Görög katholikus szemle, 1915. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

1915. január hó 3. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE ________ 3. oldal. szerz. kath klérus nevében Tahy Ábrahám főesperes­­plébános condoleált személyesen. Legyen jutalma méltó az ő nagy tetteihez, mi meg őrizzük meg hálásan emlékét nemzedékről nem­zedékre ! A miniszterelnökség sajtóosztályának legújabb táviratai: Budapest jan.­t. A Kárpátokban és Bukovinában tovább folynak a harcok, ezek tegnap nem változtatták meg a helyzetet. A Biala szakaszon Tarnowtól délre az ellenségnek a nap folyamán és éjszaka ismételt táma­dásait súlyos veszteségeket okozva, visszavertük. Csa­pataink ez alkalommal kettőezer oroszt elfogtak és hat gépfegyvert zsákmányoltak. Visztulától északra tartós erős köd akadályozza a harci tevékenységet, ennélfogva részben nyugalom volt, részben kisebb előrehaladást tettünk. Déli hadszíntéren semmi sem történt. Hoffer, miniszterelnökség sajtóosztálya, Berlin, január 1. Neuportnál semmi jelentősebb esemény sem fordult elő, az ellenséges tüzérség által tökéletesen összelőtt St. George major visszafoglalásától az ottani magas vízállás miatt eltekintettünk, Bethm­e­­rél a csatornától délre elfoglaltunk az angoloktól egy lövészárkot. Az Argonnokban támadásaink előbbre haladtak, ismét négyszáz hadifogoly, hat géppuska, négy aknavető és számos más fegyver és lőszer került ke­zünkre. Egy St. X. Mich­éltől északnyugatra Lahame­­cynél levő francia tábort tüzeléssel felgyújtottunk, a Firolynél és Sennheimtől nyugatra ellenünk intézett támadásokat, melyek tegnap megismétlődtek, mind vissza­vertük. A keleti hadszíntéren keletporoszországi határon és Lengyelországban a helyzet változatlan maradt, erős köd akadályozza a hadműveleteket. Miniszterelnökség sajtóosztálya, Budapest, jan. 2. Általános helyzet nem változott. Tarnowtól délre eső területen és a Közép-Kárpátokban utóbbi napokban lefolyt elkeseredett küzdelmek után egyelőre nyugalom állott be. Az uzsoki szorosnál har­coló csoportot túlnyomó ellenséges erők elől a gerinc­magaslatokról kissé visszavontuk. Berlin, jan. 2. Nyugati hadszíntér Nieuporttól északra Dunekben és a Dunek mellett levő állásaink ellen intézett ellenséges támadásokat visszavertük. Argon­nokban csapataink az egész arcvonalon előbbre halad­tak. Verduntól északra, valamint ailly a piemonti arcvo­nal ellen Camenercytől északra, a franciáknak ellenünk intézett heves támadásait visszavertük,­­a­­franciáknak súlyos veszteségeik voltak, három tisztjüket és száz főnyi legénységüket elfogtuk. Ez alkalommal csapatainknak sikerült Bois-Brülét, amelyért heves harc dúlt, teljesen elfoglalni. Saarbaersttől délnyugatra kisebb ütközet az általunk kívánt eredménnyel járt. A franciák a legutóbbi időben rendszeresen lövöldözik az arcvonalunk mögött levő helységeket. Egy helységben, melyben egyik kor­osztályunk van elhelyezve, sikerült is nekik ötven la­kost megölniük. Francia hivatalos jelentések szerint a franciák Blambachs faluban lépésről-lépésre előbbre jut­nak. Stenbachban tőlünk egyetlen házat sem foglaltak el. A franciáknak ezen helység ellen intézett minden támadását visszavertük. Keleti hadszíntéren a keletporosz­országi határon a helyzet változatlan. A Bzura és Rawka szakasztól keletre támadásaink némileg kedvező időjárás mellett előbbre haladtak. Lengyelországban Bilikétől ke­letre eső részében nincs változás. Budapest, január 3. Az ellenség ismételt kísérletei, hogy arcvonalunkat Gorliczetől nyugatra és északnyu­gaton áttörje, az ellenség súlyos veszteségei mellett újból meghiúsultak, e harcok közben, amelyek egész napon át folytak, Gorliczetől délre rohammal bevettünk egy magaslatot, amely erős vetélkedés tárgya volt. Egy ellen­séges zászlóaljat megsemmisítettünk, egy törzstisztet, négy alantas lisztet és nyolcszázötven főnyi legénységet elfogtunk és két géppuskát zsákmányoltunk, a hadi­zsákmány közt van az ellenségnek egy repülőgépe is, amelyet lelőttünk, az arcvonal többi részén különös esemény nem történt. Hoffer, miniszterelnökség sajtó­­osztálya, Berlin, január 3. A nyugati hadszíntér Westende előtt tegnap délben torpedónaszádoktól kisért néhány ellenséges hajó jelent meg, amelyek azonban nem tü­zeltek, egész nyugati