Határszéli Ujság, 1922. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)
1922-07-02 / 27. szám
|ZÁSZLÓSZENTELÉSÜNK NAGY ÜNNEPÉN « A LAPUNKNAK — A RUSZINSZKÓI KÉR. SZÖG FÁRT ZÁSZLÓ N ^ W W SZENTELÉSE ALKALMÁBÓL KIADOTT ÜNNEPI MELLÉKLETE W W ÍMI CB*® CE» A keresztényszocializmus múltja, jelene és jövője. Ma, amikor a keresztényszocializmus Ruszinszkóban diadalünnepét üli és fehér, díszes lobogóját lengeti a Keresztény Szocialista Párt hívei és barátai fölött, szinte lehetetlen elkerülnünk, hogy e hatalmas eszme múltjára vissza ne tekintsünk. A keresztényszocializmus olyan régi, mint maga a kereszténység Eredete valóban a keresztény vallás magasztosságából indul ki, bár hosszú évszázadokon át nem tudta megtalálni helyes, mindent magába foglaló igazi nevét. De jött idő, amikor megtalálta és ma az egész művelt világon ott él ez az eszme a társadalom lelkének rejtekén. Ez a szó: keresztényszociálizmus, sokkal mélyebb értelmű és sokkal hatalmasabb jelentőségű, mint ahogy azt első pillanatra gondoljuk. Giesswein Sándor, a keresztényszociálizmus tanainak egyik tudósa ezt a szót: keresztényszociálizmus, a következőkben világítja meg: „Sokan vannak még, akik midőn a szociális szót hallják vagy olvassák, mindig valami társadalomfelforgató, vagy vallásellenes mozgalomra gondolnak, dacára annak, hogy már etimológiáját (szófejtéstan) tekintve is, a szociális szó (a latin socius - társszóból képezve) tulajdonképpen épp azt jelenti, ami a valódi társadalmi kötelék és kapcsolat megteremtésére és megerősítésére szolgál. ... Az az erkölcsi és anyagi nyomorúság, melyet a materiatisztikus gazdasági rendszer és a nem kevésbé materialisztikus szociáldemokrata propaganda magával hozott, váltotta ki erkölcsi érzékkel bíró lelkekből azt a törekvést, hogy a gazdasági és társadalmi életben a keresztény etikának, mint társadalmi igazságosság alapjának, érvényt szerezzenek. Ezt a törekvést nevezzük röviden keresztényszociális akciónak, mások ezt az egész gazdasági és társadalmi rendszert keresztényszociálizmusnak is szeretik nevezni, bár vannak megint, akik a szociálizmus szót annyira kompromittáltnak tartják, hogy még a keresztény jelző sem tudja őket vele kibékíteni. Azonban kár a szavakon nyargalni. Keresztényszociális mozgalomról mindenütt beszélnek, ahol van keresztény és szociális gondolkozás. Sőt azt mondhatjuk, a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz“. Nincs erőnk, hogy a nagy tudós fent idézett fejtegetését erősebb érvekkel támogassuk, de hisszük, hogy ma már a keresztényszocializmus, mint eszme, minden keresztény emberben ott él, legyen az polgár vagy munkás, földmíves vagy iparos, nő vagy férfi, egyszerű ember vagy tudós. De hogy az ismertetés sorrendjét megtartsuk, térjünk át a keresztényszociális eszmék rendszeres terjedésének történeti múltjára. Az első keresztényszocialisták Angliában, Angliában vagyunk. Abban az országban, ahol a jólét és a nyomor a legkiáltóbb ellentéteket mutatja, ahol a nagyipari tőke leghamarabb állott szembe a munkások érdekeivel és azokat kizsákmányolta. A védtelen és nyomorgó tömegek a leghamarább ebben az országban ébredtek öntudatra és itt jöttek rá arra is, hogy a társadalmat a boldogulás felé az anyagi reformokat megelőző erkölcsi reform fogja megindítani. Mikor a múlt század első negyedében két párt, az úgynevezett „klasszikus nemzetgazdasági iskola“ gyakorlati követői és a „nagyipari liberális párt“ vívta eszmei harcát a világuralomért, a munkásnép érdekeit senki figyelembe nem vette. Akkor történt, hogy Maurice, egy londoni anglikán lelkész e két ellenséges párt közé egy keresztény állásponton levő harmadik pártot akart beékelni. Ez volt az első fecskéje a keresztényszociális