Bereg, 1893. (20. évfolyam, 1-54. szám)
1893-03-26 / 13. szám
13. szám. — XIX. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1893. márczius 26. BEREG TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI LAP EGYESÜLET ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. — Hirdetési bélyegdij 30 kr. ... Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. —----Felelős szerkesztő: DR. BELÉNYESY ANDRÁS Főmunkatárs: KÓRÓDY ZOLTÁN SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Félszer-utcza 512—513. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az elfizetés, hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. -------Hirdetések készpénzfizetés mellett közöltetnek.-------- Rémes álom. Azt álmodtam én az éjjel, Hogy körültem szerteszéjjel Véres koponyák feküdtek. Egyik gúnyosan vigyorgott, Másik’ szeme vérbe’ forgott, S fogait vicsorgatá rám’ Harmadiknak szeme, szája, Vértől vonaglott’ s arczára Kiült a forró verejték . . . Ám a halál koponyái, Irtózatos őket látni! . . . így kiálték fel magamban, De reá egy pillanattal, Felerditék iszonyattal, Még borzasztóbb ami rám’ várt: Mert minden fő, minden arczban, Ott a véres halálharczban, Rád’ ismerék idvességem . . Elmúlt már a szörnyű álom, ’S én nem rettegem halálom, Mert hogyha a halál h arcza Olyan mint a tied éppen, Édes, kedves mindenségem: Kész vagyok én a halálra! c. hétről. — Fővárosi levél. — Budapesti asszonyok és leányok meg lehetnek elégedve az idei márcziussal. Ragyogó fehér hópelyhek kavarognak a levegőben, amint e levelet irom s talán mire végére jutok - fehér lepel borítja az utczát. — Ám azt hiszem, a valóság az, hogy az asszonyok és leányok pokolba kívánják ezt a második kiadású telet. A múlt héten már csak úgy káprázott szemünk a váczi utczában a tavaszi divat legfrissebb alkotásain; tarka-barka kalapok hirdették: itt a tavasz, itt a tavasz! s im most szép asszonyok, lányok komoran ülnek otthon a »barátságos, meleg szobában,« s szidják Falbot, aki ezt a kiállhatatlan időt megjövendölte, ezúttal nem is sült fel a profécziájával. De hát budapesti asszonyoknak, lányoknak könnyű vigasztalódniok. Böjti szél, márcziusi hó kiűzheti a váczi utczából, de nem a t. Ház karzatáról, nem a színházakból, nem a hangversenytermekből. Az igazi nagyvárosi élet amúgy is este kezdődik és reggel végződik. A szabókra, divatárusokra rossz napok járnak, de annál jobb esték a színházdirektorokra. A színházba járás dicséretes divattá lett s nem egy negyedik, sőt egy ötödik színháznak is bőven jutna publikum. Ami még pár év előtt ritkaság volt, az ma már mindennapos, jobban mondva minden estés dolog a telt ház s egy-egy darabra a jegyeket már napokkal előbb elkapkodják. S ami szintén kedvező jelenség: a téli szezonban az eredeti darabok domnáltak váltakozó szerencsével. Mert ha soha egy szezonban nem került színre oly sok eredeti termék, mint ez évben, de az is igaz, hogy soha annyi gyászos bukásnak nem voltunk tanúi. A közönség már szinte el van készülve, mikor premierre megy, hogy ma este ismét a gyászoló gyülekezet szomorú szerepét fogja játszani, azzal a különbséggel, hogy ez a gyászoló gyülekezet nem szokott pityeregni, de annál buzgóbban piszegni. Ám ez még megjárná közönségesen elfogadott daraboknál, de úgy kellett történni hogy éppen a koszorús darabok bukjanak a legnagyobbat. A jó Garay Károlynak, ki kétezer forintot adott a nemzeti- és népszínház rendelkezésére, bizony nem nagy öröme telhetett sem a Mai divatban, sem a Czine mintjében. Ez a derék kereskedő kinek pár év előtt kificzamodott a mutató ujja s a 2000 frtot fájdalompénzként kapta egy biztositó társaságtól, két színháznak hálából ajándékozta ez összeget, mert fájdalmát feledtették a színházi esték. A kificzamodott ujj régen begyógyult, s azt hiszem, többé nem fog kificzamodni. De ha mégis elkövetné ezt a bolondságot, aligha lenne belőle több haszna az irodalomnak. Ezeknek a bukásoknak kétségtelenül a tudós akadémia örül legjobban. Tehát nemcsak az akadémia által megkoszorúzott színművek buknak meg, ám a nemzeti- és népszínház bírálói is emberek, akárcsak az akadémikusok. S amilyen szerencséjye van az akadémiának, könynyen megeshetik, hogy Bérezik Árpád Papája, melyet a Teleki-dijjal koszoruztak meg, még nem is fog megbukni. Bérezik Árpád . . . E névnél állapodjunk meg egy kicsit , mert a hét hőse ő, kétségtelenül ő. Bérezik Árpád a miniszterelnöki sajtóiroda WVW'.V.' VWXW\\'.V\V\ .X. - 1893. márczius 26. Magyarország politikai életét jelenben fontos és nagy horderejű kérdések foglalkoztatják. Arról van szó, hogy