Bereg, 1902. (29. évfolyam, 1-52. szám)

1. szám. — XXVIII. évfolyam.­­­­ k­e­­­t. é­i beregszasz, 1902. január 5 Beregszásznak gyönyörű szép törzs­vagyona van. Ennek oly szép a jövedelme, hogy a felvett tőke törlesztésére nemcsak elegendő, de még további kiadásokra is nyujt fedezetet. Épületein kivül, melyek a főjövedel­met szolgáltatják, erdői, szántóföldjei, rétjei és legelői vannak. Szőlője csinos tőkét kép­visel; jogaiból, melyek mint községet il­letik meg, szintén nagy összeg folyik be pénztárába. Hogyan van hát mégis, hogy évtizedek egymásután peregnek le, s hiába várjuk annak a kérdésnek eldöntését, vájjon lesz e már annyira lakható ez a város,, mint a hasonló nagyságú és intelligenc­iájú vá­rosok; váljon válik-e már kívánatossá vagy legalább tűrhetővé itt a letelepülés ? Hogyan van hát mégis mindezek tete­jébe, hogy nemcsak meg nem szűnik, le nem olvad, de folyton folyvást csak gya­rapodik az az anyagi hozzájárulás, mely pótadó alakjában elviselhetetlen terheket ró a polgárságra ? Ezekre a kérdésekre mi csak az ezen évi költségelőirányzatot mutatjuk fel. S ha volt a múltakban hiba, ha a jövedelmek nem helyesen lettek felhasz­nálva , ha a meglevő jövedelmi alapokból nem azon jövedelem lett produkálva, me­lyet az okszerű gazdászat és fináncírozás teremtene meg, úgy minek odaállítani összehasonlításul a múlt évi számadatokat és tervezetet?! Ép ebben állott volna a helyzet or­voslása, ha szakítva a múlttal, költségeink és jövedelmeink felhasználásánál arra let­tünk volna tekintettel, hogy a várost ki­emeljük stagnálásából s legalább a műve­lődés kezdetleges formájába öltöztetve, a megtelepülést és a polgárság itt tartózko­dásának kérzetét teremtsük meg. Erre pedig a jelen költségvetés nem reflektál s igy nem egyéb, mint sablon, egy kis jó­akarattal, de kevés bölcsesség­gel összeállítva. Az a közgyűlés, mely ezen költségve­tést felülvizsgálta és tárgyalta, akkor, mi­dőn a számoktól és a pótadónak nagy fel­emelésétől megriadva némi kihúzásokat és átutalásokat eszközölt, mindezekre gondol­. Mi annyiban haladást látunk benne, hogy törekszik a realitás, a kibontakozás felé. Szerk. hatott, de nem tudta úgy kiformálni, mint szíve vagy a sugalla , de ebből is mindenki megértheti, hogy itt nem a számokon kell mindenekelőtt változtatni, hanem az anya­giak kezelésén és felhasználásán. Mert a pénz úgy is eltűnik, ha a vízbe dobjuk; de ha már eltűnik, hadd változzék át oly tőkévé, mely mindannyiunk haszna, öröme és kedvtelése A polgárok öröméből és jó­létéből azután forrás támadna, olyan, mely nagyszabású költségvetésre és jogot nyújt­hatna anélkül, hogy abb­ól a számokat, akár egyet is ki kellene törölni. Lám­, hittem soha, hogy a konkurrencia folytán én is másképen rendezem be üzletemet s valóságos modern vendéglős leszek, tulajdonosa két biliárd­nak, járatója lapoknak, vásárlója olaj nyomatú képeknek és principálisa kassziskisasszonyoknak és főpincérnek, éthordó s borhordó pincéreknek. Gondolhattam-e akkor arra, hogy Kerekháza veszni indul és a pusztulás egész könyörtelenül beáll. Ott minden embernek meg volt a maga ke­resete, a lakosok nagy része földbirtokos volt, ter­mesztve répát, burgonyát, búzát, szőlőt, kukoricát, szóval mindent, a­mire embernek, állatnak szük­sége volt. Voltak jómódú iparosok, azaz, hogy hajdan mesteremberek. A papot kivéve nem volt közöttük ur, s büszkén mondhatom, hogy őt kivéve senki sem kereste kenyerét az eszével, hanem a kézimunká­jával, a szorgalmával. A pap se nagyon erőltette meg az eszét, mert egy-egy prédikációját többször hallottam tőle s nem láttam nála nyolc könyvnél többet. Ezek a könyvek képezték