Görög katholikus szemle, 1915. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

2. oldal. A keleti nem egyesült egyház a görög szertar­tású katholikus anyaszentegyházzal több pontban meg­egyezik. A keleti nem egyesült egyház a hitben mindazt elfogadja, a mi a fent említetteken kivül esik. Szentsé­geik száma megegyezik a katholikus egyházéval s ki­szolgáltatása némi eltérés mellett olyan, mint nálunk a görög egyesülteknél. A szertartásban, ünnepek megtartásában, a böjti fegyelemben s a naptár használatában (Julián-féle nap­tár) a keleti nem egyesültek teljesen megegyeznek a görög katholikusokkal. A liturgiák nemei is tel­jesen megegyeznek. Mindkét helyen megtaláljuk az aranyszájú szent János, nagy szent Bazil és nazianzi szent Gergely liturgiáját. Mindkét helyen festett képe­ket használnak és a faragott képeket, szobrokat egyálta­lán nem használják. Ezenkívül mindkét oldalon , keresztvetéskor előbb a jobb vállat érintik, oltáraik kelet felé vannak; vasár- és ünnepnapon reggeli és délutáni isteni tiszteletet vé­geznek, a melyhez nagyobb ünnepeken litiai imaszolgá­latot is végeznek. Ezen imaszolgálaton a pap öt kenye­ret, búzát, bort és olajat áld meg s az olajból a szent­mise végén megkeni a hívők homlokát, míg a kenyér­ből (proszfora) négyszögű apró darabkákat kioszt a hí­vek között. Papjaik nősülnek (de csak a felszentelés előtt) továbbá szakállt viselnek, illetve viselhetnek. Ez a helyi szokások szerint változik, így pld. a magyar­­országi görög szertartású katholikus papság, az oláh papságot kivéve, teljesen borotvált arccal jár. Mindezen egyező pontok parancsoló kötelességévé teszi a görög klérusnak, hogy a görög ügyekkel fog­lalkozzék s a keleti nemegyesülteket igyekezzék meg­nyerni az Uniónak. E tanulmányomban én is ezt a célt óhajtom szol­gálni akkor, a­mikor a görög forrásokból kísérlem meg bebizonyítani a katholikus tant s kimutatni a keleti nem egyesültek tévedéseit. Ki fogom mutatni, hogy azok a vitapontok, a­melyeket a keletiek felállítanak saját zsinataikban, atyáik nyilatkozataiban, szertartási könyveikben nyerik a leg­szebb cáfolatukat. Végig megyek a vitapontok mindegyikén és minden pontnál szembe állítom a két tant, kifejtem a katholikus tan helyességét, felvonultatom a megfelelő argumentumokat, felállítom a nem egyesültek ellenérveit azok téves voltát a katholikus bizonyítás világítása mellett az említett görög helyekből bevitatom. Megkí­sérlem ezután előadni a szakadás történetét, okait és következményeit, hozzáfűzöm a pápák uniáló törekvéseit, az elért Uniókat, az Unió akadályait és az Unió munká­­lását, nemkülönben az Unió jövőjét. Igyekezni fogok egyszerű világos és logikus lenni és a nehezebb latin helyeknek, valamint a görög szövegnek magyar fordí­tását a jegyzetben mindenütt megadom. Ezeknek előrebocsátása után vegyük sorban a vita­pontokat. (Folyt. köv.) A GÖRÖG KÄTH. SZEMLE TÄRGÄJA. OD flOQD POOP POOP POOP POOP OOOD ÜOQU [iOQ[] HOOD DO Epizódok. • Irta: Revizor. (Vége.) Akinek nem volt alkalma sebesülteket látni azon­nal, közvetlenül a megsebesülés után, annak halvány sejtelme sem lehet arról a szinte drámai hangulatról, amely egy kötözőhelyen, vagy ideiglenes kórházban uralkodik. A csak az imént még idegeinek végső meg­feszítésével küzdő katonát a legcsekélyebb seb is egy­szerre a deprimáció mélységébe veti, előbbi energiáját teljesen elveszítve a legtehetetlenebb