. Levelezések. Munkács, 1883. január 10. A zsinati törvények végrehajtása városunk református lakói közt élénk érdeklődést keltet. Jól esett látni a meleg ragaszkodás és érdeklődés azon kifejezését, mely az egyházi elöljáróság választásánál nyilvánult. Szerepeltek a „nők is az alkotmányban“, mert az özvegy és bért fizető önálló nők közül többen szavaztak. Főgondnokká választatott: Nagy Gyula kit közjegyző, algondnok Tárczy Károly, pénztárnok Csomár akarta őt még egyszer. Azután eltűnni szenvedéseivel, élni, a mig lehet, egy édes emléknek Ennyit akart ő.— Leste hangját, melylyel annyi elfeledett eskü, annyi szép szó repült a semmiségbe. —• Keresett egy vonást az arczban, egy sugarat a szép szemekben, mely talán még rokon volna szivével?! Eég lett volna neki ennyi! De semmi sem volt! A szép arcz büszke vonásai mintha meglettek volna merevülve s a szemek sugarai, melyek egykor oly édes lángra gyújtották szivét, most minden vért megfagyattattak ereiben. Az a hang úgy eltaszította— A Ladányi park szelíd tündérét itt hiába kereste volna bárki is. Arra a néhány szóra sem emlékezett Barna Elek, mit a grófnő úgy elvétve vetett hozzá. Mint egy részeg tántorogva botorkált ki a fényes palotából, sötét gondolataival a sötét éjbe. A friss levegő megcsapta arczát, s ez egy kissé eszméletre térítette. Merre most? Egy csapszékból fahasító zene, vad tivornya zaj hallatszott ki. Barna Elek gyorsan e pokoli harmónia felé irányozta lépteit. Felszakította az ajtót, belépett a füsttel, gőzzel telt szobába, hol férfiak, nők vegyesen, vad rendetlenségben tivornyáztak. — Máskor nem lépett volna ide be önmegvetés nélkül; most jól esett lelkének a posványba süllyedni s nyelni az erkölcstelenség piszkos iszapját ezekkel az emberiségből kivetkezött alakokkal Itta undorodás nélkül az eléje hozott bort. Szemeit őrületesen forgatta, átkarolt egy czifra, kifestett arczú leányt, beszélt hozzá a kezdő szerelmesek hangján szerelemről, üdvről, miknek egy élet megfejtést nem ad soha! Játszadozott gyermekként annak vállaira omló hajával. Lesülyedésében nem vette észre, hogy önkénytele □ül egy jelenetet paródiázott ki abból a tragoediából, melynek hőse ő volt. — Lehajtá fejét a leány karjára, önkívüli állapotában ajkai lassan suttogák: „Emlékszel-e? ... .Keblemen pihentél.......A virágokból felénk özönlő illatár elkábította minden idegünket..-Szeressetek, szeressetek! Ezt susogta minden körülöttünk... A folyó, fa, fák, madarak. ..Azután esküid... A mindenség mintha áldólag terjesztette volna felénk karjait...És mégis? Ajkam nem érzett mást, csak ajkad édességét... nem hallottam csak szived dobogását s szerelmed lágy, epedő hangját. Azután...jött egy végtelen semmiség... nehéz napok, telve átokkal...és én oly nyomorult lettem.“ — A leány őrze karján Barna Elek könnyeinek forróságát. Eleinte borzadni kezdett, majd szánni kezdte őt. Életében talán először érzett megindulást, s könnyei sűrűn patakzottak kifestett arczán. — Barna Elek fölugrott. „Köszönöm, szólt tompa hangon a leányhoz, nem hittem, hogy megpihenhessek még valahol e világon.