Kerekháza könyv­tárát, mely azonban nem volt használatban. Boltos nem élhetett meg nálunk, mert sze­rettünk csereberélni, s majdnem mindent házilag állítottunk elő; kávé helyett pedig szalonnát ettünk fokhagymával és gabonakenyérrel, meg zöld pap­rikával is, ha volt. Míg doktort nem ismertünk, csak úgy duz­zadtunk az egészségtől, pedig négyen-öten meg ettünk egy süldőt és megittunk rá egy akó kerek­házi bort. A zenét egy cimbalom szolgáltatta általános megelégedésünkre, mert reggelig rúgtuk mellette, noha az két csárdásnál nem tudott töb­bet rajta játszani. De boldog, de szép idők voltak ezek ! A lakodalom három napig tartott, házasod­tak is derűre-borura, szaporodtunk is, mint a ga­lambok. Lopás két évben sem fordult elő, rablás, meg gyilkosság soha. Pörös ügye nem volt senki­nek s ha valaki mégis azt gondolta, hogy rövid­séget szenvedett, hát az ügyét azonnal eligazította a biró-Hej, de nagy esze volt ennek a mi hajdani biránknak, igaz,­ hogy írni, olvasni nem tudott, és hirtelen természetével hamar fültövön teremtett egy-egy atyafit, mégis közszeretetben és közbecsü­­lésben állt a város boldog lakói előtt, a­kik mél­tányolták az érdemet. Ha visszagondolok ma a régi Kerekházára, és elvonulni látom magam előtt tisztes alakjait, könyek gyűlnek szemembe és átkozom a pusztulás útját, ám ha vagyonhoz ju­tottam is, mégis sajnálom szeretett városom meg­változását, mert én nem vagyok önző, s el tudok tekinteni saját érdekeimtől. Újból visszagondolva az elmúlt évekre, öröm­mel írhatom, hogy Kerekházának ha már letűnt is fénykora, de visszaragyogja fényét, dicsőségét a jelenre, s mi öregek unokáink figyelmét gyak­ran fölhívjuk e visszaragyogó fényre, de — meg­vallom — kevés eredménynyel, mert unokáink elkorcsultak a korral és a jelen mellett nem tud­ják méltányolni a múltat. De elég az általánosságból! Megkezdem váz­latom ama részét, mely kiemeli, hogy kezdődött szeretett városunk pusztulása, és hogy ki és mi volt az a haramia, a­ki Kerekháza fejlődésének új irányt szabott. Már föntebb említettem, hogy doktort nem tartottunk, mert semmi szükségét nem éreztük a koleraterjesztőnek. De azt elhallgattam, hogy Ke­rekházának ügyvéde sem volt és épen ezért la­kott közöttünk a megelégedés és boldogság. Nos hát a csapást nem kerülhettük ki ! Egy szép tavaszi napon, mikor bádogfedelű tornyunkon ezer napsugár ragyogtatta játszó fé­nyét, egy általunk nem ismert divatú ruhába öltö­ző d úri ember jelent meg a főbírónál, a­kinek bemutatta magát. A bíró egyet rántva magán, ősi szokás szerint nem mutatta be magát, hanem merően nézett az idegenre, mintegy szemével kér­dezve : — Hát Solymár Ödön mi az ördögöt akar mi nálunk ? Solymár Ödön megértette a biró tekintetét, és nyomban elmondta, hogy ő doctor-juris, köz- és váltó-ügyvéd, az a szándéka, hogy Kerekházán letelepedjék, és jogtudományát, perbeli ügyességét a lakosság javára érvényesítse, ha ugyan sikerül neki a tisztelt közönség bizalmát megnyerni. A bíró, a­mint meghallotta ezt, hirtelen el­fordult és keresztet vetett a mellén, aztán vissza­fordulva borzadálylyal meredt a szép fiatal­em­berre, csak újólag szemével kérdezve őt. VÁRMEGYEI KÖZÉLET. — Az o­rs­z­ágy­űlés­i képviselő választók 1902. évi névjegyzéke A vármegye központi választmánya az országgyűlési képviselő választók 1902. évre szóló állandó névjegyzékét, deczember hó 31-iki ülésében állapította meg. Ezen összeírás szerint a tiszaháti választókerületben összeira­­tott 3376, választóka m.