lénnyé lesz s kétségbeesve a legszomorubb, legsötétebb színben látja a jövőt. A kapott megbízás folytán idegességgel párosult kíváncsisággal vártam az első sebesülteket. Könnyű sebesültek, saját lábukon jöttek. Bár összevérezett arcuk s ruhájuk mély szánalmat ébreszt az emberben, úgy­szólván semmibe sem veszik őket. A seb dezinficiálása és átkötése után, tovább irányítják őket saját lábukon a legközebbi vasúti állomásra (22 kilométer s a hideg — 9 Cels.), a súlyosan sebesülteké az elsőség. Dél felé hozzák döcögős szekereken az elsőket. Szegény erdélyi székely honvéd az első, kit sebesültvivőink hordágyon visznek le a szekérről az ideiglenes kórházzá átalakított iskolánkba. Srapnel golyó szakította át jobb felső comb­ját, de olyan vehemensen, hogy még a bal combjába is belefúródott. Az ideiglenes kötésen keresztül csendesen szivárog a vér s a nagy vérveszteségtől sápadt honvéd apatikusan mereszti szemét az orvosra. Semmi sem ér­dekli, szó nélkül tűri a seb vizsgálatát s mély álomba merül. Hogy is ne, mikor napokon át alig aludt 2—3 órát. Erős jajgatás között hoznak egy bécsi népfölkelőt, haslövést kapott, a legcsekélyebb mozdulatra is óriási fájdalmai vannak. Egyike a legveszedelmesebb sérülé­seknek, valamennyi ily sebesült kivétel nélkül elpusztul a fertőzés okozta hashártyaláb fellépése miatt. Az or­vos csak arra törekszik, hogy fájdalmait a lehetőség szerint enyhítse. Fiatal, egészen gyerek arcú honvédet hoznak, nem rég vonult be. Ma volt először tűzben s mielőtt még csak egyszer is kilőhette volna fegyverét, egy ostoba gránátszilánk bab­érdkalácsát a szó szoros értelmében kiszakította, alsólábszára csak húscafatokon csüng. És mégis egy kilométernél nagyobb távolságot tett meg az erdőből az országútig két kezén és ép lá­bán csúszva. Az orvos szavaiból megértette, hogy az amputálás elkerülhetetlen, sírva könyörgött, hogy ne engedjem levágatni a lábát, inkább meghal, de láb nél­kül nem akar hazatérni. Most már sűrűbben, egymásután hozzák a súlyos sebesülteket. Közben autón Takcsányba visznek, egy súlyosan sebesült tiszt papot óhajt. Elrobogunk a takcsányi te­mető mellett, a­hol egy ekrazil gránát által vágott gö­dörbe épen most hantolnák el at orosz hullát. Nem messze tőlünk dühöng a harc, körülöttünk zúgnak az orosz darazsak, már fel se vesszük. A soffőr csak attól fél, hogy a pneumatikot kilyukasztják. A főhadnagyot egy pincébe vitték baj­társai, ott keresem fel. Nagyon rosszul van, tüdőlövést kapott, piros hab tódul ki szája szélén. Abszolválom s hozzuk magunkkal az autón. Útközben kiszenved. Estére az iskola már tele van sebesültekkel. Száz­nál többen fekszenek összezsúfolva a padlóra hintett szalmán. A földön mindenütt vér és vér. Az aludt vér szaga kimondhatatlan sajátságot kölcsönöz a különben is barátságtalan teremnek. Nyögés, jajgatás, hörgés min­denfelől. Tiszteletes úr, hozzám jöjjön ! Herr Geistlicher bitte schön zu mir ! Kiáltják mindenfelől, azt sem tu­dom, kihez menjek előbb. Az egyik honvéd gyónni akar, református ugyan, de édes­anyja katholikus s gyermekkorában gyónt is. Szomszédja, egy zsidó, arra kér, hogy írjam meg feleségének, hol fekszik. Egy má­sik sebesült pénzét adja át nekem, hogy családjának kü­ldjem. Egy bécsi népfelkelő szakaszvezető csak ke­zemet szorongatja és sír. Beszólni nem képes, nem akar magától elengedni, pedig még igen sokat kell kö­rüljárnom. Melléjük