arcvonalon tüzérségi harcok folytak, az ellenséges gyalogsági támadás csak Saint Menehould­­tól északnyugatra történt, ezt a franciák súlyos vesz­tesége mellett visszavertük. A keleti hadszíntéren Kelet- Poroszországban és Lengyelország északi részében nincs változás. Lengyelországban Visztulától nyugatra csapa­tainknak több napi kemény küzdelem után sikerült az orosz főhadállásnak különösen jól megerődített támasz­pontját Borzymowot­ elfoglalni, e közben egy ezer oroszt elfogtunk és hat géppuskát zsákmányoltunk, három éjjeli támadásban kísérelték meg az oroszok Borzynow visszafoglalását, támadásaikat visszavertük, miközben súlyos veszteségeket szenvedtek, Rawától keletre is támadásunk lassan előbbre jutott. Az orosz jelentések­ben többször említett Inowlodz körüli orosz sikerek tisztára koholmányok, ám a környéken az oroszok összes támadásait súlyos veszteségeik mellett vissza­vertük és tegnap a támadások meg sem­­ ismétlődtek. Egyebekben Pilicától keletre a helyzet változatlan. Mi­niszterelnökség sajtóosztálya. Helyi és vidéki hírek. Egykor és most. Irta: Kalász Andor. Kis gyermek koromban Így advent idején a jó anyám ölében apró kezemet imára kulcsolva kértem a kis Jézust, hogy karácsonykor hozzon majd nekem sok­sok cukorkával, aranyos dióval, sok csecse­becsével egy kis fenyőfácskát és lovat, csákót, puskát, kardot. Az édes anyám jóságos szemében olyankor köny­­gyöngyök tündököltek. S ha megkérdeztem tőle : Miért sírsz anyukám? Tán bántott valaki?... Ne sírj jó anyukám, mert ha majd a Jézuska meghozza a puskát s a kardot, móresre tanítom azt, aki téged bántott. Ugye jó anyukám, hogy nem fogsz többé sírni ?. . . Egy szóval sem felelt, hanem hevesen a szivéhez szorított és úgy összecsókolt, hogy csak kapálóztam a levegő után. Eljött a karácsony szent vigíliája, mikor a Jézuska házról-házra járva békét, boldogságot hozott a szülők­nek és szép ajándékot a jó gyermekeknek. Ami sze­gényes kis lakásunkba is jutott egy aranytól, ezüsttől csillogó tündöklő karácsonyfa. Alatta pediglen büszke fejtartással felpántlikázott sörénnyel ágaskodott egy szürke lovacska. A lovacska mellé fehér párnácskára nikkelezett kis kard és egy piros csákó volt helyezve. A sok szép ajándék s a vakító csillogás láttára boldogan tapsoltam. De nagy boldogságom közepette egyszerre csak elszomorodtam s zokogva temettem buksi kis fe­jemet édes anyám szoknyájának ráncai közé; azért sírtam, hogy mit ér nekem a sok szép játék, ha a kis Jézuskával nem játszhatom. Hiába való v­olt anyám szép beszéde, apám csitítása, mindaddig zokogtam, amíg az anyám ölében el nem szundikáltam. Álmomban a kapott felszerelésben pillangószárnyú kicsiny angyalkákkal s tündöklő glóriáju Jézuskával háborúsdit játszottam. Húsz karácsony mullott el azóta. S mialatt a csörtető patakban lubickoltam, patak köves partján homokvárat építettem, lepkét fogdostam a selyem fü­rü rétek tarka szőnyegén, növényt préseltem az itatós között, tücsköt-bogarat spirituszba tettem s azután üveg tetejű skatulyában gombostűre tűzve csápja s lábai kifeszitésén mesterkedtem; észre sem vettem, hogy a sok év, mint valami kellemes álom, elröppent felettem s hogy férfi és katona lettem. Katona vagyok. Kaptam ötlövetű öldöklő fegyvert s borotva éles, muszka húsra éhes, muszka vérre szomjas panganétot. S amit dajkáló anyámnak egykoron megígértem, azt most az anyák, árvák s sebesült ka­tonák fájdalmától feljajduló Hazámnak meg kell tennem. Boldog s büszke vagyok! Boldog vagyok, hogy a kis Jézuska valóra váltotta ábrándjaim s büszke, hogy mint magyar ember szép magyar Hazámért szállok síkra. Édes kis Jézusom, ki oly végtelenül jó vagy hoz­zám, maradj nálam és segíts legyőzni Hazám ádáz ellenségét. A d­órus lassan magasztosan zengi: Uram, nem vagyok méltó, hogy bejöjj hajlékomba. Oldalfegyverem hideg érchüvelyéről reszketve ve­szem fel a kezem, hogy térdre borulva, mint egykor az édes anyám ölében, imára kulcsoljam. S a kis Jézus istenségének teljes felségével kenyér s bor színében felém közeledik. Hozzám jön. Szállást vesz boldogan dobogó szivem tiszta hajlékában, hogy segítsen, erő­sítsen a nagy küzdelemben, hogy segítsen megvédeni anyámat, az én szép Hazámat. * * zúzva. Tejet itatok vele, a tej azonban az orrán jön vissza. Részvétemet »Szpászet