-kas­zonyi választó­­kerületben 3144, a munkácsi választókerület­ben 3801, s végül a felvidéki választókerü­letben 3635 választó. Vármegyei közigazgatási bizottsági ülés. A vármegyei közigazgatási bizottság m. évi dec­ember havi ülését, dec­ember hó 2- án tar­totta meg. Az ülés lefolyása alatt a vármegyei főorvos jelentette, miszerint az egészségügyi viszonyok a múlt havihoz képest rosszabbodtak. A gyermekek körében előfordultak a következő ragályos termé­szetű betegségek: a szamárhurut, vörheny, s kü­lönösen a szolyvai járásban a difteritisz. A törvényható állatorvos jelentette, miszerint a fertőző állati betegségek közül csak a sertésvész fordult elő, s ez is ez idő szerint csak 3 község­ben áll fent. A kir. főmérnök jelentette, hogy az állami utak jó, s a törvényhatósági utak megfelelő álla­potban vannak. A munkács—bárdháza—makariai újonnan épülő útra a kőszállítás folyamatban van. A kir. tanfelügyelő jelentette, miszerint Vá­­sáros-Namény, Csomonya, Bótrágy és Leányfalva községek népoktatásának államosítása iránt az előintézkedések megtétettek. Az árvaszéki elnök jelentette, miszerint az árvaszékhez nov. hóban készpénzben érkezett 9817 kor. 22 f­, mely a kijelölt pénzintézetekbe helyeztetted. Nagykorúvá nyilváníttatott életidő elérés foly­tán 58, férjhez menetel által 3, összesen 61. Az árvák létszáma szaporodott 13-al. A kir. pénzügyigazgató jelentette a m. év november havában befolyt egyenes adóból 241808 kor. 48 fillér, 10624 kor. 58 fillérrel több mint az előző év hason havában. Hadmentességi díjból befolyt : 8044 kor. 90 f. Bélyeg és jogilletékből befolyt no­vember hóban ..... 31281 kor. 41 f. a m. év hason havi befizetés 23690 kor. 16 f. igy a f. év nov. hóban . . 7591 kor. 25 fil­lérrel kedvezőbb az eredmény. Fogyasztási s italadóból bef. 118­890 kor. 14 f. Dohány eladási jövedékből bef. 55 351 kor. 44 f. A közigazgatási bizottság Ekkel Elemér tisza­háti járási főszolgabíró részére 2 havi szabad­ságidőt engedélyezett. Ezekenkivül több kevésbé fontos s magán érdekű ügyek intéztének el. A gazdasági munkások segélypénztára. — Az első esztendő. — Még csak egy éve annak, hogy az 1900. XVI. t.-cz. alapján életbe lépett az Országos Gaz­dasági Munkás- és Cselédsegélypénztár. Mikor ez az emberbaráti intézmény megkezdte üdvös mű­ködését, mindenfelé igaz örömmel fogadták a ma­gyar gazdasági munkásnak — a föld népének — ezt a leghívebb jó barátját. Az új törvényt csakhamar elnevezték a sze­gény ember törvényének, mert a józan magyar munkás gyorsan belátta, hogy ezt a törvényt csakis az ő javára alkották és fölismerte azt is, hogy egyedül ennek a törvénynek köszönheti, hogy most már biztosíthatja magát afelől, hogy elöregedésére, munkaképtelensége idejére, nem kell koldusbotot fogni. Ez a törvény senkire sem erőszakolja, hogy tagja legyen a segítő pénztárnak. Kinek-kinek ké­nyére hagyja, hogy beiratkozik-e vagy nem irat­kozik be a segítő­ pénztárba, a törvényhozás böl­csen járt el, amidőn abból indult ki, hogy akarata ellen senkin sem fog az új törvény segíteni. A józan magyar munkás saját sorsának maga a k­­ovácsa. Nem szereti a minden áron való gyámkodást. Maga akarja, megkülönböztetni a jót a rossztól és most is bebizonyította, hogy szíve­sen sorakozik az egyedül az ő javára életbe lép­tetett intézmény védszárnyai alá, mert a saját szemével látja, hogy ez az emberbaráti intézmény az ország legtávolibb vidékein is milyen nagy gonddal ápolja és istápolja azokat a gazdasági munkásokat, kik segélyére szorulnak. A segélypénzt­ár egy évi működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földmű­ves nép családját örökre megfosztják a kenyér­­keresettől. Még csak egy esztendeje, hogy a segély­pénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 760 földműves jutott abba a

Next