ülök a véres szalmára s igyekszem vigasztalni a szerencsétleneket. Mennyi özvegyre, mennyi árvára van itt kilátás! Egymás mellett két hulla fek­szik, egyiknek ujján karikagyűrű, intelligensebb kiné­zésű. Egymás felé fordulva szelíd arccal aludják már az igazak álmát. Az életben ellenségek voltak, az egyik orosz. Az egyik sarokban több orosz sebesült fekszik, szinte apatikusan. Nyelvükön szólítom meg őket. Előbb kételkednek papi mivoltomban (itt is a hosszú haj hiányzott) s miután egy kis restrinctio mentalis-sal pravoszlávnak mondom magamat, kissé közlékenyebbek lesznek. Az egyik mindjárt »Otec bátyuska«-nak szólít s teát kér. Gyónni egyik sem kivan, pedig állapotuk nagyrészt igen súlyos. Egyiknek felszakított hasfalából a hányási inger következtében gyakran kinyomulnak a sérült balkacsok, egy másiknak állkapcsa van széjjel- GÖRÖG KATHOULIKS SZEMLE 1915. január hó 3. TURJAY JÁNOS­­ 1831—1915. Egyházmegyénknek gyásza van. Egyik legérdeme­­sebb tagja, Turjay János praelatus-kanonok f. hó 1-én életének 84-ik s áldozópapságának 55-ik évében meg­halt. Hónapok óta betegeskedett, szenvedéseit példás türelemmel és a jóságos Isten akaratában való meg­nyugvással viselte. Halála mégis váratlanul ért bennün­ket. Erős szervezete már már legyőzni látszott a gyilkos kórt, betegsége — azt hittük — a teljes javulás útjára lépett és senki sem gondolta, hogy ily hamar válik meg az élettől. A Gondviselés azonban másképen intézkedett. A még életerős, teljes szellemi frisseségben élő aggas­tyán rövid négy nap alatt elköltözött az örökkévaló­ságba. Egyszerre tört le, mint az a gyümölcstermő fa, melynek gyümölcsét még az utolsó nyáron is élveztük, de korhadt törzsét az első téli szél derékon törte. Ilyen volt a Turjay praelátus élete is, hasonló a bibliai jó termő fához, melynek árnyékában sok vándor megpi­hent s üdítő gyümölcsét sokan élvezték. Jutalmul ott állhatott e fa az irás szavai szerint időtlen időkig, em­beri kéz egy gályát sem tört le róla, csak az idő vas­foga pusztílhatta el. Isten különös kegyelme neki is meg­adta e kegyet. Másfél emberöltőt élt. Nem érezte a 84 év súlyát, teljes szellemi és testi egészségnek örvendett, csak az utolsó évben kezdett betegeskedni, hogy Jób megpróbáltatásain is túlessen. Egyházmegyénk papsága, tanítósága előtt ismeretes volt a megboldogult praelatus; neve úgyszólván fogalom volt közöttünk. A rend, a pontosság, a kötelességtudás megtestesült példányképe volt. A munka emberét láttuk benne, a­ki nem azért született, hogy éljen, hanem, hogy dolgozzon. Rideg, kimért, szűkszavú egyéniségnek látszott, ki az óra pontosságával végzett mindent s keve­sen tudták, vagy sejtették, milyen nemes lélek lakozott benne. Szeretetét a ridegséggel, jóindulatát a kimértség­gel s áldozatkészségét a szűkszavúsággal markírozta. Egész élete igy folyt le. Dolgozott, küzködött és takaré­koskodott egész életén át. Fáradságának gyümölcsét nem akarta élvezni; a legszűkösebben élt, hogy másokat boldogíthasson. A mi körülményeink között csak nagy gyakorlati érzékével és tapasztalataival tudhatta elérni azt az anyagi helyzetet, a­melyben élt. Illetve élhetett volna, mert ő csak sáfárnak tartotta magát, a­kinek egy talentum helyett kettőt, öt helyett tizet és tíz helyett húszat kell visszaadnia. Ezt mutatja végrendelete is. Egész vagyonát, 140000 koronát egyházmegyénknek hagyta egyházi és kulturális célokra. Mily