Bog« kiáltással köszönik meg a többiek. Éjfél rég elmúlt, mire valamennyi sebe­sültet körüljártam. Az asztalnál egy szál gyerta világa mellett még mindig sebeket kötöz, kisebb operációkat végez a bécsi főorvos, két orvos növendékével igazán ember feletti munkát végez. Még egyszer körülnézünk, csak az inspekciós orvosnövendék marad ben, mi pe­dig egymásnak jó éjszakát kívánva azzal a közös gondo­lattal távozunk, várjon holnapra hránynyal lesznek ke­vesebben ápoltjaink. Reggelre 11 szenvedett ki, köztük 3 orosz. * Általában a legképtelenebb hírek szoktak megje­lenni napilapjainkban, főleg a krajcáros lapokban az orosz katonákról. Rongyos, kimerült oroszok­ról írnak, pedig a­kinek volt alkalma egy fogoly szál­lítmánnyal találkozhatni, láthatta, hogy bizony nagyon is célszerűen ruházott, egészséges, ellenséggel kell küzdenünk. A harcias szellem hiánya —­— az oka azután annak, hogy vitéz katonáink a túlerővel szemben is csodás eredményeket érnek el. Hogy a fogságba került orosz azonnal enni kér, az csak érthető. A magyar bizonyosan nem kér enni, mégha éhen kellene is meghalnia. Hisz a háború nem hizlaló kúra s a katonai gyomor bizony sohasem csömörült meg a jóllakottságtól. Meg azután a foglyok első törekvése oda irányul, hogy rész­vétet és szánalmat keltsenek fel maguk iránt s ezt pa­nasszal, állítólagos éhezéssel iparkodnak kierőszakolni. Sok fogoly szállítmányt láttam, de egyetlen egy orosz fogoly sem mondta azt, hogy jóllakott, nem éhes. Sok­nak a konzervje még a hátizsákban volt, de azért 4—5 napos (!) éhségről panaszkodott s voltak naiv lelkek, akik szörnyűséggel bámulták ezeket az éhező fakk­okat. Most már kezd a komoly közvélemény oda kialakulni, hogy az orosz bizony jó katona, de absolute nem besr semmi önállósággal. Megtör­tént, hogy egy orosz századot egy domb elfoglalására rendeltek ki. Mindjárt a roham első perceiben tisztjeik megsebesültek s a századparancsnok hiányában megállt a félúton s a világ végéig is ott állott volna, nem tudva mit tegyen, ha katonáink el nem fogják. Jószivükről (vajszivükrő!) is sokat írtak. Erről jobb hallgatni. A zempléni betöréskor igen bőkezűek voltak a máséból. Czirókahosszumezőn egy szegény erdei mun­kás viskójába 4 orosz gyalogos telepedett be s en­i kért. A szegény napszámosnak magának is alig volt ennivalója s igy hát nem adhatott. Mind a négy szó nélkül kiment s kisvártatva visszatértek 4 libával, 2 lyukkal, liszttel s egy süldőmalaccal s odalökték az asszony elé: no most főzz nekünk, ami fenmarad, az a tietek. (A »jevrej«-nél s a plébánosnál voltak vizitelni.) Majd tejet kértek s mivel nem volt, hoztak mindjárt két tehenet. A napszámos szabódott, hisz takarmánya sincs, min tartsa hát a teheneket ? A jószivü muszkák ezen is segítettek. Átköltöztették a szegény embert egy jómódú gazda házába, aki elmenekült, ott még két ökröt is találtak s azt mondták a napszámosnak : ez most mind a tied, innen ki ne mozdulj, holnapután jön a miniszterünk, s akit hol talál, rákebelezteti a birtokot. Erre még a tündérek sem képesek! S három napig dúskáltak is a malacpörköltben, s mikor katonáink már a faluba törtek, a napszámos figyelmeztetése dacára sem voltak hajlandók elhagyni a húsostálat. Csak mikor egy honvédünk szuronnyal tört a házba, hagyták abba az evést s sűrü keresztvetés közben megadták magukat. Ezek talán nem panaszkodtak, hogy éhesek. * Az orosz gyalogságnál gyávább katona nincs a világon. Hiszen azonnal megadja magát. Takcsányban egy parasztházba betért egy kozák, ahol az asszony gyermekágyban feküdt s népünk rossz szokása szerint egy félliter pálinka volt ágya mellett fájdalmainak enyhítésére. A kozák felkapta a pálinkát s el akart inalni. A pitvarban szembe találkozott a gazdá­val, ki kérdőre vonta. Szóváltás közben dulakodni kezdtek, a paraszt felkapta a pitvarban heverő fejszét s annak fokával egy egészségeset húzott a kozák vállai közé. A zajra odafutott egy kozák altiszt s miután megértette a helyzetet, a nagajkával megkancsukázta a kozákot, visszaadatta a pálinkát azzal a kijelentéssel, hogy felsőparancsra csak zsidót és urat szabad kira­bolni, de megölni ezeket sem. A fogságba került oroszok azután a világ legjám­­borabb emberei. Megelégedésüket s örömüket fogságba jutásukon nem is titkolják.

Next