“ — Azután lehúzott ujjáról egy fényes karika gyűrűt, rá nézett még egyszer keserű mosoly vonaglott ajkai körül s felkaczagva, oda veté azt a leánynak, Munkács 1883. január 12. T. Szerkesztő ur! A „Bereg“ legutóbbi számában Munkácsról oly rémes tudósítások foglaltatnak, hogy bár azt a „rendes levelező“ bocsátotta is szélnek, a mennyiben a közbiztonsági állapotok ilyetén megzavarása Oroszvég községből eredetinek állittatik, következőkben vagyok bátor alulcsigázott képzelettel írott sorokat értékükből némileg leszállítani. ször. Munkácson az összes kereskedésekben soha sem volt 120 drb revolver*) és ha egy pár egyesek által talán vézetett is, az még nem jelez forrongást és nem mutatja azt hogy Munkács fegyverben állana, csak azért, mert 4—5 rabló zsidó garázdálkodik a gazdag zsidók ellen, 2- szer. Az Oroszvég községben Marmorstein a szeszgyáros ellen elkövetett gyilkossági merénylet és rablás megtörténte után a közigazgatási hatóság nyomban megkezdte a vizsgálatot és eléggé helyes nyomon haladt. E részben tehát a városi kapitányt vád nem érheti, mert abba bele sem folyt és nem is tehette, 3- szor. A Salzberger Meier oroszvági lakos házánál az ágy alatt talált 15—17 éves zsidó fiú határozottan részegségében bujt oda, a mit a vizsgálat kifogástalanul beigazolt. E zsidó fiú a Salzberger vejével mulatott s ez alapon ment Salzbergerhez, hol ki is tette azt, a mit bevett, a mi fényesen igazolja részegségét. De bár miként történt is, annyi állt, hogy vizsgálva volt. — E részben tehát szintén nem vádolható a városi kapitányság. Ennyit az igazság érdekében, mert bár felette sok kívánni valót hagy fenn a városi kapitányság működése, ne érje őket a vád olyanban is, amiben épen nem hibásak. Gáthy Géza: Csergóczy Nepomuk levele Báró Lupákhoz. Beregszász, 12-a Januarii 1883. Milyrül tisztelt Baro ur! Örömei constatalalok kelemetes körülminyt, hogy sartenger felfagyta taki csont. Közlekedisi utaink legjob karba helyeztetek menyei gondviselis alala. Mig Macsola izs keminy utat kapta, hijaba oponalta elene Búcsú. Mindezt korcsolazo egylet veriztagjai szivosaganak köszönhetünk. Gyülisi meghívót kit hitel ezelöte mindenki hidegen fogadót Neve után mindenki irta: „laza de nem mehetye“, másik irta: „máj ha fagy.“ — Nem lehetet gyűlisi, összehozni. Pedig forgot szünyegen fontos tárgy: tudnyi illik „korcsola idiny meghatarozasa “ Riszvitlensig hiányában gyűlist megtartanyi nem lehetet, ergo: korcsoya idiny elmarata. Ekor jöte másik meghívó, melben ki vut tive, hogy második gyülisen tekintet nikul tagok szamara, jelen *) Mi a hirt hitelt érdemlő forrásból nyertük. Szerk. livük határoznak é s k korcsola laiayi megnyutgak, csakugyan meg is tetik. Határoztak erős fagyast s megnyitotak korcsola palyát. Kar vota mingyar első gyülisec nem felipnyi emlespatarozata. Keminy tili idlp minta halálozási esetek nagy mirviek sertisek között( Egymást irik haláleset felvitelek fnipies nyeven diszciptorok) Falu helen irdemes nipnevelők regei kimének !udvarra halgatnyi melik oldalrul haatszik sertisek han||vudala vagy szóbeli vigrendelete? mingyarast megtugyjik hang hragyabul hova lesznek invitálva vacsorára? Csak aza v kar, s hogy iletin zsirozs mulacsagban lamar elveszti embertövi izvagyat. Aztán muszaly kopalnyi, dietát tartanyi. Dieta osztan segít. (Lara mig se nincs igazok franya elfenzikieknek, kik aztat alitjak, hogy Magyarországon dietaurak nem veszünk sémi hasznát) Báli meghívókat s itt hordozak mar szijel. Beregszász fiatalság balja, polgári kaszinó balja mar kipublikaltatak Csak kar, mareg báli rendezők józan takarikosagnak ujyat vágják. Családi jegyeket nem kibocsatjak. Ez előre ilelmezs ember összeszete haza nipit, övi rokonságát, sogorsagat, fiat, leányát, menyit, vejit is ezeknek Oozes pereputyat ! termád is negyediziglen, is bevite mind balba egy csalati jegyet. Megható pildaja szip rokoni eszetartasnak. Ka.BSKot vigni atyat agj Tűzoltó vendigírjf'Haupt Ilias akarta közönsigettj raeglepnyi. Hozata ni veseket fuvarosbul, harom hónapra. Gondolta majd^, fgiepetist viszaagya közönsig: meglepi vendiglfijit m^jd agyob szambán. Csalatkozta. Első előadásra publikum* nem elment. „Majd hónap!