nemes lelkűlét kell ehhez. Egy egész életen át küzdeni, csak azért, hogy végeredményben jót tehessen, nem adatott meg a kislelkűeknek. Most látjuk csak, hogy a mások iránti szeretetben és egyházmegyénk kulturális intézményeinek fejlesztésében példával járt elöl mindegyikünknek s ál­dozatkészsége s bőkezűsége páratlan eddig egyházme­gyénk történetében. Életrajzi adatai a következők : Született 1831 jú­lius 23-án a beregmegyei Mezőterebesen. Elemi iskoláit Mezőterebesen, a gimnáziumot meg Ungváron, Kassán és Nagyváradon végezte jeles eredménnyel. Szive von­zalmát követve a papi pályára lépett. B. e. Popovics Bazil püspök 1859 május 29-én szentelte fel pappá. Ez év június havában nyerte el a tolcsvai parochiát, a­hol 1865 április végéig működött. Tolcsváról az ungvári papnevelőintézet aligazgatójává lett kinevezve. Ezen ál­lásában 1873 dec. végéig maradt s egyúttal már 1871- től az ungvári tanítóképző intézetben is tanárkodott 1874 szeptemberig, 1874 januártól 1874 szeptemberig püspöki iktató volt. Ekkor a kállósemjéni lelkészi java­dalmat nyerte el, a­hol 1876 aug végéig maradt, mert már ez év szeptember havában az ungvári papnevelő­intézet lelkiigazgatójává lett kinevezve. Ezen állásában három évet töltött s egyúttal 1876/77. theologai helyettes tanár, s az 1877/78 tanév első felében még képezdei tanár volt. 1878-tól theologiai rendes tanár lett s ugyan­csak ez évben lett kinevezve szentszéki ülnöknek is. 1883 ban alapkezelőségi pénztáros lett. Tapasztalatait, gyakorlati tudását itt érvényesítette legjobban. Teljes tiz évet töltött e munkakörben. 1887-ben tb. kanonok lett. 1893-ban a király kegye a munkácsi székeskápta­lan kanonoki stallumába ültette be. Itt gyorsan haladt előre. 1898-ban őrkanonok, 1899-ben éneklőkanonok lett. Ugyanekkor a papárvaleányintézet igazgatójává nevezte ki b­­e Firczák püspök, mely állását 1902 júliusig tartotta meg. 1904-ben a beteg Dolinay kanonok he­lyébe a papnevelőintézet rectorává lett kinevezve, mely állásáról csak a múlt év szeptember havában kérte a felmentését. Közben két évig székesegyházi parochus is volt. 1911-től az alapkezelői kanonoki teendő­ket is ő látta el. 1912-ben olvasó kanonok lett és pápai praelatusnak nevezte ki őszentsége egyházi téren szer­zett érdemei elismeréséül. Ötvenöt évi papi működése alatt az egyházi rang­létra majd minden fokán ott láttuk, a lelkipásztorkodás, az egyházi közigazgatás és a tanügy terén is kivette részét a munkából. Minden munkakörében találta ma­gát. A legpedánsabban végezte minden dolgát. Az igazi pap mintaképe volt. Önmagához volt a legszigorúbb. Másoktól fél annyit sem követelt. Imádkozó, böjtölő pap volt. A vallásos élet gyakorlásában örömét lelte. A keleti szertartásnak és fegyelemnek igazi harcosa v­olt. Szertartásunkat kevés ember ismerte jobban nálla. Ragaszkodott is ehhez. Benne azt az ideális lelkületű patriarcháu­s embert vesztettük el, a­kitől mindnyájan tanulhattunk. Halála nagy veszteség egész egyházme­gyénkre nézve. Temetése f. hó 3-án ment végbe nagy részvét mellett. Úgy a temetést, mint megelőző napon a papi temetést Gébé Péter kanonok, székesegyházi parochus végezte a káptalan tagjai és a központi papság segédkezése mellett. A temetésen részt vett Papp Antal püspök ur őméltósága is. A káptalanhoz sok részvétnyilvánítás érkezett úgy vidékről, mint a helybeli hatóságoktól és egyesektől, a lat.

Next