gondolat tavaszának, melynek később két tevékeny és öröknevű apostola támadt Carlyle és Kingsley személyében. E két férfiú azonban mindig csak az elméleti téren maradt meg, így Kingsley ,„Alton Locke“ és „Jeast“ című regényeivel, melyeket 1848—49-ben írt, hathatós agitációs eszközt adott a későbbi úttörők kezébe. Később drámát írt „Saints Tragedy“ (egy szent tragédiája) címmel, melynek főhőse nem más, mint magyarországi Szent Erzsébet. A Kingsley irodalmi téren kifejtett akciójának az az eredménye lett, hogy nemsokára megalakult a szabók szakszervezete. Kingsley társai lettek később Thomas Hughas, E. Neale és John Ludlow, fiatal ügyvédek. Ezek valamennyien a Maurice tanítványai voltak. John Ludlownak támadt az az eszméje, hogy mozgalmukat keresztényszociálizmusnak kereszteljék el, magukat pedig „keresztényszocialistáknak“ nevezzék. Céljuk az volt, hogy a „nemszociális kereszténységet és a kereszténytelen szociálizmust“ a jó útra irányítsák. Carlyle Tamás, ki 1795-től 1881-ig élt és aki Skótországból származott, ahol a vallásukért nagy üldözéseket szenvedett skót presbiteriánusok történetének szellemétől már gyermekkorában megittasult, hatalmas munkát végzett a keresztényszociális eszmék kifejlesztésében. Az ő törekvése volt az, hogy a munkaadó és munkás közötti összetartozás, kölcsönös megértés és szeretetteljes támogatás létrejöjjön. Carlyle ezek szerint a „belső szociális reform prófétája“, mivel ő a szociális gondolkodás és a kölcsönös felelősség tudatát akarta megteremteni. Ha Carlyle Tamástezen a téren prófétának mondhatjuk, mindjárt mellé kell sorakoztatnunk John Ruskint is (1819—1900). Kissé komikusnak látszik előttünk ma, ha megemlítjük, hogy a szocialistává lett milliomos Ruskin a munkás proletároknak rajzból és esztétikából népszerű előadásokat tartott. Azonkívül tekintélyes számú szociálpolitikai művet is írt Ruskin, melyeknek egyike-másika Angolorban nagy megdöbbenést keltett. Azok az elvek, amiket tehát az úgynevezett „Christian Socialit“ mozgalom tudós lelkű prófétái Carlyle és Ruskin azangol közvéleménybe befészkeltek, gyakorlatban Toynbee Arnold munkája révén jutottak érvényre. Toynbee Arnold (1852—83) tudós ember volt, aki előbb elvonultan élt, de később annál gyakorlatibb, szóval a tettek embere lett. Neki köszönhető például az is, hogy Angliában a közvélemény megbarátkozott a szakszervezetek eszméjével. Toynbee különben működésében a keresztényszocialista Maurice nézetét követte, mely szerint „a szociális probléma nem a tőke és munka, a város és vidék közti viszonyban gyökerezik, hanem hogy vagyonos és proletár, művelt és műveletlen, munkaadó és munkás között emberséges közlekedés és közeledés álljon fenn“. A keresztényszocializmus Németországban. Miután odavezettük olvasóinkat a keresztényszocializmus bölcsőjéhez Angliában, térjünk át Németországra, ahol a szocialisztikus törekvések — ellentétben a vallásellenes francia iránynyal — kezdettől bizonyos vallásos színezetben indultak meg. A keresztényszocializmus eszméinek első művelője, legalább is az irodalom terén, Baader Ferenc müncheni egyetemi tanár volt. Másrészről az angol Christian Socialist mozgalom eszméit Aimé Huber brémai, később rostrocki tanár buzgólkodott áthozni Németországba. Ő volt az, aki a protestáns belső missziónak szociális irányzatát támogatta. Az ő szájából került ki ez a jelentőségteljes mondat: „A munkásosztály az a csatatér, amelyen a keresztény civilizáció és az ultrapogány (értsd: materialisztikus) barbarizmus között való küzdelem eldől.” A keresztényszocializmus iskolájának különben igazi megalapítója Németországban Ketteler mainzi püspök volt. Az ő iskolájából nyerte a német, úgynevezett „centrumpárt“ azt a