“ biztata magat válalkozo. Elmúlta másik „majd hónap“ közönsig nem gyüt, elmúlta harmadik „majd hónap“ migse nem gyűte publikum. El az adata, hogy nem csinálja társulatai Haupt-treffer, s?t előadásoknak csendes titokban megtartass rendőrkgjjdltan figyelmit magara volnya, is nehogy titkos társulat,*.rejtegetise vadjaba esik, kiata utyat társulatnak mondvat^ szerzsldisi ida három hónap vöt, eltelte három „majd*onap,“ tehat idinynek vige, tízese visza társulat utikölcsiget, aztand menyen tovabat egy hazai. Szeginy nipinekesek mar ipen kiszültek elöadnyi „József egyiptomi futását,a mikor megszánta a két József (a másik, a Moskovics) tefogata „Vasutba“ igy szereztik meg „vasúti költséget”s Munkácsig. Most már Myzei Jani felcsapta Homernak: akarja meginekelni övi Iliast (Brnptot). alázatos szolgája: CSERGOCZY NEPOMUK. Nyilvános számadás és köszönet. A beregszászi reform egyház tanácsa által e folyó hó 7-én uj iskolája költőeinek fedezésére rendezett s sorsjátékkal összekötött vigalom alkalmával belépti dijak, felülfize^óeséx-^efet^■ agraglilfighttilásából bévé- * teleztetett 19 tv frt. 1607 darab elárusíts sorsjegy árából befolyt 124 frt 40 kr. Kint levő esszé, e czimen 36 frt 30 kr. Stálh István ur által ajándékozott kisorsolt torta árából 5 frt. így tesz az összes bevétel c)l frt 70 krt. Kiadás 109 frt 86 kr. Mit levonva a hévégiből, marad tisztajövedelem 251 frt 84 kr. Felüladakoztak: Kicsi Samu 30 kr., Kottmann József 30 kr., Benda Kálma 30 kr., Kozma Károly 30 kr., Friedländer Áron 11 frt 30 kr., Teodorovics Antal 30 kr., Szarka József 30 kr., Horváth Jenő 30 kr., Sipos Józsefné 30 kr., Sallay Gyga 83 kr., Joloszty Gyula 30 kr., Frieder Mór 30 kr., Fücséry Péter 30 kr., Blau Jakab 30 kr., Havas Tivadar 30 kr., Moskovics József 90 kr., Gliga Tivadar 30 kr., Csánk Béla 30 kr., Kovács István 90 kr., Balla Sámuel 30 kr., Friedman Zsigmond 30 kr., dr. Fedák István brt, Tolvay Lajos 30 kr., Egyedy Lajos 30 kr., Greizn István 30 kr., Szikszay Károly 30 kr. Jegyeiket megváltották: Székely József 1 frt, Warga Sándor 1 frt, dr. Szaba,László 1 frt, Varga István hajdú 1 frt, Polchyi^fg^ frt 60 kr., Kallós Tivanar Utolsó emléke i rtL történetnek, az utolsó kapocs, mi még az élethez ftztg oda vcr( dobva a förtelembe. El volt szakítva a MUjen kötelék, most már tovább, tovább! Kirohant a vak éjbl s a szél felborzolta haját fedetlen fején, gondolt is ő Lostavval? Csak ment, ment... mintha űzték volna. Nem hátra nézett. — Iszonytató! Utána rohant minden. A Ladányi park vén fái fenyegetőzve, rémletesen zugtra L egy pokoli dallamot a gyötrelem hangján...azután a kis pad...a folyó hömpölygő hullámaival... azután a i vén Ladányi sápadt, kiaszott arczán gyanakodó, szemrei^ogd tekintetével... a büszke grófnő hideg, méltóságos alakjátal...s az átok mind, mind! A lánczhidra ért. -s a rémek már oly közel jártak. Menekülni nem lehetet sehova. De hát minek is? Alant a vén Duna hullámill oly sok nyugalmat igézőleg zúgtak. Már már megragadták az üldözök... még egy sikoltás. ..és a sötét éj!■ feledott mindent. A vén fák pedig a kadanyi parkban csak zúgtak, búgtak tovább. — Pusztul minden! De hát miért? Várjatok, várjatok csak! Áti miattok már, nincs szükség a ti vesztetekre. Nem Bzakatei-fog már a szive senkinek a ti látásotokra, nem jön i#||lehalni senki. — Bólingassatok csak ti szakadozó á|Hj a emberi gyarlóság fölött. Hiúság vására az élet,ajóság minden.