az állam és az egyház között bizonyos kérdések rendeztessenek aként, hogy az állam hatalmi érdekei minél inkább biztosíttassanak s e mellett az egyházak hitelvei s a vallásos érdekek is megóvassanak. Nagy jelentőségű újításokról, régi intézmények megváltoztatásáról lévén szó, nagyon természetes, hogy a felvetett kérdések körül nagy és széleskörű viták keletkeztek , miután az újítás a társadalmi élet legtermészetesebb alapját képező intézmény, a házasság jogának más alapokon rendezését is akarja — a vita nemcsak a szorossal vett politikai tényezőket, hanem az egész társadalmat foglalkoztatja. Nem lehet célunk e lapok hasábjain taglalni azt a nagy és elkeseredett küzdelmet, amelyet a politika férfiai egymással szemben a politikai téren meg vívnak csakis azokról a mozgalmakról akarunk pár sorban megemlékezni, amelyek az egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban társadalmi téren megindultak. Legközelebb a törvényhatóságok egymásután nyilatkoznak az egyházpolitikai kérdésekről. A törvényhatóságok közgyűlésén a pártok előadják álláspontjukat pró és contra, akár helyeslik a tervbe vett újításokat akár nem s a törvényhatóság határozatának meghozatalában mindenik irány képviselői részt vesznek szavazatukkal s ez után a társadalom a kérdéseket illetőleg a kormányt véleménye felől tájékoztatja. Azt a mozgalmat tehát, amelyet a törvényhatóságok megindítottak csak helyeselhetjük. Van azonban egy más irányú mozgalom is, amely a kérdést a felekezetiesség határai közzé terelte. Ezt a mozgalmat nem helyeselhetjük, mert ez a kérdést illetékességi köréből elvonja a felekezetek közötti viszályta s háborúra vezet s végeredményében kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Vármegyénk közélete, hála a gondviselésnek - eddig meg volt óva a felekezeti viszálytól. Megyénkben három keresztény felekezet van, mindenik elég erős s ennek daczára a lelkészek bölcs mérséklete eddig oly szépen tudta az ügyek menetét vezetni, hogy felekezeti viszálynak semmi jelensége sincs. Az országszerte megindult mozgalom elől vármegyénk törvényhatósága sem térhet ki. Két vármegye is megküldte vármegyénknek köriratát, melyben az egyházpolitikai kérdések körüli vitában vármegyénket is nyilatkozattételre hívják fel. A köriratok a legközelebbi közgyűlésen fognak tárgyaltatni. El vagyunk rá készülve, hogy a felvetett kérdések nállunk is vitát keltenek, de megyénk papságának eddig tanúsított higgadt magatartása remélni engedi, hogy a kilátásban levő vita a felekezetek közti jó egyetértést nállunk a jövőben sem fogja megzavarni. Kereskedők,iparosok és az áruraktár. Az áruraktárak rendeltetését az olyan vidéki városokban hol az áruraktári intézmény még rövid keletű rendesen félremagyarázzák, vagy legjobb esetben csak félig ismerik fel. A legtöbb helyen, hol áruraktárak épülnek ezeket olyan magtáraknak tekintik, amelybe csak mezőgazdasági termények, vagy áruk lelhetnek helyet, leginkább azon czélból, hogy a termelők vagy terménykereskedők itt beraktározott áruikkal nyugodtan várhatják ide azon időpontot, mikor áruik ára annyira emelkedik, hogy igényeiket kielégíti. Ez is czélja ugyan áruraktáraknak s különösen járhatlan utak mellett lakó terménybirtokosoknak megfizethetlen az, ha áruikkal közvetlen a vasút mellett mindenkor eladásra készen állhatnak, s ha beraktározott áruikra olcsó előleget kapván abban a helyzetben lehetnek, hogy bevárhatják azt az időpontot ami minden gazdának és terménykereskedőnek ideálja, a magasabb árak bekövetkeztét. Csakhogy az áruraktári intézménynek sokkal tágabb czélja van, mint csupán e két osztály bajain segíteni. A vidéki áruraktárak rendeltetését a kereskedő és iparos osztály rendesen csak évek során át fedezi fel saját viszonyaival kapcsolatban s csak lassan kint, sok esetben véletlenül jön arra a gondolatra, hogy hiszen az áruraktárak nem csupán a gazdák és terménykereskedők részére kitalált intézmény, hanem olyan, amely hivatva van az ő érdekeiket is szolgálni, az ő bajaikon is segíteni. Tekintsük példának okáért a városunkban most nem rég megnyitott áruraktár viszonyait. Ez iparvállalat daczára annak, hogy csak a téli hónapokban adta át a forgalomnak a tulajdonképeni áruraktárt mégis az adott körülményekhez képest a közönség gazda és terménykereskedő tagjai siettek azt igénybe venni s mindennemű terménybe és kiraktározása által élénk forgalmat létesítettek. A beraktározott árukra adott olcsó (6/2%) előlegek összege is igen tekintélyes volt. De az, ami ezen áruraktári nagy forgalomnál feltűnő, azon körülmény, hogy mezőgaz-