szociálpolitikai irányzatot, amely később úgy Franciaországban és Belgiumban, mint Svájcban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon a katholikusokat hasonló cselekvésre késztette. Nincs rá elég helyünk, hogy Ketteler működését részletesen ismertessük, noha az ő egész élete szorosan hozzáfűződik a keresztényszocializmus múltjához. Mert Ketteler valóban maradandó iskolát alapított. Leghűbb tanítványa Moujang mainzi kanonok volt, aki a szociális reformok keresztülviteléhez az állam támogatását is sürgette. A Ketteler tanítványai voltak még később Hitze, Lösewitz gróf, Ratzinger, Hertling gróf, Mgr. Pieper és még mások, igen sokan. A Ketteler elvett Németországból Ausztriába a protestáns Rudolf Meyer és a szintén protestáns születésű, de később katholikussá lett Freiherr von Vogelsang vitték át. Ők tették le alapjait annak az akciónak, melyből később az élelmes Lueger megszervezte a ma is hatalmas osztrák keresztényszocialista pártot. Az osztrák keresztényszociális nemzetgazdasági és szociálpolitikai mozgalom kifejlődését azonban mégis csak Karl von Vogelsang segítette elő, aki egy ideig Magyarországon, Pozsonyban is lakott és itt a szociálpolitikai irányú „Recht“ című lapot szerkesztette. A keresztényszociális eszmék terjedése Franciaországban. Ismertetésünk elején, amikor az angolországi keresztényszociális mozgalmakat vázoltuk, bizonyos „klasszikus nemzetgazdasági iskola“ követőiről beszéltünk. Ezek kizárólag csak az agrárérdekeket vették figyelembe és így, ahol ennek az „iskolának“ tanai terjedni kezdtek, ott mindenütt állandó összeütközést okoztak az iparosság és általában az ipari munkásság között. E klasszikus gazdasági iskolának tantételeit a francia forradalom is magáévá tette. Ennek pedig az lett a következménye, hogy — csak egy példát is említünk — az agrárérdekek érvényre juttatása céljából az iparosok egyesületeit a legszigorúbb módon betiltották egész Franciaország területén. A hatás nemsokára jelentkezett a munkásnyomor alakjában, melynek természetes folyományaként a munkáskérdés szőnyegre került. Ez azonban nem tarthatott így soká, mert a nemzetgazdászok materialisztikus felfogása úgy a munkásság, mint a polgári osztály szabadságának végső veszedelmét jelentette. A visszahatás elsősorban szellemi téren jelentkezett. Villeneuve- Bargemont „keresztény nemzetgazdaságtant“ ír (Économie politique chrétienne Paris 1834.), melyben az angol nemzetgazdasági iskola hibáit boncolgatja, míg végre a következő konklúzióra jut: „...A társadalomnak nemcsak az a feladata, hogy javakat termeljen, hanem sokkal inkább az, hogy az emberek közt a jólétet és erkölcsi öntudatot általánosítsa. Ezt pedig az angol iskola nem éri el az ő elveivel és tantételeivel; az indusztriálizmus (iparosság) által alakított társadalmat csak a kereszténység képes újjászervezni“.* Villeneuve-Bargemont még a „keresztényszociálizmus“ szót sehol sem említi, de ez érthető is, mert Franciaországban magát a „szocializmus“ szót is csak ebben az időben hozta divatba Leroux. A fent idézett mélységes gondolat azonban nem más, mint az az eszme, amit később „keresztényszociálizmus“ elnevezéssel összefoglaltak. Ugyanilyen nyomokon halad egy másik, belga származású nemzetgazdász, de Coux, kinek személye körül a francia íróknak és politikusoknak egész nagy csoportja tömörül. Ezek között találjuk Lamennais, Montalanbert és Lacordaine neveit. A katholikus szociális irány első megjelölője Montalanbert volt, habár Franciaországban a „keresztényszociális“ név helyett job b Kauffmann i. m. 145. 1. * Villeneuve-Bargemont, Économie politique chrétienne 30. és 82. 1. L. M. Ebié, Les écoles catholiques d’ économie politique et sociale en France. Paris, 1905.